A fölvilágosult prókátor testamentuma

Kategória: 2014/ 1

Vitkovics Mihály könyvtára

Vitkovics Mihályt (1778-1829) a magyar irodalomtörténet – Horvát Istvánnal és Szemere Pállal együtt – Kazinczy Ferenc pesti triászának tagjaként tartja számon, ők voltak azok, akik tanítványként – nyelvújító és irodalomszervező munkájában – támogatták a mestert, és akik megvívták azokat a csatákat is, amelyeknek befejezésre az idős Kazinczynak már nem volt ereje. Fábri Anna Az irodalom magánélete – Irodalmi szalonok és társaskörök Pesten 1779-1848 (1987) című remek művelődéstörténeti könyve állított e kornak és a korszak nemes-szándékú hőseinek maradandó emléket. 1805-öt írtak, amikor Pesten még éppen csak megindult a harc a nemzeti gondolat elismertetéséért, amikor szűk baráti körökben, asztaltársaságok intimitásában, takaros munkavacsorák keretében fogalmazódtak programok a “Nemzeti Literaturának” sorsát illetően. S a társaságok egyikében-másikában dallal és énekszóval is jeleskedett Vitkovics Mihály, akiről az is köztudott volt, hogy egyaránt kedvelte a víg és szomorú énekeket, különösképpen a Csokonai-dalok előadásában tűnt ki.
Révai Miklós, Virág Benedek, Verseghy Ferenc és Kultsár István kora volt ez, ők voltak akkoriban a legkiválóbb pesti literátorok, Kisfaludy Sándor csak alkalmanként fordul meg a köreikben. Közülük a “szent öregnek” tekintett Virág Benedek bohém viselkedésért a rajongásig kedvelte Amivit (Amicus Vitkovics) urat, aki persze lelke mélyén ugyanolyan megfontolt volt, mint volt a magyar reformkor idején minden komoly szándékú ifjú. 1810-ben szerb írótársához, Lukijan Mušickihez írt levelében arra kérte barátját, legyen Kultsár lapjának, a Hazai Tudósításoknak a munkatársa: “Testvérem! – írta – Ha a szerb újságokban nem hagyhatunk emléket irodalmunknak vagy más eseményeknek, amelyek érdemesek, hogy az utódokra szálljanak, akkor legyenek meg a magyar újságokban, s idővel, ha támad valamely pravoszláv historikus, legyen valami forrása vagy néhány skicce munkájához.” Leveléből kitűnik, Vitkovics már akkor komolyan hitt a magyar nyelv kultúraközvetítő szerepében, amikor azt a bécsi udvar még hivatalosan el sem ismerte.

