A bemutatásra kerülő kötet két, témáját és stílusát tekintve különböző, de mégis szervesen összetartozó részből áll. Az első Balogh Mihály és Kisari Ottilia közös tudományos műve, melynek címe Fejezetek a kunszentmiklósi református gimnáziumi könyvtár történetéből, míg a másik az alapítvány titkárának, Balogh Mihálynak szubjektív munkája, A kunszentmiklósi gimnázium könyvtári alapítványának negyedszázada (1991-2016). Az impresszumban a szerkesztők, lektorok, koordinátor, könyvtervező, kiadó és nyomda mellett azt is feltüntetik, hogy az első rész egyes fejezeteit ki írta.
A kötet három előszavának szerzői (sorrendben) Baráth Julianna református lelkész – 2003 és 2015 között a gimnázium igazgatója –, Kisari Ottilia, aki harminc évig volt itt könyvtáros, és Balogh Mihály – aki Illyés Bálint után és Kisari Ottilia előtt volt a bibliotékának tizenkilenc évig főfoglalkozású könyvtárosa.
Az első rész az iskolai könyvtár történeti vázlatát tartalmazza, de először természetesen a kiskunsági, református környezet felvázolására kerül sor a Település, egyház, iskola c. fejezetben, csak ezután következnek fejlődésének és vargabetűinek eseményei, mindvégig az iskola és a könyvtár szoros kapcsolatában.
Az első fejezet – Nem alapították, de lett – Non condita, sed facta est (1764-1850) – majdnem száz évet ível át. A szentmiklósi református latin iskola alapítása a XVII. században történt – Illyés Bálint ezt 1679-re teszi –, és 1815-től működött algimnáziumként. Az állomány első könyvjegyzéke 1764-ban készült 64 könyvről. Az „őskönyvtár” főleg tankönyvekből állt, később is főleg ajándékok, illetve a lelkészek és tanárok halála után azok hagyatéka révén gyarapodott. A reformkorban az egyház és a városi elöljáróság jóvoltából néhány folyóirat előfizetésére is sor került (Tudománytár, Tudományos Gyűjtemény). A Helytartótanács 1819-től leltárt, majd évente pótleltárt kért az iskolai könyvtárakról. Jelentős gyarapodást jelentett az egykori diák, Szalay István könyvtárának beérkezése 1830-ban (829 kötettel). Ez az ajándék és Kelemen Gergely professzor, könyvtáros igényessége indította el a fejlődés útján a könyvtárat.
A második fejezet is száz évet fog át Nem virágzott, de termett – Non florebat, sed fructus ferebat (1851-1948) címmel; mozgalmas évszázad volt a gimnázium életében. Az iskola és könyvtára fejlődésének lendületét megtörte a szabadságharc bukása, és bár az 1850-es években az iskola léte is kockán forgott, 1860-ban hatosztályos gimnázium lett. 1866-tól a későbbi püspök, Baksay Sándor volt a település lelkésze, aki sokat fáradozott a teljes gimnázium kifejlesztésén. 1917-ben tartották az első érettségi vizsgát a főgimnáziummá fejlesztett iskolában. Vargha Tamás lelkészsége idején, 1926-ban vette fel Baksay Sándor nevét az intézmény, és 1931-ben avatták új, kétemeletes épületét. 1945-ben nyolcosztályos általános iskolává és négyosztályos gimnáziummá alakították, 1948 nyarán azonban államosították, és az egyház 44 évre elvesztette iskoláját…
Ez idő alatt a kis könyvtár nagyra nőtt: 1851-ben a leltározáskor már 1376, 1883-ban 4000 kötetet számlál. A kiegyezés után alakul ki a tanári, ifjúsági és nagykönyvtár hármasa külön könyvtárossal (ez egészült ki az ún. segélykönyvtárral, amely a diákok tankönyvigényét segítette.) 1894-ben a Virágh-Tótfalusy hagyatékkal gazdagodott a könyvtár (526 kötetben). Több könyvtáros közül külön szól a szerző a hosszú ideig (17 évig) tevékenykedő Pátkay Imre tanárról, aki katalogizálta és rendszerezte az állományt. 1908-ban nyomtatásban is megjelent a katalógus. (1901 és 1923 között 2831 könyv a gyarapodás.)
