A biblioterápia módszerét csak könyvekből, illetve a világhálóra feltett anyagokból ismertem. Mint megtudtam, Erdélyben még egyáltalán nincs elterjedve a könyvek általi gyógyítás művészete. Megkérdezve a kollégákat megtudtam, hogy néhányan próbálkoztak ezzel a lehetőséggel. A közeljövőre nézve egyre többen szeretnének foglalkozást indítani minálunk.

Hogy miként kerültem bele a biblioterápiás tevékenységbe, nálam hosszan zajlott le. 2010 júniusában vettem részt az első biblioterápiás képzésen a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár olvasótermében, amelyet a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete szervezett. A kétnapos tréning előadója Bartos Éva, az akkori budapesti Könyvtári Intézet vezetője volt. Itt nyertem az első gyakorlati ismereteket ezzel a szakmával kapcsolatosan. A továbbképző után igyekeztem beépíteni a megismert biblioterápiás technikákat a könyvtárosi tevékenységembe, de még nem éreztem, hogy eljött volna az idő általam vezetett csoportos foglalkozásra. Az áttörést 2017 novembere hozta el, amikor újból részt vettem egy biblioterápiás továbbképzőn. Az egyik előadó, mint néhány esztendővel korábban, Bartos Éva, a könyvtári biblioterápia megalapozója volt, mellette pedig Gulyás Enikő informatikus könyvtáros és informatika tanár adott elő, aki szintén beleásta magát a biblioterápia rejtelmeibe. A hallottak-látottak, és az élő egyenesben kipróbált szakmai gyakorlatok nagyon fellelkesítettek, s eldöntöttem, hogy a képzés után most már jómagam is indítok legalább egy csoportot a könyvtárban.

Előkészületek

Először igyekeztem minden olyan információanyagot begyűjteni, amelyek elősegítik a biblioterápia gyakorlati kimenetelét. Aztán megterveztem az órákat. Olvasmányokat válogattam, főleg könnyen érthetőket, de ugyanakkor olyanokat, amelyek felébresztik az emberben „az alvó oroszlánt”. Vagyis, megmozgatva az érzelmeket, előbb gondolkodásra, majd vitára késztetik az érdeklődőket. Amikor sínen voltam a tervezéssel, akkor nekiláttam a gyakorlatba ültetés feltételeinek megteremtésének.

Többszörös hirdetés után is sikertelenül zárult az Olvasói utazás névre hallgató kör. A plakát több osztályban is ki volt függesztve. Néhány helyen attól tartottak, hogy ez egy hagyományos olvasókör, s netán hetente több száz oldalt kell elolvasniuk. Ezt a félreértést a kedves kollégákkal való együttműködés eredményeként a magyar nyelv és irodalom szakos tanárokkal, valamint az iskola pszichológusával eloszlattuk.

Szász-Heron Amália-Kingával, az iskola pszichológusával megbeszéltük, hogy jó lenne azokat a diákokat bevenni ebbe a foglalkozásba, akik valamilyen lelki problémával küzdenek. Sikerült is szólni azoknak az embereknek, akiknek jót tenne egy kis kikapcsolódás, felszabadulás. A pszichológus részletes magyarázatot fűzött a frissen induló tevékenységhez. Úgyhogy az esetleges félreértések is ki voltak küszöbölve, amit a diákok szerint nem lehetett a hirdetésből megtudni.

A plakát tartalmazta azokat az alapgondolatokat, amelyekre épül a foglalkozás:

• meghívás az újonnan induló csoportfoglalkozásra,
• beszélgetés irodalmi művek segítségével,
• időpont és helyszín,
• foglalkozásra vonatkozó jellemzőket, ami szerint egy mű vagy részlet egy műből felolvasásra kerül, s utána annak megbeszélése lesz kérdések segítségével,
• a témák, amelyekre több időt szenteltem a saját gondolat, vélemény érvényesülése, az érzelmek hatása a barátságra, az önbizalom és az önismeret erősítése, s bármi, ami még felmerülhet a foglalkozások alatt,
• a legvégén kiktől lehet érdeklődni, hol lehet feliratkozni stb.

