Szabó Károly történetírói munkássága

Kategória: 2016/ 3

Százhuszonöt év távlatából egyre világosabban látszik, hogy Szabó Károly (1824-1890) tudományos életművének legértékesebb terméke, csúcsteljesítménye a Régi Magyar Könyvtár három kötete. Jóval fiatalabb kortársa, jeles pályatársa, Márki Sándor máig ható érvénnyel fogalmazta meg egyik emlékbeszédében: ez az a műve, „mely örökre forrásmunka marad.”1 A mi kortársunk, Borsa Gedeon szintén hasonlóan vélekedik: az összeállítás „azóta is gazdag kincsesbányája az ezzel a korral foglalkozó valamennyi szakembernek.”2A bibliográfiát valamennyi könyvtáros jól ismeri, hiszen a képző intézményekben kötelező tananyag, a gyakorlatban pedig nap mint nap kézbe veszik vagy rákattintanak. Tanulmányaik során nyilván hallottak, olvastak arról is, hogy a magyar retrospektív nemzeti bibliográfia egyik megteremtője eredendően történész, vagy az akkor szívesebb használt kifejezéssel: történetíró volt. Munkásságának ez a területe azonban kevésbé ismert. A hatvanas évek első felében történelem szakos hallgatóként mi sem találkoztunk a nevével, a historiográfiai tárgy oktatója, az egyébként félelmetes tudású Lederer Emma sem az előadásain, sem a szemináriumán nem beszélt Szabó Károlyról, az ezek nyomán született könyvében is csak a bibliográfiai függelékben fordul elő – egyszer – a neve.3 Az újabb keletű historiográfiai összefoglalások – Gunst Péter egyetemi4 és Kristán Pál főiskolai tankönyve5 – voltaképpen csak a hézagos felsorolásokban említik. Egyetlen, majd később tárgyalandó kivételtől eltekintve, ugyanezt tapasztalhatjuk Romsics Ignác hatalmas terjedelmű szintézisében.6 Szúrópróba szerűen megnéztem néhány, a Szabó Károly kutatási témáit szorosabban érintő frissebb történeti feldolgozást is: hajdani munkáira csak elvétve, mondhatni, mellékesen, a precízebbek az ún. teljesség kedvéért utalnak. Bár nem esett ki teljesen a céhbeli köztudatból, a megérdemeltnél sokkal ritkábban idézik, illetve hivatkoznak rá.
Százhuszonöt éve, amikor hatvanhat esztendős korában meghalt, egészen más volt a helyzet: Szabó Károly szakmai köztiszteletnek és – a korabeli megnyilatkozásokból ítélve – megnyerő egyénisége, közvetlensége, derült kedélye, humánus és puritán magatartása folytán közszeretetnek örvendett. A csaknem mindent tudó Szinnyei József biobibliográfiájában kilenc nekrológot és négy emlékbeszédet regisztrált7, és ezek mindegyike elsősorban történészként, nagy munkabírású, önmagához is szigorú tudósként méltatta. Valóban nem volt akárki: az éppen újjászerveződő és a mostani nevét felvevő Magyar Tudományos Akadémia 1858-ban (tehát 34 évesen) levelező tagjává, majd 1871-ben rendes tagjává választotta.8 A kiegyezés évében alapító és választmányi tagja a Magyar Történelmi Társulatnak, majd jegyzője a Társulat kolozsvári állandó bizottságának,9 rendszeres munkatársa a ma is élő Századok folyóiratnak.10 1872-től haláláig az akkor megnyíló kolozsvári tudományegyetemen a magyar történelem és segédtudományai egyetemi tanára (az 1882-83-as tanévben a rektori tisztségét is betöltötte).11 Noha közleményeinek és előadásainak teljes bibliográfiája mindmáig hiányzik (főleg a napi- és hetilapcikkekről tudhatunk keveset), a különféle összeállítások12 és utalások alapján megközelítő pontossággal megállapítható, hogy Szabó Károly mintegy négy évtizedet átívelő történetírói munkássága során körülbelül százötven tudományos művet – könyvet, tanulmányt, folyóiratcikket, recenziót – publikált.13 Nyilvánvaló, hogy ezek szimpla felsorolása is szétfeszítené e referátum kereteit. Marad tehát a „klasszikus” megoldás: a téma- és időrend valamiféle keverékével az erősen vázlatos áttekintés.
