Kedves Szerkesztő Úr!

Örömmel tapasztalom, hogy a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros él és „mozog”, köszönöm az egymásután érkező tiszteletpéldányokat. Az is örömmel tölt el, hogy az OSZK-KMK régi olvasáskutatási osztályának kutatási eredményei nem merültek feledésbe, és mint a múlt állapotának útjelzői, meg-megjelennek fiatal kollégák hivatkozásaiban. Mint például Kilar Tímea Olvasás és információs műveltség című tanulmányában, amely a 3K 2015/4. számában (16-31. p.) látott napvilágot. Anélkül azonban, hogy a téma iránt dicséretesen érdeklődő kolléganőnek kedvét akarnám szegni, kénytelen vagyok egy-két kritikai észrevételt is fűzni cikkéhez. Nem kívánok módszeres szövegkritikát alkalmazni, az a cikk mögött álló szakdolgozat konzulensének dolga.
A dolgozat első felének nagyszámú, és meglehetősen vegyes adatának seregszemléjéről sem kívánok részletesebben szólni, leszámítva azt, hogy az internetről levett adatokat nem ártott volna szigorúbb kritikával szemlélni, és bővebb információkba ágyazni. A könyvolvasás kritériumai ugyanis sok esetben felmérésenként változnak. (És azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a 17. oldalon szereplő táblázat minden cellájának adata más-más felmérés, más-más szerző munkájának gyümölcse; nem ártott volna egy részletezőbb forrásmegjelölés.  A könyvet nem olvasók 41 százalékos adata például néhai Mándi Péter – a magyar olvasáskutatás egyik úttörője – országos reprezentatív felmérésének eredménye, amely annak idején a „szocialista kultúrforradalom” főfunkcionáriusai körében nagy riadalmat keltett.)
Amiért valójában hozzászólásra szántam el magam, az a dolgozat második fele, ahol a szerző saját felmérésének eredményeit ismerteti. Óvatosságra inteném az ifjú kollégát, amikor ennek az online-vizsgálatnak az adatait elemzi. A legfőbb problémám: nem tudom, kiket képvisel az a 219 ember, aki a számítógépre feltett kérdőívre hajlandó volt válaszolni, akiknek 80 százaléka nő, és akik túlnyomórészt legalább érettségiztek. Csak annyit tudunk ránézésre is róluk, hogy kivételes kulturális aktivitás várható tőlük. És ez be is igazolódik: a válaszadóknak csaknem mindegyike könyvolvasó, és közel kétharmada könyvtári tag – egy olyan országban, ahol az olvasás immár kisebbségi tevékenységnek számít, és a felnőtt népességnek csak bő tizede könyvtártag stb. Hasznosabb lett volna talán csupa könyvtári tagot megkérdezni (pl. az esztergomi városi könyvtár használóit), az is átlag fölötti eredményeket hozott volna, de legalább behatárolható, jól értelmezhető mintán tette volna.
Különösen fájdalmas volt a számomra, hogy kedves témám, a határon túli magyarság olvasáskultúrája így elsikkadt ebben a dolgozatban. Megértettem volna, ha bele sem kerül (hiszen nehéz olyan mintákat létrehozni, amelyekben a határon inneni és túli reláció megbízható módon összehasonlítható), de egy kis leleménnyel az is megoldható lett volna: például az esztergomi és a párkányi városi könyvtár használatának egybevetésével.
Mindezzel nem akarom Kilar Tímea további kutatási kedvét elvenni. Ellenkezőleg, szeretném, ha jövendő vizsgálatai jobb hatásfokkal járulnának hozzá a magyar olvasáskultúra nyomon-követéséhez.