Ízelítő a lapszámból

Kategória: 2015/10

„A tudósok és kutatók az agyukban elraktározzák az információt, hogy rendelkezésükre áll a könyvtár, de gyakran egyszerűen nem jut az eszükbe mint kézenfekvő megoldás. A könyvtár pedig sokszor nem megy elébe a potenciális kéréseknek. A könyvtárosnak olykor nincs lelki ereje, hogy kitalálja az olvasó információs óhaját, mivel sokszor maga az olvasó sem tudja, mire van szüksége „per pillanat”, nemhogy holnap vagy holnapután.” (Hajnal Ward Judit)„Arról van szó, hogy különböző felmérések adatai azt mutatják, hogy a szakirodalom egyre kisebb részét képezik a gyakorló könyvtárosok által írt cikkek, ráadásul ezek a cikkek kevés szakirodalomra épülnek, és ritkábban hivatkoznak rájuk, tehát kisebb mértékben részei a tudományosságnak. Emellett a tudományos és a gyakorlati írások témáinak sokszor kevés köze van egymáshoz. A kiutat ebből az ellentmondásos helyzetből egyrészt új publikációs formák jelentenek, másrészt a kutatóknak meg kell értenie, hogy milyen fontosak a gyakorlati kérdések. A másik oldalon, a gyakorlatban dolgozó szakembereknek tudniuk kell, hogy a kutatás fontos a gyakorlat számára.” (Koltay Tibor)

„A jelenleg megjelenő országos könyvtári szaklapok a szakmai érdeklődés és tájékozódás iránti igények széles palettáját elégítik ki. A költséghatékony működésre hivatkozva mindig lehet okot találni átalakításokra, összevonásokra, megszűntetésekre is akár, de ez esetben az igények sokféleségét és a befogadói oldal elvárásait hagyjuk figyelmen kívül.” (Kovács Katalin)

Címkék