Szabó Károly – mint régen és napjainkban is oly sok fiatalember – nehezen talált rá igazi hivatására.14 Falusi református lelkész fiaként a leendő honoráciorok útján indult: köz- és váltóügyvédi oklevelet szerzett, de a jogi pálya etikai okokból taszította. (E téren is következetes volt: a polgári forradalom fordulata után sem vállalta Békés város ügyészi tisztségét.15)   Tengerésztiszti álmait a betegség foszlatta szét.16 1848-ban pár hónapig újságíró a Kossuth Hírlapjánál, majd önkéntes nemzetőrként, aztán honvédként fegyveresen harcolt a délvidéki hadjáratban. Főhadnagyi uniformisát haláláig őrizte, sőt abban temetette el magát, mintegy jelképes aktusként: így is demonstrálta hazaszeretetét, és hogy mindvégig hű maradt a polgári átalakulásért folytatott küzdelem eszméjéhez.17 A világosi trauma után visszatért diákkori kedvenceihez – a debreceni református kollégiumban és a késmárki evangélikus líceumban megismert – ógörög klasszikusokhoz, néhány műfordítása nyomtatásban is megjelent.18 Mentora, a hazai szellemi élet egyik kiemelkedő, rendkívül befolyásos személyisége, a Magyar Tudós Társaság (ahogy bő negyedszázadon át az akadémiát bécsi utasításra nevezni kellett) titoknoka, Toldy Ferenc – akit mi, könyvtáro­sok kiváltképp a pesti egyetemi könyvtár korszakos jelentőségű igazgatójaként tisztelünk – beajánlotta Teleki József grófhoz (aki a Tudós Társaság elnöke volt), hogy segítségére legyen a Hunyadiak koráról készülő műve anyaggyűjtésében és rendszerezésében. Közel öt esztendőn át a sziráki kastélyban élt, itt is házasodott. Közben szorgalmasan közölte történeti tanulmányait, főként Toldy folyóiratában, az Új Magyar Múzeumban. Ám még ekkor sem dőlt el véglegesen a sorsa. Miután a gróf meghalt, meghívták a nagykőrösi református gimnáziumba tanárnak, a görög nyelv és irodalom tanszékére. Majd amikor 1859-ben a kolozsvári Erdélyi Múzeum-egylet könyvtárőrévé választották, mellette jó ideig tanította az ottani református kollégiumban is a görög nyelvet. Csak professzori kinevezését követően kötelezte el magát végérvényesen a magyar történelem és – a tudós könyvtáros korabeli eszményének egyik hazai példájaként – a könyvtári, bibliográfiai munka mellett. Sajnálatos módon egyetemi tanári működéséről – mit tanított, hogyan tanított, kiket tanított – egyelőre vajmi keveset tudunk.
Látszólag furcsa módon Szabó Károly a hellén kultúra imádatától jutott el az ősmagyar történelem iránti érdeklődésig. A nemzeti ébredés időszakában sokakra hatottak a történetíró Horvát István délibábos, erőltetett szómagyarázatokon alapuló tévelygései; Szabó Károly első kísérlete is ebben a szellemben született: 1848 nyarán az akadémián Az óhellén és a magyar nyelvbeli némely rokon- és hason szók címmel tartott előadást.19 A Telekinek folytatott anyaggyűjtés közben azonban rádöbbent, hogy a „históriai igaz”20 megtalálásának feltétele az eredeti források felkutatása, helyes értelmezése, a következetes és céltudatos forráskritika, a pozitív tények feltárása; óvakodott és óvott a nemzeti elfogultságtól21, némely kérdésben azonban mégsem tudott tárgyilagos lenni. Felismerte azt is, hogy van egy kiaknázatlan forráscsoport, amelyet elődei vagy nem vettek figyelembe, vagy felületesen kezelték, és ez a bizánci görög nyelvű krónikák köre. Lefordította Priszkosz rétor (aki járt Attila udvarában) töredékeit22, majd a vándorló és honfoglaló magyarok történetének tanulmányozása során Bölcs Leó a magyarok hadszerkezetéről23 és Biborbanszületett Konstantin császárok feljegyzéseit24, jókora kihagyással, már a hetvenes évek közepén a török korból Krisztobulosz életrajzát II. Mehmet szultánról25, és ezzel nagy szolgálatot tett a hazai történetírásnak. Sejtése szerint a világverő hunok és a honfoglaló magyarok között rokonság mutatható ki, úgy vélte, ezt erősítik a francia Amadé Thierry Attila-könyvei, ezek mindhárom darabját átültette magyarra.26 A hun-magyar rokonság később is foglalkoztatta, és e téveszmét valójában haláláig nem adta fel.27
