Biblioterápia-konferencia
a Magyar Olvasástársaság szervezésében¹

A Magyar Olvasástársaság neve hallatán, reméljük, az érintetteknek sokféle olvasásra serkentő asszociációja támad. Azonban abban biztosak vagyunk, hogy biblioterápiás körökben egyesületünk neve összekapcsolódik a konferencia-címet adó könyvvel, amely Bartos Éva szerkesztésében, Társaságunk segítségével jelent meg 1999-ben2.
A konferencia megrendezésére sikeresen pályáztunk a Nemzeti Kulturális Alapnál, és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár megbízott igazgatója, Csontosné Maleczki Ilona is házigazdai támogatásáról biztosított bennünket.A konferencia szakmai koncepciója azon alapult, hogy a lehetőségekhez képest meg tudjunk szólítani és szólaltatni minden olyan intézményt, ahol ma biblioterapeuta képzés folyik, természetesen ezzel párhuzamosan azokat a szakembereket is, akik a téma jeles szakértői.
A konferencia technikai szervezését a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár munkatársai profi módon oldották meg. Ötven-hatvan fő részvételére számítottunk a tervezéskor, és május 16-án reggel több mint száz fővel nyitottuk meg a konferenciát. A könyvtár munkatársai mindenre kiterjedő figyelmének köszönhetően példásan feszes program és a jókedvű szakmai együttes gondolkodás jellemezte a napot.

A konferencia megszervezésével voltaképp arra vállalkoztunk, hogy az olvasásnak mint élménynek a legkülönbözőbb formában való hasznosíthatóságáról, illetve annak irányairól folytassunk eszmecserét. Ezért programunkat úgy állítottuk össze, hogy áttekintsük a biblioterápia hazai fejlődését, annak legfőbb szakaszait; foglalkozzunk a téma lélektani alapjaival, a fogalom irodalomelméleti kérdéseivel. Áttekintést igényeltek a biblioterápiás képzések irányai és a téma szakirodalmi ellátottsága, támogatottsága is. Gyakorlati példákon keresztül igyekeztünk mutatni, hogy a biblioterápia a különböző korosztályok és társadalmi rétegek problémáinak megoldásához hogyan, miképpen járul hozzá; mi a szerepe a meseterápiának, a biblioterápiának az oktató-nevelő munkában és annak kiegészítéseként az önismeret-fejlesztésben és gyógyításban.
Bartos Éva, a Könyvtári Intézet nyugalmazott igazgatója, a Magyar Olvasástársaság alapító tagja A biblioterápia útja Magyarországon az 1970-es évektől napjainkig címmel tartott előadást. Áttekintést kaptunk a biblioterápia kezdeteiről, a kibontakozás első időszakáról, amelynek alapvető feladata egy alkalmas közvetítői réteg megnyerése volt Magyarországon. Míg a XX. század közepére a folyamat világszerte kiteljesedett, addig nálunk – valószínűleg történelmi, társadalmi, néplélektani és orvosi-szakmai okok miatt – csak elszigetelt, egyedi próbálkozás szintjén maradt. Az “alkalmas közvetítői réteg” kialakulása Magyarországon a könyvtárossághoz való kapcsolódással indult meg. Az OSZK részlegeként működő akkori Könyvtártudományi és Módszertani Központ (KMK) Olvasáskutatási osztálya kezdetektől támogatta a hazai kísérleteket és próbálkozásokat. Ezeket az első lépéseket követte később a Magyar Olvasástársaság – HUNRA égisze alatt meghirdetett “Segített a könyv, a mese” című országos pályázat, amelynek legjobb pályamunkái az azonos című kötetben jelentek meg 1999-ben.
Az előadás második része a képzés megindulásának időszakáról, a potenciális szakembergárda létrehozásáról szólt. Bartos Éva részletesen beszélt a képzésről, kifejezetten könyvtári területen, a kórházi “szabad képzésből” egyetemi szakirányú továbbképzéssé válásról, valamint a meseterápiás tevékenység és képzés önállósodásáról. Végül, a jövőbe tekintve, mérföldkőnek nevezte a mai időszakot A könyvtári területen tevékenykedő vagy tevékenykedni szándékozó munkatársak érdekében alapították meg 2013. december 13-án az Oláh Andor Biblioterápiás Társaságot, amelyet más, az ügyben elkötelezett társakkal és elkötelezett intézményekkel együtt szeretnének működtetni.