Van tehát alapja annak az izgalomnak, amellyel a korszak iránt érdeklődő föllapozta azt a különös, irodalom- és művelődéstörténeti dokumentumot, amely a közelmúltban látott napvilágot – Csepregi Klára és Bor Kálmán munkáját az Országos Széchényi Könyvtár Nemzeti Téka sorozatának legújabb köteteként “Könyveim az én fiaim” címmel tette közzé a Vitkovics Mihály pompás könyvtárának tartalmáról és későbbi sorsáról készült beszámolót. A könyv voltaképpen a kiváló reformkori pest-budai szerb író és közéleti személyiség végrendeletbe foglalt könyvjegyzéke alapján rekonstruált könyvtári katalógus nyomtatott változata, mindazonáltal ilyen minőségében is egy kétszáz évvel ezelőtt élt irodalom- és társadalomépítő ember szellemi világába nyújt alapos betekintést.
A fiatal szerb ügyvéd két évtizeden át a pest-budai társas élet közkedvelt alakja volt. Ősei Ószerbiából, a török elől menekülők egyik csapatával költöztek Magyarországra. Fábri Anna azt is kiderítette, hogy a Vitkovics-család nagy tudású elődökkel büszkélkedhetett, s hogy a jeles honoráciorok némelyikét közvetlen baráti szálak fűzték a “szerb és horvát irodalmi megújulás és irodalmi mozgalmak számos alakjához”, köztük Dositej Obradovićhoz is. Apja, Vitkovics Péter, a Bécsben tanult egri görögkeleti pap gazdag könyvtárral és feltűnően nagy műveltséggel rendelkezett, s amikor 25 éves korában Budára érkezett, már valóságos irodalmi múlt állt mögötte. A följegyzések szerint 1796-ban, a pozsonyi országgyűlésen ő olvasta föl a Bercsényi haláláról szóló Mikes-levelet. Ekkor már elkészült A költő regénye című munkájával, amelyet nem leplezett lelkesedéssel Kármán József Fanni hagyományai című művének hatására vetett papírra. Talán ezzel magyarázható, hogy munkája nyomtatásban sohasem jelent meg, az irodalomtörténet ennek ellenére az első magyar regénykísérletek sorában tartja számon. Kármán hatása mellett “Orczy Lőrinc költeményeinek bukolikája és Virág Benedek horatiusi életeszménye egyaránt tetten érhető a regényben” – tartja róla az irodalomtörténeti értékelés. Adott volt tehát az ifjú Vitkovics Mihály számára a kellő szellemi háttér ahhoz, hogy a magyar reformkor nemzeti mozgalmainak egyik meghatározó alakjává váljék. Meghatározó alakjává, de nem alakítójává, hiszen jogászi ténykedése túlságosan lekötötte ahhoz, hogy az irodalmi élet folyamataiból ténylegesen kivegye a részét. A literatúra és a poézis csak pihenés, menedék és kikapcsolódás volt a számára, része ugyan az életének, de nem programként, nem életformaként, mindösszesen csak színező elemként. 1810 augusztusában Döbrentei Gáborhoz intézett levelében maga panaszolta el:

“Én pedig semmin sem dolgozom. Nincs időm, mint ügyésznek; nincs kedvem, mint anyátlanul maradtnak. Boldog vagy te, hogy a múzsáknak állandóan tömjénezhetsz. Én maholnap csak azt veszem észre, hogy szent körükből végképpen kitiltottanak, s tán örökre elbúcsúztatnak tűlem. Amiket pedig szerezgettem, úgy tartom, egyedül azokkal foghatom ösmértetni nevemet a hazával. Mivel ha többhöz vagy nagyobb tárgynak kidolgozásához fogok is, annak elkészítésétől ügyészi hivatalaim, amelyek, édes Gáborom, szörnyen untatók és kedvtelenítők, teljességgel el szoktak akasztani.”