A Teleki gróf mellett végzett munka hozta közelebb a középkori magyar forrásokhoz; e téren kiváló latin nyelvtudását hasznosította. A Hunyadiak kora Magyarországon című hatalmas, tizenkét kötetre tervezett opus első négy kötete, valamint az oklevéltár (a 10. kötet) első része az ő közreműködésével került nyomdába, majd a gróf halála után az ötödik kötetet, aztán a hatodikat (a korabeli földrajzi viszonyokat bemutató rész első hányadát), valamint az oklevéltár hátralévő két darabját viszont már ő rendezte sajtó alá.28 Közben néhány résztanulmányt is publikált különböző folyóiratokban (leggyakrabban az Új Magyar Muzeum és a Szépirodalmi Lapok, majd a Delejtű és a Budapesti Szemle hasábjain), egyebek között a 888-ra datált bolgár-magyar háborúról, a hét magyar nemzetségről, a besenyőkről, a magyar helynevek eredetéről, a honfoglaló vezérekről. Szívesen időzött az Árpád-házi királyok koránál: második akadémiai székfoglalóját Péter és Aba Sámuel címmel tartotta29; könyvet írt IV. (Kun) Lászlóról.30 Már nagykőrösi tanárként – főként szintén fiatal kollégája, az ígéretes történész, Szilágyi Sándor kezdeményezésére – új, külföldön már divatos témához nyúlt, barátjával együtt lokális levéltári forrásokat akartak közzétenni Történeti emlékek a magyar nép községi és magánéletéből a XVIII. század végéig címmel; ezt először Balla Gergely nagykőrösi bíró krónikájával tették31, másodszor (és utoljára) négy tizenhetedik századi naplót adtak közre.32
Nagykőrösön folytatta a hazai kútfők behatóbb tanulmányozását. Hogy szélesebb körben is megismerhessék ezeket, 1860-tól Magyarország történetének forrásai, Magyarország alapításától a XVI-dik századig címmel sorozatot indított Ráth Mór pesti kiadónál. Magyarra fordította és jegyzetekkel látta el néhány fontos Árpád-kori elbeszélő forrás szövegét: a Gesta Hungarorum, a tatárjárásról Rogerius váradi kanonok és Tamás spalatói esperes írása, aztán Kézai Simon krónikája, továbbá az államalapítás utáni évszázad magyar szentjeinek legendái.33 Később ő fordította a Képes krónika szövegét is, amelyet Toldy Ferenc 1867-ben a koronázás alkalmából díszkiadásban tett közzé.34 Középkori kutatásainak eredményeit, pontosabban azok summáját igazán impozáns kiadványban foglalhatta össze. A dualizmus kori magyar könyvkiadásnak tartalmában és terjedelmében is igen jelentős produktuma Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című sorozat. Ennek 1888-ban megjelent tizenegyedik, másként számlálva az első magyarországi kötetében Szabó Károly stílusosan megírt, a tudományos népszerűsítés magas színvonalán mozgó közel száz oldalnyi történeti áttekintést ad a vándorlás korától (vagyis a kezdetektől) a mohácsi vészig.35
A honfoglalás és előzményei szükségszerűen elvezették Szabó Károlyt egy másik megoldatlan kérdéshez – amely mindmáig neuralgikus pontja a magyar történeti kutatásnak – a székelyek eredetéhez és a székely nemzet (közösség) fejlődéstörténetéhez. Híven korábbi elhatározásához, itt is a források felkutatását és feltárását helyezte előtérbe. Forráspublikációi mintaszerűek, szövegfordításai hitelesek, magyarázatai viszont sok-sok ellenvéleményt váltottak ki. Nemigen tudta elfogadtatni a hun-székely származásvonal tézisét36, és ebből következően mereven tagadta a székelyek királyi telepítésének feltételezését.37 Mikor Kolozsvárra költözött, rábízták a Székely oklevéltár gondozását. Ennek két kötete még életében megjelent, a harmadikat sajtó alá rendezte, nyomdába küldte, de kiadását nem érte meg38, a negyediket pedig kéziratban hagyta hátra. (Közzététele, kiegészítése és a további három kötet gondozása tanítványa és egyetemi utóda, Szádeczky Lajos nevéhez fűződik.)39 Évtizedekig munkálkodott a székelység története megírásán (a székely históriai pályadíj alaptól erre megbízása is volt). Több írása napvilágot látott a témából, nemegyszer hevesen vitázva szakmabeli ellenfeleivel. Ezekből gyűjtött egybe élete utolsó évében A régi székelység. Székely történelmi és jogi tanulmányok címmel egy átfogóbb kötetet.40 A régen megálmodott nagy művet azonban nem sikerült befejeznie. Abban reménykedett, hogy nyugdíjazása után végére érhet41, de ezt már súlyos betegsége42 és halála megakadályozta.
