A Honvéd Központi Kórház tudományos információs rendszere az 1950-es években

Kategória: 2019/11

„A honvédorvos magasképzettségű szakmai káder,

akitől joggal elvárhatjuk, hogy mindennapi gyakorlati munkáját

korszerű tudományos színvonalon folytassa.”[1]

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 51., 2019. évi Vándorgyűlésének központi gondolata a „Hiteles hely – mindenhol mindenkinek” különlegesen aktuális ma, az információs és tudástársadalom, az okoseszközök, az okosintézmények és okosvárosok korában. De különlegesen aktuális az MKE Bibliográfiai Szekciója számára is, hiszen a könyvtárak aggregátor, tudás-, hagyomány- és kultúraközvetítő feladatának nélkülözhetetlen alapfeltétele a hiteles információforrás, a rendelkezésre álló tudás szabatos feldolgozása, többletértékkel való felruházása, vagyis a hozzáférhetővé, használhatóvá tétele. De mindez nem csupán a ma és a holnap embere számára fontos, hanem éppígy a tegnap kutatói is építettek, építeniük kellett a tájékoztatás – korabeli – modern eszközeire. És igaz volt mindez az 1950-es években a hazai katonaorvoslás tudós művelőire is.

A Honvédkórház vázlatos története és tudományos szerepe

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, azaz a Honvédkórház története 1781-ig[2] nyúlik vissza, ekkor alapította II. József a pesti Militärspitalt. A 2019-ben csaknem 240 éves intézmény annak 120. évfordulóját ünnepli, hogy 1899-ben az Osztrák–Magyar Monarchia közös hadseregének 16. helyőrségi kórháza majdnem 120 évi hányattatott sors, számtalan költözés után stabil, az akkori tudományos felfogásnak mindenben megfelelő, legnagyobb részt már nem fából készült pavilonrendszerű elhelyezést nyert a Hungária, mai nevén a Róbert Károly körúton[3].

1. ábra A Róbert Károly körúti katonai kórház első épülete (1899),
a törzsépület ma az MH EK Tudományos Könyvtár helye

 A Pesten lévő katonai kórház az 1808-as szabályzat, a Militär-Sanitäts-Reglement[4], illetve annak 1815-ös edíciója, a Revidierter und verbesserter Auszug aus dem Militär-Sanitäts-Reglement[5] alapján vált helyőrségi kórházzá, amely saját tiszti és orvosi karral, igazgatással és személyzettel rendelkezett. Mindazonáltal a helyőrségi kórházi rang nem csupán a katonai igazgatás szempontjából volt kiemelkedő szerepű, sokkal inkább az intézmény tudományos, oktatási és kiképzési, illetve katonai járvány- és közegészségügyi hatósági feladatai okán. Ez a vezető szerep mozgósítás idején az előre meghatározott régió és alakulatok tekintetében a harctéri egészségügyi ellátás lehetőség szerinti gyors megszervezésére és működtetésére, logisztikai biztosítására is kiterjedt.[6] 1870-ben a katona-egészségügyi hálózat több átszervezése után lett a Pesten működő kórház a császári és királyi sereg 16. számú helyőrségi kórháza.[7]

A XIX. század végi katonai építési szabályzatok pedig arra is kitértek, hogy a helyőrségi kórházakban megfelelő könyvtári háttér is rendelkezésre kell, hogy álljon: egyrészt orvosi tudományos könyvtár a kórházparancsnok irodájához kötődően, másrészt pedig az úgynevezett betegkönyvtár az ott ápoltak, természetesen leginkább a tisztek részére.[8] Ennek megfelelően az MH EK mai Tudományos Könyvtárának históriája minden bizonnyal 1899-ig, vagy akár a helyőrségi kórházi rang elnyeréséig vezethető vissza. Igaz ez még akkor is, ha a XX. századi történelmi események következtében ennyire korai források nem maradtak fenn a kórház és a könyvtár iratanyagában, gyűjteményében vagy akár a Hadtörténelmi Levéltár anyagában. Közvetlen bizonyítékok, fennmaradt levéltári anyagok a II. világháború utáni időszaktól állnak rendelkezésre, de a könyvtárban őrzött leltárkönyvek legkorábbika az 1954-es esztendő beszerzéseivel indul[9], és a Honvédorvos című, ekkor már a Honvédkórház jogelődjéhez, az akkori Honvéd Központi Kórházhoz kötődő szakfolyóirat pedig 1949-ből közli az előfizetett folyóiratok listáját[10].

Mindazonáltal nem véletlen, hogy a II. világháború előttről nem állnak rendelkezésre könyvtári dokumentumok, hiszen az 1944. június 12-ei bombázásokban az akkor magyar királyi honvédségi 10. számú Helyőrségi Kórház néven jegyzett gyógyintézmény épületei súlyosan megrongálódtak, így decemberben a kórház „anyagával és beosztott személyzetének egy részével” elhagyta a Róbert Károly körúti telephelyét.[11] 1945. május 1-jéig Svéd Vöröskeresztes Hadikórház működött az elhagyott épületekben, 1945. május 1-je és június 2-a között pedig szovjet hadikórház.[12] A Szövetséges Ellenőrző Bizottság 1945. május 25-ei keltezéssel engedélyezte a helyőrségi kórház korábbi telephelyén való újjászervezését[13], így a honvédelmi miniszter 26.069/Eln. szerv. 1945. számú rendelete alapján alakult meg a 10. számú magyar királyi helyőrségi kórház jogutódjaként Budapesti 1. számú Helyőrségi Kórház[14] néven; az intézmény június 5-én nyitotta meg kapuit.

2. ábra Az 1945. évi 1. számú, még nem írógéppel írt kórházparancsnoksági parancs.
Budapest, 1945. június 2. HL. MN Központi Kórház. 102/03. 1945.

