A magyarországi nyomdászat képes krónikája 1473-1700

Kategória: 2015/ 3

A kiadványműfajok között sajátos hely illeti meg – régies terminológiával – a „művelt nagyközönség”-nek szánt népszerűsítő vagy más néven ismeretterjesztő irodalmat. Célközönségük nem a szakember, hanem az érdeklődő, nyitott gondolkodású, a világ legkülönfélébb jelenségeit megérteni szándékozó olvasó, akinek hiányzik speciális szakmai felkészültsége és nincs módja, ideje, lehetősége a részközlemények tucatjait átnézni ahhoz, hogy a számára fontos információkat megszerezze. A nívós, a jó ismeretterjesztő könyv alapvetően abban különbözik a szakembereknek írt tudományos munkától, hogy mellőzi az állítások részletes logikai kifejtését, a forrásokat nem eredeti nyelven, hanem fordításban közli, elhagyja a gondolatmenet aprólékos bibliográfiai dokumentálását, és csak mérsékelten él a szakkörök által használt terminus technikusokkal. Tartalmában azonban a tudomány megbízható és korszerű eredményeit közli olyan formában és szerkezetben, hogy a nem szakember, ám művelet olvasó számára könnyen befogadható legyen, sőt élvezetes olvasmányt nyújtson.

A magas színvonalú ismeretterjesztő könyv fentiekből következő szükséges előfeltétele, hogy a diszciplína rendelkezzen alapkutatásokon alapuló korszerű szemléletű és kellően árnyalt, a részletkérdéseket is alaposan tárgyaló kézikönyvekkel, összefoglalókkal. Még szerencsésebb, ha azok a kutatók vállalkoznak a szélesebb olvasóközönségnek szóló munka megírására, akik megteremtették, létrehozták az adott tudományterület alapkutatásokon nyugvó tudásbázisát és összefoglalását. Nos, abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Bánfi Szilvia és V. Ecsedy Judit közösen írt munkája, A magyarországi nyomdászat képes krónikája 1473-1700 című kötet ezeknek a kívánalmaknak teljes mértékben megfelel. A szerzők – mint az Országos Széchényi Könyvtár régi nyomtatványokkal foglalkozó munkatársai – évtizedek óta kutatják a hazai nyomdászat múltját; publikációik, alapkutatásaik jelentik azt a fedezetet, amelyen a most napvilágot látott könyv szakmai hitelessége nyugszik. A kötetet ilyen színvonalon korábban nem lehetett volna megírni; elsősorban a Régi Magyarországi Nyomtatványok (RMNy) eddig megjelent és az 1670-es évig terjedő időszak kiadványait regisztráló négy kötete, illetve a Hungarica Typographica sorozat tomusai tartalmazzák a részletes dokumentációját az ismeretterjesztő munkának. (Az utóbbi sorozat nemzetközi összehasonlításban is páratlan: a kezdetektől, vagyis 1473-tól 1700-ig terjedően az összes hazai nyomda felszerelését, vagyis a nyomdabetűk és díszek teljes korpuszát alapos tanulmány kíséretében tartalmazza az összességében négy fizikai egységre tagolódó összegzés. A hasonló nyugati vállalkozások többnyire csak a legkorábbi időszak nyomdai forrásanyagának összegyűjtésére vállalkoznak, igaz, ennek alapvetően az az oka, hogy a hazai kiadványtermés első századai még viszonylag áttekinthető mennyiségűek, tőlünk nyugatra viszont oly nagy számban keletkeztek nyomtatványok, hogy szinte feldolgozhatatlan tömegben maradtak fenn.)

