Az iskola nem sziget!

Kategória: 2014/11-12

Első közelítésre recenziót, ajánlást, könyvismertetést és kritikát vesz kézbe az olvasó. Hatások és különbségek (Másodelemzések a hazai és nemzetközi tanulói képességmérések eredményei alapján.) Végre! – lélegeztem fel magam is a karcsú kötet megpillantásakor. Hiszen az iskolákkal kapcsolatban állók pontosan tudják, hogy a PISA 2000 eredményeinek megjelenését követően az akkori magyar kormány rendkívül gyorsan reagált többnyire az OECD-átlagokat alulról közelítő hazai eredmények korrekciója érdekében. (Szövegértési feladatok az érettségin, évente ismétlődő kompetenciamérés a 6., 8. és 10. osztályokban, mégpedig nem a szociológiai mintavételes eljárással, hanem a teljes populáción.) Fontos döntés volt! Iskoláink jelentős része, talán többsége a csökkenő gyereklétszám miatt folyamatos bizonyítási kényszer hatása alatt működik. “Ránk szükség van, mi a legjobbak közé tartozunk! Mert sport, nyelv, művészeti, netán természettudományos tagozattal rendelkezünk, tanulóink rendre kiváló eredményeket érnek el a legkülönbözőbb versenyeken, mert hozzánk nehéz bejutni, többszörösen válogatunk a jelentkezők között. Itt van tehát az újabb eszköz a bizonyításra: az internetről mindenki számára ellenőrizhető módon leolvasható, milyen pontszámaink, eredményeink is vannak a szövegértésben, a matematikában és a természettudományi tárgyakban.” Rendkívül jelentős ösztönző erő van a tantestületek kezében. Továbbá hatalmas adatbázis az elemzésre kész kutatók számára. Eddig sajnos, csupán elvileg, most, 2014-ben első alkalommal a gyakorlatban is.
Egyszerűbben szólva, valóban az egyes, főként jobb iskolák profitáltak az adatbázisból, mert volt bizonyíték fenti állításaikra, ezzel megbízható tájékozódási pontokat nyújtottak az iskolaválasztás gondjaival küzdő szülők számára. De hol voltak eddig az országos helyzetképet felvázoló, az eredmények mögött meghúzódó főbb összefüggéseket, változási tendenciákat, s azokból fakadó oktatáspolitikai következtetések, a pedagógusképzés tartalmát befolyásoló megállapítások, javaslatok? Mondjuk ki bátran, hatalmas szellemi, jelentős anyagi befektetés, amelyből csupán a “földszint” profitált. A szakpolitika szintjére nagy valószínűséggel csupán a háromévente ismétlődő PISA-kutatások eredményeinek hullámverései jutottak el. De az országos összegző tanulmányok hiányában soha nem tudhattuk, milyen viszonyban vannak egymással a hazai kompetenciamérések, valamint a nemzetközi összehasonlítást szolgáló PISA-vizsgálatok eredményei. Előre jelezhetők voltak-e a hazai eredményekből a PISA-adatok nyomán mára láthatóvá lett változási tendenciák?
Most végre megszületett az első, mélyebb elemzéseket is tartalmazó könyv, benne három tanulmány. Az első és számunkra legfontosabb (Herczeg Bálint: Az iskolák közötti különbségek mértékének mélyebb vizsgálata), mert kifejezetten a szövegértéssel foglalkozik. Közben világossá kell tennünk, hogy a PISA 2012 jelentés a helyzet romlását jelző eredményeiről, azok feltételezett hátteréről a Könyvtári Figyelő 2014/2. számában írtunk részletesen. Tehát a következő oldalakon – minden ismétlést elkerülendő – szikáran a nevezett könyv tartalmának ismertetésére, megvitatására szorítkozunk.
