Gyalui Farkas emlékiratai 1914-1921

Kolozsvár művelődéstörténetében elmerülni hálás feladat, hiszen kiapadhatatlan a feltáratlan források száma. Ugyanakkor ez – hetven évvel azután, hogy az első szovjet katona rácsodálkozott Mátyás király lovas szobrára – már meglehetősen nehéz vállalkozás is. Különösen nehéz akkor, ha a “gyöngyhalász” művelődéstörténész Budapesten született, és meg kell birkóznia a román nyelv “tengerével” is. Sas Péternek ez remekül sikerült, bizonyíték rá számos tanulmánya és több tucat önálló kötete, amelyet Kolozsvárról, a kolozsváriakról írt, illetve kiadatlan források alapján állított össze. A hatodik x-ét nemrégen behúzó szakember (Isten éltesse!) tavaly újabb “gyöngyszemet” tett le az olvasók, de különösen a könyvtáros olvasók asztalára. Hogy ez a maradék hazában viszonylag visszhangtalan maradt, nem Sas Péter hibája, hanem talán a miénk, könyvtárosoké. Tíz évvel ezelőtt Sonnevend Péter a Könyvtári Figyelő 2004/1. számában írt gondolat- és emlékezetébresztő cikket Gyalui Farkasról, aki először tanított könyvtártant Magyarországon a kolozsvári Ferencz József Tudományegyetemen. Még abban az évben Pogányné Rózsa Gabriella, ugyancsak a Könyvtári Figyelőben közölt nagyobb tanulmányt Gyalui Farkas életútjáról és könyvtártani munkásságáról. (Habent fata sua libelli et bibliothecarii, 2004/4.)
Sas Péter most felszínre hozta a nagy könyvtáros előd emlékiratait. Igaz, hogy csak a töredékét, mert mint a bevezető tanulmányból kiderül: “Eltűnt vagy lappang az 1914 előtti, a monarchia időszakát, a boldog békeidőket bemutató kéziratcsomó és az 1921 utáni, a királyi Románia teljes berendezkedésének, kiteljesedésének időszakát bemutató rész” (20. p.). Kezünkben tarthatjuk tehát Gyalui Farkas Emlékirataim 1914-1921 című kötetét. (Senkit ne tévesszen meg a borítón tévesen feltüntetett 1924-es évszám, ezt a csapdát talán a zöldfülű feldolgozó könyvtárosok számára állította a kiadó.) Hét év emlékei több mint 400 oldalon egy olyan könyvtárostól, aki sok tekintetben a könyvtáros szakma élenjárója volt.
Gyalui Farkasnak, a kolozsvári egyetemi könyvtár munkatársának, később igazgató-őrének megadatott, hogy részt vegyen a könyvtár új épületének tervezésében. A Wlassics Gyula minisztertől erre a célra kapott állami ösztöndíjból meglátogatta Nyugat-Európa számos könyvtárát. Tanulmányútjának első részét Külföldi közkönyvtárakról cím alatt összegezte (Kolozsvár, 1900.). A kötet kiemelten fontos része a bázeli egyetemi könyvtárról írt fejezet. Az 1896-ban átadott könyvtárról Gyalui a következőket jegyezte fel: “…a legújabb európai egyetemi könyvtárak közt a legsikerültebbnek tartjuk és legközelebb állónak ahhoz az ideális könyvtárépülethez, amelyet a könyvtári tudomány az eddig tett kísérletek, tapasztalatok alapján megállapított. Különösen fontos ez reánk nézve, kik Kolozsvárt új egyetemi könyvtári épület építése előtt állunk…” Ferenczi Zoltán A könyvtártan alapvonalaiban (Athenaeum, 1903) – az első tudományos alapossággal megírt szakmunkában – Gyalui külföldi könyvtárakról összeállított tanulmányát is felhasználta. Nem véletlen tehát, hogy a kolozsvári egyetemi könyvtár új épületének tervezői, Giergl Kálmán és Korb Floris a bázeli egyetemi könyvtár épületét tekintették mintának (lásd: Erdély magyar egyeteme. Kolozsvár, 1941. 238-239. p.). A kolozsvári Egyetemi Könyvtár a Reményik Károly cége által kivitelezett új épületében 1909-ben kezdte meg működését. Abban a korban a legkorszerűbben felszerelt, legmodernebb könyvtárnak számított az országban. Tíz év múlva ugyanez a megállapítás még mindig érvényes volt rá, csak ezúttal egy másik országban, Romániában. Ez a korszerű könyvtár volt Gyalui Farkas gondjaira bízva, aki, bár hivatalosan 1919-ig csak másod-igazgatója volt az intézménynek, valójában már korábban is az ő szaktudása, döntései voltak az irányadóak. Így történt ez az 1916-os erdélyi “nagy futás” napjaiban is, amikor saját hatáskörben döntött és intézkedett arról, hogy a könyvtár kincsei beládázva, biztonságos helyre – a Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárába – kerüljenek. Emlékirataiban erről részletesen, könyvtároshoz illő pontossággal számolt be, sok esetben dokumentumokat