Hász Erzsébet, a bécsi Allgemeinnes Krankenhaus munkatársa, aki bölcsészi, tanári, előadóművészi, teológiai és orvosi végzettséggel is rendelkezik, több éve végez kutatásokat és egy évtizede egyetemi előadásokat is tart a biblioterápiáról.
A biblioterápia professzionalizációjának néhány kérdése című előadásában hangsúlyozta, hogy a biblioterápiának egyre nagyobb szüksége van a jól képzett szakembergárdára. Ez a képzettségi szint pedig mindinkább csak a felsőoktatással érhető el. Bár maga a biblioterápiás tevékenység szinte egyidős az emberiséggel, de a tényleges előzményeket tekintve a biblioterápia professzionalizációs fázisai globális szinten nagy különbségeket mutatnak. “Terápia csak a gyakorlatban létezik, élő emberi személyek javára végzendő tevékenységként” – hangsúlyozta az előadó, egyben azt is kiemelte, hogy ehhez olyan oktatókra is szükség van, akik maguk is otthonosak az adott hivatás szakmaelméleti és praktikus terein. Előadása második részében Hász Erzsébet áttekintést adott a biblioterápia oktatásának és művelésének nemzetközi helyzetéről. Erőteljesen hívta fel a figyelmet a magyar tematikus (és egyéb bontású), komplex, elektronikusan bárhonnan elérhető, felhasználói szinten is hozzáférhető, sok esetben annotált könyvajánló listák készítésének szükségességére, úgy, hogy az első körben megfeleljen a mi saját értékeinknek, az európai és a nemzeti irodalmi, olvasási kultúrkincsünk sajátosságainak. Az elektronikus könyvajánló listák segítségével végzett könyvajánlás voltaképpen olvasásélményt feldolgozó, beszélgetés nélküli biblioterápiás tevékenység.

Kovács Zsuzsanna biblioterapeuta, a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársa Szakirodalmi ellátottság, publikációk, honlapok a biblioterápiához című előadásában a biblioterápiával kapcsolatban fellelhető főbb forrásokat tekintette át, Bartos Éva Olvasókönyv a biblioterápiáról3 című alapművétől kezdődően Boldizsár Ildikói munkáiig, a meseterápiás irányzat megalapításáig. A biblioterápia szakirodalmi forrásai három fő tudományterületről származnak: az irodalomtudományból, a könyvtártudományból és a pszichológia területéről, utóbbin belül főleg a művészetterápiákkal foglalkozó írások említik meg a biblioterápia módszerét.
A biblioterápia kapcsán folyóiratcikkekkel jobban el vagyunk látva, mint könyvekkel, az előadó mégis erről beszélt a legkevesebbet, mivel ez az irodalom nagyon szerteágazó, és a cikkek széles körű gyűjteménye megtekinthető a www.irodalomterapia.hu internetes oldalon. Bemutatta a magyarországi egyesületeket, amelyek jelentős szerepet vállaltak a biblioterápia hazai fejlődésében, működésének koordinálásában, illetve a Magyar Olvasástársaság (HUNRA), a Magyar Irodalomterápiás Társaság (MA-ITT), az Oláh Andor Biblioterápiás Társaság és Boldizsár Ildikó Meseterápia honlapját. Végezetül kitért a nemzetközi szervezetek munkájára is.

