„A bálnavadászhajó és a fregatt volt az én Harvardom és Yalem”

Hermann Melville: Moby Dick vagy a Fehér Bálna

Jóllehet átalakuló (információs) világunkban a könyvtáros szakmában, a tágabb értelemben vett könyvtártudományi diskurzusokban, könyvtár-építészeti koncepciókban, valamint a még tágabb értelemben használatos közgyűjtemények, közművelődés fogalmi konstellációjában ma már rendszerint közösségi térként emlegetjük a közszolgáltatói szektor eme kulturális szegmensét; tágabb elméleti, tudományközi horizonton már kevésbé vagyunk képesek kontextusba, perspektívába helyezni e paradigmaváltásból következő premissza folyományait. Tudományos paradigmaváltásra vagy inkább „paradigmátlanításra” van szükség ahhoz, hogy a kulturálódás, közművelődés, szabadidő, rekreáció megváltozott tartalmú fogalmi jelentéseit a posztmodern könyvtári szolgáltatáskultúra viszonylatában lehessen újraértelmezni. Külön-külön is komplex, nagy átalakuláson keresztülmenő tevékenységekről van szó, amelyeket önmagukban és egymáshoz viszonyítva is át kell tekintenünk, hogy a szintén megváltozott jelentésű könyvtár számára definiáljuk újra funkcióit. Így mindenképpen érdemes hermeneutika diskurzust folytatni arról, hogy a rekreáció posztmodern korunkra történő újraértelmezett funkció- és jelentésváltozásai milyen megfontolások, szükségletek, szolgáltatások, könyvtári és könyvtáros szerepváltozások szerint építhetők be egy új, átalakuló, posztmodern-hermeneutikai könyvtárfogalom és praxis számára. A digitális korra a hagyományos, történeti könyvtárfogalom olyan mértékben alakult át, mondhatni, „amorffá” vált, hogy a hagyományos könyvtári és az újabb keletű, elsősorban digitális közszolgáltatások és a könyvtárosi szerepek rendszerét új tudományos kontextusban, új gyakorlati megközelítésben kell vizsgálnunk, megvalósítanunk. Ugyanakkor a rekreációnak, elsősorban a közművelődés, kulturálódás, ismeretterjesztés viszonylatában történő értelmezésének, fogalmi jelentésváltozásainak újradefiniált jelentéshorizontja számos kapcsolódást tartalmaz a posztmodern kor könyvtárhasználati jelenségvilága, használóinak igényei felé. A könyvtár, a közművelődés, az ismeretterjesztés és a rekreáció (szabadidő) újraértelmezett viszonyában több komplex, átalakuló fogalomról, tevékenységről van szó, amelyekről érdemes egy közös hermeneutikai-interpretációs mezőben beszélni, már csak azért is, mert a kultúraközvetítés (köz)könyvtári intézményes funkcióira, lehetőségeire, feladataira csak úgy tekinthetünk továbbra is evidenciaként, ha képesek vagyunk tágabb és más fogalmi horizontok felé megújítanunk jelentését. Nézzük meg, milyen paradigmaváltások jelzik a könyvtári világ változásait a közművelődés, szabadidőtöltés vonatkozásaiban!

A könyvtár ma már messze nem az a hely, amellyé a köznyelv, a szóhasználat az elmúlt évtizedekben, az elmúlt fél évszázadban átörökítette, sztereotipizálta, hanem új jelentésekkel, új típusú használói–kulturális reprezentációkkal teli „tér”, mind a fizikai, mind a virtuális valóságát tekintve. „A jelenlegi kulturális-társadalmi folyamatok által létrehozott radikális változásokat éppúgy, mint a társadalmak kulturálisan rögzített önértelmezésében, szemantikájában bekövetkezett elmozdulásokat több társadalomkutató mindinkább a térhez fűződő viszony átalakulásán keresztül próbálja megragadni.”² A könyvtár, a közgyűjtemény esetében ez a változás ma már explicit és evidens szakmai, szemléletbeli változásokkal, követelményekkel járó folyamat. A könyvtári tér szemantikája immár a könyvtári nyilvánosság közösségi szerkezetváltozásának kifejezője; a könyvtár a tudományos-társadalmi diskurzus valóságos és szimbolikus terévé lett. A posztmodern könyvtár helyt ad mind a mindennapiság, mind a tudományosság diskurzushorizontjainak.

A jelenlegi közkönyvtár-használati trendek empirikus vizsgálatához elsősorban azok a többnyire nagyvárosi, új, felújított, kibővített könyvtárépületek szolgálnak megfelelő merítéssel, amelyek már építészetileg is involválják és/vagy egyesítik a modern és posztmodern könyvtárhasználati szempontokat. Ezekben a könyvtárépületekben jelennek meg a legszélesebb spektrumban a differenciált használói igények, a könyvtári szolgáltatások horizontja, a dokumentumkínálat sokfélesége. Az, hogy a könyvtár közösségi térré lett, nem utolsó sorban a könyvtár olvasóinak új típusú térhasználati reprezentációiban manifesztálódik. „A harmadik hely fogalmát Ray Oldenburg szociológus alkotta meg³. Az első hely az otthonunk, a második a munkahelyünk, a harmadik pedig egy, az előbbi kettőtől független közösségi tér. Oldenburg számos tulajdonságát említi a harmadik helynek, ezek közül a legfontosabbak a következők:

• közel hozza egymáshoz a környéken élőket,
• az újonnan érkezőknek és a látogatóknak a „közösség kapuja”,
• elősegíti különböző csoportok (művészeti stb.) kialakulását,
• közelebb hozza egymáshoz a fiatalokat és a felnőtteket,
• elősegíti a környék fejlődését,
• elősegíti a politikai viták kialakulását,
• csökkenti a megélhetési költségeket,
• szórakoztat,
• a barátság ajándékát adja (barátságok születhetnek itt),
• fontos a nyugdíjasoknak.