A névváltoztatást az indokolta, hogy a budapesti katonai gyógyintézetek közül közvetlenül a háború befejezésekor csak a Róbert Károly körúti kórház részleges megnyitása volt lehetséges, a többi katonai kórház ekkor még szovjet megszállás alatt és használatban volt[15], de itt is a romeltakarítással és a tatarozással párhuzamosan folyt a gyógyító munka – az alapvető feltételek (ablaküvegek, fűtés, eszközök, kellő számú és szakképzett munkatárs) megléte nélkül. Az intézmény 1947. július 23-ával kapta meg miniszteri rendeletre a Honvéd Központi Kórház elnevezést, melyet egészen 1954-ig viselt.[16] Mindkét név kifejezte a kórház helyzetét, az 1. szám az egyedüliséget, a központi pedig azt, hogy a II. világháború után ez a katona-egészségügyi intézmény vette át gyakorlatilag a teljes katonaorvos-tudományi műhely szerepét: 1945-ben, illetve a rákövetkező néhány év alatt ide koncentrálódott a teljes katonaorvosi tudományos infrastruktúra: a képzés, a szakmai szervezet és a szakfolyóirat szerkesztősége[17].

Természetesen a kórház vezető szerepét idővel hivatalosan és jogilag is meg kellett alapozni, „1948-ban merült fel egy bázisintézet létrehozásának szükségessége, amely a gyógyító munka mellett tudományos és továbbképző feladatokat is ellát”.[18] Így 1950-re már a teljes vonatkozó intézményrendszer a Honvéd Központi Kórházhoz kötődött, és az évtized történelmi eseményei, a Rákosi-korszak mindent átható politikai terrorja magától értetődően hatott a katonaorvosi tudományos életre, de éppígy jelentős befolyással bírtak e speciális szakterület fejlődésére, tudományos munkamódszereire a korszak technikai vívmányai, illetve a könyvtárügyet meghatározó trendek.

Katona-egészségügyi képzés

A magyarországi katonaorvos-képzés központja, az úgynevezett alkalmazó iskola a Magyar Királyi Honvédség 1. számú budapesti helyőrségi kórháza volt 1901-től egészen a második világháború végéig[19]. Természetesen azonban a Róbert Károly körúti kórház is hagyományosan szerepet vállalt az orvosképzésben, illetve a katonaorvosok felkészítésében. Magától értetődően 1945 után is rendszeresen tartottak a kórházban különféle katona-egészségügyi és -orvosi kurzusokat, amelyek az elméleti ismeretek mellett kórházi gyakorlatokat is magukban foglaltak.[20] A saját tanfolyamok megindításának pedig előfeltétele volt, hogy a kórházrekonstrukció elkészüljön[21], ennek során a kórház II. épületének II. emeletén alakítottak ki új tantermet.[22] A katonaorvosi alkalmazó iskola helyiségeinek rendbehozatala az 1948 végére megtörtént[23], a kiképzés megindításától pedig a honvédelmi miniszter 6.100/Kln. Kfcs. X. o.-1949. számú ügydarabja rendelkezett[24]; az alkalmazó iskola ünnepélyes megnyitása a törzsépületben zajlott le 1949. március 16-án.[25] Az alkalmazó iskola működése azonban nem lehetett igazán gördülékeny, mivel még 1949. február 14-én a honvédelmi miniszter úgy döntött, hogy a HM Egészségügyi Osztályának átszervezése kapcsán éppen az iskola helyiségeiből kellett az ideiglenesen a Róbert Károly körútra költöző tábori egészségügyi alosztály részére irodákat átadni.[26] (Ez azt jelentette, hogy nem csupán a katonaorvoslás tudományos infrastruktúrája központosult a kórházban, hanem – jogi kötődés nélkül, de elhelyezése okán – a vonatkozó igazgatás centruma is itt működött.) 1949-ben és 1950-ben így újra voltak kurzusok a Gyáli úton, az akkori 1/2. Honvéd Kórházban. A honvédelmi miniszter rendelete alapján dr. Radó György orvos alezredes arról intézkedett, hogy az oktatói gárdát továbbra is a Központi Kórház, illetve az alárendeltségébe tartozó szervezeti elemek (az Egészségügyi tanfolyami parancsnokság, az Egészségügyi Szertár és a Közegészségügyi Intézet) adják.[27] Még ugyanebben az évben azonban a képzés rendszerszerűen került vissza a Róbert Károly körútra.[28]

Szakmai szervezet

A Magyar Királyi Honvédség katonaorvosai eleinte a közös hadseregbeli kollégáikkal közös szakmai szervezetben tevékenykedtek, csak a Monarchia felbomlása utáni időszakban kezdődött meg a Honvéd Orvosok Tudományos Egyesületének (HOTE) megszervezése; a grémium végül 1924. október 7-én alakult meg.[29] A második világháború után a szervezetet 1947. február 17-ével miniszteri határozat szüntette meg[30], szerepét a már korábban, 1945. július 5-én a Honvéd Központi Kórházban alapított Orvos Egészségügyi Szakszervezet Honvédorvosi Szakcsoportja vette át.[31]

Szakfolyóirat

A saját szakképzés és a szakmai szervezet mellett a szakfolyóirat megléte a harmadik alapvető előfeltétele annak, hogy az egyazon hivatást gyakorlók valódi koherens szakmai közösséget alkossanak. A Honvédorvos[32] első korszakában, 1888 és 1914 között semmiféle formális kapcsolatban nem volt a Honvédséggel, ezzel együtt hivatásul felvállalta, hogy „a hazai katonaorvosi intézmény tudományos és társadalmi érdekeinek közlönye” legyen. A Honvédorvos szerkesztősége a lap 1929-ben történt újraindulásakor a Gyáli úti, eredendően magyar királyi honvédségi helyőrségi kórházban működött a Honvédorvosok Tudományos Egyesületének havi folyóirataként, a szerkesztés munkálatait testületként a Magyar Királyi Honvéd és Közrendészeti Egészségügyi Tanács végezte. A II. világháború alatti utolsó megjelent szám az 1944. évi 5–6., a május–június havi füzet, utóbb a fővárost már közvetlenül érintő harcok miatt a lap kiadására ezután már nem volt lehetőség. Mindazonáltal az a tény, hogy a Honvédorvos a háborús időkben megmaradt, a periodikum honvédségi kötődésének köszönhető és mindenképpen katonai (tudomány)politikai döntés eredménye. A második világháború utáni újrakezdést a kórház 1948 novemberére tervezte[33], a kiadvány azonban csak az 1949 közepén indult útjára. A kezdeti időszakban a katonaorvosi karnak még tisztáznia kellett a két világháború közötti Honvédorvoshoz, annak szerzői köréhez és tudományos felfogásához való viszonyát. Ez az útkeresés nyilvánul meg az első évek gyakori címváltozásaiban: 1949–1950-ben Honvédorvosi Közlemények, 1950–1952-ben Honvédorvos, 1953–1956-ban Katonaorvosi Szemleként látott napvilágot a szakfolyóirat, és majd csak később, 1957-ben kapja vissza régi elnevezését, innentől jelenik meg azonos címen a kiadvány mind a mai napig is. A szerkesztőség 1949-től kezdődően a Honvéd Központi Kórházban[34] működött, és működik még ma is, jelenleg az Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Védelem-egészségügyi Igazgatóság Tudományos Kutató és Laboratóriumi Intézet Tudományos Könyvtárához kötődően, az MTA Hadtudományi Bizottsága által elfogadott lektorált tudományos folyóiratként.