A Krónika – hogy röviden így nevezzük a pompás könyvet – tehát a Hess-nyomda által kiadott Chronica Hungarorumtól 1700-ig tekinti át olvasmányos formában a hazai könyvnyomtatás múltját. A kezdő évszám adott, a záró pedig a fentiekből könnyen érthető: jelenleg a XVII. század végéig terjednek a részletes alapkutatások, ezekre alapozva lehetett a széles olvasóközönségnek szánt hiteles és tudományosan megbízható összegzést elkészíteni. A kötet a történelmi (Horvátország területe nélkül értendő) Magyarországon működő officinák működését mutatja be, az RMNy gyakorlatának megfelelően. A vállalkozás területi lehatárolása azt jelenti, hogy a Dráván túli, vagyis a szlavón- és horvátországi nyomdákat nem tárgyalja a könyv. A történelmi Magyarország területe e XX. századi szempontú definiálásának és az elv átültetésének a művelődéstörténeti kutatásokba újabban egyébként komoly kritikusa akadt Monok István személyében. A közelmúltban megjelent, akadémiai doktori értekezése nyomtatott változatának tekinthető munkájában, A művelt arisztokrata. A magyarországi főnemesség olvasmányai a XVI-XVII. században (Bp. Kossuth Kiadó, 2012.) című monográfiában egyértelművé teszi álláspontját: „Általában nem értek egyet azzal, ha a mai horvátországi területek történeti kutatását mellőzik a magyar műhelyek. Fel sem vetődik, hogy egy-egy vizsgálat tárgyát ne képeznék a mai szlovákiai részek vagy a Romániához került egykori magyar régiók (Partium, Erdély, Temesvidék.” (I.m. 7. p.). (Monok István kötete mindezek ellenére mellőzi az erdélyi arisztokrácia gyűjteményeit, így a ’Magyarország’ fogalom nála is erősen leszűkített értelemben szerepel, lényegében a Habsburgok uralta területre, az ún. „királyi Magyarországra” korlátozódik.) Kétségtelenül megfontolandó szempontot vetett fel Monok István, és az is tény, hogy Szabó Károly a XIX. században készült bibliográfiájában regisztrálta a Dráván túli nyomtatványokat. Egyébként nem túl sok kiadványról adhatott számot, Fiuméban, Zengg városában, Zágrábban és Varasdon jelent meg összesen néhány tucat, többnyire latin, kisebb mértékben horvát nyelvű könyv a XVI. század elején, a XVII. század legvégén, illetve – Varasdon Manlius révén – a XVI. század végén. (A kötet különben Manlius János varasdi működését röviden tárgyalja.)

A közel harmadfél évszázad alatt Magyarországon 29 tipográfia működött. A nyomtatóhelyek száma ennél persze lényegesen magasabb volt, az eltérés oka, hogy egyes műhelyek több helyen is nyomtattak, rendszeresen vándoroltak. A kötet egyik lényeges újdonsága, hogy szerzői szakítanak a régebbi szakirodalomban előszeretettel tárgyalt romantikus vándornyomdász klisével, a nyomdatulajdonosok alapvetően patrónusokat kerestek, legyenek azok főurak vagy mezővárosok, illetve szabad királyi városok. A különböző műhelyek egyáltalán nem elszigetelve, egymástól függetlenül működtek, számos kapcsolódás figyelhető meg közöttük, a nyomdai felszerelések hol ennél, hol annál a műhelynél bukkantak fel, nem ritka az sem, ha készítésük után 100-120 év múlva is használtak valahol egy-egy betűt vagy nyomdai díszt. A szerzők ezért azokat a nyomdákat tekintik azonosnak, amelyeknek ugyanaz a felszerelése. Vagyis elsősorban a betűk és a díszek beható vizsgálata alapján dönthető el egy-egy műhely eredete, kapcsolatrendszere. A legnagyobb, legszélesebb kapcsolatrendszere a bécsi eredetű Hoffhalter-nyomdának volt, működése érintette Huszár Gál, Bornemisza Péter, a nagyszebeni és a debreceni nyomda és feltehetően Manlius János tevékenységét is.