Ez a hely nemcsak a felnőtteknek való, hanem a fiatalokért is van, összehozza a különböző korú és érdeklődésű embereket. Befogadó, közösségteremtő légkört találunk itt, ahol megpihenhetünk a munka vagy az iskola után. Elősegíti a társadalomba való beilleszkedést, ami nagyon fontos lehet azoknak, akik hátrányos helyzetűek, vagy akik messziről érkeztek. Ez a hely találkozási pont, amelyet a környéken mindenki ismer.”⁴ A térinformatika új, társadalomtudományi megközelítéseinek könyvtártudományi felhasználhatóságából, valamint saját szakmai tapasztalataim alapján dolgoztam ki a szakmánkban „bibliopláza modell” néven ismertté vált könyvtármodell alapjait⁵. Ennek az elsősorban nagyvárosi könyvtármodellnek az a lényege, hogy a kultúraközvetítés komplex, közösségi színtereként, „élményközpontjaként”, pszeudo városi köztérként értelmezi a könyvtári színtereket. E modell a „plázázás” szociológiai-magatartástudományi jellegzetességeit⁶ a könyvtárhasználati, közművelődési vetületeiben, a közkönyvtári filozófia (public library) mentén használja fel, a „könyvtári plázázás” fogalmának beiktatásával a könyvtárba járás társadalmi attitűdjét az élménytársadalom₇ paradigmájában értelmezi újjá, bontja ki. Melyek e modell legfontosabb megállapításai (a közművelődés, a rekreáció újabb fogalmi horizontjai szempontjából)? Az élmény fogalma és jelentősége Schulze szerint az, hogy „a cselekvés tehát közvetlenül arra irányul, hogy a szubjektum megéljen, átéljen valamit, amire aztán a reflexióban szép élményként tekinthet”⁸. Az élmény szociológiailag és hermeneutikailag definiált fogalma a társadalmi elvárások felől nyitja meg az utat egy hermeneutikai könyvtárfogalom (de)konstruálása felé, amely a könyvtárhasználati jelenségek filozófiai-szociológiai törvényszerűségeit feltárva újjáértelmezi a könyvtári rekreáció fogalmát, kielégítésének könyvtári szerepeit. A könyvtárban sokszínű kulturális élményekkel, benyomásokkal kell találkoznia a mai olvasónak ahhoz, hogy kiváltsa a szép élmény reflexióját. A jól megközelíthető, közlekedési-átszállási csomópontokhoz közel eső könyvtárépület külső megjelenésétől, belső, ergonómiai strukturáltságától, a szolgáltatási nívóig, kulturális választékig terjedő spektrumban sokféle követelménynek kell teljesülnie a mai könyvtár tervezése, működtetése során. Így a mai könyvtárra multifunkcionális, multikulturális intézményként kell tekintenünk, amelyben nemcsak a könyvtári praxis nyílik ki más közgyűjteményi területek felé, hanem a közművelődés változó jelentései is új tartalommal közelítik egymáshoz az intézményrendszereket. A mai könyvtár már nem lehet meg a nem szorosan könyvtári funkciókat (könyvkiválasztás, olvasótermi referensz-szolgálat, raktárak stb.) ellátó térrészek nélkül. Sajátos elnevezéssel, könyvtár-közi tereknek hívhatjuk a könyvtáraknak azokat a helyiségeit, ahol mind a közművelődés, mind az elmélyült tanulás-kutatás, mind a más típusú közkönyvtári rekreációs határterületek, — időszaki kiállítások, hangversenyek, konferenciák, író-olvasó találkozók, csoportos foglalkozások (biblioterápia, kézműves foglalkozás) — mind a társadalmi találkozás nem kulturális színtereinek (kávézó) sajátos szövedéke szervesül a könyvtár hagyományos tereibe. A posztmodern könyvtári filozófia a könyvtári terek dekonstrukciója révén megbontja az állomány elrendezésének hagyományos, tömbszerű elhelyezését, és sajátos multikulturális világot teremt a műfajok keverhetőségének térbeli kiaknázásával. A könyvtárépítészet térbeli forradalma, posztmodern dekonstrukciója az, ahogy ez a könyvtári filozófia megbontja a hagyományos gyűjteményi kontextusokat.