3. ábra A Honvédorvosi Közlemények 1949. évi 1–3. szám

A szakfolyóirat első néhány évfolyamának mérlegét dr. János György orvos vezérőrnagy a lap 25 éves jubileumára megjelentetett tanulmányában[35] következőképpen vonta meg. Az 1949 és 1951 közötti időszak az „ismeretgyűjtés és újjászervezés [kora]. Az új honvédorvosi kollektíva tevékenységéből hiányoztak a háborús és a háborút közvetlen követő évek, a gyökeret a szovjet katonaorvos-tudományban keresik”. A legfőbb célt dr. Weil Emil, az Orvos Egészségügyi Szakszervezet főtitkára határozta meg: „a néphadsereg orvosának a legjobb, legképzettebb orvosnak kell lenni, a honvédkórházaknak komoly tudományos intézetek színvonalára kell emelkedni. Itt is a nagy Szovjetunió példája lebegjen előttünk”.[36] Az 1956-ig megjelent közlemények tették a „szűk katonaorvosi prakticizmusból” tekintélyes folyóirattá.

A tudományos munka információs infrastruktúrája – Orvosi tudományos könyvtár

A szakmai és tudományos műhelymunkához pedig megfelelő információs háttérre, gyűjteményekre és disszeminációra is szükség volt: tudományos könyvtárra, szaktudományi dokumentációs tevékenységre, valamint a kutatás és gyógyítás során felhalmozott tapasztalatok dokumentumokban tárgyiasult formáinak rendezett gyűjteményeire. A háború utáni „szellemi, eszmei megújulás” és az újjáépítés céljából már 1945 kora nyarán megkezdődött a honvédségi intézményekben is a könyvtári állományok megrostálása. A fasiszta könyvek kivonása azonban az általános gyűjtőkörű, illetve nagyrészt rekreációs irodalmat szolgáltató (legénységi) bibliotékákat érintette határozottabban, az orvosi szakkönyvtár anyagának szelektálása a rendelkezésben nem vetődött fel. A vonatkozó levelezésből ismeretes, hogy a kórházban a háború előtt és alatt legénységi bibliotéka nem működött[37], az aktív gyógyító és tudományos munkához, valamint a (katona)orvosok képzéséhez szükséges szakkönyvtár azonban mindenkor rendelkezésre állt[38], de az 1944–1945-ös budapesti harci cselekményekben, bombázásokban feltehetősen az szétszóródhatott, megsemmisülhetett.

A fennmaradt vonatkozó levéltári iratok tanúsága szerint dr. Bokor Győző orvos ezredes, akkori kórházparancsnok a kórház alapvető működési feltételeinek megteremtésével párhuzamosan az első adódó alkalommal, 1946. május 4-ei keltezéssel terjesztette fel a honvédelmi miniszter felé az orvosi szakkönyvtár részére igényelt könyvek jegyzékét, amely „az egyes szakmák szerint csoportosítva” sorolja fel a kívánt szakirodalmi forrásokat: a magyar, német és jó néhány angol, illetve francia szakkönyvet.[39] 1947 márciusában a Budapesti I. Honvéd Kerületi Parancsnokságtól kért orvosi könyveket a kórház.[40] A Honvédelmi Minisztérium egészségügyi osztálya később is támogatta a katonai kórházak szakkönyvekkel való ellátását, így az osztályvezető főorvosok 1948. július 20-áig újabb dezideráta könyvjegyzékeket terjeszthettek a kórházparancsnokság elé[41], és az 1948. október 19-ei napiparancs újabb bel- és külföldi szaklapok beszerzésének lehetőségéről tudósított.[42] Érdemes kiemelni, hogy az 1947. évi, „kékcédulás”-ként ismert országgyűlési választások, valamint a fordulat éve után, a kórház 1949. január 7-ei napiparancsa szó szerint idézi a honvédelmi miniszter H. M. 400.361/Kfcs.X.-1949. számú rendeletét: „Alkalom nyílott arra, hogy az osztály orvosszakirodalmi sajtótermékeket szerezzen be amerikai könyvkiadó cégektől. Tekintve a megrendelés sürgősségét, felszólítom, hogy legkésőbb jan. 10-ig jelentse milyen angol nyelvű kézi- és tankönyvekre, illetve folyóiratokra tart igényt. E célból utasítsa a kórház valamennyi osztályának vezetőjét, hogy haladéktalanul lépjenek érintkezésbe a megfelelő tudományos intézetekkel, elsősorban a klinikákkal, és az ott beszerzett előzetes tájékozódás alapján tegyék meg javaslataikat, mert csak így érhető el az, hogy az akció valóban észszerű és hasznos legyen.” Fentiek alapján Dr. Velkey Béla orvos ezredes kórházparancsnok utasította az osztályvezető orvosokat, hogy jelentéseiket, kiadványigényeiket 1949. január 9-én délig adják le a parancsnoki irodában.[43] Így a Honvédorvosi Közlemények 1949. évi 1–3., január–júniusi összevont száma már 82 kurrens előfizetett szakfolyóiratról számolt be, a következő füzetben közölt pótjegyzék pedig újabb 18 szaklapot tartalmaz.[44] A két folyóiratlista összesen 100 címet számlál, ezek közül 8 magyar nyelvű volt, 12 „szovjet”, a többi pedig angol, német és francia, tehát nem csupán a baráti szocialista országok szakirodalma került a magyar katonaorvosok látóterébe. A gazdag kínálatot az indokolta, hogy a Honvéd Központi Kórház Tudományos Könyvtárát 1949-től kezdődően az Egészségügyi Szolgálat a kórház centrális tudományos, képzési és továbbképzési feladatköréhez illeszkedve a teljes katonaorvosi és katona-egészségügyi kar Központi Tudományos Könyvtáraként kezelte.[45] Mindezzel együtt az orvosi könyvtár fejlesztése a korai időszakban inkább tekinthető kampányszerűnek, mint – a korabeli politikai elvárásoknak megfelelően – „tervszerű”-nek, a gyarapítás nem állandó beszerzési keret meghatározásával és biztosításával történt, és ez a helyzet csak 1952-ben kezdett megváltozni. Ám ekkor már a nyugati szakirodalom beszerzését nem nézte jó szemmel a Honvédelmi Minisztérium: „az igénylésben főleg az élenjáró szovjet és népidemokratikus könyvek szerepeljenek”[46], hiszen „a honvédorvosi kar legelső feladata (…) tanulmányozni, elsajátítani és alkalmazni a Szovjet Hadsereg egészségügyi szolgálatát”[47]

