Egy “korai” tisztelgő kötet
Egy hatvanéves kutató ereje teljében van, mondhatnánk úgy is, pályája csúcsának közelében vagy talán éppen ott. Így aztán joggal merülhet föl a kérdés: miért kéne tisztelgő kötetet, afféle Festschriftet összeállítani az aktív korszakát élő helytörténész levéltáros számára. Hiszen még ezer terve van, számos kutatási téma izgatja, nyilván jó néhány publikációja ezután fog napvilágot látni, sok konferencián, szakmai tanácskozáson ad majd elő stb. Mire föl az összegzésként is fölfogható, visszapillantásként is értékelhető kötet kiadása? Nos, miközben elismerjük a kérdések jogosságát, Labádi Lajos esetében egyáltalán nem tartjuk korainak a tiszteletére megjelent Negyven – hatvan című, Tanulmányok Labádi Lajos 60. születésnapjára alcímű tanulmánykötet kiadását.
Labádi Lajos negyvenévnyi pályája alatt több mint ezernégyszáz helytörténeti tárgyú publikációt tett le a honi tudományosság és ismeretterjesztés asztalára, és akkor még nem beszéltünk az általa szerkesztett kötetekről, az általa rendezett kiállításokról, konferencia-szerepléseiről. (Lásd a következő írást.) Kétségtelenül egyike Csongrád megyei legismertebb – és tegyük hozzá, legnépszerűbb – helytörténészeinek. Olyan munkásságot tudhat maga mögött, amely megkerülhetetlenné teszi elért eredményeit. Korunk helytörténésze, ha bármilyen, XVIII. századdal kezdődő dél-alföldi témában kutatásába kezd, alapozó tájékozódása során kikerülhetetlenül Labádi Lajos írásainak tucatjaival találkozik. Kevesekről lehet ezt elmondani!
A Georgiades Ildikó és Tánczos Roland szerkesztette kötet a Festschriftek ama “vegyes” válfaját képviseli, amelyben a méltatott személyiségről szóló, őt bemutató, előtte tisztelgő írások is helyet kaptak, ugyanakkor a pályatársak, tisztelők a saját kutatásaik eredményeiről is számot adnak egy-egy hosszabb-rövidebb tanulmány vagy esszé formájában. Ennek megfelelően a kötet első részében olvasható köszöntők Labádi Lajost, a tudós levéltárost, a helytörténész kutatót, a kiállításrendezőt, az ismeretterjesztő szakírót, a remek előadót, a megyei helytörténeti munka aktív szervezőjét méltatják.
A laudációk után, a kötet főtestében olvashatók a pályatársak, tisztelők ama – saját kutatási témáikban született – dolgozatai, amelyeket Labádi Lajos köszöntésére, a negyvenedik-hatvanadik évfordulójára küldtek a kötet szerkesztőinek. Az itt közölt írások túlnyomó többsége dél-alföldi topográfiájú és helytörténeti témájú tanulmány. Vörös Gabriella, a szentesi Koszta József Múzeum volt igazgatójának, a jelenlegi egyetemi tanárnak régészeti tárgyú dolgozata a dél-alföldi szarmata sírokból előkerült bronz- és vastűk leletanyagát mutatja be (Tűk a szarmata sírokban). A szerző részletesen beszámol a különböző típusú és funkciójú tűkről, mint leletanyagról: a tűknek a sírokban való elhelyezkedéséről, egykori használatukról és rögzítésük módjáról. Megállapításait gazdag szakirodalmi alátámasztottsággal és szemléletes rekonstrukciós rajzok közlésével teszi teljessé. A Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető tanára, Marjanucz László – aki mellesleg Labádi Lajos évfolyamtársa volt a tanárképző főiskolán – a maroslelei püspöki uradalom gazdálkodásáról ad rövid áttekintést (A maroslelei püspöki uradalom kialakulása és gazdálkodása). A makóiak által alapított és 1873-ban önállósult község földjeit a csanádi püspökség birtokolta, ettől az uradalomtól bérelték a földeket a gazdálkodók. A szerző pontosan föltárja az itteni gazdálkodás jellemzőit (pl. a juhtenyésztés jelentőségét), nyomon követi az uradalom történetét egészen az 1945. évi földreformig. Az 1848/49-es szabadságharc történetének egyik tragikus mozzanatát idézi föl a makói levéltáros, Gilicze János