A magyarországi nyomdászat ugyanolyan elvek szerint működött, mint a nyugat-európai, bár kétségtelenül szerényebb keretek között. Mégis – a szerzők összegző megállapítása szerint – ezek a kicsiny és viszonylag kevés kiadványt közzétevő tipográfiák teremtették meg a három részre szakadt ország nyelvi, kulturális egységét (38. p.). Ez adja meg a korai nyomdatörténet alapvető jelentőségét, önmagán túlmutató, a nemzeti identitás megőrzésében megfigyelhető értékét.

A kötet szerkezeti felépítése szakít az RMNy szigorúan kronologikus elrendezésével, és bizonyos értelemben különbözik a mostani kötet előzményének tekinthető, V. Ecsedy Judit által írt A könyvnyomtatás Magyarországon a kézisajtó korában 1473-1800. (Bp.  1999.) című monográfia struktúrájától. Utóbbi elsődlegesen a századok szerint csoportosítja az anyagot, azokon belül pedig területi és felekezeti szempontok alapján taglalja a különböző műhelyeket. A mostani könyv elsődlegesen a történelmi Magyarország tájegységei szerint (Nyugat-Magyarország; Felső-Magyarország; Kelet-Magyarország; Erdély) rendezi mondanivalóját. A fő fejezeteket kiegészítik a könyvnyomtatásról általában szóló, a magyarországi ősnyomdákat tárgyaló, a hazai XVI-XVII. századi fejlődést általánosságban vázoló fejezetek, illetve önálló fejezetben tárgyalják a szerzők a rövid ideig működő, illetve kétes hitelességű nyomdákat, továbbá egy-egy fejezetben röviden írnak a könyvdíszítés módjairól, és kitekintés erejéig foglalkoznak a XVIII. század főbb fejleményeivel. Ez a szerkezeti elrendezés részben megegyezik a Hungarica Typographica vállalkozásban megfigyelhetővel, azzal a különbséggel, hogy a 2004-ben napvilágot látott első kötet az 1473-1600 közötti műhelyek felszerelését a nyomda alapításának éve szerinti rendben közli, a sorozat második része első köteteként 2010-ben megjelent tomus viszont a XVII. századi nyomdákat már tájegységenként tárgyalja, közelebbről a nyugat- és észak-magyarországi officinákat, míg folytatása, a 2014-ben kézbe vehető második kötet két tomusa (az első tartalmazza a tanulmányokat és a katalógust, a második egység viszont folytatólagos lapszámozással az illusztrációkat) Lőcse és Kassa mellett a kelet-magyarországi és erdélyi officinák felszerelését mutatja be. A választott megoldás előnye, hogy egy-egy történelmi régió bizonyos értelemben azonos feltételeket nyújtott az officináknak, így jobban láthatóvá válnak a műhelyek működésében a belső lényegi összefüggések. Hátránya, hogy egyes tipográfiák több régióban is működtek, így szükségszerűen ismétlések olvashatók (Huszár Gál, a két Hoffhalter).

A kötet a legújabb kutatási eredményeket is ismerteti, ahol szükséges, vitatkoznak is a résztanulmányok szerzőivel. Bár népszerűsítő a kiadvány, a legújabb kutatási eredmények összegzése révén a korszak friss szemléletű monográfiájának is nyugodtan tekinthető.  Hogy újabb és újabb adatok, információk árnyalhatják a hazai nyomdászat korai történéséről írt korábbi szövegeket, számos adat bizonyítja. Néhány példa minderre! Itt van mindjárt a Hess-nyomda. Egy újabban a pozsonyi levéltárból előkerült adat szerint a városban működött egy Andreas nevű nyomdász. A feltételezés szerint Andreas Hess-sel lehet azonos az illető, és ő nyomtatta volna a második magyarországi ősnyomda három ismert nyomtatványát. A szerzők cáfolják ezt a hipotézist, érvelésük szerint nincs rá magyarázat, miért változtatta volna meg Hess a két budai kiadványban használt antikva betűkészletét fraktúr betűkre. A közelmúlt nagy jelentőségű erdélyi felfedezése volt a nagyszebeni nyomda 1525-ből származó nyomtatványtöredéke, eddig ez az első ismert nyomtatvány a tipográfia működéséből, és a felfedezett töredékkel tovább csökkent azon éveknek a száma, amikor nem működött officina Magyarország területén. Hasonlóan szerencsés felfedezésnek köszönhetően 2011-ben került elő a németújvári nyomda működésének megkezdését 1617-ben tudató egyleveles, Beythe Imre által a nyomdászhoz írt üdvözlet, valamint az officina hirdetménye, amely egyúttal a tipográfus, Johannes Korzenski eddigi egyetlen ismert nyomtatványa.

