Két sorozat jubileumát is köszönthetjük ezzel a rövid recenzióval. Az Országos Széchényi Könyvtár és a Gondolat Kiadó közös kiadásában nemrég jelent meg a Nemzeti téka című művelődés-, könyvtár-, könyv- és sajtótörténeti sorozat harmincadik darabja. Annak idején, 2000-ben a széria a közelmúlt egyik jeles bibliográfusa, Szentmihályi János életművének felidézésével indult, és akár jelképesnek is tekinthető, hogy most ismét egy nagy magyar bibliográfus és könyvtáros, Szinnyei József munkásságára emlékezünk. Ezúttal csatlakozott a kiadókhoz a Magyar Könyvtárosok Egyesülete is. Az MKE Bibliográfiai Szekciója szervezte ugyanis 2013. szeptember 11-én azt az emlékülést, amelynek előadásai alkotják a szóban forgó kiadvány tartalmának gerincét. Bekerült ebbe az ugyanaz nap szintén a nemzeti könyvtárunkban rendezett kettős ünnepség (a Szinnyei-terem avatása és a névadóról készített kamara-kiállítás) két megnyitója is. Az ily módon összeállt és a Nemzeti téka elegáns, karcsú füzetei közé illesztett, Szőnyi Éva szerkesztette Szinnyei és követői. Id. Szinnyei József halálának 100. évfordulójáról megemlékező centenáriumi emlékkönyv című kötet 2014 őszén látott napvilágot. Éppen húsz évvel azután, hogy a Bibliográfiai Szekció 1994 januárjában elindította Emlékezzünk jeles elődeinkre…! című, a hazai bibliográfiai tevékenység, tágabban a magyar könyvtárkultúra múltjának feltárását, alaposabb megismerését és megismertetését célzó előadás-sorozatát. Ez utóbbiról, ennek állomásairól, valamint a mostani kötet tartalmáról Szőnyi Éva tájékoztat Szinnyei és követői. A centenáriumi emlékkönyv bevezető gondolatai című bevezetőjében. Megelőzi ezt az írást a kiadványsorozat egyik szerkesztője, Boka László által írt Előszó, ahol az ünnepelt életművének kivételes méreteiről és értékeiről, a nemzeti könyvtár kebelében alapított Országos Hírlapkönyvtár jelentőségéről, Szinnyei példamutató és mindmáig befejezetlen örökségéről olvashatunk.
Ki vitatná, hogy Szinnyei József egyike a legjelentősebb és legismertebb magyar könyvtárosoknak és bibliográfusoknak (sokak számára meglepetés lehet, hogy eredeti családneve: Ferber); különösen gyakran és sokan használjuk az írott nemzeti kulturális örökség szinte felülmúlhatatlan enciklopédiáját, a Magyar írók élete és munkái című biobibliográfiáját. (A könyvtáros-képzés minden szintjén kötelező tananyag, ha valaki nem ismeri, megbukik.) Az elmúlt években két személyi bibliográfia is megjelent róla (a Magyar Tudománytörténeti Intézet gondozásában és Gyurcsó Júlia összeállításában), az előbbi műhely tanulmánykötetben tekintette át szerteágazó munkásságát, az utóbbi kollegina pedig kéziratos hagyatékából válogatott egy vaskos kötetre valót. Mindazonáltal még most, halála után száz évvel is igen sok a megismerésre és feltárásra váró információ.
Az emlékülés első előadója, Gazda István a legfontosabb tennivalókat vette száma Feladataink id. Szinnyei József tudományos életműve további feltárása érdekében címmel. (Az alcíme – Íródott halálának centenáriumán – burkoltan figyelmeztet komoly adósságainkra.) Leginkább kiadatlan kéziratainak – mindenekelőtt terjedelmes naplójának – közreadását (nyomtatásban vagy legalább digitalizálva) szorgalmazta. A számítógépes technika lehetőségeinek kihasználásával helyesnek vélné Szinnyei egyedülálló tudományos repertóriumainak – amelyek ma már csak egy-két könyvtárban lelhetők fel, és csaknem teljesen kiestek a tudománytörténeti köztudatból is – elektronikus formában történő közzétételét, akárcsak szakbibliográfiáinak mielőbbi digitalizálását. Bizonyára sokan örülnének, ha ily módon életrajzi lexikonának nyersanyagát is tanulmányozhatnák.