tanulmánya (Debelyacsai menekültek Makón, Szentesen és Hódmezővásárhelyen 1848-1849-ben). A bánáti Debelyacsát 1848. szeptember 8-án fölégették a szerbek, a település lakói északra menekülvén már szeptember hónap folyamán megjelentek a Dél-Alföld nagyobb városaiban. (Második hullámuk 1849 első felében érkezett a térségbe.) Az eredeti források szövegéből sűrűn citáló szerző fölidézi a történteket, a két menekülthullám érkezését, a hontalanná vált magyarok ellátásának és támogatásának írásos emlékeit, sőt, a rendelkezésre álló adatokból összeállítja a Makóra és Szentesre menekültek névsorát is, kitérve az itt született gyermekek és az itt elhunyt személyek adataira is. Hermann Róbert, az ismert hadtörténész Damjanich János Szentesen című dolgozatában tüzetesen fölidézi a később vértanúhalált halt tábornok dél-alföldi, észak-bánáti hadműveleteit, amelyek során hadosztálya Szentesen pihent meg 1849 februárjában. Az akadémikus Romsics Ignác – aki néhány évvel Labádi Lajos előtt ugyanannak a Nagy István vezette tanszéki tudományos diákkörnek volt oszlopos tagja, mint az ünnepelt – életrajzi ihletésű intézménytörténeti dolgozatot közöl a kötetben (Kosáry és a Teleki Intézet, 1941-1949). A Hóman Bálint kezdeményezésére, három intézmény összevonásával létrejött Gróf Teleki Pál Tudományos Intézet történettudományi részlegét Deér József mellett, osztályigazgatóként az akkor mindössze harmincéves Kosáry Domokos vezette. A nagyralátó célkitűzésekkel induló kutatóintézet működésére azonban rányomta bélyegét a II. világháború tragikus eseménysora. Romsics Ignác az izgalmas témához illő stílusban idézi föl a történettudományi részleg működését, amelyben részt vett az akkor még ugyancsak fiatal Benda Kálmán – aki nem mellesleg a Nagy István vezette szegedi főiskolai Történettudományi Tanszék vendégtanára volt az 1970-es évek első felében, így Labádi Lajos professzora is volt -, hogy röviden utaljak a történettudományban is gyakran összeérő személyes szálakra. A Festschrift záró dolgozata, Szabó Ferenc munkája (XX. századi mérleg Labádi Lajos történész-levéltáros 60. születésnapjára) a Csongrád megyei levéltárhálózat II. világháború utáni históriáját tekinti át, középpontjában a ’70-es évek óta eltelt időszakkal, épp azzal a korszakkal, amely Labádi Lajos negyvenesztendőnyi helytörténészi, levéltárosi, szakírói pályafutásának is keretet adott.
A kötetet záró fényképmelléklet az ünnepelt helytörténész pályafutását követi nyomon 1978-tól, pályakezdésétől napjainkig, miközben a képeken látható a munkásságát közelről követő tanárok, kollégák, azaz egykori társainak és mai tisztelőinek galériája. A Negyven – hatvan című kötet a benne foglalt tanulmányok tárgya és a méltatott levéltáros-helytörténész személye, még inkább munkássága okán eminens helytörténeti műnek számít Csongrád megyében és a Dél-Alföldön.
(Negyven – hatvan. Tanulmányok Labádi Lajos 60. születésnapjára. Szerk. Georgiades Ildikó, Tánczos Roland. Csongrád, 2013. Oppidum Csongrád Alapítvány, 166 p.)
Négy évtized helytörténészi munkálkodásának termése
Labádi Lajos négy évtizedes helytörténészi-levéltárosi munkásságának publikációkban testet öltött eredményét teljességigénnyel rögzítő személyi bibliográfia már első belelapozásakor jelzi, hogy tiszteletet parancsoló tudósi és tudománynépszerűsítő munka foglalata. Szerkezetét a szerző által művelt műfajok határozzák meg; a több mint 1400 tétel műfajok szerinti besorolást kapott. Ez szakbibliográfiák esetében nem föltétlenül szokásos (azok általában tematikai vagy időrendet tartanak), személyi bibliográfiák esetében azonban indokolható, hiszen aki keres benne, nem föltétlenül valamely téma, inkább a földolgozott életmű tartalma iránt érdeklődik.