A hagyatékok közül a korszakban két anyag volt a legjelentősebb, a 819 kötetes Baksay téka (1915) és a 1500 tételes Baráth Ferenc gyűjtemény (1933), melyek részletes leírását a 49–54. oldalon kapjuk. Az 1930-as évektől az államosításig ifj. Miklóssy János kölcsönkönyvtára egyedülálló vállalkozás volt, amit majd Csikesz Ferenc az 1944/45-ös tanévtől – az iskola könyvtárával együtt – átvett. (Balogh 2012-ben részletesen ismertette ezt az „Egypengős” kölcsönkönyvtárat Az olvasás pártfogója c. kötetben.) A háború befejezése utáni „állománytisztítás” (1946), majd az államosítás természetesen az iskola könyvtárát is érintette; a Baksay Hagyaték anyaga ekkor került a lelkészi parókiára, majd kis része (52 mű) a Ráday Gyűjteménybe került letétbe néhány évtizedre. A leltár szerint ekkor az iskolai könyvtár állománya 20 627 db, amelyből a könyvek száma 12 113 db, a többi folyóirat és évkönyv.
A harmadik fejezet már az államosítástól napjainkig terjedő – nem kevésbé zaklatott – időszakot tekinti át Nem veszett el, csak átalakult, majd visszaalakult – Non perita, sed transformata, mox reformata est (1948–) címmel. Az iskola államosításával a református jelleg és a név is elvész (ekkor lett Állami Damjanich János Gimnázium a neve), és csak 1989 tavaszán lett ismét Baksay, 1990-ben indult újra a nyolcosztályos gimnáziumi képzés, és 1992 áprilisában ismét református a tanintézmény.
Csikesz egy ideig még folytatta a kölcsönkönyvtár működtetését az állami gimnáziumban, amíg meg nem alakultak a járási könyvtárak (1954). (Az ötvenes évek könyvtermését és a gyarapodás lehetőségeit nem szükséges részleteznünk.) 1957-ben Illyés Bálint, a helytörténész könyvtáros vette át a könyvtárat és nyugdíjazásáig dolgozott benne. Őt Balogh Mihály, az iskola egykori diákja, latin-magyar szakos tanár követte, aki később levelező tagozaton nemcsak könyvtárosi diplomát, hanem régi könyves, illetve antikvárius-becsüs képesítést is szerzett, és lett az intézmény első könyvtárostanára. (Balogh 1998-tól 2006-ig a Pedagógiai Könyvtár és Múzeum főigazgatójaként más könyvtárat is „kipróbált”). Utána Kisari Ottilia könyvtárostanár lett a bibliotéka gondozója, aki e történeti munka társszerzője is.
A történeti vázlat a könyvtár jelenlegi helyzetének és működésének bemutatásával zárul.
