Filip Gabriella a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros című folyóirat 2012. 6. számában cikket írt Homálynoky a könyvtáros, Kálnoky László költő születésének 100. évfordulójára címmel. Ebben egyebek mellett a következőket írta: „Újabb kutatási téma lehetne az egri irodalomtörténeti hagyományok iránt érdeklődők számára, hogy ki is lehet pontosan a Szaniszló gyarapodik súlyban és bölcsességben című Kálnoky-versben az a bizonyos dr. Edelényi Tibold megyei főkönyvtáros, aki egy fiatal irodalomtörténésszel azért keresi fel hősünket, hogy legyen a híres helyi íróról elnevezett irodalmi társaság tiszteletbeli elnöke. A híres helyi író Gordoványi Gáspár, akiben mindjárt ráismerhetünk Gárdonyi Gézára, bár a szerző figyelmeztet. ’Ez a költemény teljes egészében a képzeletem szülötte. A benne szereplő személyek, a történelemből és az irodalomból ismert nevek viselőit kivéve, sohasem éltek. Ha valaki önmagára vagy bárki másra ráismerni vél, legokosabban teszi, ha ezt a körülmények véletlen összejátszásának tulajdonítja.’

A Gordoványi Gáspár Irodalmi Társaság valóban csak a képzelet szülötte, létezik viszont Egerben a Kálnoky László Irodalmi és Művészeti Egyesület, amelynek célja a költő emlékének ápolása, műveinek népszerűsítése. Rendszeresen tartanak – együttműködve az egri Bródy Sándor Városi és Megyei Könyvtárral – megemlékezéseket, konferenciákat, emlékesteket. Az egyesületnek köszönhető, hogy a Telekessy István utca 4. szám alatti szülőházon 2001-ben kicserélhették a régi, téves dátummal készült emléktáblát.”[1]

Filip Gabriella azonban nem tudhatta, hogy a Gordoványi Gáspár Irodalmi Társaság. valójában az Egri Gárdonyi Géza Társaság volt, amelyet 1972-ben alapítottak meg a város irodalomtörténészei és irodalombarátai. Ez a szervezet utódja volt az 1923-ban alapított egri Gárdonyi Géza Társaságnak, amely 1945-ig működött. Az új társaság választotta tiszteletbeli elnökének az egri születésű Kálnoky Lászlót.[2]

Mielőtt felfedném, hogy valójában kit takar dr. Edelényi Tibold neve, először idézek Az elnök beiktatása (Költői beszély) Szaniszló gyarapodik súlyban és bölcsességben című mű bevezető részéből:

„Homálynoky Szaniszló, dunántúli születésű költőtársamtól hallottam
a következő történetet: 197?-ben, tavasszal, mikor az érzékeny lelkű
költőnők verseiben a távírópóznák rügyezni kezdenek, és a statisztikai    

hivatal

mókusszámlálókat küld a hegyekbe,  Szaniszló barátunkat

mókusszámlálók helyett

szülővárosának, váraljának kéttagú küldöttsége kereste föl,
dr. Edelényi Tibold, megyei főkönyvtáros és egy fiatal irodalomtörténész,
aki egy-két esztendeje, a már akkor hatvanadik életéve felé közeledő
Homálynokyról rövid tanulmányt írt a helyi lapban,
s nyilván szívesen írt volna hosszabbat is, ha a lap
terjedelme engedi. Dr. Edelényi Tibold hajdan Szaniszló barátunknak
osztálytársa volt, és a házigazda szívesen fogadta az ismeretlen,
fiatal irodalomtörténészt is, hiszen – megbocsátható emberi

gyöngeségből –

szerette, hogyha írtak róla, amivel a sors hosszú időn keresztül
csak ritkán kényeztette el. Szóval, a küldöttség azért jött,
hogy költőnket a szülővárosában alapított, s egy régi híres íróról
elnevezett új irodalmi társaság tiszteletbeli elnökéül kérje föl.
Homálynoky Szaniszló elfogadta a megtiszteltetést, nem mintha

különösebben

vágyott volna efféle kitüntetésre, de csak nehezen tudott
bármiféle kérést visszautasítani; nehezére esett nemet mondani,
azonkívül úgy érezte, hogy esetleges vonakodásával a küldötteket
saját személyükben bántaná meg, és ezt a világért sem akarta volna.
Igent mondott tehát; megállapodtak az elnök ünnepélyes beiktatásának
egyelőre több hónapi távolságban kitűzött időpontját illetőleg.
A küldöttek felhajtottak egy kevés, alkoholmentes üdítőitalt,
majd búcsút véve eltávoztak, Homálynoky Szaniszló pedig,
sötét gondolatokba merülve, magára maradt.”[3]

