Ízelítő a lapszámból

Kategória: 2019/ 5

„A szöveg nélküli képkönyvek éppolyan univerzálisan érthetőek, mint a zene vagy a képzőművészet. Így nem csak a vizuális nevelésben játszhatnak szerepet, számos egyéb képességet fejleszthetnek, melyeket könyvtári foglalkozásokon, de a közoktatás keretein belül is alkalmazhatunk. Megfelelő eszközei lehetnek az anyanyelvi és idegen nyelvi ne­velésnek, a beszédfejlesztésnek, a gondolkodásfejlesztésnek és a fogalmazástanításnak. Multikulturális vagy többnyelvű közösség számára egyaránt alkalmasak.” (Goda Beatrix)

„A tervezés korai szakaszában már szembesültünk vele, hogy a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál kivételével minden más hazai kezdeményezés hamar elhalt, megbu­kott. Mégis úgy gondoltuk, hogy Szeged városában megvan az a potenciál, ami hos­szú éveken át lehetővé teszi majd a fesztivál megszervezését. Az idő bennünket igazolt. Az érdeklődés nem csökkent, az egész dél-alföldi régió számára fontossá vált a Szegedi Képregényfesztivál és Vásár.” (Oros Sándor)

„Nekünk vízbetörésben már nagy tapasztalatunk van. Mentünk, persze. A bokáig álló vizet kellett először kiszivattyúzni. De ehhez villanyt kellett szerezni, mert a tűzoltók áramtalanítottak mindent. Lett is áram egy szomszédos vendéglátóhelyről. Majd miu­tán beállítottuk a szivattyúkat, jöhettek a páramentesítők. Az volt a szerencséjük, hogy tél volt, könnyen kereszthuzatot tudtunk csinálni, hogy minél alacsonyabb legyen a páratartalom, mert így a levegő száraz maradt. Ha nyár lett volna, azonnal megjelent volna a penész. Végül jöhettek a vízszűrő porszívók, a felmosás és a takarítás.” (Baranya Péter)

Címkék