Láthatjuk, hogy a könyvtár — mint társadalmi-intézményes entitás — már fizikai jelenvalóságban sem a régi, hanem fellazult, dekonstruált fogalmi kereteit mind az intézményes, mind a funkcionális „nyitás” politikája alapozza meg. A hermeneutikai közgyűjtemény- és könyvtárfogalom azzal, hogy átértelmezi a hagyományos, történeti (előítéleteken nyugvó) közgyűjteményi jelentéseket, a szubjektív élmény- és műbefogadási horizontban közelíti az egész közgyűjteményi intézményrendszert, és a kulturális szolgáltató szektort egymáshoz viszonyítva is. A könyvtári, közgyűjteményi szerepváltozások jobb megértéséhez, és a posztmodern közgyűjteményi filozófiák konvergenciájának jegyében értelmezzük újra György Péternek a „hagyományos és új múzeum” dichotómiáját a modern és posztmodern közgyűjteményi filozófia szembeállításaként. „A múzeumi pillanat, a befogadással kapcsolatos elvárás és norma radikális változásokon esett át az elmúlt évtizedek során. A tradicionális múzeumi gyűjtemények az elkülönülés csodái voltak, ellenben az új múzeumok a kortárs, a mindennapi, helyi kultúra fenntartásában, újraalkotásában s végül az interpretálásban érdekeltek, így számukra sokkal fontosabb lehet a feladatok megfogalmazása, különféle témák felvetése, mint például a klasszikus gyűjtési normák betartása. Míg a hagyományos múzeumok az autentikus tárgyak szellemének ébrentartására, szimbolikus jelentésük felismerhetővé tételére voltak hivatottak, addig az új múzeumok a megélt gondolat, a személyes tapasztalat és tudás egységének: vagyis az autentikus létnek a prezentálásában érdekeltek. A hagyományos múzeum az ugyan folyamatosan átrendezett, de mindig változtathatatlannak feltüntetett kánont közvetítette, az új múzeum plurális értékek közötti párbeszédet ajánl”. Később hozzáteszi: „Az új jelző, tehát a hagyományos muzeológiától való eltérés lényege mind a múzeumok, mind a muzeológia történetének mintegy kívülről való szemléletében áll.”⁹Ennek az empirikus, intuitív problémafelvetésnek szüksége lenne a hermeneutikai könyvtár- és közgyűjtemény fogalom elméleti kidolgozására a könyvtártudomány számára is¹⁰ A közgyűjteményi, közszolgáltatói szektor elméleti közelítése tehát a hermeneutikai horizonton valósulhat meg, míg e közelítés technológiai aspektusát egyértelműen az informatika, a digitalizáció jelenti. Ezt a „horizont-összeolvadást” a virtuális valóság felől részben az internetes keresőfelületek végzik, amelynek során bármely könyvtár anyagára mutató tartalmakra lelhetünk, másrészt azok a kulturális igények teremtik meg, melyek az (intézmény)specifikus és céltudatos használaton, kultúrafogyasztáson túlmutatva, plusz élményekhez, kulturális szolgáltatásokhoz köthetők. A könyvtár tehát nemcsak fogalmilag „lépett ki” önmagából a szolgáltatásspektrumot tekintve, hanem gyakorlatilag is. Manapság lépten-nyomon, a legváratlanabb helyeken — „könyvek halmazait” sajátos térbeli entitásként megtapasztalva — könyvtárakba „botlunk”. Elég csak egy váróteremben, egy megállóban a tömegközlekedés várakozással eltöltött idejét kihasználnunk, máris találhatunk egy könyvtári sarkot, ahol az ott „kikölcsönzött” könyveket a célállomásnál, visszautazásnál leadhatjuk. Ugyancsak érdekes, de mindenképpen jól frekventált könyvtár-közi közegben is találkozhatunk könyvtárakkal, ha éppen egy plázában az egyik bolthelyen egy városi könyvtár egyik tagkönyvtárába¹¹ térhetünk be, vagy egy bevásárlóközpont egyik „csendes” zugában ergonomikus polcokat és foteleket találunk szabadon elvihető és hozható könyvek számára. Nem ritka, hogy egyes társadalmi, szabadidős, fesztiválrendezvényen a könyvtárak sátrakkal, standokkal vannak jelen¹² Mindebből nyilvánvalóvá lehet, hogy a könyvtár már messze nem az a „rugalmatlan”, helyhez kötött, „szigorú” intézmény, ahogy azt a rossz beidegződések alapján megismertük, gondolnánk. Ez a térbeli „kiterjesztés” és funkcionális nyitás alapozhatja meg a könyvtár közművelődési szerepváltozásainak a rekreáció, a szabadidő irányaiban megfogalmazható jelentésváltozásait is.

Az információs (posztmodern) korra a könyvtár, a közgyűjtemények, a közművelődés fogalma és intézményes szerepe, társadalmi funkciója, küldetése, használói szükségletrendszere szükségszerűen értékelődött át mind az elmélet, mind a praxis szintjén. Így az, hogy manapság az olvasók valós és virtuális könyvtárhasználatainak térbeli reprezentációit egyfajta (kulturális) közösségi aktussorozatként, eseményként definiáljuk, közösségi térként képezzük le, egy hosszabb történeti fejlődés eredménye. Érdekes — és talán szerencsés — történelmi egybeesés, hogy éppen a rendszerváltozással egy időben a világ már egy olyan digitális forradalom küszöbén állt, amely néhány év múlva meghozta a számítástechnika történetének egyik legnagyobb áttörését, a grafikus felületű operációs rendszer kifejlesztését. Ez a felhasználóbarát fordulat aztán nagymértékben hozzájárult a könyvtár fogalmi átértékelődéséhez is, hiszen a virtuális valóság, későbbiekben a közösségi virtuális valóság (web2) terében található, megosztható, kommentelhető tartalmak a könyvtár „érvényességi körét”, az autentikus könyvtárhasználat aktusait messze elvonatkoztatták, átértelmezték a történeti könyvtárfogalom kereteitől.

