Aligha van magyar (határokon inneni vagy túli) könyvtáros, aki ne ismerné Kamarás István nevét és legalább két-három munkáját. Mindenki tudja róla, hogy ő az olvasáskutatás első számú honi mestere. A kezdetek, tehát Kamarás István fellépése óta virágba borult hazai olvasáskutatás szinte minden irányzata és képviselője Kamarás István munkáiból indult és az ő munkásságára vezethető vissza, akkor is, ha azóta persze egészen mássá is vált. Az is tudott Kamarásról, hogy nemcsak olvasáskutató, olvasáspszichológus, olvasásszociológus, hanem, immáron jó ideje valláspszichológusként, vallásszociológusként is beírta nevét a legnagyobbak közé. De terjedelemre is hatalmas életművéből nem hiányoznak szépirodalmi alkotások, regények, elbeszélések, mesék sem. Ezúttal a Mester egy olvasmányregénnyel állt elő.
Ez a karcsú kötet első pillantásra, első olvasásra végtelenül egyszerűnek tűnik. Igaz, műfajának meghatározása (olvasmányregény) némi fejtörést okozhat, hiszen ilyen műfajról senki nem hallott, hallhatott. A talán nemzetközi méretekben is kiemelkedően sok, több száz műfajt, alműfajt, al-alműfajt, valamint ezek elágazásait és variációit felsoroló Szerdahelyi István-féle műfajelmélet* – amely épp hihetetlen gazdagsága miatt teljességgel használhatatlan – sem tud olvasmányregényről. De ettől eltekintve, Kamarás műve nemcsak könnyű és vonzó olvasmány, de szinte pár szóban is összefoglalható tartalmú alkotás. A szerző nem tesz mást, mint újra elbeszéli, részint szó szerinti idézetek, részint saját összefoglalásai (az egész Bulgakov-művet nem írhatta le újra) alapján a nagy orosz író Mester és Margaritáját. (Amely művet, annak fogadtatását, értelmezését és hatását Magyarországon egy 1986-ban megjelent monográfiájában igen alaposan elemezte**.) Ezt az elbeszélést, a mű újramondását azután hat szereplővel, hat fiktív olvasóval folyamatosan kommentáltatja, értelmezteti, magyarázza. Ezek az olvasók, egy nyugdíjas bérszámfejtő, egy fiatal teológa, egy szabad bölcsészlány, egy nyugdíjas mérnök, egy informatikus és egy hajléktalan azonban nem egyszerűen olvassák a szöveget (mindegyikük először találkozik a regénnyel), hanem benne is vannak a műben. A szereplők számára láthatatlanul, de ott vannak, amikor Woland egy moszkvai parkban találkozik a TÖMEGIR elnökével, Berliozzal és Hontalannal, a híres költővel. Ott vannak, amikor Poncius Pilátus Jézust vallatja és elítéli, ott vannak Hontalannal az elmegyógyintézetben, ott vannak a Mester és Margarita első találkozásán, ott vannak a Sátán bálján stb. Ezek az olvasók, pontosabban résztvevők persze saját egyéniségük, foglalkozásuk, világlátásuk, habitusuk alapján kommentálják az eseményeket. Kifejezik várakozásaikat, szólnak tetszéseikről és nemtetszéseikről, szóval igazi, ám beszédes olvasóknak tűnnek. Tehát, mint mondtam, meglehetősen egyszerű, könnyen áttekinthető munka ez a Kamarás-mű. Vagy mégsem?
Bizony nem! A kötet valójában igen bonyolult, Egyszerűnek látszik például a regény újraírása, újra elbeszélése. Pedig ennél nehezebb vállalkozást nehéz lenne kitalálni. Egy világhírű irodalmi alkotást újra írni?! Nos, Kamarás mesterien foglalja össze a Mester és Margarita oly sokszálú, oly sokértelmű, oly sok színben játszó történetét, történeteit. Az olvasónak ez bizonnyal fel sem tűnik, de ha belegondol, hogy ő miként tudna így újraalkotni akár egy sokkal egyszerűbb munkát is, beleborzonghat a feladat nagyságába és megoldhatatlanságának reménytelenségébe. Pedig erre az újra elbeszélésre abszolút szükség van, hogy a könyvbeli olvasók egyáltalán színre léphessenek. No igen, az olvasók! Hatról beszéltünk, pedig a számuk valójában nyolc. Társul hozzájuk egy adóellenőr is, akinek azonban nagyon nem tetszik a regény, így hamarosan elhagyja társait. És van egy négylábú “olvasó” is, a hajléktalan kutyája, aki élénk morgásokkal, vidám vakkantásokkal, intenzív farkcsóválásokkal értelmezi és kommentálja az eseményeket. (Jellemző Kamarás István humorára, hogy néha a kutya tűnik a legjobb, legértőbb olvasónak…) De a humor amúgy is át- meg áthatja az egész könyvet. Az olvasók jellemzése, amely sohasem kívülről történik, hanem saját szavaikból, gesztusaikból áll össze, nemcsak a legfőbb olvasói típusok és lehetőségek nagyszerű összefoglalása, hanem a humor szinte kiapadhatatlan forrása is. A humorból, vagy még inkább az iróniából, sőt öniróniából bőven kijut az olvasáskutatóknak is. Hisz’ az olvasók szoktak időnként kérdőíveket kapni, hogy aztán mit tesznek velük, fedje jótékony homály.
Ismét rákérdezhetünk a könyv műfajára. Regény? Kétségkívül az is. Ám messze nem csak az. Nekem úgy tűnik, hogy egy hatalmas életmű egészen eredeti öszszefoglalása is. A Kamarás István-féle olvasáskutatás, a kamarási valláskutatás (és nem csak a fiatal teológa révén), valamint és főleg a kamarási hermeneutika szintézise, az egyszerűség álorcájában. Minden könyvtárosnak érdemes elolvasnia.
(Kamarás István: Utánam, olvasók! Olvasmányregény. Bp., Pont Kiadó, 2014. 155 p.)
* Szerdahelyi István: Műfajelmélet mindenkinek. Bp., Mediant, 1997. 279 p.
** Kamarás István: Utánam, olvasó! A Mester és Margarita befogadása, értelmezése és hatása Magyarországon. Bp., Múzsák-OSZK-KMK, 1986. 262 p.