Kovács Marianna könyvtáros, a mesemondóból lett terapeuta, a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár igazgatóhelyettese, a HUNRA alelnöke A népmese mai élete című előadásának első részében a meseterápia utóbbi években történt változásáról beszélt, az eredmények mellett a felmerülő kérdéseket, problémákat is taglalva. Beszélt a Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesület megalapításáról és céljairól, egyúttal meghatározta a különbséget: “A mesemondók és meseterapeuták közötti különbség a mesemondás céljában a mesélés módjában és a szóbeliségben keresendők.” Az előadó áttért az Országos népmese-konferenciákra, amelyek a Magyar Olvasástársaság égisze alatt szerveződnek, idén immáron tízedik alkalommal. A figyelmes hallgató megtudhatta, mi a célja a konferenciáknak, az immáron határon átívelő eszmecseréknek. A 2014-es konferencia célja a népmesei irányzatok, mozgalmak áttekintése, a fogalmak tisztázása. Ehhez e területek legjelentősebb képviselőit kérik fel egy-egy előadás megtartására.

Jeney Éva, az MTA Irodalomtudományi Intézete Irodalomelméleti osztályának kutatója A biblioterápia irodalomelméleti kérdéseiről szólt. Szerinte “Az irodalmi mű az irodalomterápiában a lelki folyamatok és a lelki fejlődés kelléke, tartozéka, alapzata.” A biblioterápiának az irodalom elengedhetetlen kiindulópontja, eszköze, amely nem nélkülözheti az irodalomtudomány közreműködését. Az irodalomterápia átértelmezi az irodalomelméletet és annak értelmezését. Az irodalomelmélet pedig átértelmezi az irodalomtörténetet. Az irodalomterápia tehát újraértelmezi az irodalomtörténetet. Ha ez a három állítás igaz, úgy a biblioterápia az irodalomelmélet “provokációja”. Ugyanis mindegyre az egzisztenciális olvasatok sokféleségével, viszonylagosságával és érzelmi telítettségével, élményközpontúságával szembesíti az elméletet, pontosabban azzal, hogy ezekből a tényezőkből építkezik, s ez valamiféle állandóságot, időtlen jelleget mutat a változó elméletek világában.
Az irodalomtudományi értelmezés általában akkor mondható hitelesnek, ha visszacsatol az irodalmi szöveghez, ha állításai visszaigazolhatóak a mű szövegéből. Amikor ez nem történik meg, akkor szokás hibás vagy téves értelmezésről beszélni. Úgy vélte, ez az a csomópont, amelynél szétválnak és különböző irányokba ágaznak a biblioterápiák. Az irodalmi értékközpontú terápiák képviselői állítják, hogy a foglalkozás végén vissza kell vezetni a résztvevőket az irodalmi műhöz, és a műelemzéshez hasonlóan a mű szövegéhez való visszacsatolást, az egzisztenciális olvasat szövegbeli visszaigazolását értik ezen. A fejlesztő irodalomterápiára nézve minden bizonnyal igaz lehet ez, mert a személyiségformálás mellett másik hozadéka ennek az eljárásnak az, hogy olvasóvá nevel. A klinikum területén valószínűleg bonyolultabb a helyzet.
“Csak jó művekkel érhető el a kívánt hatás” – vallja az előadó. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy ezt a tételt csakis a gyakorlat igazolhatja. Az olvasó ugyanis “mindenható olvasó”, akinek valóban van hatalma arra, hogy a műből azt olvassa ki, ami számára fontos. Az elmélet leírja, a terápia megmutatja, mire képes az irodalom – mondta Jeney Éva.