Hogy egyelőre egy egészen triviális, és még bőven a hagyományos közkönyvtári szolgáltatási körben értelmezhető változást említsek, a rendszerváltozás szabaddá tette az utat ideológiailag, jogilag és piaci szempontból a könyvkiadás kiteljesedése előtt. Ennek egyik legfontosabb pozitív hozadéka az volt a könyvtárakra, olvasókra nézve, hogy jelentősen megnőtt az irodalmi kínálat. A rendszerváltozástól eltelt időszak könyvkiadásának legfőbb, azóta is tartó trendje az lett, hogy többféle könyv jelent meg a piacon, mint korábban, de kisebb, csökkenő példányszámokban¹³. Érdemes ezzel összefüggésben ugyanakkor egy mondatot vesztegetnünk az érem másik, szürkébb oldalára is, hiszen a rendszerváltozás teljesen átalakította a közművelődési, közkönyvtári intézményrendszer (közösségi alapú) finanszírozását, az állami redisztribúciós rendszert, a társadalom jövedelemelosztásának arányait. Egyrészt csökkent a könyvtárak, könyvtári szolgáltató helyek száma, mondhatni, megtörtént a könyvtári rendszer „optimalizálása”, „standardizálódása”, a „könyvtári törvény¹⁴” megalkotása. Bizonyos könyvtártípusoknál, így a szakszervezeti-munkahelyi könyvtáraknál sokszor maga az intézményes, fönntartói háttér szűnt meg, ugyanakkor — igencsak kevés kivételtől eltekintve — a könyvtáraknak azzal a paradox helyzettel kellett szembenézniük, hogy a növekvő dokumentumkínálat ellenére a csökkenő dokumentum-beszerzési lehetőségek eltávolították a lehetséges és a kívánatos szolgáltatási nívót. A könyvtárak jelenetős részének egészen a mai napig kompromisszumokat kell kötniük a beszerzendő dokumentumok köréről és példányszámáról, habár számos országos hatáskörű és koordinációjú rendszer¹⁵ és a normatív támogatásokat kiegészítendő, célzott, pályázati források¹⁶, érdekeltségnövelő támogatások újabban sokat segítenek a könyvtárak állományalakításában.  Ugyanakkor a virtuális valóság „képbe kerülése” csökkentette a területi különbségeket, nőtt az esélyegyenlőség a dokumentumok, információk hozzáférhetőségében; új, máig tartó, permanens kihívásként jelent meg a teljes könyvtári, közgyűjteményi horizont előtt a (jogvédett és helytörténeti) dokumentumok digitalizálásnak kiszervezése, koordinálása, szolgáltatása. Az internet felfejlődése közösségi, infokommunikációs felületté, médiává válása (web2) a könyvtári rendszer, az olvasáskultúra számára hasonlóan ambivalens helyzetet teremtett, mint a dokumentumkínálat és a beszerzés anomáliája. Egyrészről megjelent az olvasás (és az írás) egy új digitális platformja, szegmense, funkciója, hiszen olyan szövegeket kezdtünk el olvasni, majd kommentelni, megosztani, saját írásos internetes műfajokkal szövegeket teremteni, amelyek kizárólag az internetről férhetők hozzá; másrészt mindenki számára autentikus internetes funkcióvá lett a bejegyzések írása. A web2-es internet így egyfajta közösségi diskurzusfelületként is értelmezhető az internet web1-es, „statikus” hőskorához képest. Szövegek olvasásának, szövegek teremtésének új felületeit, arányait, törvényszerűségeit, műfajait elsősorban a web2-es közösségi oldalak, a közösségi oldalakhoz kapcsolt blogok, hírek jelentik. A klasszikus könyvtári-könyves hagyománynál, Roland Barthes szerint, az olvasó, „ahelyett, hogy maga játszana, ahelyett, hogy a jelentő varázsa megigézhetné, hogy az írás kéjéből részesedne, nem marad számára más, mint soványka szabadsága arra, hogy elfogadja vagy elutasítsa a szöveget: az olvasás nem több mint népszavazás.”¹⁷A posztmodern kor olvasói, könyvtárhasználói ellenben már „maguk is játszhatnak”, hiszen „ők maguk lesznek a Könyv – virtuális téren keresztül történő — folytonos mozgása”¹⁸ idézhetjük és egészíthetjük ki Foucault-t.

Egyelőre még magát a könyvtáros szakmát is megosztják ezeknek az új (szerzői) műfajoknak, Derrida után szabadon, a könyvtár „írásfordulatának” a perspektívái az olvasással, könyvtárhasználattal, szabadidő elöltéssel való kontextusban is. A web2 gyakorlatilag megváltoztatta a kulturálódás társadalmi „irányát”. A hagyományos, modern könyvtárhasználati, közművelődési igények elsősorban az egyéni motivációk felől érkeztek, ezután lett közösségivé az ott szerezett ismeret: a posztmodern paradigmában az a priori közösségi létből kiindulva jutunk el az egyéni szükségletek szempontjaihoz, horizontjához.  A közösségi média, az infokommunikációs technológia a „hálózati társadalom”¹⁹közösségével megosztott tartalmak felől közvetít az egyéni (kulturális) szükségletek felé, a könyvtárak vonatkozásában is-egyre inkább. Így történik ez például az olvasmányok kiválasztásánál. A közösségi felületekről informálódunk egy-egy olvasmányról, csakúgy a könyvtárhasználati lehetőségekről, kondíciókról is. A virtuális valóság, az olvasó webes jelenléte nagymértékben átalakította az olvasás „időmérlegét”, tartalmi aspektusait is. Sokan azt mondják, hogy ma sem olvasunk kevesebbet, mint régen, csak megváltoztak az olvasás felületei, funkciói: a papíralapú dokumentumokat némely területeken teljesen kiszorítják a digitális szövegek, az elmélyült, irodalmi mélységű olvasás egyre inkább rétegigénnyé válik. Az olvasás valójában az informálódás funkciójában lett mindennapi szükségletté, legáltalánosabb tevékenységgé. Van azonban a virtuális valóságnak egy sokkal fontosabb, ebből következő hozadéka a könyvtár fogalmi kereteit illetően: a virtuális valóságban jelenlévő, folyamatosan digitalizált Gutenberg-galaxis, az új szövegműfajokkal kiegészülve végtelenül kitágítja a könyvtár hagyományos, történeti jelentését, és újfajta olvasói-könyvtári jelenlétet, távhasználatot, távkölcsönzést, akár új típusú könyvtári szövegek teremtésének lehetőségét ígéri. A szövegek mindenki általi teremthetősége, átírása, megoszthatósága új hermeneutikai horizontot nyit meg a könyvtárfogalom perspektívájában. A mai könyvtárlátogató már nem egyszerűen „olvasó”, hanem egyszerre több és kevesebb is annál: több, mert ő maga is teremt, megoszt szövegeket, tartalmakat, ugyanakkor kevesebb is, mert a hagyományos olvasási attitűdök némely műfajban kevésbé dominánsak. Ezért a mai könyvtártudományi terminológia — az internet világában általánosan használt szakzsargonra (felhasználó-user) is hajazva — inkább a komplexebb, kiterjesztett jelentésű „használó” fogalmát emlegeti, amikor a könyvtári szolgáltatáskultúra potenciálját, szegmenseit, lehetőségeit rendeli hozzá az igénybe vevők egyre differenciáltabb szükségleteihez.