Kégli Ferenc, a Nemzeti téka másik sorozatszerkesztője nem először írt bibliográfus elődjéről. Ezúttal – „Téged kedves barátom ezennel ünnepélyesen fölkérlek…” Id. Szinnyei József (1830-1913) első kurrens sajtó-bibliográfiája címmel – nem is annyira róla értekezik. A zömmel kéziratos források mozgósításával inkább barátja és munkatársa, a feledés homályába süllyedt könyvkereskedő, Aigner Lajos (irodalomtörténészként Abafi, így talán többet emlegetik) úttörő jellegű, ám különböző okok miatt félbemaradt bibliográfiai törekvéseire irányítja rá az olvasók, a magyar művelődéstörténet rejtett értékei iránt érdeklődők figyelmét.
Alighanem az emlékülés hallgatóinak többségét meglepte Szögi László referátumának tartalma. Nyilván nem a címe – Id. Szinnyei József (1830-1913) az Egyetemi Könyvtár élén -, hiszen ez a tény szakmai berkekben közismert volt. Az már kevésbé, hogy milyen szempontok, konfliktusok miatt nem hosszabbították meg 1878 októberében az addigi, kétéves megbízatását. Sokak számára az igazi meglepetés annak jelzése lehetett, hogy Szinnyei igazgatása idején adta vissza a török szultán a magyar ifjúságnak, az egyetemi diákoknak a még 1526-ban hadisarcként elrablott középkori kódexeket, köztük korvinákat. (Két lap látványosan színes másolatát láthatjuk is az emlékkönyvben.)
Az emlékülés ún. Szinnyei-blokkja ezzel lezárult. A kötetben a Szinnyei-terem (a mostani folyóirat-olvasó) avató ünnepségén elhangzott beszéd következik, amelyet Borsos Attila mondott, és A „gőzhangya” hazatér… címmel publikált. Ő a nagy bibliográfus gyűjtőszenvedélyét, szinte elképzelhetetlen szorgalmát (innen a kortársak mély elismerést tükröző, legendássá vált epithenon ornansa, a „gőzhangya”) és rendkívüli pontosságát emelte ki. Mindhárom olyan tulajdonság, amelyet a mai, igazi követői sem nélkülözhetnek. A terem előtt elhelyezett tárlók anyagáról az OSZK másik munkatársa, Perjámosi Sándor beszélt: A gőzhangya hazatér. Tisztelgő kiállítás id. Szinnyei József emléke előtt, halálának 100. évfordulóján. A itt látható dokumentumokra utalva vázolta a névadó munkásságát, felemlegette Szinnyei magánemberi vonásait és komáromi családjának eredetét, kevéssé ismert írásait, leveleit; külön hangsúlyozta a Hírlapkönyvtár létrehozása körüli korszakos érdemeit.
Térjünk vissza az emlékülésre, hiszen a kötet szerkesztője is ezt tette. Ezt követően olyan előadások hangzottak el, amelyek – nyilvánvalóan erős válogatással – a huszadik század azon könyvtárosainak, bibliográfusainak emléke előtt tisztelegtek, akik Szinnyei törekvéseink folytatói, továbbvivői voltak. Pogány György Fitz József (1888-1964) és a bibliográfia címmel arra mutatott rá, hogy a magyar könyvtörténet kiváló tudora és az OSZK egykori főigazgatója nemcsak a könyvtudománynak volt kiemelkedő alakja, és nemcsak a Magyar Könyvtárosok Egyesülete első elnökeként írta be nevét szakmánk történetébe, hanem maradandónak bizonyult bibliográfusi tevékenysége is. Elméleti fejtegetései is figyelemre méltóak, a személyi bibliográfiái (Gyulai Pál – kéziratban maradt, Herczeg Ferenc) és más összeállításai mindmáig tanulságosak, ám a csúcspontot a kurrens magyar nemzeti bibliográfia megújítására tett eredményes erőfeszítései jelentik.
Vass Johanna Dezsényi Béla (1907-1972) és sajtóbibliográfiai öröksége címmel tartotta meg referátumát. Bizonyára jó néhányan vagyunk még, akik könyvtár-szakos hallgatóként emlékezhetünk Dezsényi tanár úr vonzó sajtótörténeti stúdiumaira. Még bizonyosabb, hogy könyvtárosként gyakrabban forgatjuk a Hírlaptár hajdani vezetőjének kiváló sajtóbibliográfiai összeállításait, főleg az általa indított és sokáig szerkesztett Magyar folyóiratok repertóriuma füzeteit. Témánk szempontjából talán még fontosabb, hogy nevéhez fűződik a retrospektív sajtóbibliográfia tervezetének kimunkálása, szemléleti megalapozása. Köztudott, hogy ennek jelentékeny hányada megvalósult, de még mindig vannak fájóan hiányzó ciklusok.