A plakátot megtoldottam a világhálón keringő kissé humoros szlogennel, amely így hangzott: „Az olvasás egyéniséget okozhat és súlyosan megnövelheti a fantázia kockázatát!”

Az egy órás foglalkozást közvetlenül az utolsó tanítási óra utánra időzítettem hétfőnként, mert a hét elején még nem annyira fáradtak a diákok, és aránylag jobban tudnak figyelni. Na, de ennek dacára sem lehetett bevonni a diákokat. Első hirdetésre egy, a másodikra egy sem jelentkezett. Egyszerűen kifogást találtak ki, hogy miért nem tudnak részt venni ezen a foglalkozáson. Pontosan arra hívták fel a figyelmemet, hogy ők le vannak terhelve, túl sok az iskolai és utáni tevékenységük, s ez már nem fér bele az idejükbe. Emellett a tevékenység ismeretlensége vagy divattalansága is arra késztette őket, hogy elutasítóak legyenek eme tevékenység iránt. Ettől a perctől új irányt váltott a foglalkozás megvalósításának gondolata. Ha már felkészültem az órákra, és becsületesen kidolgoztam részleteiben, nem szerettem volna, hogy a feledés homályába vesszék a munkám. Ezért beszéltem megint a magyar nyelv és irodalom szakos tanárokkal, hogyan jártam. Markó Ilona felajánlotta a XI. A. filológia osztályt, amelyben világirodalmat is tanít, hogy ha szeretném megvalósítani, akkor ez óra keretén belül két csoportra osztva őket megtarthatom a biblioterápiás szakkört. Benne voltam. A foglalkozás tanórán belül történt meg. Természetesen szóltunk Varga László igazgató úrnak tervünkről, aki áldását adta a munkánkra. Így indult útjára szerdánként a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium első és második biblioterápiás csoportja.

Foglalkozások

Az első találkozáskor az említett tanárnő jelenlétében az osztályban személyesen magyaráztam el a diákoknak, miben áll ez a bizonyos Olvasói utazás. Részletesen beszámoltam, hogy miként fogunk eljárni közösen egy mű kapcsán. Azt leszögeztem, hogy nem az ajánlott házi olvasmányokból lesznek az általam kiválasztott irodalmi művek vagy műrészletek. Ezt követően az osztályt ábécé sorrendben két csoportra osztottuk. A terv szerint az egyik csoport szerdánként az adott időben lejön a könyvtár dokumentációs és információs központjába, míg a másikkal addig a tanárnő világirodalmi foglalkozást tart. A beszámoló végén kérdéseket tehettek fel a foglalkozással kapcsolatosan. Bevallom, nem nagy lelkesedést láttam rajtuk.

Második alkalommal már csak az első csoportban szereplő diákok jöttek le. Ők összesen 15-en voltak, de a részvétel szerint soha nem voltak többen 13-nál. Ketten késtek. A második csoportnál hasonlóan zajlott az első találkozás, attól eltekintve, hogy 14-en voltak, szintén legtöbben 13-an jelentek meg. A hiányzók között voltak sportolók és betegek is. A legkisebb létszám a csoportokban 10 személy volt. A második csoportnak a foglalkozás elején felajánlottam új történetek olvasását, de ők ragaszkodtak az előző csoport történeteihez. Úgyhogy a történetek kétszer kerültek bemutatásra.