A székelyek múltján kívül néhány más erdélyi téma (például Thököly Imre erdélyi hűtlenségi pere, a Heltai Gáspár-féle nyomda, a Bethlen Gábor által alapított gyulafehérvári főiskola törvényei, Mátyás király szülőháza, a reformáció itteni múltja) is vonzotta, ám leginkább a XVI-XVII. századi források (naplók, krónikák, törvények, okiratok, levelek, adólajstromok, összeírások) felkutatása és magyarázata. Addigi válogatott cikkeit (szám szerint nyolcat) 1862-ben Erdélyi történelmi adatok címmel kötetben is összegyűjtötte.43 A magyarság egészének története szempontjából jóval fontosabb Apáczai Csere János latin nyelven írt egyetem-tervezetének lefordítása és közreadása.44 Kolozsvári könyvtárnoki elfoglaltsága eredményezte a múzeum-egylet okleveleinek rendezését, tartalmi kivona­tok­kal ellátott jegyzékét45, és legfőképpen roppant szorgalmas és odaadó munkával a Régi Magyar Könyvtár összeállítását, ez utóbbi kapcsán számos könyvészeti adalékot publikált.
Életének kolozsvári periódusa részben a betakarítás időszaka is. Akadémikusként és egyetemi tanárként fontosnak vélte, hogy korábbi írásait, tanulmányait egybegyűjtse, kötetbe rendezze, és ezáltal a tudományos közvélemény előtt megerősítse akkori nézeteit. Ezért és így jelent meg – a már említetteken kívül – 1873-ban Budapesten a Kisebb történelmi munkái két kötete, benne huszonöt írása46, valamint – két kiadásban is, szintén a fővárosban – A magyar vezérek kora Árpádtól Szent Istvánig című, részben átdolgozott fejezeteket tartalmazó könyve.47
A korábbi Szabó Károly-bibliográfiákból és életrajzokból – úgy tűnik – egyetlen igazán fontos mű maradt ki. Erre Romsics Ignác az imént említett historiográfiai összegzésében hívta fel a figyelmünket. Amikor a magyar parlament megszavazta, hogy a honfoglalás ezredik évfordulóját meg kell ünnepelni, a vallás- és közoktatásügyi miniszter felkérte a Magyar Tudományos Akadémiát, állapítsa meg a „magyarok bejövetelének” pontos idejét. Az akadémia – érthető módon – a történettudományi bizottságát bízta meg e feladattal, ahol kijelöltek egy szakértői testületet. Miután a tárgykörrel hosszú ideje foglalkozott, ennek Szabó Károly is tagja lett. A négy szakértői vélemény, továbbá az akadémiai bizottság állásfoglalása 1883-ban nyomtatásban is megjelent, Jelentés a honfoglalás időpontjának meghatározása tárgyában címmel.48 Talán a fennmaradt leveleiből pontosabban kideríthető lenne, de Szabó Károly szövegéből mintha különös következtetést lehetne levonni. Mégpedig azt, hogy nem térhetett ki ugyan a feladat elől, de ímmel-ámmal fogott hozzá. Tíz napos késéssel küldte be a véleményét, feltűnően tömören megismételte a korábbi tanulmányaiban leírt kronológiai észrevételeit, majd ezek nyomán határozottan megismételte, hogy szerinte a magyarok először 889-ben léptek hódítóként a Kárpát-medence földjére, de a honfoglalás időpontja nem határozható meg ennyire konkrétan, mert ez legalább tíz évig elhúzódó folyamat volt.49 Fanyalgó szavai arról árulkodnak, hogy noha egyik