Dr. Edelényi Tibold nevét valójában először Kálnoky László magyarázta meg Részletek egy önéletrajzból című visszaemlékezésének Homálynoki Szaniszlóról papírra vetett fejezetében. „Homálynoky Szaniszló neve nem anagramma, de hasonlít az én nevemhez. A saját nevemhez hasonló nevet akartam alkotni. Ugyanezt a módszert alkalmaztam más eltorzított neveknél is, például volt osztálytársam, a megyei főkönyvtáros – megmondhatom az igazi nevét, ő nincs kigúnyolva. az elnök beiktatásában, nem is haragudott meg érte, inkább büszke rá, hogy megörökítettem alakját –, az ő igazi neve Ebergényi Tibor, és én Edelényi Tiboldként szerepeltetem.”[4]

Ebergényi Tibor a könyvtárban főnököm volt és atyai jó barátom. A neves tanár és könyvtárigazgató 1912-ben született Egerben. Az elemi iskola elvégzése után özvegy édesanyja beíratta a Ciszterci Rend Szent Bernát Gimnáziumába Egerben, ott is érettségizett. Ezt követően felvették a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, ahol 1938-ban szerzett magyar–német szakos középiskolai tanári oklevelet. Ennek kézbevétele után az Egri Római Katolikus Kereskedelmi Középiskolába került, ahol az intézmény 1948-as államosításáig oktatott.[5]

Fiatal korától kezdve élete végéig tollforgató ember volt. Első írásai (könyvismertetések, cikkek) az Eger című lapban láttak napvilágot. Az ország 1944. március 19-én végbemenő német megszállása, a zsidók gettóba zárásának megkezdése után édesanyjával együtt részt vett megmentésükben. Ebergényi Tibor a fővárosból elmenekült néhány zsidó származású ember ellátásáról gondoskodott, akiket a közeli Várhegyen kaptak menedéket. Édesanyja oldotta meg a Czapik Gyula érsek által, az érseki palota pincéjében elrejtett, mintegy negyven fő nagyváradi zsidó élelmezését, ő főzött rájuk. [6]

Miután 1944. november végén Eger felszabadult, Ebergényi Tibor néhány tollforgató barátjával együtt létrehozta a Nemzedékek Írói Munkaközösséget. Céljuk többek között a Nemzedékek folyóirat kiadása volt, amelynek megjelenése nem volt előzmény nélküli. A folyóirat programját és a helybeli politikai pártok támogató nyilatkozatát 1945. február 10-én írták alá a csoportosulás résztvevői. A nyilatkozatból kitűnik, hogy feltehetően az 1848-as forradalom évfordulójának napjára, március 15-re akarták időzíteni a kiadvány első számának megjelentetését. A készülődés során vetődött fel egy naptár-kiadvány ötlete is. Az Igazság című hírlap 1945. március 4-i számában a közösség tagjai azt a hírt tették közzé, hogy hatvannégy oldalnyi terjedelemben gazdag irodalmi és naptári résszel megjelent az Egri Kiskalendárium, amely már előlegezte az említett folyóirat kiadását.[7]

A Nemzedékek az első népi demokratikus folyóirat hazánkban, amelynek első száma 1945. március 15-én jelent meg; Ebergényi Tibor volt a felelős szerkesztője. Az orgánum „politikai, irodalmi, szociológiai, kritikai szemle”-ként határozta meg önmagát. Programját a Nemzedékek Írói Munkaközösség nevében Ágoston Julián, Ebergényi Tibor, Kardos László, Kiss István, Négyessy Árpád és Szabó Sándor írták alá. A helybeli politikai pártok támogatták a kiadvány megjelentetését. A Nemzedékek egész eszmei-ideológiai irányzata már az első szám írásaiból kirajzolódott, ez pedig az antifasizmus és a demokrácia gondolata volt. Szembetűnő a lapszámokban a magyar történelem progresszív alakjainak és eszméinek vállalása, különös tekintettel Petőfire, Kossuthra, sőt az öngyilkos miniszterelnök, Teleki Pálra és a kivégzett Bajcsy-Zsilinszky Endrére is.

A történelmi gondolkodás eredményezte a folyóirat egyik legkövetkezetesebben vállalt elkötelezettségét: a közép-európai nemzetek egymásrautaltságának felismerését, a Duna-völgyi népek sorsközösségének hirdetését. A Nemzedékek a történelmi korhoz igazodó, friss szemléletű folyóirat volt, amelyben megtalálhatók voltak a szépirodalmi közlemények is. A magyar irodalom gazdag örökségéből Petőfi Sándor, Babits Mihály, Juhász Gyula, József Attila egy-egy versét közölte a folyóirat az Üzenet Borból című összeállításban pedig Mária Béla és Halász Jenő költeményei mellett Radnóti Miklós két versét is olvashatjuk: a később Hetedik eclogaként ismertet, Az alvó tábort és a Á la recherche… címűt. Ez utóbbi két vers közlése azért volt különösen jelentős, mert a tragikusan elhunyt költő igazi népszerűsége csak 1946-ban, a Tajtékos ég című kötetének megjelenése után kezdődött.