Nagy Attila olvasáskutató, a Magyar Olvasástársaság alapító és tiszteletbeli elnöke Biblioterápia a köznevelésben című előadása bevezetőjében visszatekintett első találkozására a biblioterápiával, majd az azt követőkre, így a hallgatóság szubjektív nézőpontú betekintést nyert a tudományág hazai hőskorába. Nagy Attila több évtizedes munkája bővelkedik tapasztalatokban és összegyűjtött tudásban, miközben látható, hogy útja az élményközpontú olvasás(tanítás) felé vezetett, vezet: “akkor és ott éppen az adott értelmező közeg aktuális elvárási horizontja, projekciós hálója, vagyis aktuális konfliktusainak tudatos, tudattalan megjelenítése, megértése, feloldási kísérletei a legfontosabbak.” Nagy érzékenységgel, elemzően beszélt a felsőoktatásban és általában az oktatásban szerzett tapasztalatairól, itt is rövid esetismertetőkkel illusztrálva a mondottakat. “Meglepetten kellett észlelnem, hogy felnőtt, tanári gyakorlattal is rendelkező, érett személyiségek számára sem mindig kézenfekvő a népmeséink szimbolikus üzeneteinek világa. Pedig ha ezek kulcsait elveszítjük, akkor egyáltalán a műértés esélyei fognak radikálisan csökkenni.” Visszatekintő összegzésében az át nem hárítható feladatokról is beszélt, különbséget téve a biblioterápia ágai között. Előadásának végső konklúziója a képzés szabályozásának javaslata, a szigorítás, az interdiszciplinaritás tudatában a jogosultsági körök felosztása volt. E probléma megoldását az előadó országos öszszefogásban, a közös munkában látja.

Medveczkiné Tegzes Tünde terapeuta, a Magyar Irodalomterápiás Társaság elnöke A biblioterápia az idősek lelki és szellemi egészségének szolgálatában közös olvasás, beszélgetés irodalomról – terápiás célokkal című előadásában mondta: “A fejlesztő biblioterápia célkitűzései a megelőzésre, a belső erőforrások feltárására, az önismeret gazdagítására irányulnak, s e célok érdekében az adott korosztályra jellemző, fejlődéslélektani szempontból tipikusnak mondható problémákkal is foglalkozik.” Tapasztalatai különböző intézménytípusokban, különböző élethelyzetben lévő, valamint eltérő kognitív képességű idősek körében tartott foglalkozásokból származnak. Ezeknek az eltéréseknek a tanulságait foglalta össze abból a szempontból, hogy milyen szerepet játszanak a műválasztásban, a foglalkozás megtervezésében és kivitelezésében. A “bölcs időskorra” jellemző, hogy az emberek már kevesebbet foglalkoznak hétköznapi kérdésekkel, nyitottabbak a problémákra, az élet nagy kérdéseivel való foglalkozásra, így nagy segítséget jelenthet számukra a biblioterápia. Az előadó sorra vette a biblioterápia tükrében az időskor sarkalatos kérdéseit, amelyekhez irodalmi művek ajánlását is mellékelte. Kitért a demens csoportok biblioterápiájára.

Vaczóné Antal Erika, a vendéglátó nyíregyházi könyvtár munkatársa A biblioterápia alkalmazásának lehetőségei hátrányos helyzetűek körében a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban című előadásában a hátrányos helyzet definiálása után hosszabban indokolta a biblioterápia fontosságát az esetükben. Az elméleti bevezető után öt biblioterápiás foglalkozássorozatot mutatott be, amelyek a terület speciális voltát is hangsúlyozták. Vakok és gyengénlátók, halmozottan hátrányos helyzetű kamaszok, a “Könyvet házhoz” szolgáltatás tagjai, mozgássérült kamaszok – mind nagy érzékenységet igénylő csoportok. Antal Erika a foglalkozások keretein belül pontosan meghatározott célok felé halad, előre eltervezett kérdésekkel irányítja a foglalkozásokat, ugyanakkor hagyja, hogy a résztvevők a maguk által létrehozott “mederbe” tereljék a foglalkozást. Kiemelte a kommunikáció kétirányúságát, hangsúlyozta a nyitottság és az elfogadó attitűd szerepét is.
A biblioterápiás foglalkozások premisszája: “a nem vagyok egyedül, mással is történt már ilyen” gondolata. A művek segítségével a résztvevők megtapasztalhatják mind a kiscsoportos együttlét, mind a világba való integrálódás lehetőségének élményét, hiszen a biblioterapeuta műválasztása és irányított kérdései mind e célok szolgálatába állnak. “A megfelelő történet a megfelelő időben olyan, mint a nyíl, mely szíven üt. Képes megtalálni és megragadni az olvasóban (vagy a hallgatóban) rejtőző dolgokat, a titkos sérelmet, vagy dühöt, vagy a várakozó, fájdalmasan felszínre kívánkozó szükségletet”.