4. ábra A Honvédelmi Minisztérium 03250/Htpszf. Eü. Csf-ség 1952. sz. levele.
Budapest, 1952. október 13. HL. X. 5. Honvéd Központi Kórház. 1952/T.

A korabeli politikai tiszti jelentések természetesen jóval több figyelmet szenteltek a közművelődési – a parancsnok által is politikainak nevezett[48] – tékának, de a tudományos ügyek sem maradtak mentesek az ideológiai felhangtól. „Az orvosi szakkönyvtárba sikerült az összes egészségügyi vonatkozású szovjet folyóiratokat megszerezni, amelyekből kijelölt orvos bajtársak egyes tudományos cikk[ek] feldolgozásával szakáganként referáló üléseket tartanak. A betegellátást általában a szovjet katonakórházak tapasztalatai alapján hajtjuk végre. Az eddigiek alapján biztos, hogy a kórház adott esetben meg tudna felelni azon feladatok elvégzésére [sic], politikai vonatkozásban is, amely háború esetén reá hárul” – olvasható az 1950. szeptemberi politikai tiszti jelentésben.[49] (A szakértelem és a katonaorvosi helytállás tekintetében az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt a kórház ezt maradéktalanul be is bizonyította.)

Az orvosi könyvtár kezelője 1948–1949-ben Dr. Tóth István orvos őrnagy és Géczy Ferenc irodista főtiszt[50], utóbb Dr. Nemes János polgári doktor[51], őt felváltva 1949 márciusától Dr. Kiss István orvos őrnagy[52] volt. A könyvtári szolgálatra a kórházparancsnok, Dr. Szedő Imre orvos ezredes 1950. március 28-ával ideiglenesen Koller Ferenc polgári alkalmazottat vezényelte.[53] A könyvtár akkori bizonytalan helyzetét mutatja, hogy 1950. szeptember végétől az olvasótermi használat időkerete ugyan nem változott, de a kölcsönzés csak délután 2 és 3 óra között volt lehetséges.[54] A személyzeti kérdés rendezésére bizonnyal több kísérlet is történt, ám ezek – még évekig – nem jártak sikerrel, az 1952/1953-as állománytábla sem tartalmazott könyvtárosi helyet.[55] Főhivatású könyvtárosról először egy 1954-es adatközlés tesz említést[56], ez a státusz azonban még inkább a közművelődési könyvtárhoz kötődhetett. A levéltári források tanúsága alapján a Tudományos Könyvtár első igazi könyvtárosa Kuhn Lászlóné volt, aki 1955-ben lépett alkalmazásba[57], és az 1956. május 18-án kelt ügydarab adatközlése szerint ekkor dr. Birtalan Győző orvos-könyvtárvezető kollégájaként dolgozott[58], 1957 tavaszától azonban már maga állt a gyűjtemény élén.[59] Közben a bibliotéka újabb munkatárssal gazdagodott. 1956. október 30-án az intézmény irányítását ugyanis „felsőbb rendelés értelmében” a forradalom leverése után félreállított és bebörtönzött parancsnok, dr. Radó György orvos ezredes elnöklete alatt katonai tanács vette át.[60] A grémium november 1-jén megszüntette a korábbi politikai osztályt, a részleg munkatársait eredeti végzettségüknek, valamint a szükségnek megfelelően a kórház érdemi munkájához kötődő tevékenységekre osztották be, a politikai tiszt ezután a tudományos könyvtárat „erősítette”.[61]

A tudományos könyvtár struktúrája, illetve szervezeti helye tekintetében sem született sokáig végleges döntés, így a központosított és az osztálykönyvtár (sebészet, idegosztály, bőrosztály, belgyógyászat[62]) modell szerinti működés váltotta egymást.[63] A könyvek rendezése a törzsépületben a gazdasági hivataltól e célra megkapott helyiségben történt[64], a szolgáltatás azonban 1948 tavaszától-nyarától nem itt, hanem decentralizáltan négy különgyűjteményre[65] bontva indult meg. „A könyvtáregységeket a következőképpen osztom szét – olvasható az 1948. május 31-ei napiparancsban –: sebészet, idegosztály, bőrosztály, belgyógyászat. Nevezett osztályok vezetőit utasítom, hogy f. hó [június!] 24-én az anyagi tisztnél a könyvtáregységek átvétele végett jelentkezzenek és azokat nyugta-ellennyugtakönyv alapján vételezzék fel. A könyvtár használatára vonatkozólag utasítás átvétele végett f. hó 24-én 11 órakor a parancsnoki irodában nevelő tisztnél jelentkezzenek.”[66] Az „osztálykönyvtár” modell nem bizonyult hosszú életűnek az 1948. szeptember 24-ei napiparancs vonatkozó rendelete: „A kórház orvosi könyvtárát orvosok és a kórházban szolgálatot teljesítő orvostanhallgatók részére a jövő héten fogom megnyitni. (…) Helyiségül a törzsépület [a mai parancsnoki épület] 1. emelet 34. sz. szobáját jelölöm ki. (…) A könyvtár látogatási időpontját – vasárnapot és ünnepnapot kivéve – naponta 14–16 órában határozom meg.”[67] A szervezeti és szolgáltatási keretek változásaival párhuzamosan a könyvtár(ak) elhelyezése is többször módosult.