Külön rangot adott a folyóiratnak, hogy közölte az egri Kálnoky László, Ebergényi gimnáziumi osztálytársa öt háborúellenes versét (Egy modern zsarnokhoz; Hírek az éterben; Analízis; Mint a majom; Intermezzo). A helybeli költők művei közül a legjelentősebbek a folyóiratban főmunkatársként is közreműködő Ágoston Julián költeményei (Mai május; Alkonyati üzenet). A ciszterci tanár élénk képzeletű látomásos lírája, valamint társadalmi érdeklődése napjainkban is nagyobb figyelmet érdemelne a szakemberektől és az olvasóktól egyaránt. A Nemzedék anyagi okokból hamar megszűnt, csak hat száma látott napvilágot.[8]

Ebergényi Tibor a római katolikus kereskedelmi középiskola államosítása után, 1948-ban a Dobó István Gimnázium pedagógusa lett. Igazi tanári egyéniség volt nagy szakmai felkészültséggel. A Közoktatásügyi Minisztérium Csabai Tiborral együtt 1952-ben megbízta a VIII. osztályos irodalmi olvasókönyv elkészítésével. Ebergényi még 1956 előtt megkapta a Kiváló Tanár kitüntetést.[9]

1959. február 1-től kinevezték a Heves Megyei Könyvtár igazgatójának, megbízatása a bibliotéka történetében új fejezetet jelentett. Igazgatásának időszakában tértek át az intézményben a szabadpolcos rendszerre. Ebergényi Tibor fogékony volt az új, a korszerű és a szép iránt. Elgondolásainak megvalósítására lehetőséget adott, hogy a Megyei Tanács döntése alapján 1968-tól elkezdődött a Fellner Jakab által tervezett műemlék épület korszerűsítése. A rekonstrukció terveit Veres Zoltán egri építész és tervezőcsoportja készítette el. Az átalakítást összekötötték az épület teljes felújításával és korszerűsítésével, amelyet 1970-ben fejeztek be. A tervezők elgondolásai lehetővé tették, hogy a felújított intézmény nemcsak az olvasás, a zenehallgatás, hanem a kutatómunka bázisa is legyen.

Ki kell emelni a belső építész által megálmodott színharmóniát. A belső térben kiváló művészek grafikáit, réz- és fametszeteit helyezték el (Kass János, Csohány Kálmán, Diskay Lenke, Würtz Ádám alkotásait) és Gorka Lívia kerámiáit, amelyek modernségük ellenére is illettek a műemléki környezetbe. Az újjávarázsolt könyvtárat 1970. április 25-én adták át az olvasóközönségnek.[10]

Ebergényi Tibor az igazgatói teendők ellátása mellett nem lett hűtlen az íráshoz sem. 1968-ban jegyzeteket fűzött Bródy Sándor és Gárdonyi Géza írói arcképéhez, amely a Heves Megyei Népújságban látott napvilágot.[11] Megjegyzéseket fűzött Gárdonyi A láthatatlan ember című regényének új kiadásához is.[12] Az Utolsó hajó címmel 1968-ban újabb adalékokat szolgáltat Bródy és Gárdonyi írói arcképéhez.

Amikor 1973 áprilisától megjelent a Hevesi Szemle című folyóirat, annak szerkesztőbizottsági tagja lett. Már az első számban látott napvilágot Hajnali őrjárat – Egri jegyzések című prózai írása, amelynek mottója a következő: „Szeretném megköszönni S. I.-nak, Eger hű fiának és H. P.-nak a régi falak értőjének a sok segítséget és bátorítást, amelyet az egri könyvtár átépítése idején kaptam tőlük.” Írása öt tételből áll (Az őrjárat embere;, A várró;, Tinódi és Balassi; A másik barokk; Dobó és Eszterházy, a Rókus). Eszterházy püspökről megállapította, hogy „ő álmodta meg azt a sajátosan egyéni ízű magyar és kelet-európai barokkot, melynek nincs párja Európában.”[13]