A jó 70 oldalas, hipotézisekkel, táblázatokkal, matematikai képletekkel, “dúsított” tanulmány megállapításai nem hoznak radikálisan új összefüggéseket a felszínre, de a KATALIST 2014. szeptemberi, októberi leveleinek írói számára mégis figyelemre méltók. A jelzett időszakban meglehetősen heves, gyakran szubjektív, az alapos szakmai tájékozottságot nélkülöző vita bontakozott ki az iskolai könyvtárak jelentőségéről. Többen elegendő háttérnek érezték saját gyermekkori tapasztalataikat felszínre hozni a határozott ítéletek megfogalmazásához. Nos, az oktatáspolitikusok, az iskolafenntartók, az igazgatók és minden rendű-rangú szakértők mellett talán nekik ugyancsak érdemes figyelni a teljes körű, országos kutatás eredményeire! Kezdjük az egyik legizgalmasabb kemény adattal! Pusztán az iskolai könyvtár léte 10 ponttal emeli az adott iskolában mért szövegértési teljesítményt. Senki nem mérte a gyarapítási összegek nagyságrendjét, a könyvtáros felkészültségét, a nyitva tartási órák számát, az igazgató, a tantestület ilyen irányú fogékonyságát, együttműködési készségét! Véleményüket “az olvasás össztantárgyi (korábban tantárgyközi) feladat” kijelentés elfogadottságának mértékéről.
Ugye mindenki előtt világos, hogy az itt kimutatott 10 pontnyi eltérés akár a duplája is lehet, ha a jelzett feltételek az ideális vagy legalább a kívánatos szint felé közelítenek, közelíthetnének? Ebben a nem túlságosan épületes vitában talán éppen a könyvtári specifikumok vesztek el. A könyvtár használata önkéntes, szabadon választható, nem szigorúan tantárgyakhoz kötődik. Azok mellett lehet az autókról, a lovakról, a divat változásairól, a dinoszauruszokról, a várakról, a környezetvédelemről, a csillagászatról és mennyi mindenről olvasni. Itt nem egyszerűen a kötelező olvasmányok megkeresésében és éppen adott feladat megoldásában segítenek, de az átlagos teljesítményt messze meghaladók, a témát tovább gondolni akarók, a kiemelkedően tehetségesek szokatlan, meglepő kérdéseire is baráti szeretettel, segítőkészséggel reagálnak, de ismerik a kapcsolati zavarokkal küzdő, az olvasásba vagy éppen a “társas magányba menekülő” SNI, HHH netán BTM betűkkel jellemzett marginális helyzetű diákokat is. (Az utóbbi néhány mondatrész persze csupán a recenzens véleménye, amelynek igazságtartalmát meggyőző terepkutatásokkal kellene bizonyítani. Ilyen kutatások nélkül esélytelen a megalapozott szakpolitika kialakítása. Hol is van, hol is lenne az ilyen jellegű, a könyvtári specifikumokat – akár az iskolarendszeren belül is – középpontba helyező kutatások végzésére hivatott csoport, osztály, intézmény?)
A jelzett tanulmány központi kérdése az egyes iskolák teljesítményei közötti különbségek magyarázatára vonatkozott. Mint ismeretes, hazánk mellett Ausztriában, Belgiumban, Csehországban és Németországban találhatók még nagyon erős összefüggések a családi háttér és az iskolai teljesítmények között. Nevezetesen a szabad iskolaválasztás jogával élő szülők előbb-utóbb megtalálják az igényeiknek megfelelő iskolát. Márpedig a hazai iskolarendszerről évtizedek óta pontosan tudjuk, hogy az iskola alig hat az otthonról hozott eltérések kiegyenlítése irányába, vagyis jól érzékelhetően működik a “Máté-effektus”. A jó helyzetben lévő (értsd: a magasabban iskolázott, jobb jövedelemmel rendelkező) szülők gyerekei a jobb iskolákba “menekítik” gyermekeiket, míg az ellenkező póluson lévők kénytelenek megelégedni a lakásukhoz legközelebb eső kültelki, telepi, gyengébben teljesítő, kevésbé képzett tanerőkkel, iskolai könyvtárak nélkül működő intézményekkel.