A kötet élén – igen praktikusan – rövidítésjegyzék áll, itt többnyire személynév-szignók, illetve a megjelenések helyéül szolgáló lapok, folyóiratok és intézmények címe, neve rövidítésének föloldása szerepel. Ezek ismerete nélkülözhetetlen a bibliográfia használatához. A rövidítések föloldásai után következnek a nyomtatásban megjelent publikációk – műfaji besorolásban, azokon belül pedig az írások megjelenésének időrendjében. Az első fejezetet az Önálló kötetek, füzetek 1989-2013 húsz tétele alkotja; az itt számba vett kiadványokról szóló sajtóismertetések, recenziók leírásai mindig az adott tétel után kaptak helyet. Ilyenformán nemcsak az írásművekről, de azok visszhangjáról, fogadtatásáról is tájékozódhatunk. A második egységet a Könyvek társszerzőkkel 1984-2013 című rész alkotja, ezek negyedszáz darabot tesznek ki. A Tanulmányok 1974-2013 fejezet mintegy nyolcvan tétele a négy évtizedes helyismereti-helytörténeti kutatómunka imponáló gyűjteménye. Egyben tükre a szerző szakmai fejlődésének, publikációs terei szélesedésének is. A következő rész a Könyvszerkesztések 1987-2013 csaknem harminc tétele. Ám a bibliográfia legnagyobb hányadát az Újságcikkek 1978-2013 című fejezet alkotja több mint ezer (!) tétellel. Ide kívánkozik egy megjegyzés. Úgy vélem, hogy a helytörténész feladata nem merülhet ki abban, hogy föltárja, összegyűjti, rendszerezi, földolgozza forrásait, de kötelessége közkinccsé tenni. Nos, Labádi Lajos több mint ezer ismeretterjesztő, helytörténeti tárgyú népszerűsítő cikke maradéktalanul megfelel e hivatás betöltésének. Ahogy átnézzük a terjedelmes lajstromot, alig van a ’70-es évek végétől olyan lapszáma a Szentesi Élet című – a rendszerváltozásig havi, majd azután – hetilapnak, amelyben nem olvasható Labádi Lajostól Szentes múltjának egy-egy darabkáját bemutató cikke. A XVIII. századtól napjainkig aligha van a város történetének olyan mozaikdarabkája, amelyre a szerző rá ne világított volna. Érdekes és érdemes megfigyelni, hogy 1978-tól az ezredfordulóig mintegy 110 ismeretterjesztő cikket jelentetett meg, viszont az ezredfordulótól eltelt csaknem másfél évtized során mintegy ezret. Nyilván a mennyiség ilyen megugrása először azzal magyarázható, hogy a rendszerváltozás után kiszélesedtek a publikálási lehetőségek, és – tehetjük hozzá – szerzőnk bírta az iramot a megnövekedett lehetőségekkel. A másik ok pedig az lehet, hogy négy évtized alatt elvégzett alapkutatások után már nem volt szüksége egy-egy cikk megírásához a dokumentumok keresgélésre, kijegyzetelésére, anyaggyűjtésre.
Az imponáló cikktömeg regisztrálása után szerepel az általa rendezett kiállítások jegyzéke (60 kiállítás), előadásainak lajstroma (58 tétel), az általa készített címertervek és -leírások számbavétele (6 tétel), azután a Lektorálások, opponensi vélemények. szakvélemények fölsorolása (90 darab). És a személyi bibliográfiák szokásos szerkezeti rendjét követően a kiadvány végén kaptak helyet a szerzőről 1988 és 2013 között megjelent írások, elsősorban a műveiről szóló ismertetések, valamint riportok, méltatások (összesen 22 írás adatai).
Az egyes tételek rövid címleírásból állnak; a lapozgatót nem terhelik az összeállítók fölösleges metaadatokkal, épp csak a lelőhely meghatározásához elégséges tudnivalókat közlik: könyv esetében a kiadás minimális adatait, a lapoknál vagy a folyóiratok esetében a periodikum neve, a lapszám megjelenésének dátuma, illetve az oldalszám szerepel.
A bibliográfia egészéből kiderül, hogy a jubiláns nemcsak szülővárosa és környékének elkötelezett krónikása, de Csongrád megye és a Dél-Alföld távolabbi tájainak múltját is elkötelezetten kutatja. Műveli a sajtó- és intézménytörténetet, ír műemlékvédelmi cikket, eseménykrónikát, politika- és gazdaságtörténeti cikket, elmerészkedik a hadtörténet, az iparművészet, a munkásmozgalom története, a címertan és az oklevéltan területére is, vagyis a történettudomány számos ágával és segédtudományával foglalkozik. Kutatási időszaka a XVIII. század második felétől napjainkig ér, de figyelmének fókuszában a kiegyezéstől a második világháború végéig terjedő időszak, vagyis a dualizmus kora és a Horthy-korszak áll. Szólni kell arról is, hogy változatos témáihoz minden esetben megtalálja a műfaj számára adekvát, ugyanakkor a szerzőjére jellemző lendületes, izgalmas, az egyszerű olvasó számára is vonzó, figyelmét lekötő stílust. Nyugodtan mondhatjuk, stílusával is választott hivatását, a lokálpatriotizmus elterjesztését, elmélyítését szolgálja. Hiszen a Szentesi Életben és számos más sajtótermékben megjelent cikkei a szó legnemesebb értelmében vett tudománynépszerűsítő írások. Egyszerre fontos és vonzó témákat jó stílusban, izgalmasan ad elő. És ami a stílusnál is sokkal fontosabb: a tudós ember ügyszeretete, a forrásokat maximálisan tisztelő, de kritikával elemző kutató hivatástudata és az igazi lokálpatrióta szenvedélye hitelesíti műveit.
(Négy évtized termése. Labádi Lajos szentesi főlevéltáros személyi bibliográfiája (1974-2013). Szerk. Georgiades Ildikó, Tánczos Roland. Szentes, 2013. Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei levéltára, 244 p.)