Ezek közül a differenciált igények közül két szignifikáns könyvtárhasználati tényezőt emelhetünk ki. Az egyik a tanulás (köz-, felső- és felnőttoktatás), a másik a szórakozás, a szabadidő eltöltésének céljából történő könyvtárhasználat, amely életkort és hangsúlyait tekintve is differenciálva jelenik meg. Mindez azt is vélelmezi — és az országos statisztikák is ezt mutatják –, hogy egy átlagos mai közkönyvtárban a fiatalok, fiatal felnőttek mellett elsősorban az idősebb korosztályból járnak inkább könyvtárba, kölcsönöznek dokumentumokat. Természetes, hogy ezen a ponton tűnhet fel a rekreációnak a könyvtár és olvasáskultúra felé kibontott jelentése is a tanulással és ismeretterjesztéssel korrelációban. Ha a könyvtárfogalom tágabb jelentésébe belevesszük, hogy „mindenféle” írásos, információs anyagok gyűjtésével, rendszerezésével, szolgáltatásával járul hozzá az emberi jóléthez, az emberi közérzet javulásához, mint kulturális közszolgáltatás, akkor a rekreáció általánosabb fogalmi kontextusába — a szabadidő kulturált eltöltési formájaként — beilleszthetők a közművelődés, ismeretterjesztés, informálódás egymástól sosem elválasztható, látens és tudatos régebbi-újabb funkciói, módszerei, jelentésváltozásai. Mi szakmabeliek tudjuk, érezzük, tapasztaljuk, hogy ennek manapság legnehezebb próbaköve éppen maga az olvasás problémakörében keresendő. De azt is láttuk, hogy ma már nemcsak az olvasás a legfőbb könyvtári funkció, hanem a használói jelenlét különböző, valós és virtuális módozatai, differenciáltabb igényei. A könyvtár szövegvalósága manapság sokkal többet jelent, mint a dokumentumállomány archivált tartalmait, ahogy a rekreáció is túlmutat „közvetlen” jelentésén, feloldható a közművelődés és ismeretterjesztés fogalmi horizontjában.

A használó tehát komplex, differenciált igényekkel lép be a könyvtár hangsúlyozottan kiterjesztett és nemcsak szorosan vett jelentésű világába, amelynek mind a virtuális, mind a valós szegmenseiben változó hangsúllyal, új tartalmi elemekkel bővülve, továbbra is fontos igénybevételi szempontja az idő egyik lehetséges, kulturált eltöltésének szükséglete. Ha megnézzük a KSH 2013-as szabadidős tevékenységek időmérleg-elemzését²⁰, akkor azt láthatjuk, hogy a 15-75 éves korú népesség körében 1986-tól 2010-ig bezárólag a napi olvasásra fordított idő 33-ról 20 percre csökkent. Ezt én még mindig nem tartom drámainak, főleg úgy, hogy az internetezésre szánt időben olvasás is történik. De nagy általánosságban azt jelenthetjük ki, hogy a tévénézés és az internetezés, vagyis a multimédiás műfajok dominanciája tovább növekedett, vélhetően a mozi, a színház, a hangverseny, a kiállítás, az olvasás rovására. A jelentésből az is kiolvasható, hogy a szabadidő struktúráját mennyire befolyásolja az életkor. A fiatalok életében az olvasás- és tanuláskultúra egyre kevésbé köthető a könyvekhez és a hagyományos újságokhoz; őket az interneten kell utolérnünk a szabadidő és az ismeretterjesztés új módozataiban.