Ebben a mozgalmas időszakban – a költözések és az olvasószolgálat folyamatos fenntartása mellett – kellett a gyűjteménnyel kapcsolatos alapvető háttérmunkákat elvégezni. A levéltári kútfők tanúsága szerint 1949 utolsó hónapjaiban kezdődhetett a könyvek és folyóiratok feldolgozása, az október 6-ai parancs utasította a kórház orvosait, hogy „a könyvtári könyveket és folyóiratokat f. hó 10., 11. és 12-én 10 h-tól 13 h-ig a könyvtárban Dr. Kiss István ht. [hivatásos] o. őr[na]gynak katalogizálás céljából feltétlenül mutassák be.”[68] A dokumentumállomány katalogizálása, legalább is jegyzékbe foglalása a könyvtári szakmai szempontok mellett kimutatások készítéséhez is elengedhetetlen volt. Egy 1950. március 13-án kelt HM-ügydarab például azonnali jelentést kért a könyvtári könyvekről és külföldi folyóiratokról, mégpedig olyan módon, hogy „amennyiben a könyvtárban olyan könyvek is lennének, amelyeket külön kezel, esetleg olvasásra, tanulmányozásra egyáltalán nem, vagy korlátozással ad, foglalja külön jegyzékbe és ezt a körülményt a jegyzékben tüntesse fel.” A könyvtárosnak hasonló eljárást kellett követnie a folyóiratok esetében is.[69] (A korabeli civil könyvtárügy is ismerte az olvasói katalógus – maitól lényegesen eltérő – fogalmát, amelynek lényegi jellemzője, hogy nem a teljes gyűjteményt reprezentálja, hanem csak politikai szempontok szerint szelektált részét, vagyis az olvasók számára csupán ezt a gyűjteményszegmenst teszi láthatóvá. A kérdés elméleti megalapozása a könyvtártudomány számára az 1952. november 28-án és 29-én tartott I. Országos Könyvtáros Konferencián történt meg a következőképpen: „a szocialista katalóguselmélet szerint a katalógus az olvasás irányításának, a könyv propagálásának, az olvasó szakmai, politikai és ideológiai nevelésének eszköze. Nyilvánvaló, hogy ez a célkitűzés nem érhető el az állományban található könyvek puszta felsorolásával, hanem azzal, hogy csak a legértékesebb, legszükségesebb könyveket kell felvenni az olvasókatalógusba, és ki kell rekeszteni abból az elavult műveket. Tehát az olvasókatalógus első, legfontosabb kívánalma a kellő kiválasztás.”[70]) A könyvtár szakkatalógusának elkészítése is kalákában történt, ahogyan ez az 1953. évi április 10-ei napiparancsban olvasható: „A kiosztott csoportbeosztási íveknek megfelelően az osztályok a szakkönyveket a kiadott minta szerint vegyék fel.”[71]

A szakkönyvtár eleinte prézens használatú volt[72], ez alól azonban rövidesen kikerültek a külföldi folyóiratok[73], 1949. június 1-jétől pedig a teljes könyvtári állomány kölcsönözhetővé vált az orvosok számára; „a kórház könyvtárából minden hét pénteken 14 h-tól 15 h-ig adunk ki orvosi könyveket.”[74] Később a nyitvatartási idő is emelkedett és a kölcsönzés a kézikönyvek kivételével általánosan egy hét időtartamra volt lehetséges[75], utóbb az időszaki kiadványok esetében ez két hét, a szakkönyvek használói számára pedig egy hónap lett.[76] Kezdetben a külhoni folyóiratok kölcsönzésének oka az volt, hogy a Központi Honvéd Kórház, illetve a Magyar Orvosok Szabad Szakszervezete kebelében 1945. július 5-én életre hívott és tagságának, vezetőségének nagy részével a Róbert Károly körúti Kórházhoz kötődő Honvédorvosi Szakcsoport[77] a Honvédorvos újraindítása mellett döntött, és a kiadvány tervezett Lapszemle című rovata a kórház könyvtárába járó orvosi, katonaorvosi szaklapok cikkeiről tájékoztatta a katonaorvosokat. [78] A kórház orvosi könyvtára személyzeti és szervezési nehézségei mellett is igyekezett érdemben hozzájárulni anyaintézménye tudományos működéséhez, így 1953. május 10-étől beindította „aktív folyóirat-szolgáltatását”, vagyis a témafigyelést a kórház orvosai számára. Az osztályoktól bekért kutatási témáknak megfelelően „a könyvtárba érkezett új szakmai folyóiratokból felhívjuk az osztályok figyelmét az őket érdeklő cikkekre. Ez azonban semmi esetre sem jelenti azt, hogy az osztályok továbbra is ne foglalkozzanak önállóan anyagkereséssel, mivel sok esetben más irányú című cikkben is találhatnak anyagot tudományos munkájukhoz.”[79] – ezzel a napiparancsban Dr. Lazarovits István orvos őrnagy, megbízott kórházparancsnok a bibliometria egyik alapvető tézisére, a Bradford-féle szakirodalmi szóródási törvényre (1934/1948) hívta fel a kórház orvosainak figyelmét.