A foglalkozás alatt a bemutatkozástól eltekintettünk, hiszen a diákok már ismerték egymást. A keresztnevükkel ellátott kitűzőket azonban megkapták, ezzel is elősegítve számomra a könnyebb néven szólítás lehetőségét. Jeleztem azt is, ami itt elhangzik, főleg kényes emberi dolgok, maradjon köztünk. Bemelegítőként arról beszéltek, hogy kedvtelésből mit szoktak olvasni. Általában kortárs irodalomról esett szó. Az első olvasásra kerülő történet Lázár Ervin Dömdö-Dömdö-Dömdödöm című meséje volt. Mivel volt színházi múltam egy műkedvelő csoportnál, a mű felolvasása közben pillanatjelenetek előadására törekedve kellékeket cserélgettem magamon. Néha eltúlzott mimikával és hangsúlyosan adtam elő a darabot. A humoros előadásommal fergeteges sikert arattam. A diákok teljesen felszabadultak, s könnyedén válaszoltak az általam feltett kérdésekre. Nagyon megérintette őket a közösség szelleme. A kérdésekben a problémamegoldásokra törekedve szó esett a közösségekről, hogy voltak-e a hallottak alapján hasonló élményeik, a sikerről, és arról, hogy mire lehetünk büszkék. Figyelmeztettem őket, hogy nincs rossz kérdés és válasz. Ez motiválta őket a beszélgetésre. Mindennek ellenére vita nem alakult ki. A kérdésekre adott válaszok viszont visszaigazolták, hogy tisztában vannak a dolgok jelentésével. Olvasmányként ajánlottam nekik A. A. Milnetől a Micimackót, és Louis Carroltól az Alice Csodaországban meseregényeket.

Harmadik alkalommal már nem volt késés. Először egy modern költeményt olvastam fel, amelynek értelmét ők kellett kiköbözzék. Annak ellenére, hogy jó meglátások születtek a számukra fejtörést okozó vers mondanivalójának kibogozása közben, rájöttek, hogy egymás megértése érdekében érdemes közérthetően fogalmazni. Emellett nagy izgalommal várták a következő történetet. Először azonban felelevenítettük az előző olvasmányt, majd utána tértünk rá az újabb olvasásra. Max Lucado Értékes vagy című kis meséjét adtam elő. Itt már kevesebb kellékkel. A végén pedig megelevenítettem a történet hősét. A siker nem maradt el. A kérdések alapján hamar megfejtették a történet lényegét. Itt már egy kisebb vitára is sor került az önmagunk vállalása kapcsán. Ráébredtek arra is, hogy nem mindig jó aszerint menni, hogy mit sugallnak nekünk, hogy mi éppen a divatos szokás. Hangsúlyt kapott a másság szerepe is. Az, hogy a különbözőség még nem jelent értéktelenséget. Beszéltek hasonló élményeikről, tapasztalataikról, amit eddig átéltek. Elgondolkoztatta őket a befolyásolás és az előítéletek szerepe a társadalomban. Szabad olvasmányként már sokkal elgondolkoztatóbbakat ajánlottam. Az egyik Franz Kafka Az átváltozás című elbeszélése, a másik meg Bulgakov A Mester és Margaritája volt.

A foglalkozások lelkes résztvevői (1)

A negyedik találkozásnál visszapörgettük az előző óra történeteit, végigkövettük a tanulságokat és az összefüggéseket. Ezzel az alkalommal lehetőséget adtam saját nevük kicserélésére. Az első csoportban öten tették meg, a másodikban hárman. Majd belefogtam az új történet felolvasásába. A Lázár Ervin A kislány, aki mindenkit szeretett című meséjéhez már nem voltak színházi kellékek, maradt a hangsúlyos olvasás. Viszont minden egyes szereplőt lerajzoltam nekik egy nagy lapra. Nagyon szerették, ahogy sorra megelevenedtek előttük a történet hősei. Egyik diák szerint mintha a könyvből ugrottak volna elő. Még az olvasmány elején vidámak voltak a diákok, nem sejtették, mi lesz a vége. Érdekes, hogy a második csoportban sem, pedig ők már hallhattak ezt-azt az első csoporttól. Teljesen megosztotta őket a kacér, bájos, szeretetre méltó kislány tudatlansága és tapasztalatlansága, aki veszélybe kergette a frissen szerzett barátait. Ettől szenvedett nagyon. A történetbeli események drámai változása során a diákok arcáról is eltűnt a mosoly. Néhány pillanatig mintha a szavak megfagytak volna a levegőben, síri csend honolt. Itt szinte mindenki bekapcsolódott, főleg a második csoportból, és alaposan kibeszélték, hogyha valaki nem tehet egy bizonyos dologról, attól még a felismerés kínozhatja lelkiismeretét. Ajánláskor itt inkább a keleti mesék titokzatos és tanulságos világára fókuszáltam, kiemelve közülük is Az ezeregyéjszaka meséit.