A Hevesi Szemle 1973. évi 2. számában olvasható Változatok a Madách-témára című dolgozata.[14] 1974-ben a folyóirat 3. számában jelent meg a Bródyt idézve című írása, amelyben ezt írja: „Az utólsó írók egyike, aki hitt a leírt szó erejében és abban, hogy az író megfordíthatja a történelem kerekét, a társadalmi törvényszerűségeket.” Az 1977. évi  2. számban visszatért Gárdonyihoz és Bródyhoz  A Bibi és a Rembrandt. Változatok két posztumusz regényre című tanulmányában, ennek végén a következőket fogalmazta meg: „A Bibi és a Rembrandt nem remekművek, de fényt vetnek a korra, írói magatartásokra, világnézetekre, az eltűnt ifjúságra, fényt vetnek a két barát nézeteire, a forradalom lázában égő újságíró és az egri kertjében meditáló tanító gondolatvilágára. Az 1920-ban készült: Gárdonyi-kép az őszi napfényben pipázó öregembert ábrázolja. A kopottas ruha, az ősz haj, a beesett arc, a magány és lemondás képe is. Bródy alkonytájon útra kel, meg-megáll az óbudai földszintes házak előtt, beszélget az ablakban könyöklő özvegyekkel és fiatal lányokkal. Gárdonyi élete utolsó tíz évében visszatartja kéziratait. Fiainak és az örökkévalóságnak ír. Bródy Rembrandt utolsó éveit és halálát, az öregség lelkiállapotát burjánoztatta széles sodrású novellává, amelyben az első szerelem emléke, két hűséges asszony szerelme, a művész öntörvényű élete s egy sznob társadalom álszent alakjai jelennek meg. Mindez kissé előremutat a magyar avantgardra, Kassákra, Remenyikre és a harmincas évek lélektani regényeire.”[15]

A Hevesi Szemle 1978. évi 2. számában Impressziók címmel Krúdy, Arany János, Bródy és Madách munkásságával kapcsolatos miniatűröket közöl, amelyek ugyan nem határozhatják meg, nem változtatják meg az irodalomtörténetben betöltött helyüket, de közelebb hozzák az alkotókat, alkotásokat az olvasóhoz.[16]

Ebergényi ezeken túl, mint költő is figyelmet érdemel. Versei közül kiemeljük a Hevesi Szemle 1980. évi 3. számában publikált költeményét:

Ó-Eger

Úszó felhők, égi tehenek,
Kurta utcák, barokk ékszerek,
Parasztházak, szemüregek,
Óratornyok, égreemelt kezek,
Fák, fakeresztek,
Pincék, farkasvermek.
Utak, széltépett szalagok,
Kutak, omló századok,
Provincia, kiskirályok,
Szőlősorok, nehéz borok,
Ruhájukvesztett asszonyok.
Eger: mélázó liliomo
melegvizek fölött,
Völgyben úszó ködök,
Szülőföld, végvár.
Nincs tovább.

(1944)[17]

Ebergényi Tibor elmondása szerint nem akarta szemét rontani a televíziózással, ezért szorgalmas hallgatója volt a rádióadásoknak, s a Heves Megyei Népújságban éveken keresztül rovata volt A hangszóró mellett címmel.[18]

Szerette a művészeteket, fogékony volt a szépre, értékesre. Szenvedélyes ex libris gyűjtő volt, és az azonos érdeklődésűekkel megalapították a Kisgrafika Barátok Köre Heves megyei csoportját. Kezdeményezésére megjelent A magyar ex libris irodalom bibliográfiája (1920-1970) a Heves Megyei Könyvtár füzeteinek 25. számaként (Eger,1972.) A kisgrafikával kapcsolatos tapasztalatait néhány cikkben is megfogalmazta. A Kisgrafikai Értesítő 1969. decemberi számában jelent meg az Iskolai könyvtárak és ex libris című dolgozata. Ugyancsak ebben a folyóiratban, 1970 áprilisában tette közzé Eger igézetében, Trojan Marian József című írását. A periodika 1970. decemberi számában beszámolt arról, hogy az Egri Megyei Könyvtárban: Ex libris művészet a két világháború között címmel kamarakiállítás nyílt. Lakásán több ezer darabból álló, értékes ex libris gyűjteményt őrzött.[19]

Ebergényi Tibor széles látókörű, művelt, igényes vezetője volt a Heves Megyei Könyvtárnak nyugdíjazásáig, emellett színvonalas alkotómunkát is végzett. 1987-ben bekövetkezett halála nemcsak az oktatásügynek, hanem a magyar könyvtárügynek és az irodalomnak is jelentékeny vesztesége volt.

IRODALOM

ALFÖLDY Jenő 2000 (szerk.): Menekülő szív. Kálnoky László emlékezete. Budapest 36-37.
GALAMBOS Ferenc 1972: Ex Libris Bibliográfia 1920-1970. Eger
GUSZMANNÉ NAGY Ágnes (szerk.) — TŐZSÉR Istvánné (szerk.): A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár története. 1952-2009. Eger, 2009. 24., 36-38.
KÁLNOKY László  1981: Egy hiéna utóélete és más történetek. Budapest, 72-73.
E. NAGY SÁNDOR 1975: Nemzedékek. Népi Demokratikus Folyóirat Egerben,1945.
Hevesi Szemle, 1. sz. 40.
SZECSKÓ Károly 2011: Ezen a napon… Eger, 30.