Segítik viszont a felzárkózást, ha kisebb az iskola egészének és az osztályok létszáma, ha a település növekvő lélekszámmal jellemezhető, ha a pedagógusok, az igazgatók gyakrabban élnek a továbbképzés lehetőségével. E sorba illeszthető, ám a téma feltűnő elhanyagoltsága miatt külön mondatokban kiemelendőnek ítéljük az egyházi iskolák egyre világosabbá váló jelentőségének hangsúlyozását a sikeres felzárkóztatást illetően. A recenzió szabályai, terjedelmi korlátai miatt a részletes érvelés helyett itt csupán a már interneten is elérhető Educatio című folyóirat 2005/3. tematikus számának minden tanulmányát, különös tekintettel az 502-534. oldalak közötti, Neuwirth Gábor, Jaap Dronkers és Róbert Péter neveivel jegyzett írásokat ajánljuk az érdeklődő olvasók szíves figyelmébe (http://epa.oszk.hu/01500/01551/00033/pdf/). De legalább ekkora jelentőségű volna, ha az itt hivatkozott kutatási eredmények az éppen tárgyalt kötet irodalomjegyzékében, jegyzetapparátusában is megtalálhatók lettek volna.
Legyünk azonban méltányosak, és zárásként feltétlenül írjuk Herczeg Bálint javára a néhány általa is kiemelkedően fontos tematikus csomópont kijelölését. Egyrészt még valahol a tanulmány derekán az iskolai könyvtár 10 pontot hozó hatását nyomatékosító mondaton belül ellenpontként fontosnak ítéli leszögezni, hogy új számítógépek érkezése az iskolába nem hoz hasonló jellegű elmozdulást, pontgyarapítást. Másrészt további kutatások témájaként javasolja az általa is érzékelhető könyvtárhatás, valamint az egyházi iskolák teljesítménye mögött lévő tényezők részletesebb felderítését. Harmadrészt rendkívül tanulságos, ahogyan a tanulmány függelékében az adatok és módszerek részletes feldolgozásának bemutatása közben kiderül, hogy “a családiháttér-index” (CSH-index) számításakor, a szignifikánsnak bizonyuló elemeket szálazva egyértelművé válik, miszerint az otthoni könyvek száma 10, a szülők iskolai végzettsége 11, az otthoni számítógép léte 17, a gyerek saját könyveinek léte pedig 33 pont erejével kerül a súlyozásba.
Az elismerés mellett kissé rezignáltan meg kell jegyeznünk: bizony ezek a kutatások jórészt hosszú évek óta lezajlottak, adataik visszakereshetők, illetve aktualizált, korszerűbb, javított ismétlésük, ellenőrzésük elvégzése valóban kikerülhetetlen feladat.

Az összefoglaló megjegyzések előtt sokkal rövidebben, ám mégis szót kell ejtenünk a szóban forgó kötet másik két tanulmányáról. Az elsőhöz hasonló terjedelmű írás jórészt ideológiai, kifejezetten politikai jellegű, az önismétléstől sem mentes koncepciók és prekoncepciók bemutatása, majd az addigi nyilatkozatok, idézetek cáfolatával felérő állítás, mint kutatási végeredmény: “Minél inkább homogén egy osztály, annál jobb eredményeket érnek el a tanulók. Az összefüggés azonban nem erős.” (151. p.) Kissé ironikus hangnemre váltva, talán mégsem olyan nagy baj, ha máig léteznek, működnek – az 1948 és 1990 közötti történelmi események, “modernizációs kísérletek” ellenére – úgynevezett jobb, néha még elitnek mondható iskoláink is. Az érthetőség érdekében kötelességünk legalább jelezni az elméleti és a gyakorlati síkok között vívódás tárgyát, a dolgozat szerzőinek nevét, írásuk címét: Nahalka István-Zempléni András: Hogyan hat az iskola/osztály tanulóinak heterogén/homogén összetétele a tanulók eredményességére?
Amint az bizonyára fenti néhány mondatból is egyértelműen kiderülhetett, a tárgyalt fejezetet ellentmondásokkal terhelt, redundáns szövegnek ítéljük, de érdemeit elismerve, részletesen máshol, máskor valódi tárgyszerű kritikára, értékelésre méltónak látjuk. Ennek bizonyítékául egyetértéssel, kifejezett örömmel idézzük egyik sarkalatos megállapítását: “Indokolt, hogy Magyarországon elinduljon egy olyan folyamat, amelyben remény van rá, hogy a társadalom meghatározó többsége egyetértsen egy, az iskolai esélyegyenlőtlenségek csökkentését jelentős mértékben elősegítő átalakításban.” (157. p.)