A könyvtári rekreáció belső arányai, hangsúlyai, igényei átrendeződtek. Egyrészt ténylegesen is szabadon választható érdeklődési körökön alapul, nem felülről irányított, ideológiától átitatott tevékenység és könyvtári feladat többé. Ez egyszerre teremt könnyebb és nehezebb kiindulási alapot. Könnyebb, mert nincs többé tartalmi-kínálati korlát, amely az érdeklődési kör kielégítését korlátozná; de nehezebb is, hiszen az egyre bővülő választék, az új ismeretszerzési, szabadidő-eltöltési felületek, lehetőségek maguknak a könyvtárosoknak is nehezebben áttekinthetőek, követhetőek. Még ma is élnek persze olyan sztereotípiák, előítéletek a könyvtárhasználók körében a könyvtáros szerepekről, hogy a könyvtáros ül és olvas, és ebben a tevékenységben ki is merül feladata. Ebből is fakadhat, hogy néhányan manapság is úgy ajánltatnak maguknak könyvet, hogy azt feltételezik, a könyvtáros az összes könyvet el is olvasta, mindet ismeri… Nos, ez már úgy is lehetetlen lenne, ha a könyvtárosnak tényleg nem lenne más feladata, mint könyvek olvasása. De visszatérve szakmánk igazi kérdéseihez, az ismeretterjesztő, szabadidős olvasmányokra vonatkozó hagyományos, klasszikus tájékoztató kérdés- „Adjon nekem valami jót!”- átértékelődött, és más hangsúlyokkal fogalmazódik újra. Az olvasók, elsősorban a médiából szerezett információik alapján, akár már a megjelenésük napján is keresnek meghatározott műveket, míg másik oldalról, aki egy könyvtárba manapság bármilyen motiváció alapján betér, nagy valószínűséggel választ valami számára érdekeset a polcokról, így szakmánk egyik elsődleges marketing feladata a potenciális használó behozatala a könyvtárba. A könyvtár –ideális esetben — könnyű megközelíthetősége, megfelelő nyitva tartási ideje, akadálymentessége, multifunkcionális terei, a széles körű kínálat, az ergonomikus könyvtári környezet által mindenképpen fontos tényezői a kulturált, sokszínű, sokoldalú szabadidős, rekreációs tevékenységeknek. Mindenközben a könyvtáros fontossága, feladatköre is átértékelődött: egyszerre növekedett és csökkent. Úgy tapasztaljuk: különösen a szabadidős, főként kurrens olvasmányok kiválogatási szempontjainál kevesebben és kevesebbet kérdeznek a könyvtárostól a tartalomra vonatkozóan; előzetes információkkal, célirányosan érkeznek. Inkább a könyvtárhasználat, a számítógépes adatbázisok technikai sajátosságaiban kell segítenünk a betérőknek. Kisebb részben azonban, amikor mégis hozzánk folyamodnak szórakoztató műfajú könyv ajánlása céljából, akkor igencsak „ott” kell lennie a könyvtárosnak, hiszen a kínálat ma már egyre nehezebben áttekinthető spektrumú, így a megfelelő olvasmány kiválasztásánál, ajánlásánál jobban lehet és kell figyelni az egyéni igényekre: megnőtt a könyvtáros tájékozottságának, olvasottságának jelentősége. Vannak azonban olyan könyvtárhasználati sajátosságok is, amikor a szabadidős olvasmányigények mintegy a könyvtárhasználat mellékszálaként, egyes időszakokban, bizonyos élethelyzetekben kerülnek fókuszba. Aki például egész nap tanul egy könyvtárban, az kikapcsolódásképpen beleolvashat könnyedebb olvasmányokba is, illetve más tudományterület ismeretterjesztő irodalmába. Az iskolai nyári szünet hagyományosan a könyvtár rekreációs, szabadidős funkciójának a csúcspontját jelenti, hiszen ilyenkor majdnem mindenki a kikapcsolódáshoz, nyaraláshoz, utazáshoz való irodalmat kölcsönöz. Némely kiemelt üdülőhelyeken például ismét strandkönyvtárakat nyitottak (Keszthely, Balatonfüred, Balatonalmádi), hogy kiterjesszék és elérhetővé tegyék a könyvtári szolgáltatásokat a rekreáció e területén is.