mellékelve a különböző intézkedések alátámasztására. És nemcsak a felelősségi körébe tartozó könyveket őrizte és gondozta, hanem a gondjaira bízott személyi állományt is. Akár művelődéstörténeti adalékul is szolgálhat az a megható eset, amikor ismeretlenül levelet írt a híres norvég sarkkutatónak, Fridtjof Nansennek, hogy az – jó orosz kapcsolatait felhasználva – járjon közben két fogságba esett, és Szibériába hurcolt könyvtáros kollégája érdekében. A levél elérte célját: “Jeniszejszki Vosztrotin, duma képviselő levelet intézett a [krasznojarszki] táborparancsnoksághoz, mely szerint barátja, Nansen révén tudja, hogy a táborban a kolozsvári Egyetemi Könyvtár két tisztviselője – Valentiny Antal hadnagy és Monoki István kadét – van fogságban. Kéri, hogy az illetőkkel megkülönböztetett módon bánjanak, értesítsék őket, hogy szeretteik jól vannak, s hogy Valentiny hadnagynak leánykája született” (126. p.). A levél sokat javított a két könyvtáros fogva tartási körülményein; később mindketten hazatértek, és jelentős szakmai pályát futottak be.
A történelmi időszakot tekintve az Emlékirataim művelődéstörténeti szempontból legjelentősebb része az 1919-1920-as “imperiumváltás” másfél éve, amikor embert és könyvtárost próbáló feladat volt ennek a jelentős gyűjteménynek a védelme. Gyalui a román megszállás időszaka alatt végig helyén maradt és helytállt. Memoárjában részletesen feljegyzett minden eseményt, mozzanatot, kezdve a könyvtár erőszakos átvételétől, amikor a megszálló román csapatok – jóval a trianoni döntés előtt – birtokukba vették ezt az intézményt is, és lezárva a román király látogatásának momentumával, amikor az új államforma keretei között a kisebbségi lét alapját alkotó védelemre és megmaradásra kellett berendezkedni. Egy korszak szimbolikus lezárásának és egy új kezdetének tekinthető a kötet végén az a néhány Reményik Sándor vers, amelyet a komoly megpróbáltatásokat és családi tragédiát átélt (fia 1921-ben öngyilkos lett) Gyalui Farkas bemásolt emlékiratába. Talán nem véletlen, hogy az erdélyi kisebbségi sorsot leginkább megélni és kifejezni a magasban, a “csúcsokon”, a természet közelében lehetett. Ezt jelképezi a társadalmi-politikai feszültségektől és a gyásztól megtört idősödő könyvtárigazgató és a hazája elvesztése miatt lelkében meggyötört fiatal költő, Reményik (az építész, Reményik Károly fia) találkozása az erdélyi havasokon.
Az emlékirat gondozója Gyalui kiterjedt kapcsolatrendszerét is igyekezett jól feltérképezni. A természetesnek tekinthető névmutató mellett 681 lábjegyzet segít az eligazodásban, ezek között mára már elfeledett személyek életrajzi adatairól is tájékozódhatunk. Az alapos munka három lábjegyzetében sajnos, vaskos elírás tapasztalható. A 118. oldalon Rákóczi kassai újratemetése kapcsán Esterházy Gábor császári ezredesről olvashatunk Esterházy Antal kuruc generális helyett. Sajnos, még az életrajzi adatok sem egyeznek. A 201. oldalon különösen könyvtáros szemnek nagyon fájó, hogy ifjabb Szinnyei József nyelvész az apjával, id. Szinnyei József bibliográfussal “keveredik össze”. És végül a 243. oldalon szintén rokonság-csere történt, a kötet összeállítója nem vette figyelembe, hogy Urmánczy Nándornak nemcsak az apját, de a testvérbátyját is Jánosnak (1849-1933) hívták, akinek történetesen Jósikafalván volt a kastélya és birtoka. Ettől eltekintve nyugodtan kimondható, hogy a kötet hiánypótló művelődéstörténeti kuriózum, egy olyan könyvtáros szemszögéből láttatva a történelmi és könyvtártörténeti eseményeket, aki élenjárója és meghatározó egyénisége volt ennek a szakterületnek.

Végezetül mementóként Sas Péter bevezető tanulmányából álljon itt az alábbi szomorú és elgondolkodtató idézet. Gyalui Farkas “1952. április 17-én, 86. életévében – melynek utolsó negyedszázadát nyugállományban töltötte el – hunyt el Kolozsváron. Sajnos hagyatékát nem értékelték, elkallódott, szétszóródott, elpusztult. Ugyanígy járt [a Házsongárdi temetőben lévő] sírja is, melyre felszámolása miatt nem lehet sem egy szál virágot, sem egy kavicsot helyezni” (19. p.).

(Gyalui Farkas. Emlékirataim, 1914-1921. Sajtó alá rend. a jegyz. és az előszót írta Sas Péter. Kolozsvár, Művelődés Egyesület, 2013. 486 p.)