kezdeményezője volt a honalapítás ezredik évfordulójáról való megemlékezésnek, az eleve talminak szánt felhajtástól idegenkedett, egyáltalán nem lelkesedett a millenniumért, mert ő szerényebb, egyszerűbb ceremóniára gondolt.50 A többi szakértő álláspontja is megoszlott, a bizottság meg fenntartotta a bizonytalanságot.51 Mint közismert, a kormány a szakértői javaslatok egyikét fogadta el, és 895-öt jelölte meg, de ezt – a nevetségesség határát súroló módon – az előkészületi idő rövidsége miatt egy évvel eltolták, így a millennium pazar ünnepségeit 1896-ban rendezték meg.52 Lehet, hogy Szabó Károly forgott a sírjában…
A nemrég elhunyt kiváló történész, R. Várkonyi Ágnes a pozitivista történetszemlélet magyarországi hatásáról pár évtizede írt értekezésében Szabó Károlyt a hazánkban is kibontakozó polgári történetírás második nemzedékéhez sorolja.53 Nagyon találó, szellemes megnevezéssel a népies-polgári (máshol népies-realista) irány egyik képviselőjeként emlegeti.54 Más megközelítésben a pozitivista módszer, szemlélet egyik itthoni előfutáraként méltatja, aki a forráskutatás (az írott források és a szóbeli, népi hagyományok, a helynevek oknyomozó feltárása) elsődlegességét vallotta, a tényekre támaszkodó históriai rekonstrukciót részesítette előnyben55, ám bizonyos elgondolásait – főleg a hun-magyar rokonság kérdésében – a történettudomány nem igazolta, vagy mindmáig – mindenekelőtt a székelyek eredetéről szólva – erősen vitatja. Voltaképpen ezt az értékelést fogadja el, veszi át a Magyarország a XX. században című sorozat tudománytörténeti kötetének historiográfiai fejezetében Erős Vilmos56 is.
Talán nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy Szabó Károly történetírói tevékenységének egy része – a bizánci források, a középkori magyar krónikák és legendák, az Apáczai-féle egyetem-tervezet fordításai, a székely és más, erdélyi és magyarországi oklevelek közzététele, jó néhány tényfeltáró dolgozata, oklevél-regesztája – kiállta az idő próbáját. Alapos felkészültségét, széleskörű tájékozottságát, példamutató kitartását bizonyítja nagyszerű bibliográfiája, a Régi Magyar Könyvtár, amely – ismételjük meg – a magyar történeti irodalomnak is egyik kiemelkedő, maradandó remeke.57 Csakis hálás szívvel gondolhatunk alkotójára.
JEGYZETEK
1.     Márki Sándor: Szabó Károly, 1824-1890. In: Emlékkönyv az Erdélyi Múzeum-Egyesület félszázados ünnepére 1859-1909. Kolozsvár, 1909-1942. 188. p.
2.    Borsa Gedeon: Magyar könyvtárosok: Szabó Károly, 1824-1890. = Könyvtáros, 1956. 2. sz. 105. p.
3.    Lederer Emma: A magyar polgári történetírás rövid története. Budapest, Kossuth K., 1969. 189. p.
4.    Gunst Péter: A magyar történetírás története. Debrecen, Csokonai K.,  2000. 189., 203., 214. p.
5.    Kristán Pál: A történetírás története. Jegyzet. Budapest, Tankönyvkiadó, 1991. 159-160., 192. p.
6.    Romsics Ignác: Clio bűvöletében. Magyar történetírás a 19-20. században – nemzetközi kitekintéssel. Budapest, Osiris, 2011. 89., 95-96., 108., 116., 120. p.