A hermeneutikailag megfogalmazott rekreáció, szabadidő fogalma manapság már egy jócskán kibővült, megváltozott feladatkörű és használói igényű intézményrendszerben nyeri el értelmét. De melyek lehetnek e rekreáció, szabadidő fogalmak új jelentései, amelyekhez „autentikusan” lehet hozzárendelni meghatározott könyvtári funkciókat? „A szabadidő társadalmi és egyéni jelentősége egyre növekszik. Ma még közel sem beszélhetünk szabadidő-társadalomról, azonban vitathatatlan tény, hogy a <ráérő idő> önértéke, individuális meghatározottsága, felhasználásának szabadságfoka egyre erősödik.”²¹ Ez lehetne a posztmodern kor rekreáció fogalmának premisszája, és ezeken a pontokon tudjuk a könyvtári időtöltés új szempontjaival összekapcsolni. Az időfelhasználás, a szabadidő-szerkezet változásának trendjei, jellegzetességei, a társadalomnak az idővel, időfelhasználással kapcsolatos attitűdjei, lehetőségei, szükségletei mind-mind „jelzésértékűen” mutatják társadalmunk újratermelésének, jólétének specifikus, a termelésre, társadalmi közérzetre, szubjektív életminőségre közvetve ható kérdéseit. Egy társadalom gazdagsága, fejlettsége, demokratikussága, kulturális színvonala alapvetően befolyásolja a rekreáció minőségét, és fordítva: a rekreáció minősége, a minőségi rekreáció visszahat a társadalmi alrendszerek működésére. A szabadidő-rekreáció-könyvtár összekapcsolása olyan társadalmi közegben a legsikeresebb, ahol a könyvtár társadalmi beágyazottsága, a társadalom minőségi szabadidő-szükséglete, a felhasználható szabadidő mennyisége együttesen „erősítik” egymást a minőségi rekreáció társadalmi nivellálásában. Nyilvánvaló, hogy e komplex, a minőségi, könyvtári, közművelődési szabadidő-felhasználás indikátoraiként megjelenő tényezők sem magyarázhatók önmagukban, hanem csak a gazdaság és társadalom alapként és felépítményként vizsgált összefüggéseiben. Ezek mélyebb, alaposabb elemzése nélkül is evidenciaként állapíthatjuk meg, hogy a minőségi, szellemi rekreációnak az igénye, lehetőségei, színvonala nagymértékben függ egy társadalom gazdasági-társadalmi fejlettségétől. A modernitásban létrejövő szabadidő az ipari társadalom jellegzetessége; hasznos eltöltésének igénye egyidős és egyívású a szintén a modernitás korában kiteljesedő közjóléti, közszolgáltatói szektor felemelkedésével. A modern államban hamar felismerték a szabadidő kulturált eltöltésének fontosságát, más kérdés, hogy a modernitás totalitarizmusokban történő elhajlása, elfajzása az ideológiai képzés és harc terepévé tették a kultúraközvetítő intézményeket. A totalitarizmusok szabadidő-kultúrájában érvényesült leginkább a Nash-piramis szabadidő-kategóriáival leírt kötelező elfoglaltság és a szabadidős tevékenységek legszorosabb egymásrautaltsága, a szabadidős tevékenység szabadságérzetének, szabadságfokának minimalizálása, a célorientált szabadidőnek a külső, állami, ideológiai szempontok szerinti alárendelése a belső szabadidő-motivációval és szükséglettel szemben. A rendszerváltozás során — ahogyan már korábban is említettem — megszűnt a szabadidő ideológiai uralásának, állami irányításának, de részben támogatásának a rendszere is. Paradox helyzet állt elő: míg a szocializmus központosította, szabályozta, de ezen belül államilag (viszonylag bőségesen) támogatta a kulturális javak hozzáférhetőségének csatornáit, addig a rendszerváltozás utáni piaci nyitás a modernitás ingáját a másik irányba lökte. A szabadidő-eltöltés aktusai, intézményes-anyagi bázisai ideológiailag felszabadultak, azonban más típusú, új törésvonalak alakultak ki, mind a szabadidő szerkezetében, mind a szabadidő funkciójában. Az időfelhasználás, így a szabadidő is ekkortól vált igazán szabaddá, azonban rögvest felütötte fejét egy másik „(idő)rezsim” kényszerítő tényezője; a megélhetésért, intézményfönntartásért való küzdelem. Sajátos konstellációban kapcsolódik össze ez a két tényező a közművelődés, a közkönyvtárak rendszerében. Míg egyik oldalról felértékelődött a szaktudás, amely a társadalom boldogulásának zálogát, az anyagi termelés alapját képezi, másik oldalról a szabadidő funkcionális konstrukciója is átstrukturálódni látszik: ha a szabadidő-eltöltés egyik végpontja a tisztán külső motivációkból, ideológiai alapon végzett kulturálódás volt a diktatúrák korszakában, akkor mára, a másik oldalra túllendülve azt tapasztalhatjuk, hogy a belső motiváció (tiszta rekreáció) vált uralkodóvá. Amíg a szocializmus nehezebb éveiben az olvasónak kötelező volt irodalmat és szakkönyveket egyaránt kivinni az amúgy is szűkös választékból, addig manapság az olvasói-használói befolyásolhatóság elméleti és gyakorlati szemléletformái, lehetőségei teljesen átalakultak. Mindez éppen az ismeretterjesztés, mint a minőségi rekreáció körében értelmezhető ismeretszerzés, új műfaji, módszertani specifikumainak alapkérdéseit, paradigmáit változtatta meg. Az „ideológiamentes” közművelődés, könyvtári szolgáltatáskultúra egyik félreértett mozzanata, hogy az ideológia eldobásával minimálisra csökkentek a befolyásolhatóság, a „nevelés” könyvtári, könyvtár-pedagógiai szerepei, mozzanatai. Az USA könyvtárügyében történt esetek jól jellemzik az e körül zajló szakami-társadalmi diskurzus hevességét. Egy állami közkönyvtárban az egyik, nyilvánvalóan konzervatív értékrendű könyvtáros nem engedte egy kiskorú olvasónak kikölcsönözni a Szürke ötven árnyalata című könyvet, majd erre az öntudatos olvasó panaszt tett, amelynek következtében elbocsájtották állásából a „renitens” dolgozót. E könyvvel kapcsolatos indulatos társadalmi diskurzust jelzi, hogy a későbbiekben mégis leszedték ezt a trilógiát a polcokról bizonyos államokban. A könyvtárhasználat szabadságfoka, nyilvánossága, esélyegyenlőségi, „elitképző”, értékmegőrző-kultúraközvetítő funkciója, réteg- és tömegigények kielégítésének egyszerre fellépő igényei komplex könyvtárosi szerepeket, könyvtárhasználati reprezentációkat involválnak a könyvtári rendszer egészére.  Az általam kidolgozott „bibliopláza modellben” leírható könyvtárhasználati attitűdök sajátos „egységben”, konvergenciában láttatják ezeket a differenciált szerepeket, funkciókat. A rekreációnak, az ismeretközlésnek és -terjesztésnek, a szabadidő kulturált eltöltésének új igényei, lehetőségei „tág teret” nyitnak a könyvtárnak, mint (városi) köztérnek az újradefiniálásához, mint ahogy a rekreáció fogalmának könyvtári vetületeihez is.