Művelt literátor volt, aki a magyar mellett beszélt németül, latinul, görögül, szerbül és franciául is, felkészültségéből eredően pedig bármelyik pillanatban kiváló vitapartner volt a szalonok pezsgő világában.
Irodalmi kísérletei elárulják, bár időben elszakadt a görög ízlés követésétől, még ismerte a klasszikus formafegyelmet, mindamellett a “természetes dalforma lehetőségeit a műfaji művelésre való alkalmasságát” kutatta. Bár népies meséit és aforizmáit (Vitkovits Mihály meséji és versei. Pest, 1817) baráti körben szívesen olvasták, az irodalomban azonban mindvégig a házigazda, a társasági élet szervezője maradt. 1812. július végén beköltözött a gazdag, már nem igazán fiatal, de előkelő szerb özvegyasszony, Theodora Popovics Pesten, a Szerb és a Zöldfa utca sarkán lévő házába, amelynek szalonja a háziúr 1828-ban bekövetkezett haláláig a vidám társasági élet hajléka volt, ahol mások mellett Toldy Ferenc is szívesen megfordult.
Az apai örökség, a családi könyvár az 1810-es nagy tabáni tűzvészben a templommal és a parókiával együtt elpusztult, Vitkovics azonban új – a kor viszonyaihoz mérten – igen tekintélyes magánkönyvtárat épített maga köré. Szempontjait jogi végzettsége, jogászi pályája és irodalmi munkálkodása egyaránt meghatározták, ezért nem meglepő, hogy bibliotékájában Bél Mátyás Notitiae Hungariae-ja (Posonii, 1777) és Csaplovics János Magyarország leírása (1811) mellett a magyar alkotmányos rend valamennyi jogi alapműve – a jurisprudentia practica tárháza – szerepelt, mellettük ott sorakoztak a korszak nagy alkotóinak – Fáy András, Báróczy Sándor, Kazinczy Ferenc, Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Károly és Sándor, Vályi András, Dugonits András, Kölcsey Ferenc, Vuk Karadžić és mások – munkái is. Összesen 1077 – magyar, latin, német, szerb, orosz, ó- és újgörög, valamint francia – kötet, amelyek jegyzékét az 1829. szeptember 7-én kelt végrendelete tartalmazta. Vitkovics hagyatkozása során döntötte el, hogy “Bibliothecamat Vitkovics Jánosnak Budai Görög nem egyesült Plébánosnak hagyom úgy, hogy ő is a familiájára hagyja”. A hagyaték igazi gondozója idővel János 1829-ben született fia, Vitkovics Gábor (Gavrilo) lett, akinek pályáját a kötet egyik szerzője, Bor Kálmán rajzolta meg. Ő volt az a tudós, aki miután 1855-ben Szerbiába telepedett, hathatósan közreműködött a Szerb Tudós Társaság megalapításában, majd azt követően kapcsolatot tartott fenn a Magyar Tudományos Akadémiával; levelezőtársai sorában pedig Tahallóczy Lajos és Kállay Béni mellett ott szerepelt Szentkláray Jenő is.
A végrendeletet és a hagyatéki leltárt Kerényi Ferenc irodalomtörténész találta meg a Pest Megyei Levéltárban, és 2002-ben megjelent Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) című könyvében publikálta is. Csepregi Klára és Bor Kálmán ennek alapján rekonstruálta a reformkori gyűjteményt. Tudományos feltáró munkájuk során azonosították Vitkovics Mihály könyvtárának köteteit, és megrajzolták “a korszak egyik jelentős költőjének fizikai, de szellemi értelemben vett műveltségét is”. A kiváló munka eredményeként létrejött szellemi háttérkép új dimenziót ad a reformkor kiváló alakjának portréjához.
S hogy mi lett a nevezetes könyvtár sorsa? Bizonyos följegyzések alapján arra lehet következtetni, hogy Vitkovics könyvei fia, Gábor (Gavrilo) közreműködésével Belgrádba, a Szerb Nemzeti Könyvtárba kerültek, ahol az 1941. áprilisi bombázáskor a gyűjtemény jelentős részével együtt megsemmisültek. A könyvjegyzék alapján kitapintható szellemi tartalmaiban azonban tovább él a kiváló könyvtár – és a könyvtár megalkotója is. Ha még élne az irodalom- és művelődéstörténeti komparatisztika, gazdagon kamatoztathatná a könyv nyújtotta ismereteket, következtetési lehetőségeket.

(Csepregi Klára-Bor Kálmán: “Könyveim az én fiaim”. Vitkovics Mihály könyvtára. Budapest, Országos Széchényi Könyvtár-Gondolat Kiadó, 2013. 288 p. /Nemzeti Téka/)

Címkék

(1) (1) (1) (1) (12) (1) (2) (2) (3) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (3) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (20) (1) (18) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (1) (5) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (28) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (10) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (18) (6) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (27) (3) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (8) (3) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (12) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (7) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (11) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (2) (10) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (30) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (33) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (3) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (4) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (6) (15) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (7) (5) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (13) (1) (1) (2) (4) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (38) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (6) (1) (6) (17) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (4) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (2) (1) (21) (6) (5) (1) (3) (2) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (8) (1) (25) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (18) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (4) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (14) (7) (2) (4) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (5) (1) (1) (1) (1) (2) (22) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (1) (4) (1) (1) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (12) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (17) (4) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (5) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (62) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (4) (1) (11) (10) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (4) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (9) (1) (1) (7) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (42) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (9) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (4) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (8) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (2) (9) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (8) (1) (1) (1) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1)