7.    Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. 13. köt. Budapest , Hornyánszky, 1909. 240. has.
8.    A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825-1973 (összeáll. Fekete Gézáné). Budapest, MTA Könyvtára, 1975. 255. p.
9.    Glatz Ferenc: A Magyar Történelmi Társulat megalakulásának története. = Századok, 1967. 248., 267. p. A kolozsvári állandó bizottságot a Társulat első vándorgyűlésén (1868. szeptember 20-25.) állították fel; Lukinich Imre: A Magyar Történelmi Társulat története 1867-1917. Budapest, 1918. 30., 32. p.
10.    A folyóirat repertóriuma szerzőként, fordítóként harminchárom alkalommal említi a nevét, és a lap hat írását ismertette: A Századok repertóriuma 1867-1975 (szerk. Pamlényi Ervin). Budapest, Akadémiai K., 1987. 636., 756. p. (Mutatók).
11.    Schilling Lajos: Szabó Károly emlékezete. = Erdélyi Múzeum, 1892. 24. p.
12.    Az Akadémiai Értesítő nekrológja végén közölt egy bibliográfiát (Szabó Károly. = Akadémiai Értesítő, 1891. 497-501. p.), de sem az önálló művek listája, sem a folyóiratokban megjelent közlemények jegyzéke nem teljes, ráadásul az utóbbiban a leírások egy része hiányos vagy félrevezető. Szinnyei József biobibliográfiája szintén hiányos.
13.    Schilling Lajos kolozsvári egyetemi tanár emlékbeszédében azt állította, hogy Szabó Károly tudományos munkáinak száma 146; Lásd: Szabó Károly emlékezete. = Erdélyi Múzeum, 1892. 15. p.
14.    Szabó Károly első érdemi, átfogó életrajza és egyúttal munkásságának értékelő ismertetése Szádeczky Lajos emlékbeszédében olvasható: Szabó Károly emlékezete. = Századok, 1894. 195-223. p. (Különnyomatként: Budapest, 1894.) Sok információt tartalmaz Szinnyei József adattára: Magyar írók élete és munkái. 13. köt. Budapest, 1909. – 238-240. has. A három újabb keletű összefoglalás: Fülöp Géza: Szabó Károly pályaképe. Nagykőrös, Városi Tanács, 1990.; Váczy Leona: Szabó Károly 1824-1890. In: Szabó Károly: Napló és tanulmányok. Kolozsvár, Kriterion – Művelődés, 2010. 5-28. p.; Szabó Sándor: Ki is volt Szabó Károly? = Könyvtári Figyelő, 2011. 1. sz. 81-89. p.
15.    R. Várkonyi Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. Budapest, Akadémiai K., 1973. 2- köt. 238. p.
16.    A fiumei tengerésziskolában vezetett naplóját pár éve Váczy Leona közölte: Napló 1846. In: Szabó Károly: Napló és tanulmányok. Kolozsvár, Kriterion – Művelődés, 2010. – 29-66. p.
17.    A gesztus szimbolikus jellegére utal R. Várkonyi Ágnes: Historiográfiai törekvések Magyarországon a XIX. században. = Századok, 1969. 986. p.
18.    Euripides válogatott színművei. 1-2. Ifigenia Auliszban és Ifigenia Tauriszban. Pest, Kisfaludy Társaság, 1849.; Mutatvány Thuküdidesz peloponnészoszi háborújából. = Új Magyar Muzeum, 1850-51. 1. köt. 204-215. p.; Anakreon dalaiból, 1-4. = Szépirodalmi Lapok, 1853. ; Oidipusz király / Szofoklesz színműve. Kecskemét, 1857.
19.    Szádeczky Lajos: Szabó Károly emlékezete. = Századok, 1894. 204. p.; R. Várkonyi Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. Budapest, Akadémiai K., 1973. 2. köt. 237. p.
20.    R. Várkonyi Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. Budapest, Akadémiai K., 1973. 2. köt. 348. p.
21.    Uo. 2. köt. 356. p.
22.    Szabó Károly: Priszkosz szónok és bölcsész életéről s történetirata töredékeiről. = Új Magyar Muzeum, 1850-51. 1. köt. 545-566., 613-627. p.