Ötödik alkalommal beszéltünk az előző történetekről, azok tanulságairól. A második csoportban komoly vita alakult ki az emberek ítélkezésének következményeiről, a szenvedő egyénről, a társadalmi elvárásokról, a mindennap elénk táruló gondok megoldásáról. Az új történet egy rövid székely népmese volt, címe: A becsület és a szégyen. Ezt a kis mesét csak egyszerűen felolvastam, semmi kellék, semmi megjelenítés, csak maga a csupasz történet. A vita itt is felerősödött, hogy egyáltalán lehet-e becsülettel élnünk, és miért szégyenkezzünk vajon. A választ egy világhálón lévő történet zárta le valamelyest, ami arról szólt, hogy elhozták az idegenek az emberséget megmentő nagy titkot. A titok az, hogy ne legyünk egymással ostobák. Ők is rájöttek, nem elég tudni és érezni, hanem az életben is gyakorolni kell a figyelmet, a türelmet. A foglalkozáson ajánlott olvasmányok sokaságát mutattam be „élőben”. A könyveket forgatva rákérdeztek azoknak cselekményére, valóságos könyvajánlókat adtam át. Az egyik siker az volt, hogy néhányan könyveket is vettek ki a felajánlottak közül.

Előadás (felolvasás) közben

A hatodik alkalom egyesítette az előbbi órákból elhangzottakat. Szó esett a közösségről, az egyén szenvedéseiről, az önmagunk felvállalásáról, s végül, de nem utolsósorban a segítségnyújtásról. Rájöttek arra is, hogy mennyi minden rejlik egy mesében is. Megértették azt is, hogy erről a műfajról nem érdemes lemondani, nemcsak gyerekek részére készültek. Ezt követően kisebb idézetek hangzottak el Exupéry A kis herceg és Milne Micimackó című meseregényeiből, és szó esett arról a modern versről is, amelynek értelmét a harmadik foglalkozáson boncolgattuk. Az idézetek összekapcsolták azokat a műveket, amelyekkel hétről hétre megismerkedtek. Az elmélkedés után tesztlapokat osztottam ki. A műveket értékelés alá bocsátottam. A tesztlapra felkerült az összes olvasmány (történet, idézet, vers), amelynek felolvasására sor került. Írásban rögzítették tetszésüket, mit gondolnak az adott történetről, melyik szereplővel tudnának azonosulni, vagy melyiket formálnák meg szívesen, valamint melyik történet tetszett a legkevésbé. A kitöltések alapján a pálmát Max Lucado Értékes vagy című története vitte el. Érdekessége a tesztnek pontosan az volt, hogy elgondolkozzanak még egyszer a művekről. Az egyéni értékelésnél nagyon látszott az, ahol színdarabi kellékeket használtam, határozottan jobban értékelték, mint a másik két történetet. Még, ahol a szereplők kerültek rajzolásra, az is jobbnak tűnt, mint az, amit pusztán felolvastam. A tesztlap végén ők is ajánlhattak műveket. Túlnyomó többségük kortárs, esetleg 20. századi irodalmat ajánlott. Egy részük olyant, amelyik már filmes változatban is megjelent. A kitöltött űrlapok beszedése közben azzal leptek meg, hogy a Max Lucado Értékes vagy történetét átdolgozva meg fogják jeleníteni Ráduly Margit képzőművészet-tanárnő segítségével. Amikor meg kimentek, az asztalokat rendezve egy feliratot találtam: „Szeretjük a könyvtáros bácsit!”.

A hetedik alkalom, a kiértékelő, szintén közös találkozó volt (mindkét csoport részt vett rajta magyartanárnőjükkel együtt), ahol elmondtam az összegzés alapján, hogy számukra hogy állnak a művek. Melyik tetszett a legjobban, melyik nem, és hogy kit formálnának meg szívesen közülük, illetve kivel tudnának azonosulni. Jómagam is meglepetéssel készültem. Ha már volt próza, és részükről lesz egy kis színpadi jelenet, amit több osztálynak is be fognak mutatni, akkor legyen vers is. Három megzenésített dalt hallhattak és láthattak, Heltai Jenő: Szabadság (részlet), Kányádi Sándor: Felemás őszi ének, és Weöres Sándor: Ki minek gondol költeményeit Koncz Zsuzsa előadásában. Az elsőt az 1956-os szabadságharcra visszatekintve, a másodikat a székely költőre emlékezve és harmadikat önmagunk titkának tükrére építettem fel. Végül pedig az általuk leírt, kimondott szép és megfontolandó gondolatokat olvastam fel.