Sóron Ildikó 2010 óta tart könyvtári környezetben biblioterápiás foglalkozásokat fejlesztő jelleggel, MűKINCSvadászat név alatt. A biblioterapeuta könyvtáros napi munkája legértékesebb részének az olvasókkal való személyes, közvetlen kapcsolatot tekinti. Eközben figyelt fel az olvasók sajátos igényére. “Mai világunkban a társadalom többségének igen nehéz megtalálnia a testi-lelki egyensúlyt, az áhított harmóniát. Igen sokan küzdenek önbizalomhiánnyal, mely személyes kapcsolataik elsivárosodásához, majd ennek szinte egyenes folytatásaként saját személyiségük torzulásához, mély sérülésekhez, fájó gócok rögzüléséhez vezet.” – állapította meg. E felismerés nyomán született meg a MűKINCSvadászat, az e név alatt megtartott foglalkozásai száma már hetven felé közelít. Gazdag tapasztalatai alapján, a sok-sok bemutató és tréning nyomán az előadó összefoglalta a könyvtári környezetben tartható biblioterápiás foglalkozások lényegi tudnivalóit.
Szólt a célközönségről, az igényeikhez való alkalmazkodásról és a célok elérésének módjairól. Az előadó nagy hangsúlyt helyez a célközönség megszólításának mikéntjére, ennek differenciáltságára, hiszen az előadása második feléből megtudhattuk, hogy a tinik és az idősek mellett felnőtt önismereti csoportjai is vannak, őket pedig már az életkori sajátosságaikból adódóan is másképp kell megszólítani. Szó esett a keretek megteremtéséről, az eszközökről és a pontos célmeghatározásról is: “személyiségfejlesztés, a beszéd- és kommunikációs készségek, a képzelőerő fejlesztése, a társas kapcsolatok gazdagítása, az olvasáskultúra fejlesztése”.
A fél évre előre tervezett foglalkozásira nagy az igény, hiszen, ahogy az előadó zárszavában megfogalmazta: “A biblioterápia ugyanis egy tükröt tart eléd: s a tükörben az jelenik meg, amit képes vagy meglátni. Kívánom, hogy minél többen tapasztalhassák meg azt az élményt, amit a tükörbe való őszinte szembenézés jelent.”

Baják Gábor mentálhigiénés szakember, pszichodráma és bibliodráma vezető Irányított spontán játék – a bibliodrámáról dióhéjban című előadása bevezetőjében definíciót adott a bibliodrámáról, ismertette gyökereit, kialakulásának folyamatát. Mindezek előtt azonban megindokolta, miért érdekes, miért kell foglalkozni a Bibliával is mint biblioterápiás anyaggal. Szempontjai közt szerepelt a kollektív és családi tudattalan, a gazdag projekciós felület (pl. háborúk, népek sorsa, egyéni sorsok), a morál ereje, út a transzcendens felé (hiszen a Biblia a hívők számára szent könyv, út az Istenhez).
A bibliodráma eredete kettős, részben a misztériumdráma tekinthetők az ősének, részben a pszichodráma. Maga a bibliodráma az 1960-as évek Németországából eredt; a pszichodrámától pedig az különbözteti meg, hogy a megjelenített történetek nem az egyénből indulnak ki, hanem a Bibliából, így azok alapvetően a transzcendensre hangoltak. Illetve, hogy a szereplők abban a tudatban, hogy nem önmagukat, hanem egy általuk választott embert jelenítenek meg, annak érzéseit, kapcsolatait, szándékait – bibliai köntöst öltenek magukra. Magyarországra Tomcsányi Teodóra hozta be a módszert a HÍD Családsegítő Központ égisze alatt. 2003 óta működik a Magyar Bibliodráma Egyesület. Legvégül választ kaptunk a “mindez mire jó?” kérdésére is: “A játék önmagában nagy érték. Alapvetően minden emberben benne van a homo ludens, az egészséges emberben lévő játékra való hajlam. A bibliodráma célja azonban nem csak a játék öncélúan a Biblia ürügyén, hanem a játék utáni visszajelző beszélgetés – amikor helyükre kerülnek a játékban megélt élmények és az ott szerzett tapasztalatok.”