A kötet minden kétséget kizáróan legszakszerűbb, legjobban átgondolt, megírt és egyúttal legrövidebb dolgozata: Csullog Krisztina-D. Molnár Éva-Lannert Judit: A tanulók matematikai teljesítményét befolyásoló motívumok és stratégiák vizsgálata a 2003-as és a 2012-es PISA-mérésekben. A szerzők szakmai, kutatói felkészültsége, az általuk használt fogalmi háló (a kibocsátó családi háttér, a tanulási motivációk és stratégiák), valamint az előzmények és a kutatási módszerek megválasztása, bemutatása a matematika, továbbá a kutatási módszertan oktatása iránt érdeklődők számára kifejezett örömet okozhat. Írásuk külön értéke, hogy elemzéseiket folyamatosan öt ország (Németország, Lengyelország, Cseh Köztársaság, Szlovákia és Magyarország) adatainak összevetésével végezték el. Tisztelettel gratulálunk a szerzőknek! A matematikai eredmények romlása mögött több tényező egymást erősítő hatását mutatták ki, amelyek közül most csupán néhányat említünk. Nálunk a legalacsonyabb a matematikai órák száma, tanulóink iskolai elköteleződése nagyobb az átlagnál, de a matematikai “önhatékonyság” csökkent, a tanulás folyamán feltűnően magas a memorizálási stratégia használata, de jóval kevesebb energiát fordítanak az információk közötti összefüggések, kapcsolatok keresésére; az otthoni tanulás mennyisége, minősége a szociális helyzet függvénye, és a diákok gyakran sok energiával és kis hatékonysággal tanulnak. Záró következtetésük szerint “…a nem megfelelő mennyiségű és minőségű matematikatanítással egy nagy áldozatokat kívánó, a motivációt egyre inkább csökkentő tanulási útra tereltük őket. Ebből a problémakörből csak a magyar matematikaoktatás európai színvonalú megújítása révén tudjuk kivezetni gyermekeinket.” (209. p.)

Záróakkordként váltsunk nézőpontot: az ismertetés után néhány reflexió, hiányérzet és javaslat. Elsőként mindenki előtt legyen világos: ez a könyvecske aligha született volna meg a PISA 2012 kutatási jelentés riasztó eredményei nélkül. Majd a szinte tabutémaként kezelt felekezeti iskoláktól induljunk el. A hivatkozott Neuwirth Gábor-dolgozat adatainak kiegészítéseként nyugodtan kijelenthetjük, hogy ezen iskolákban, újabban óvodákban folyamatosan erős a túljelentkezés. Sikeres működésük magyarázatára több feltevés található a szakirodalomban. A recenzens számára leginkább az a gondolatmenet kínálkozik ésszerűnek, elfogadhatónak, amely szerint a legerősebb tényező a tantestület, a szülők és a diákok értékrendje közötti hasonlóságot, közelséget, az együttműködés hatékonyságát tartja a siker legfontosabb feltételének. Itt és most egyszerűen kérdezünk: mennyi időt áldoznak a mai hazai pedagógiai gyakorlatban, no és a pedagógusképzés minden szintjén ennek a témakörnek? Ki, hogyan, mikor törekszik az iskola és a család közötti távolságok lerövidítésére, az együttműködés szellemének erősítésére, az egymásrautaltság tényének tudatosítására? Kizárólag együtt lehetünk sikeresek! Módszerekkel, ötletekkel, a jó példák közreadásával már néhány év alatt jelentősen áthangolható lenne ez a kapcsolatrendszer. Ebben a témakörben főként a szemléletmód változására, változtatására és nem pénzre van szükség.