Dokumentáció

A szakfolyóiratok vállalták fel a külföldi vonatkozó szakirodalomról való tudósítást a legfontosabb folyóirat-közlemények vagy szakkönyvek, esetleg törvények, rendelkezések tartalmi összefoglalása, recenzálása formájában. Maga a korábbi Honvédorvos is számot adott a katonaorvoslás területén elért külföldi eredményekről. Mindazonáltal egy-egy szaklap lapszemléjének terjedelme szűkös határokat szab a látóhatárnak, és a periodikusan megjelenő referátumrovatok csupán kaleidoszkópszerű információdarabkákkal szolgálnak, nem képeznek koherens szakirodalmi szolgáltatást. A másik oldalon pedig „a könyvek, még inkább a folyóiratcikkek milliós tömegeivel szemben egyre inkább tanácstalan az olvasó. Útbaigazításra, mégpedig gyors tájékoztatásra van szüksége. Erre a könyvtárak hagyományos kereteik között csak részben tudnak vállalkozni, a szükséglet ezért új utakat keres. Így századunkban (…) kialakult a dokumentáció” – olvasható a korszak könyvtári klasszikusában, a „Sallai – Sebestyén”-ben.[80] Köztudott, hogy az első dokumentációs intézmény a Paul Otlet és Henri La Fonataine nevéhez fűződő brüsszeli Nemzetközi Bibliográfiai Intézet volt, Magyarországon pedig az 1949. június 29-ei, 4.118 számú kormányrendelet alapján jött létre az Országos Dokumentációs Központ, valamint műszaki, mezőgazdasági, könyvtári, orvostudományi és közgazdasági ágazati társintézményei.[81] De éppen az orvostudomány területén az intézményesülés már egy esztendővel korábban megkezdődött, Láng Imre 1948-ban szervezett háromfős dokumentációs csoportot az Orvosegészségügyi Szakszervezet székházában.[82] A katona-egészségügy azonban nem támaszkodhatott minden tekintetben csupán a civil doktorok számára felkínált szolgáltatásokra és forrásokra, illetve a katonaorvoslásnak magától értetődően voltak olyan területei és vizsgálódási szempontjai, amelyek logikusan – akár nemzetbiztonsági szempontok miatt – nem tartoznak a polgári orvosokra és a társadalom nagy nyilvánosságára.

A katonaorvosi dokumentációs infrastruktúra kiépülése úgyszintén a fenti logika alapján történt meg. Az 1948. október 19-ei kórházparancsnoki napiparancs tehát a megindítandó szakfolyóirat, illetve a Honvédorvosi Szakcsoport tudományos ülései számára kérte a vonatkozó külföldi szakirodalomról tudósító referátumokat. Dr. Velkey Béla orvos ezredes kórházparancsnok „a könyvtárban elhelyezett külföldi szaklapok és folyóiratok referenseiül” az alábbi orvosokat jelölte ki:

„Sebészet: Dr. Stefaits Géza o. ezds., Dr. Móhr Henrik. o. őrgy.

Bőr- és urológia: Dr. Pastinszky István o. alez.

Bakteriológia és hygiéne: Dr. Hézser László polg. orvos

Általános orvosi kérdések: Dr. Barbie János o. alez.

Szülészet és nőgyógyászat: Dr. Aranyi Sándor o. ezds és Dr. Csonka István polg. orvos

Belgyógyászat: Dr. Mindák Jenő o. ezds.

Ideggyógyászat: Dr. Makkay Endre o. ezds.

Orr-fül-gégészet: Dr. Dán Tibor o. őrgy.

Gyermekgyógyászat: Dr. Andor László o. alez.

Fogászat: Dr. Rados Imre o. alez.

Fizikotherápia: Dr. Nényei Etele o. őrgy.

Röntgen: Dr. Nagy Zoltán o. őrgy.”

Ezen munkatársak nyugta ellenében egy hétre kölcsönözhették ki a szaklapokat, a cikkekről készített referátumokban fel kellett tüntetniük a cikk szerzőjét, a folyóirat évfolyamát és lapszámát.[83] Egy hónappal a referensek megnevezése után a parancsnok „újból nyomatékosan figyelmeztett[e] a referátumok készítésére kijelölteket, hogy a könyvtárban rendelkezésre álló külföldi folyóiratokat tanulmányozzák át és a referátumokban kiértékeljék. A referátumok az e hónap folyamán [1948. november] meginduló Honvédorvosban kerülnek közlésre.[84] Rövidesen azonban a referátumok más célra is felhasználásra kerültek: A Központi Katonai Kórház 248/1948. számú parancsában közölte a Honvédelmi Minisztérium 529.823/Kfcs. X. 1948. számú rendeletét: „A külföldi tapasztalatok könnyebb kiértékelésére és gyűjtésére központi katona-egészségügyi irodalmi kartotékot állítottam fel, mely felöleli az összes katona-egészségügyi és ezzel határos irodalmat. A kartoték bővítésére elrendelem, hogy az összes fent említett tárgyú közleményekből és ismertetésre kiadott könyvekről negyedívekre szokványos formában készüljenek referátumok és ezek egy példányát a HM eü. osztályának a parancsnokságok terjesszék fel. Rendkívül fontosnak tartom, hogy minden tárgykörbe vágó közleményről készüljön oly referátum, mely az esetleg közölt számszerű adatokat is tartalmazza. Ezért eddig elkészült referátumok is felterjesztendők. A kartoték kezelésével Dr. Balta Béla o. őrnagyot bíztam meg.”[85] A későbbiekben a referátumok felhasználásáról bizonnyal tudható, hogy a Honvédorvosi Közlemények, illetve az egyéb címeken napvilágot látó Honvédorvos mind a mai napig közöl ismertetéseket, illetve a kórházzal kapcsolatos levéltári anyagok bizonyítják, hogy a referálókon és különféle tudományos üléseken is megtárgyalták a feldolgozott cikkeket, arról azonban a fennmaradt kútfők nem tudósítanak, hogy a HM egészségügyi osztálya égisze alatt épített kartoték későbbi sorsa hogyan alakult. Azonban így is nyilvánvaló, hogy a minisztérium, az Orvos Egészségügyi Szakszervezet és maga a Honvéd Központi Kórház felelősséggel viseltetett e terület gondozásáért és a katonaorvos-tudomány fejlesztéséért. A tudományos munka támogatására maga a szakfolyóirat szintén közölt tudomány-módszertani cikkeket, ezek közül több szakmai rendezvényeken elhangzott előadások szerkesztett kiegészített változata volt. Természetes, hogy – a köztörténelmi paradigmának megfelelően – ezek a korszak hadisebészeti doyenjétől, Borisz Vasziljevics Petrovszkijtól[86] származnak, illetve az ő tanítása alapján készültek és jelentek meg.