Szinnyei és Petrik Géza, vagyis a tizenkilencedik századi magyar bibliográfia magányos hősei méltó utódjának portréját Nagy Anikó vázolta fel „Nekem a könyvtári szolgálat, hivatás volt”. Busa Margit (1914-2009) sokszínű pályája és hagyatéka címmel. A meleg hangú, beleérző írás rokonszenves pályaívet rajzolt meg. Mint ahogy azt a könyvtárosok nagyon jól tudják, Busa Margit lényegében egyedül – némi segítséggel – alkotta meg a Magyar sajtóbibliográfia két ciklusának (1705-1849 és 1850-1867) köteteit és mutatóit. Mintaszerű terjedelmes Kazinczy Ferenc-bibliográfiája, amely felfogható izgalmas és szorgos Kazinczy-kutatásai melléktermékének is. A kötet egyetlen nőalakjának élete arra is eklatáns példa lehet, hogy a bibliográfiai munkában igen előnyös a sokoldalú műveltség és érdeklődés. Az előadót is meglepte, hogy a hosszú ideig élt Busa Margit hagyatékában még fiatalkori versek kéziratai is fennmaradtak (egynek a szövegét közli).
Az emlékkönyv legterjedelmesebb tanulmánya Pogányné Rózsa Gabriella elgondolkodtató elméleti-történeti eszmefuttatása: Tudománytörténeti gondolatok a feldolgozó munka modern módszerei kapcsán (ez még korábban, 2012 végén hangzott el a Bibliográfiai Szekció ülésén). Visszapillantása a könyvtári gyakorlat és a könyvtártudomány egyik kulcskérdésének, a feldolgozó munka (a visszakereshetőség) szabályozásának XIX-XX. századi változásaira (esetleg mondhatjuk így is: fejlődésére) fókuszált. Gazdag és sokrétű ismeretanyagot vonultatott fel annak bizonyítására, hogy a közelmúlt és a jelen próbálkozásainak csaknem mindegyikénél kimutathatók ilyen vagy olyan históriai (elvi vagy metodikai) előzmények. Közben szót ejtett Charles Cutter szótárkatalógusáról, Melvil Dewey ezzel egyidős tizedes osztályozási rendszeréről, Paul Otlet grandiózus egyetemes bibliográfiájának ötletéről, az ISBN-szabványok kialakulásáról – hogy cupán néhány példát említsünk. A végső tanulságot ő maga fogalmazta meg a következő mondatban: „a könyvtári feldolgozó tevékenység mostani legfejlettebb technológiákhoz kötődő elméleti hátterének majdnem minden eleme már korábbi teóriákra, célkitűzésekre alapoz, van tehát mire építeni a jövőt és érdemes leásni a tudományos téglarakás mélyére.”
Természetesen egyéb tanulságai is vannak, lehetnek az emlékkönyv közleményeinek; ezek közül talán legindokoltabb azokra utalni, amelyek az idősebbik Szinnyei József és későbbi követőinek munkásságából vonhatók le, közelebbről: a mának és a jövőnek szóló feladatokat jelölik ki. Hiszen mindmáig nem teljes a retrospektív sajtóbibliográfia; megszakadt és csak részben folytatódik a folyóiratok kurrens repertóriuma, illetve annak közkedvelt elektronikus változata, az IKER; alighanem még sokáig csak álmodozunk a Szinnyei-féle repertóriumokhoz hasonló segédletek összeállításáról; beláthatatlan, ám egyelőre alig kiaknázott lehetőségek nyílnak a digitalizálás és a tőle elválaszthatatlan internetes információközvetítés terén; és némelyek szerint elképzelhető a valahai Hírlapkönyvtár újjászervezése is – hogy megint csak néhány példával fejezzük be az ismertetést.
(Szinnyei és követői. Id. Szinnyei József halálának 100. évfordulójára. Megemlékező centenáriumi emlékkönyv. Szerk. Szőnyi Éva. Bp., OSZK – Gondolat Kiadó – MKE, 2014. 185 p. (Nemzeti téka/)