23.    A magyarok hadszerkezetéről Árpád korában. Bölcs León császár adatai. = Új Magyar Muzeum, 1851-52. 1. köt. 299-309. p.
24.    Az akadémián levelező tagsági székfoglalóját Biborban született Konstántin császár munkái magyar történeti szempontból ismertetve címmel tartotta 1860. január 23-án; A Magyar Tudós Társaság tagjai 1825-1973 (összeáll. Fekete Gézáné). Budapest, MTA Könyvtára, 1973. 255. p. Megjelent: Magyar Akadémiai Értesítő . A Filozófiai, Törvény- és Történettudományi Osztály Közlönye, 1860. 1. köt. 61-167. p.
25.    Ktisztobulosz: II. Mehmet élete (ford. Szabó Károly).Budapest, 1875. – A Monumenta Hungariae Historica  (Magyar Történelmi Emlékek) c. sorozat II. osztálya (Írók) XXII. köteteként jelent meg.
26.    Attila. Történeti kor- és jellemrajz. Pest, Geibel, 1855.; Attila-mondák. Pest, Pfeifer, 1864.; Attila. Attila fiai és utódai történelme a magyarok Európába telepedéséig. Pest, 1865. Vö.
R. Várkonyi Ágnes:  A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. Budapest, Akadémiai K., 1973. 2. köt. 407. p.
27.    R. Várkonyi Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. Budapest, Akadémiai K., 1973. 2. köt. 400-408. p.
28.    Szádeczky Lajos: Szabó Károly emlékezete. = Századok, 1894. 201. p.
29.    A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825-1973 (összeáll. Fekete Gézáné). Budapest, MTA Könyvtára, 1975. 255. p. A székfoglaló időpontja: 1872. június 10. Kiadták: Péter és Aba. Pest, MTA, 1872. (Értekezések a történettudomány köréből, 2:3.)
30.    Kun László 1272-1290. Budapest, Franklin Társulat, 1886. – (Magyar történeti életrajzok). Vö. Szilágyi Sándor: Emlékbeszéd Szabó Károly r. tag felett. Budapest, MTA, 1896. 15. p.
31.    Balla Gergely: Nagy-Kőrösi krónika. Kecskemét, Szilády Károly, 1856. Vö. R. Várkonyi Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. Budapest, Akadémiai K., 1973. 2. köt. 362. p.
32.    Inczédi Pál naplója, 1660-1697; Késmárki névtelen nemes naplója, 1682-1683; Szakál Ferenc naplója, 1698-1718; Vízaknai Briccius György naplója, 1693-1717. Pest, Pfeifer, 1860. – A korán, a nagykőrösi műhely felbomlása miatt félbeszakadt sorozatról: R. Várkonyi Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. Budapest, Akadémiai K., 1973. 2. köt. 270. p.
33.    Béla király névtelen jegyzőjének könyve a magyarok tetteiről. Pest, Ráth Mór, 1860.; Rogerius mester váradi kanonok siralmas éneke Magyarországnak IV-dik Béla király idejében a tatárok által történt romlásáról.  Tamás spalatói esperest „Historia Salonita”-jából, a tatárjárás története. Pest, Ráth Mór, 1861.; Kézai Simon mester magyar krónikája. Pest, Ráth Mór, 1862. ; Emlékiratok a magyar kereszténység első századáról. Pest, Ráth Mór, 1865.
34.    Márk krónikája a magyarok viselt dolgairól az ősidőktől MCCCXXX. évig. Pest, Emich Gusztáv, 1867.
35.    A vezérek kora; Az Árpád-királyok kora; A vegyes házakbeli királyok kora. In: Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, [11.] : Magyarország 1. kötete. Budapest, Magyar Királyi Államnyomda, 1888. 43-54., 55-90., 91-144. p.
36.    Különösen nagy vitát váltott ki Az 1533. székely krónika hitelességének védelme c. írása (Új Magyar Muzeum, 1854. 2. köt. 301-315., 383-409., 457-487. p.).
37.    Jellemző példa: Királyi telepítvényesek-e a székelyek? Marosvásárhely, Református Kollégium, 1884. Vö. R. Várkonyi Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. Budapest, Akadémiai K., 1973. 2. köt. 408. p.