5. ábra Petrovszkij professzor és magyarországi tolmácsa dr. Bucsina Olivér katonaorvos

„Helyes, ha tényleges anyagunkból írásos kivonatot készítünk. Írjunk fel minden elolvasott közleményt, könyvet, minden klinikai észlelést, laboratóriumi vizsgálatot, kísérleti megfigyelést. Egy ideig ezek emlékezetünkben is elevenen élnek, ha azonban nem készítettünk feljegyzést, csakhamar feledésbe merülnek és amikor legnagyobb szükségünk volna rájuk – a szerkesztés idején – nem tudjuk őket reprodukálni. Gondosan őrizzük meg vázlatos ábráinkat, a készített fényképeket, rtg. filmeket, metszeteket stb., mert ezek munkánk hitelességét fogják alátámasztani. A feljegyzéseket végezhetjük füzetbe, vagy kartotékra, vagy a két módszert kombinálhatjuk úgy, hogy nagyobb tudományos munkák olvasásáról, hosszabb kísérletsorozatról füzetet fektetünk fel.”[87] A korabeli útmutatás ezenfelül kiemelte, hogy a tudományos előadás (illetve közlemény) „gazdagon dokumentált” legyen a „betegek bemutatásával, fényképekkel, diapozitívekkel, mikrofotogrammokkal, táblázatokkal, mozgófilmekkel és egyéb dokumentációs anyaggal. Ez tette az előadásokat meggyőzővé, objektívvá, hitelessé, az elmondottakat jól ellenőrizhetővé.”[88] Ma már a kutatók számára újabb eszközök is rendelkezésre állnak, ezzel együtt ezen örök tanácsok ma éppígy megszívlelendők, hasonló intelmek hangzanak el az egyetemi első félévi „bevezetés a …tudomány tudományos módszereibe” című kurzusokon. Az intézményi repozitóriumok pedig elődjüket tisztelhetik „a Budapesti Orvostudományi Egyetem III. sz. sebészeti klinikája (igazgató: prof. B. V. Petrovszkij) Tudományos Munkáinak Gyűjteménye, 1949–1951 [című korpuszban]. Ez a több mint 500 oldal terjedelmű gyűjtemény a klinika munkatársainak 35 dolgozatát tartalmazza magyar és orosz nyelven.”[89] (Hasonló kiadvány a Kórházi Tudományos Tanács határozata értelmében csak 1962-es tárgyévvel indult el a Kórházi tudományos munkák gyűjteményei címen[90] a mai Honvédkórházban, akkori nevén Magyar Néphadsereg Központi Kórházában.) A hivatkozott közleménynek mellett azonban akadt a tudományos munka módszertanának hazai szerzője is; Venkei Tibor orvos alezredes a katonaorvosi kutatás és a pályázatírás lépéseit, a hazai intézményeket és iratmintákat ismertet.[91]

Tudományos Rendelő és Múzeum[92]

Az egészségügyi és a könyvtári dokumentáció módszereinek, céljainak ötvözése és a technikai fejlődés – közvetlen impulzusként bizonnyal Petrovszkij professzor magyarországi tevékenysége, valamint a Nagy Honvédő Háború katonaorvos-történetét feldolgozó monumentális korpusz és a vonatkozó szovjet tapasztalatok – szolgáltatták az alapot a Tudományos Rendelő és Múzeum koncepciójának kidolgozásához, erről tanúskodik számos cikk a Honvédorvosban, illetve a Katonaorvosi Szemlében. Az 1951. november 8-ai napiparancsban a kórházparancsnok, Dr. Vadász Gyula orvos alezredes Tudományos Rendelő és Múzeum megszervezéséről intézkedett, alosztályvezetőként Dr. Vasvári Jenő orvos főhadnagyot rendelte, kollégája pedig egy laboráns és egy rajzoló lett.[93] Vasvári doktor 1953-ig volt a múzeum gondozója[94], 1953. november 12-étől pedig dr. Birtalan Győző orvos főhadnagy[95], a későbbi jeles orvostörténész szakíró kapta meg e feladatot. A komplex tudományos szolgáltatás megindításának kezdete 1952. május 26-a volt. A szervezeti egység tevékenységével, feladataival kapcsolatban érdemes idézni az 1952. évi május 24-ei napiparancsból a vonatkozó parancspontot: „A Tudományos Rendelő és Múzeum felöleli a honvédorvosi szolgálat gazdag tapasztalatainak anyagát és annak irodalmát. Tárgya a kórházunkban előforduló ritka vagy tanulságos kóreseteknek és azok bibliografiájának gyűjtése, mely a honvédorvosi szolgálat fejlődését elősegíti. A kóresetek tisztázásához el kell végezni minden olyan vizsgálatot, ami fontos és szükséges a pontos kórismézéshez. A kórlapokat két példányban kell elkészíteni, fel kell szerelni RTG., EKG, laboratóriumi, kórszövettani és stb. lelettel, esetleg fényképfelvétellel. A kórlap egyik példánya kerül a múzeumba, a másik marad az osztályon. Ugyanakkor mellékelni kell az anyagra vonatkozó bibliográfiát is. A múzeum ezt kartotékozza, rendszerbe gyűjti és az összegyűlt anyagot feldolgozza. A Tudományos Rendelő és Múzeum felölel patologanatomiai preparátumokat, fényképeket, tanulmányokat, rajzokat, a gyakran előforduló betegségek statisztikai adatait és sok más katonai vonatkozású kiállítási tárgyat és dokumentumot. A múzeum mellett levéltár is lesz, mely magában foglalja: honv. orvosi intézmények beszámolóit, dokumentumait, kórtörténeteket, folyóiratokat és más katonai anyagokat, melyeket tudományos feldolgozásnak kell alávetni. A Tudományos Rendelő és Múzeum munkaterve nemcsak a beérkezett anyagok gyűjtése, konzerválása és kiállítása, hanem elsősorban tudományos feldolgozása, rendszerbe foglalása és előkészítése úgy a centralizációra, mint az egyéni elmélyülésre és kutatásra. A múzeum szorosan együttműködik a könyvtárral, mely tartalmazni fog minden kiadott eü. munkát és a honvédorvosi szolgálat munkáját, továbbá jellemző különálló munkákat, katonaorvosi kérdésekkel foglalkozó ki nem adott kéziratokat, plakátokat, rajzokat. A Tudományos Rendelő és Múzeum a jó munka elvégzése érdekében a legszorosabb kapcsolatot veszi fel az osztályokkal. Az osztályvezető orvos jelenti a Tudományos Rendelőnek az egyes érdekes kóresteket, melyet úgy vél, hogy a múzeumba való, azonkívül a Tudományos Rendelő és Múzeum munkaterve szerint a vezető orvos naponta meglátogatja az egyes osztályokat és megbeszéli a vezető orvosokkal az általuk észlelt és a múzeumba való eseteket. Az anyagot az itt lévő káderek, úgy a szigorló orvosok, mint a középkáderek oktatásához fel kell használni.”[96]