Talán ezek a nóvumok is kellően bizonyítják, hogy magas színvonalú, a könyv- és nyomdászattörténet legújabb kutatási eredményeit összegző munka született Bánfi Szilvia és V. Ecsedy Judit tollából. A szöveg megértését segítik a jól megválogatott és igényes, színes illusztrációk.

„Még a Napban is vannak foltok” – tartja a közmondás. E pompás könyvben is akad néhány szeplő, nyomdahiba, amely a kiadvány értékéből semmit sem von le és a használatot sem befolyásolja; viszont arra figyelmeztet, hogy gondosabb belső szerkesztéssel, még egy korrektúrafordulóval elkerülhetők lettek volna. A kötet címlapján a Schedel-krónika Budát ábrázoló metszete kapott helyet. A címlap verzóján olvasható a forráshely megnevezése, azonban nyomdahibából a megjelenési év 1493 helyett 1593. A tartalomjegyzékben a fejezetek számozása hiányzik, pontosabban csak az 5. és 6. számozása látható. Sajátos nyomdahiba figyelhető meg a 25. oldalon: az egyik szó fele piros festékkel nyomtatódott. Az 54. oldalon és több helyen is Verancsics Antal egri érsekként szerepel, holott egri püspök volt, majd később lett esztergomi érsek. A 104. oldalon közölt képek aláírása közül a 2. és 3. felcserélődött; hasonló hiba figyelhető meg a 190. lapon is. A schwabacher-betűtípus hol ebben a helyes alakban, hol swabacherként hibásan szerepel (108., 110., 114., 146. p.). A pozsonyi érseki nyomda alapítási éveként a 87. oldalon 1609 olvasható, a 153. lapon viszont 1610. A 175. oldal utolsó sora után a következő lap első sorai értelmetlennek tűnik; valószínűleg kimaradt egy-két sornyi szöveg.

Ezek a kisebb hibák – ismétlem – semmit sem vonnak le a kitűnő összefoglaló értékéből; a kiadványt haszonnal forgathatnak a felsőoktatásban tanuló hallgatókon túl mindazok, akiket érdekel a könyv, a nyomdászat és annak múltja. Vagyis e sorok írójának reményei szerint: mindenki.

[Bánfi Szilvia – Ecsedy Judit, V.: A magyarországi nyomdászat képes krónikája 1473-1700. Bp., Országos Széchényi Könyvtár – Balassi Kiadó. 2014.  219 p.]

 

 

Címkék

(1) (1) (1) (1) (12) (1) (2) (2) (3) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (3) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (20) (1) (18) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (1) (5) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (28) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (10) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (18) (6) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (27) (3) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (8) (3) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (12) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (7) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (11) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (2) (10) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (30) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (33) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (3) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (4) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (6) (15) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (7) (5) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (13) (1) (1) (2) (4) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (38) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (6) (1) (6) (17) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (4) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (2) (1) (21) (6) (5) (1) (3) (2) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (8) (1) (25) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (18) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (4) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (14) (7) (2) (4) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (5) (1) (1) (1) (1) (2) (22) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (1) (4) (1) (1) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (12) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (17) (4) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (5) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (62) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (4) (1) (11) (10) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (4) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (9) (1) (1) (7) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (42) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (9) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (4) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (8) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (2) (9) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (8) (1) (1) (1) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1)