Kissé bonyolultabb, de azonnal jól belátható összefüggésrendszer vezet bennünket ismét a családokhoz. Mitől is függtek leginkább a tanulói teljesítmények? A szülők iskolázottságától, az otthoni könyvek, főképp a gyerek saját könyveinek lététől, valamint az iskolai könyvtárak működésétől! Egyszerűbben, a könyv, a könyvtár használata máig a tudás, a tanulás, a sikeresebb életpálya, a jobb egészségi állapot, a hosszabb élet egyik szimbóluma. Nem új felfedezésekről van szó! Kopp Mária és sokan mások évtizedek óta publikálják ilyen irányú eredményeiket, de a “jövőzabáló jelenérdek”, a pénzügyi megszorítások hullámai leginkább ezen a területen romboltak. Adjuk vissza a személyre szóló könyvajándék egykori becsületét! Ünnepeken, tanév végén, versenyeken, születés- és névnapokon legyenek közösen választott ajándékok vagy meglepetések, felolvasások, történetmesélő kedvcsináló órák! Minden gyarapítási keretétől megfosztott, többnyire zárva tartott, avatatlan kezekre bízott, vagyis a szellemi akadálymentesítést elmulasztó iskolai könyvtár, a kisváros jól megközelíthető pontjáról eltávolított közkönyvtár -10-15 pontnyi romlást jelenthet a következő kompetenciamérés és PISA-vizsgálat alakalmával. Önsorsrontás lenne! A jobban tanuló, a rendszeresen olvasó, gondolkodó gyerek szükségképpen eljut majd a számítógépek rendszeres használatához is, de a fordított sorrend aligha lehet jellemző.
Másik szféra, de mégis a család szellemének alakítása, ha az egészségügy is megtalálja sajátos szerepét ebben a témakörben. A legiskolázatlanabb, legelesettebb roma és nem roma leendő édesanyák, az áldott állapot adott szakaszában kapcsolatba kerülnek a védőnői szolgálattal, majd a szülész, nőgyógyász orvossal. Kiemelten fontos percek! Ugye szép, okos gyermeket szeretne? Ne csupán vitaminokról, az alkohol tilalmáról essék szó, hanem az énekről, versről, mondókáról, mesékről is! Több könyvtárunk elkészítette már az első ilyen jellegű kiadványát (pl. a pécsi Csorba Győző könyvtár: Olvasásra születtem! Főszerk.: Béres Judit). Kerüljenek ezekből bőséges példányszámban a nevezett rendelőkbe! Ezekkel a füzetekkel, beszélgetésekkel is el lehet indítani a családi szellem, értékrend változásait.
Ismét más intézményrendszer, de a vektor iránya azonos. Az egyházak képviselői megjelentek óvodáinkban, iskoláinkban. Rendre történeteket olvasnak fel, mondanak el, leggyakrabban a Bibliából. A gyereken keresztül szükségképpen eljutnak a szülők, leginkább az anyák társadalmához. Hogyan segíthet a szülő a gyerek óvodai, iskolai beilleszkedéséhez, a normakövető magatartásmódhoz, a tanulmányi eredmények javításához? Szeretetteljes beszélgetésekkel, történetekkel, mesékkel, közös olvasással, az élet legnagyobb törvényeinek akart, akaratlan megtanulásával:

“Jótett helyébe jót várj! Ezer szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál. Húzz vizet a kútból a szomjazó galambnak! Oszd meg utolsó falatodat a hozzád forduló éhezővel! Dobd vissza a vízbe a partra vetett aranyhalat! Szolgálj, akár ingyen is! Küzdj meg a hétfejű sárkánnyal, menj be a sűrű erdőbe, ha el akarod nyerni a legszebb királylányt! Te az enyém, én a tiéd, csak az ásó, kapa és a nagyharang választ el minket egymástól.”

A test, a lélek és a szellem egysége! Család, könyvtár, egyházak, egészségügy, a média, no és a pedagógusképzés, -továbbképzés egésze. (Ráadásul a mai magyar kormányzati struktúrában mindezek ugyanazon minisztériumhoz, az EMMI-hez tartoznak.) Ezeknek egyenként és külön-külön figyelmet kell szentelni minden tantestületnek! Az iskola a társadalom egyik legfontosabb, számos kapcsolatrendszerrel, de nem szigetként működő intézménye. Tudatos, folyamatos kapcsolatépítésre, -karbantartásra van szükség ahhoz, hogy a köznevelési rendszerünk sikeresebben teljesítő, az élet kikerülhetetlen nehézségeivel rendre megküzdő, a jelenleginél boldogabb felnőttekké nevelhesse mai diákjait, gyermekeinket, unokáinkat.

(Csullog Krisztina-D. Molnár Éva-Herczeg Bálint-Lannert Judit-Nahalka István-Zempléni András: Hatások és különbségek [Másodelemzések a hazai és Nemzetközi tanulói képességmérések eredményei alapján] Budapest, Oktatási Hivatal, 2014. 217. p.)

Címkék