A hermeneutikai módszerrel megközelített, dekonstruált könyvtár és rekreáció fogalmak mind a hagyományos intézményi, mind a tevékenységi hátteret fellazítják, közelíthetővé teszi őket egymáshoz. A könyvtári és szabadidős tevékenységek dekonstrukciójának egyik újragondolt eredménye lehet a szabadidő-rekreáció-könyvtárhasználat fogalmainak új kontextusú értelmezése. A szabadidőnek, a könyvtárügynek a hermeneutikai módszerrel megközelített kritikai értelmezése, a fellazított fogalmi jelentéseket az egyéni nézőpontok, szükségletek tükrében nemcsak önmagukhoz, történeti hagyományunkhoz, hanem egymáshoz viszonyítva is új horizont-összeolvadásban alkotja újra. Így ha a hermeneutika alapkérdéseit a könyvtárral és a rekreációval összefüggésben feltesszük, akkor az is a feladatunk, hogy a hermeneutikai tapasztalat, a megértés könyvtári és szabadidős aktusait összekapcsoljuk. Fontos kiemelnünk ezzel kapcsolatban, hogy mit is mond a hermeneutikai módszer a megértésről, tudásról. Gadamer szerint a megértés maga nem pusztán „reprodukció, hanem egyben mindig alkotó viszonyulás”²² Ebbe az összefüggésbe állítva a közművelődés, az ismeretterjesztés, a rekreáció fogalmainak hermeneutikai dekonstrukcióit, az is egyértelművé válhat, hogy a könyvtári közművelődés és rekreáció az ismeretszerzés, a tudás, az igazság új (hermeneutikai) aspektusaitól elválaszthatatlan. Ez a hermeneutikai „koherencia” teljességgel átalakítja a könyvtári gyakorlat módszereit, mind a tájékoztatástudomány, mind a könyvtár közművelődési-funkcionális határterületeinek a rekreációról eddig gondolt kapcsolatairól. A mai információs világban közelítődnek a profit, non-profit és közszolgáltatói információ- és tartalomszolgáltató platformok, szektorok, csakúgy, mint a magánélet és a munkavégzés tevékenységei, a szabadidő, informálódás, tanulás aktusai. Az informálódás tevékenységének fogalmi-funkcionális kibontásában, (dekonstrukciójában) jelentős szerepet kaphatnak az ismeretterjesztésnek és a rekreációnak a szabadidővel kapcsolatos összefüggései, törvényszerűségei: az információs sztrádán jelenlévő felhasználó a könyvtárak által nyújtott tartalmakhoz, hivatkozásokhoz juthatnak, ezeket is felhasználva, az ismeretszerzés, tanulás és a szabadidő új, autentikus műfajait is elsajátítják. A konkrét, célzottabb könyvtárhasználat motivációi felől nézve a könyvtári tájékoztatási folyamat hermeneutikai szemlélete nyithatja meg az utat a könyvtár — mint diskurzusok — értelmezése felé. Ahogy a hermeneutika nem ismer abszolút tudást, úgy ma már nem elsősorban a tények átadásának médiumaként, hanem vélemények, diskurzusok felvetésének plurális intézményeként jelenik meg a könyvtár paradigmatikus horizontja. Fontos továbbá kiemelnünk a (hermeneutikai) beszélgetést, mint a megértés folyamatát. A könyvtári világban történő információáramoltatási, tájékoztatási folyamatok a használók felé olyan dialógusba illeszkednek, amely már maga is a megértés folyamatának része, így a könyvtári ismeretterjesztés, a rekreáció maga is a megértés hermeneutikai kontextusába helyezve nyeri el jelentéét. A könyvtáros és az olvasó párbeszéde, (hermeneutikai beszélgetése) kristályosítja ki azt a kulturális igényt, amelyre a könyvtárhasználónak élményszinten is szüksége van. A könyvtári élményfogalom hermeneutikai-szociológiai értelmezése másfelől messze túlmutat az olvasás, az ismeretszerzés, a megértés, a könyvtári szabadidős tevékenységek hagyományos horizontján. Minden könyvtári élményre való törekvést, igényt, amit a tágabb értelemben vett kulturálódáshoz, mint általános tevékenységhez kapcsolunk, a megismerés és a szabadidő-munkaidő sajátos kapcsolatában értelmezhetünk újjá. A szabadidőnek és a munkaidőnek, valamint e tevékenységek helyeinek fokozatos egymásba átmenése, egymásba integrálása kihat a könyvtárak használói igénybevételének szabadidős aspektusaira is. A tanulást, a (tudományos-szellemi) munkát megszakíthatják rekreációs könyvtárhasználati aktusok. Ennél a pontnál kell azt hangsúlyozni, hogy milyen tágan is értelmezhető hermeneutikailag a könyvtárhasználati aktusok sokfélesége. Amikor bármilyen információkeresést — különösen megosztást — végzünk a világhálón, akkor már bizonyos értelemben könyvtárhasználatnak minősíthető tevékenységet folytatunk. Így elvben minden szöveges, multimédiás tartalommal kapcsolatos tevékenység  (olvasás, írás, vizuális tartalomkészítés, megosztás) könyvtári dokumentációs, archiválási, tájékoztatói folyamatokhoz is kapcsolható. A közművelődés ma még nem teljesen feltárt, itt vázolt új útjai hermeneutikailag ezen a horizonton értelmezhetik újjá a könyvtári szabadidő eltöltés, ismeretterjesztés és rekreáció új formáit, egyúttal a könyvtári szerepek változásait.