Elért eredmények

A biblioterápia a bonyolultabb és ugyanakkor a legszebb könyvtári tevékenységek egyike, amelynek eredménye inkább a foglalkozás után mutatkozik meg. A csoportvezetőnek lehet számtalan elképzelése, de a kivitelezés függ a csoporttól is. Hozzáállásukkal fékezhetik, vagy éppen elősegíthetik a foglalkozás kimenetelét. A csoportvezetőnek mindenképpen empatikus egyéniségnek kell lennie. Rá kell hangolja, ösztönözze a csoporttagokat a közös munkára.

A diákok nem ismerték ezt a foglalkozást. A konkrét foglalkozások során hétről hétre egyre jobban várták a következő olvasói utazást. Egyre felszabadultabbak lettek. Fel merték vállalni önmagukat. Még azok is, akik nem szívesen nyilatkoztak, láttam arcukon az ottlétet, a figyelést, és ezek mentén az érzelmi megnyilvánulásaikat. A tesztlapokon szerepelő negatív értékeléseket igyekeztem kérdések feltevésével, az ő válaszukkal közelebb hozni a megoldáshoz.

A biblioterápiás foglalkozás természetesen pozitívan hatott úgy a diákokra, mint rám is. Felülmúlta elvárásaimat. Már a foglalkozások hete alatt, de utána is a XI.A. osztályból naponta bejön a könyvtárba legalább három diák. Bent tanul, tanulmányoz, kérdez, segítséget kér egy-egy témában, vagy egyszerűen csak olvas. Egyvalaki közülük telefonozott. Kíváncsiságból hozzáléptem, azzal az indokkal nem kell-e segítsek neki, hogy megnézzem, mivel foglalatoskodik. Éppen Kosztolányi egyik novelláját kereste a világhálón… Mi sem nagyobb bizonyítéka az olvasás bűvkörébe való bekapcsolódásnak, mint az, hogy Max Lucado Értékes vagy darabját elő fogják adni. A diákok apró szeretetteljes megnyilvánulásai a foglalkozások alatt és után arra késztettek, hogy érdemes volt kipróbálni magam ebben a tevékenységben is. Az már biztos, hogy lesz folytatása.

Azt gondolom, hogy az egyik kulcs, amely visszavezeti az olvasásra a fiatalokat (és nem csak őket), az a biblioterápiás foglalkozások tantervbe való beiktatása lenne.

A foglalkozások lelkes résztvevői (2)

A biblioterápiás tevékenységhez felhasznált szakirodalom

Bartos Éva (szerk.): Segített a könyv, a mese – vallomások életről, irodalomról olvasásról. Budapest, Magyar Olvasástársaság, 1999.

Gulyás Enikő: Biblioterápia alkalmazása a könyvtárban és a könyvtáros képzésben. Debrecen, 2010 (diplomamunka)

Balasáné Veres Margit: A biblioterápia lehetőségei a gyermek olvasás- és  személyiségfejlődésében. Budapest, 2006 (diplomamunka)

Bartos Éva – Szávai Ilona: Beszélgetés Bartos Évával a biblioterápiáról. Fordulópont 65 Olvasás? Mese? Terápia! 2014/3. 5–10 o.

A biblioterápia helye a neveléstudományban – ONK 2013. Elérhető: https://www.youtube.com/watch?v=DrzmlgToccc

A két biblioterápiás továbbképző linkjei

Biblioterápia könyvtárosoknak:

http://hriskkonyvtaros.blogspot.com/2010/06/biblioterapia-konyvtarosoknak.html

Biblioterápiás képzés Csíkban:

http://hriskkonyvtaros.blogspot.com/2017/11/biblioterapias-kepzes-csikban.html