38.    Székely oklevéltár. 1. köt.: 1211-1519.; 2. köt.: 1520-1571.; 3. köt.: 1270-1571. Kolozsvár, Magyar Történelmi Társulat Kolozsvári Bizottsága, 1872., 1876., 1890.
39.    Székely oklevéltár. – 4. köt.: 1264-1895., 5. köt.: 1296-1603.; 6. köt.:1603-1698.; 7. köt.: 1696-1750. Kolozsvár, Magyar Történelmi Társulat Kolozsvári Bizottsága, 1895., 1896., 1897., 1898.
40.    A régi székelység. Székely történelmi és jogi tanulmányok. Kolozsvár, Stein, 1890. – Akár előzményének is tekinthető: A régi székely törvények és szokások. Kolozsvár, 1887. (Az Erdélyi Múzeum-egylet bölcselet-, nyelv- és történelemtudományi szakosztályának kiadványai, 4. köt. 3. füz.)
41.    Szádeczky Lajos: Szabó Károly emlékezete. = Századok, 1894. 217. p.
42.    Uo. 222. p.
43.    Erdélyi történelmi adatok. 4. köt. Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 1862.
44.    Apáczai Cséri János Barcsai Ákos fejedelemhez benyujtott terve a magyar hazában felállítandó első tudományos egyetem ügyében. Pest, 1872.
45.    Az Erdélyi Múzeum eredeti okleveleinek kivonata, 1232-1540. Budapest, Athaeneum, 1889. (Különnyomat, először a Történelmi Tár 1889-es évfolyamában jelent meg.)
46.    Kisebb történelmi munkái, 1-2. Budapest, 1873. 401, 410 p.
47.    A magyar vezérek kora Árpádtól Szent Istvánig. Pest, Ráth Mór, 1869. 448 p., új kiadás: Budapest, Ráth Mór, 1883. 448 p.
48.    Jelentés a honfoglalás időpontjának meghatározása tárgyában. Budapest, MTA Történettudományi Bizottsága, 1883. – A felkérésről és a szakértők megbízásáról: uo. 3-5. p.
49.    Szabó Károly előterjesztése, 1883. január 20., Kolozsvár. In: uo. 49-53. p.
50.    Ezt sejtetik Szádeczky Lajos akadémiai emlékbeszédének vonatkozó részletei is: Szabó Károly emlékezete. = Századok, 1894. 196. p. Hasonlóan látta mindezt R. Várkonyi Ágnes: Historiográfiai törekvések Magyarországon a XIX. században. = Századok, 1969. 986. p.
51.    Jelentés… 19-20. p.
52.    A Jelentés… nyomán interpretálja az eseményeket Romsics Ignác: Clio bűvöletében. Magyar történetírás a 19-20. században – nemzetközi kitekintéssel. Budapest, Osiris, 2011. 152-153. p.
53.    R. Várkonyi Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. Budapest, Akadémiai K., 1973. 1. köt. 215. p., 2. köt. 17., 114., 256. p.
54.    Uo. 2. köt. 141-142., 352., 417. p. – Ugyanebben a művében idézi 1914-ből Szekfű Gyulát, aki „a nemzeti renaissance történetíróinak” nevezte ennek az irányzatnak a képviselőit; R. Várkonyi Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. Budapest, Akadémiai K., 1973. 241. p.
55.    Uo. 2. köt. 340., 342., 344., 352., 359. p.
56.    Erős Vilmos: Történetírás. In: Magyarország a XX. században, 5. kötet. Tudomány, 2. Társadalomtudományok.  Szekszárd, Babits K., 2000. 286. p.
57.    Átfogóbb ismertetése Szabó Sándor egységes tanárképző főiskolai jegyzetében: Általános tájékoztatás, 2., A nemzeti bibliográfiák. 2. kiad. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994. 38-40. p. Részben ismerteti, részben értékeli Fülöp Géza: Szabó Károly pályaképe. Nagykőrös, Városi Tanács, 1990. – 23-26. p. – Szabó Károly elgondolásait, célkitűzéseit, módszertani elveit az első és második kötet előszavában fejtette ki; újraközölte Váczy Leona: Régi Magyar Könyvtár. In: Szabó Károly: Napló és tanulmányok. Kolozsvár, Kriterion – Művelődés, 2010. – 67-74., 74-77. p.

Címkék