Berlász Jenő (1911 – 2015)

Kategória: 2016/ 1

(1911-2015)

Életének 105. évében, 2015. december 8-án elhunyt Berlász Jenő, az Országos Széchényi Könyvtár legidősebb tudós munkatársa.

1911. augusztus 28-án született Budapesten. Édesapjának társadalomtudományi és történeti munkákból álló magánkönyvtára volt szellemi tájékozódásának első műhelye. Középiskolás korában rendszeres könyvtárlátogató vált belőle, és a Fővárosi Könyvtárban jegyezte el magát a történelemtudománnyal. 1930-ban érettségizett, egy esztendei katonai szolgálat után a budapesti egyetem történelem-földrajz szakára iratkozott be. Tanárai között volt Domanovszky Sándor, Szekfű Gyula, Szentpétery Imre, Mályusz Elemér és Hajnal István. A Domanovszky Művelődéstörténeti Intézet könyvtárosaként sajátította el a források földolgozásának módszereit, itt képezte magát gazdaságtörténésszé. Egyetemistaként ismerkedett meg az Országos Széchényi Könyvtár és az Országos Levéltár gyűjteményeivel. 1936-ban fejezte be egyetemi tanulmányait; doktori disszertációjának címe A Thurzó-birtokok a XVII. század első harmadában, különös tekintettel a jobbágyság gazdasági helyzetére volt.

Ösztöndíjasként bécsi Gróf Klebelsberg Kuno Magyar Történetkutató Intézetben kutatott, ebben az időben ismerte meg a bécsi nemzeti könyvtár és az egyetemi könyvtár állományát. Az ösztöndíjas év letelte után hazatérve előbb az Országos Levéltárban dolgozott, majd 1938 tavaszától az Országos Széchényi Könyvtárban. Az 1937/38-as tanévben, az OSZK-ban szervezett második könyvtárosképző tanfolyamon szerzett oklevelet. 1938 és 1942 között több ízben kapott belföldi kutatói ösztöndíjat, de először biztos megélhetést nyújtó állásba 1942. január 1-jén került, a Teleki Pál Tudományos Intézetben lett segédfogalmazó.  Itt a Deér József és Kosáry Domokos vezetése alatt olyan kollégákkal dolgozott együtt, mint Csapodi Csaba, I. Tóth Zoltán vagy Komjáthy Miklós.

1944-ben a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a XVI-XVIII. századi gazdaságtörténet tanára lett. 1947 nyarán nevezték ki a műegyetem nyilvános rendes tanárává. A kommunista hatalomátvétel után átszervezték a felsőoktatást is, amely nem tartott igényt a régi tanárokra, közöttük Berlász Jenőre sem. Így került ismét a könyvtárosi pályára, az MTA könyvtárában lett a kézirattár vezetője, újjászervezője, ilyenként Csanak Dórával és Fülöp Gézával dolgozott együtt. Itt közel egy évtizedet töltött, ám 1956 után elbocsátották, mert az Akadémia forradalmi bizottságának tagjaként megakadályozta a káderanyagok megsemmisítését. A katedrától és a történeti kutatások lehetőségétől megfosztva került ismét az Országos Széchényi Könyvtárba, ahol egészen nyugdíjazásáig, 1976-ig dolgozott. Az OSZK Kézirattárában a latin nyelvű kéziratok földolgozásába kapcsolódott be. Ezen felül segédkönyvet állított össze Kéziratok katalogizálása (1958) címmel, továbbá az ő útmutatásai alapján kezdődött meg az egyházi könyvtárakban található 1850 előtti kéziratok földolgozása és katalógusainak kiadása. 1958-ban a keszthelyi Helikon-könyvtárban az ő vezetésével állították föl a Balaton-tárgyú különgyűjteményt.

1969-től az OSZK Olvasószolgálati Osztályán történész tájékoztató könyvtársként dolgozott, ekkoriban készítette el A történettudományi tájékoztatás segédkönyvei (1975) című bibliográfiai kalauzt. 1966-tól részt vett az OSZK történetének feldolgozásában; a nagy mű általa írt első kötete, Az Országos Széchényi Könyvtár története 1802-1867 címmel 1981-ben jelent meg. A magyar könyvtártörténet-írás e kiemelkedő darabja személyes sikert is hozott a számára: 1984-ben a Tudományos Minősítő Bizottság a történettudomány doktorává avatta.

A rendszerváltozás után több elismerésben, kitüntetésben részesült: 1993-ban Szinnyei József-díjat kapott, 1999-ben Magyar Örökség Díjjal tüntették ki, 2000-ben Bibliothecarius emeritus címet nyert el az OSZK-tól, századik születésnapja alkalmából, 2011 novemberében az „OSZK örökös tagja” lehetett.

Berlász Jenő születésnapját publikációkkal is megünnepelték a történészek és a könyvtárosok. 2001-ben Búza János szerkesztésében jelent meg a Gazdaságtörténet – könyvtártörténet. Emlékkönyv Berlász Jenő 90. születésnapjára című gyűjteményes kötet, ebben található meg munkásságának 62 tételes válogatott bibliográfiája is. 100. születésnapján Monok István méltatta könyv- és könyvtörténeti munkásságát a Századok hasábjain, valamint Vízkelety András a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros 2011. szeptemberi számában adott pályaképet egész munkásságáról.

Munkássága példamutató a későbbi nemzedékek számára, őrizzük meg emlékét!

 

Címkék