A kollekció tehát a kórházban folyó gyakorlati gyógyító tevékenységet, a tudományos kutatást és az oktatást támogató komplex információs központ, bázis volt, amely a jelenre és a jövőre fókuszált. Mindamellett katonaorvos-tudományi szakmatörténeti vizsgálódások alapját is képezte, és ebben a minőségében a szakmai szocializációnak vált alapintézményévé. A tudománytörténet még az Országos Honvédorvosi Tudományos Értekezletek (1952. március 3–4. [97] és 1954. március 3–5.[98]) tematikájában is megjelent, az 1954. évi rendezvényhez Marosi Lászlónak, dr. Fiam Bélának és dr. Birtalan Győzőnek köszönhetően orvostörténeti kiállítás[99] is csatlakozott. A bemutatott anyag összeállításáért a munkatársak Egészségügyi Csoportfőnöki dicséretet kaptak.[100] A Tudományos Rendelő és Múzeum – éppúgy, mint a kórházi és a katona-egészségügyi tudományos munka előbb már ismertetett háttere – megfontolt szakmai alapokon nyugvó koncepció alapján jött létre, kialakítása a politikai érdekeltség, célkitűzések mellett is modern, hasznos és célirányos. Tanulságos röviden összevetni a gyűjtemény tervében felsorolt információforrásokat, dokumentumtípusokat az orvostudomány oktatásában és művelésében ma, a XXI. században használatos modern kútfőkkel, szolgáltatásokkal. A Tudományos Rendelő és Múzeum magában foglalta a betegdokumentációkat és leleteket, a vonatkozó szakirodalom bibliográfiáit, statisztikákat, a preparátumokat és képanyagot. Tehát  a gyakorlati gyógyító munka tapasztalatait, esetismertetéseket, szakirodalmi forrásokat, szakmai irányelveket, protokollokat, különféle, akkori modern technikájú illusztrációs anyagokat. A technika szintjén a mai lehetőségek összehasonlíthatatlanul színesebb szolgáltatásrendszert tesznek lehetővé, az ötlet azonban majdhogynem változatlan. Hasonló logikával felépített információszolgáltatásokkal találkozhatnak a kutatók, ha felkeresik a Clinical Key, az Up To Date, DynaMed Plus, vagy folyamatosan gyarapodó magyar „testvérük”, a NOTA (Napivizit Orvosi Tudástár) honlapját, illetve belekattintanak a jelentős hazai és külföldi orvosi könyvkiadók e-könyv-kínálatába; ezt a szerepet töltik be manapság a multimédiás oktatóanyagok és a 3D-s ábrázolások, atlaszok online és offline változatai.

A Róbert Károly körúti Kórház az újranyitástól számított első évtizedben láthatóan sok figyelmet, szaktudást és anyagi erőforrást fordított tudományos infrastruktúrájának kiépítésére és fejlesztésére, az 1950-es évek derekára azonban az ágazati irányítás felsőbb szintjén elfogyni látszott e lendület.

1956. április 19-én dr. Uray Gyula egészségügyi csoportfőnök, a katona-egészségügy egészéért felelős orvos ezredes levélben fordult Hazai Jenő vezérőrnagy, politikai főcsoportfőnökhöz, amelyben az anyagiak csökkenése miatt emelt szót. 1952 és 1956 között a külföldi szakkönyvek és szakfolyóiratok beszerzési kerete egyötödére csökkent, ami a hidegháború időszakában, „különösen a tömegpusztító fegyverek megjelenése folytán”, egyre jobban ellehetetleníti a katonaorvosi kutatásokat. A korabeli belpolitikai helyzet ismeretében érthető, hogy még a megfogyatkozott kereten belül is hatványozott arányban apadtak el a nyugati kiadványokra fordítható összegek, bár ez éppen ellentétes volt a védelem-/biztonságpolitikai és védelem-egészségügyi szempontokkal. „Ezért – olvasható a levélben – a sugárbiológiai kutatásokkal foglalkozó könyvek egyáltalán nem állnak rendelkezésünkre”. Emellett az egészségügyi csoportfőnök a külföldi tanulmányutak nagyobb arányú támogatását is kérte, például állítva a hadvezetés elé a szocialista tábor országait: „tudomásunk van arról, hogy a szovjet és népi demokratikus katonaorvosok viszonylag gyakran és nagy számban járnak külföldi tanulmányutakra” – szól a megcáfolhatatlan érvelés.[101]

A financiális háttér elégtelen volta miatt végül megszűnt a komplex információs bázis, a dokumentációs tevékenység és a Tudományos Rendelő és Múzeum a spórolás áldozata lett; ezt bizonyítja, hogy a kórház működésével kapcsolatos fennmaradt levéltári iratokban 1956 után már nem esik szó ezekről. A Tudományos Rendelő és Múzeum ma már ebben a formában nem létezik, de létjogosultsága, mindezen forrástípusok szükségessége most is megkérdőjelezhetetlen, egyes eszközei, feladatai más-más, modern formában élnek tovább, így figyelemre méltó e régi koncepció, a katonaorvosi kutatások és praxis történetének ezen kevéssé ismert momentuma.

A Tudományos Könyvtár lehetőségeihez mérten biztosítja a munkatársak részére a legfontosabb nyomtatott és elektronikus szakirodalmi forrásokat, adatbázisokat; a hazai katonaorvosi szakcikkeket a Magyar Orvosi Bibliográfia regisztrálja, a külföldi publikációkról pedig számos orvosi adatbázisban, folyóiratcsomagban tájékozódhatnak az érdeklődők. A kórház- és katonaorvos-történeti értékű régi műszerek, eszközök, tárgyi relikviák egyrészt a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Tünde utcai telephelyén az Egészségügyi Felkészítő és Továbbképző Intézetben található Csapattörténeti Múzeumban vannak, de a kórházi osztályok saját múltjuk emlékét is megőrzik néhány tárlóban kialakított gyűjteményükkel. A 2007-ben lezajlott intézményi integráció során egyesült tagkórházak históriájáról a szakrendelő épületében lévő tárlat szolgál információkkal.