Pálfalvi Mária (1947-2016)

Kategória: 2016/ 8

Szomorú, lesújtó hírt kaptam. Kozman Bálint osztotta meg ezt a nagyon rossz hírt: szeretett édesanyja, Pálfalvi Mária eltávozott. Döbbentem ülök a számítógép előtt! Bár nagyon jól tudtam, hogy Babi régóta betegeskedik, de valahogyan mégsem ér el a tudatomig, hogy Ő már nincs többé. Nyugdíjazása óta küzdött a halálos kór ellen, nem adta fel egykönnyen. Már-már úgy tűnt, hogy szervezete mégis diadalmaskodik a gyilkos betegség felett. Töretlen erővel küzdött, hiszen Babi nagy küzdő volt!Nagyon régóta ismertem Őt és egész családját. Kati leányom és az Ő fia, Bálint egy óvodai csoportba jártak. Így reggelente gyakorta találkoztam Vele és férjével, Kozman Gusztival, a kiváló előadóművésszel. Bár mindig siettünk, egy-két szót azonban mégis tudtunk váltani. Akkor még nem gondoltam, hogy évekkel később kollégák leszünk. Babi és én is népművelő-könyvtár szakot végeztünk az 1970-es évek elején. Babi igazi nagy tudású, igen művelt könyvtáros volt, életeleme volt ez a szép hivatás, az olvasók szolgálata.
A Videoton Oktatási Központ könyvtárának volt évekig a vezetője. Irányítása alatt az intézmény fontos láncszeme volt Székesfehérvár kulturális életének, egészen a rendszerváltozásig. Ez a fordulat azonban „magával vitte” az intézményt. Babi a szakszervezeti könyvtárosság után kénytelen volt váltani. Neményi László, a Székesfehérvári Városi Könyvtár igazgatója áthívta a Mészöly Géza utcai tagkönyvtárba, Lakatos Ferencné Ritával együtt. Hamarosan nagyobb megbízatást kapott, a Széna téri Könyvtár vezetőjévé nevezték ki. Ez volt a Városi Könyvtár legnagyobb egysége. Babi hosszú éveket töltött el a könyvtár élén, egészen nyugdíjba vonulásáig, 2007-ig dolgozott itt.
Könyvtára sokat tett a megyeszékhely közművelődésért. Rendezvényei kuriózumszámba mentek; számos kiváló színművész, eladóművész, író, költő, közgazdász, meteorológus volt az intézmény vendége, előadója. Munkatársaival nagy gondot fordítottak az olvasók tájékoztatására, a számítástechnikai kultúra fejlesztésére, a nyugdíjasok részére nagy sikerű internet-tanfolyamokat szerveztek. Kollégái is sokat tanulhattak és tanultak is tőle! Mivel elvégezte a zenei könyvtári szakot, nagy gondot fordított a komolyzenei ismeretterjesztésre is. Mivel magam is nagyon szeretem a komolyzenét, sokszor együtt hallgattuk Beethoven, Mozart, Bach, Händel, Haydn, Schubert, Chopin, Liszt klasszikus műveit, Luciano Pavarotti, Jose Carreras, Plácido Domingo áriáit.
„Mors certa, hora incerta!” – tartja a latin mondás, vagyis „A halál biztos, órája bizonytalan!” Nem tudhatjuk, mikor hajózunk át Charon csónakjával az alvilági Styx folyón! De bármikor is, egy igaz embert gyászolunk! Viszont vigasztaljon bennünket az a tudat, hogy Pálfalvi Mária csak fizikai értelemben halt meg. Munkássága, emléke ugyanis mindaddig a szívünkben él, amíg mi bírjuk az életet és emlékezhetünk rá!
Babi, nyugodjál békében, hiszen sokat dolgoztál életedben!
Pálfalvi Mária temetése június 29-én, szerdán 13 órakor volt a székesfehérvári Béla úti temetőben. Ekkor kísértük utolsó földi útjára.

Címkék