Czomba Magdolna kisvárdai középiskolai tanár Vigasztaló gyermekirodalom című, A veszteségélmény feldolgozásának lehetőségei a kortárs gyermekirodalmi alkotások segítségével alcímű előadásának bevezetőjében rövid, alapos, jól átgondolt áttekintést adott a mai és a korábbi halálfelfogásról, az emberek, gyerekek viszonyáról a halálhoz. Rámutatott arra, hogy a veszteség, betegség, halál egyre inkább rejtett, tabuvá váló fogalom a társadalmunkban, a gyerekek világa mind inkább szeparálódik a felnőttekétől, akik szintén egyre nehezebben dolgozzák fel a veszteségeiket. Hiszen a veszteségfeldolgozást az egyre sikerorientáltabb társadalom egyáltalán nem támogatja. “A halálhoz való viszony ezt tudatosítja bennünk, úgy, hogy a folytatható folytathatatlanná, az ismételhető megismételhetetlenné válik. (…) Azt vizsgáltam meg a következőkben ismertetett alkotásokban, hogy hogyan tematizálódik az idő fogalma, miként szolgálhat kiindulási pontként a halállal kapcsolatban egy konkrét mű feldolgozásánál.” A nyolc történeten, könyvön átívelő bemutatás, veszteségközpontú elemzés lefedik a gyermekkor legfontosabb szakaszait, egészen a kamaszkorig. A könyvajánlatok természetesen figyelembe veszik az életkori sajátosságokat is. Summázata pedig így szólt: “…a gyermekirodalmi alkotásokban megfogalmazott történetek, a tudatalattira ható képekben való megfogalmazások remekül kisegítenek bennünket, szülőket, felnőtteket nemcsak gyermekeink, tanítványaink útmutatásában, hanem önmagunk vigasztalásában is.”

Sóron Ildikó és Medveczkiné Tegzes Tünde, mindketten a Magyar Irodalomterápiás Társaság tagjai, két egymást követő évben támogatást nyertek a MOL Gyermekgyógyító programtól “Benned a Cél és nálad a Kulcs” címmel beadott pályázatukkal. A támogatás segítségével a 2012/2013-as tanévben hátrányos helyzetű diákok számára 14 alkalomból álló önismereti foglalkozássorozatot tartottak. Az előadók megosztották a hallgatósággal a foglalkozások során szerzett tapasztalataikat.
A következő, a 2013/2014-es tanévben tíz alkalomból álló, önismereti céllal tartott biblioterápiás foglalkozássorozat zajlott, ennek résztvevői 9-10. osztályos diákok voltak. A foglalkozások a tanulószoba idejére estek, ez néhol előnyt, néhol hátrányt jelentett. Az előadók kitértek a csoportok speciális igényeire is, amelyeket nem csupán az iskola kérései, de a valódi közösség összetétele is formált. Mivel különböző csoportokról volt szó, így egymás számára és a biblioterapeuták számára is kontrollcsoportokká váltak. Az összesen húsz irodalmi művet magába foglaló foglalkozássorozatról jól áttekinthető táblázat segítségével adtak az előadók elemzést.

A konferencia levezető elnökei, Nagy Attila, a Magyar Olvasástársaság tiszteletbeli elnöke és Stiblár Erika pszichológus, lezárásként lehetőséget adtak a véleménycserére, végül összegezték a konferencia egyik jövőbe mutató üzenetét: nagy igény van a folytatásra, a II. Magyar Biblioterápiai konferencia megszervezésére.

1 Nyíregyháza, 2014. május 16.
2 Segített a könyv, a mese. Vallomások életről, irodalomról, olvasásról. (Szerk. Bartos Éva) Bp., Magyar Olvasástársaság, 1999. 200 p.
3 Olvasókönyv a biblioterápiáról. (Összeáll. Bartos Éva) Bp., OSZK-KMK, 1989. 124 p.