*
A második rész a kunszentmiklósi gimnázium könyvtári alapítványának negyedszázadát tekinti át 1991-től 2016-ig. Míg az első rész komoly tudományos apparátussal, hivatkozásokkal és a felhasznált források pontos idézésével készült, a második a szépirodalom eszközeivel írt, szubjektív vallomás is, nemcsak a krónikás hűvös, a tények közlésére szorítkozó adatközlése. Az alapítvány születéséről, sorsáról, gondjairól, a jogszabályok folytonos változásairól olvasva a kortárs azonnal megfogadja, hogy sohasem fog belevágni semmilyen hasonlóan nehéz, veszélyes vállalkozásba. Annál lenyűgözőbbek a működés és az elért eredmények tényei, a restauráltatás, a restauráló köttetés, az állománytisztítás és fertőtlenítés (összesen 11 000 kötetről van szó!) – mindaz a tevékenység, ami egy régi könyves gyűjtemény fenntartásához elengedhetetlen, és nagyon sokba kerül (bár az alapítvány mindent megtett a takarékosságért). Olvashatunk még a könyvkiadási tevékenységről (pl. Bors Károly 1893-as várostörténeti reprintjének megjelentetéséről), az informatikai háttérről (a Szirén könyvtári rendszer megvásárlásáról) és a folyamatos állományfeltárási munkáról is. (Itt olvashatóak a legértékesebb és legfontosabb könyvek részletes leírásai is, melyek elsőbbséget élveztek az állománymegóvás során, és ezáltal egészülnek ki a könyvtártörténeti fejezetek az egyes kötetek ismertetésével.) Természetesen kitér a szerző a könyvtárnak az Öreggimnázium földszintjén való új elhelyezésére, a könyvek tárolására és a könyvtáregyesítésre is. (Az új körülmények miatt klímaberendezést, a magas páratartalom miatt pedig páramentesítő készüléket is kellett vásárolnia az alapítványnak.) Nagy szerepe volt (és van) a belső partnerségnek (iskola, gyülekezet, város) és a külső kapcsolatoknak, (kiállítások rendezése, konferenciaszervezés, sajtómegjelenés stb.). Remek tanulságokat tartalmaz A „Gazdálkodj okosan!” szellemében című fejezet, érdemes alaposan tanulmányozni.
Az Összegzés és okulás (129-133.) tanulságaiból két gondolatsor emelhető ki. Először az, „Mit kellene másképp, jobban csinálni az alapítvány érdekében? Szinte mindent!” A második pedig, hogy a tudományos szempontból nagyon értékes régi könyvtár nevelési szempontból is hihetetlen lehetőségeket kínál az iskola tanulói számára. Itt fogalmazódik meg a jövő legfontosabb teendője is: „a történetileg egységes két könyvtárrésznek a teljes virtuális egyesítését, továbbá […] a valós egyesítésüket is folytatni és befejezni.” (A parókián még mindig vannak könyvek a gimnázium régi anyagából.) Az alapvető feladat, a régi állomány védelme nagyon költséges, amihez évente legalább félmillió forintos bevétel kellene, amit nem lesz könnyű elérni. Fontos a külső kapcsolatok javítása és egy három éves restaurálási terv elkészítése (15 könyv restaurálására, 150 köttetésére), 2020-tól pedig „be kell fagyasztani” az alapítványt. Az járható út és a legalkalmasabb jövőkép meghatározása a fenntartó (gyülekezet) és a működtető (iskola) véleményének kikérése után „a tíz alapító meg a hét kurátor felelőssége, feladata lesz…”
Gazdag az Adattár, melyben a huszonöt év pénzügyi tényszámai sorjáznak, a Kurátorok alfejezetben pedig a szövegből már ismerős tizenegy helyi vagy budapesti szereplő rövid életrajza olvasható (138-141.).
Külön érdemes szólni az illusztrációkról: 21 könyv- és kéziratcímlap, illetve -oldal színes reprodukciója hozza még közelebb, teszi kézzelfoghatóbbá a kötetben leírt ritkaságokat (28-35., 71-75., 110-117., 142-144. oldal). Emellett hat fontos fénykép (76, 145-146. oldal) is bekerült a könyvbe (@ Márta Fotó).
Minden iskolai és régikönyv–gyűjtemény elé magas mércét állít a mű, ha történetét megírandó a kunszentmiklósi feldolgozás nyomába kíván lépni, de fontos olvasmány lesz mindenkinek, aki a magyar művelődéstörténet és a könyvkultúra iránt érdeklődik!
Fejezetek a kunszentmiklósi református gimnáziumi könyvtár történetéből. A huszonöt éves Pro Bibliotheca Antiqua Baksayana Alapítvány / Balogh Mihály ; Kisari Ottilia. – [Somorja ; Budapest] : Méry Ratio, 2016. – 149, [3] p. ; ill. 28 cm – Bibliogr. 147-148. p. – ISBN 978-80-8160-051-7