Június 6-án délután a váli temetőben, szülei sírjában helyezték el Juhász Jenő hamvait. Az egyszerű gyászszertartáson a családon és a rokonságon kívül csak a szakmabeli barátok szűk köre vett részt, akik meghatottan hallgatták Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című versét Latinovits Zoltán előadásában.Juhász Jenő rövid tanárkodás után a dunaújvárosi vasmű könyvtárában kezdte pályafutását. 1961 októberétől a Szakszervezetek Fejér Megyei Tanácsa Könyvtárának lett a vezetője. Ahogy Szente Ferenc emlékezett ezekre az időkre: “Kedves, barátságos természetével jó munkahelyi légkört teremtett, amelyben szép barátságok is születtek. (…) Valahányszor náluk jártam, mindig tapasztaltam a fenntartó gazdák elégedettségét. Büszkék voltak a könyvtárukra, kiváltképpen, amikor az országban a legelsők közt ott jött létre önálló folyóirat-olvasó részleg, és később, amikor könyvtárosaik bekapcsolódtak a szakszervezeti könyvtárak országos fejlesztési irányelveinek gyakorlati előkészítésébe.” Jó évtized múltán a Művelődési Minisztérium Könyvtári osztályának munkatársa lett, 1979-től pedig az osztály vezetőjévé nevezték ki. Erről a korszakáról így írt Szente Ferenc személyes hangú emlékezésében: “Az egyre súlyosbodó gazdasági válság közepette sikeresen érvényesítette a tárcán belül a könyvtári érdekeket, köszönhetően a politikai struktúrában vállalt szerepének és a helyzethez kitűnő taktikai érzékkel alkalmazkodó egyéniségének. Gondoskodó figyelemmel kísérte különösen a vidéki könyvtári ellátás fejlődését.” Ugyanakkor bántotta, hogy mégsem egészen szándékai szerint alakultak a honi könyvtárügy dolgai. Talán ezért is távozott a minisztériumból, ahogyan erről ugyancsak Szente Ferenc tudósított: “Építő, gyarapító ember volt. Erősen hitt a fejlődésben és gyötrődött a szűkös lehetőségek miatt kénytelen-kelletlen viselt tehetetlenségtől. Egyebek mellett ez volt az ok, hogy a nyolcvanas évek vége felé váltott, és új pályát kezdett az akkor még Állami Gorkij Könyvtár néven szereplő intézményben.” 1988-tól tehát a mai Országos Idegennyelvű Könyvtár elődjének igazgatója lett. “Azonnal hozzálátott a teljes körű felújításhoz. (…) Kilincselt az önkormányzatoknál, a pénzügyi szerveknél, hogy a patinás bérházból cserével kiköltöző lakók helyére terjeszkedhessen a könyvtár, és ezzel új szolgáltatásokat nyithasson meg. Létrehozta a belváros talán egyik leghangulatosabb könyvtári környezetét, benne egy izgalmasan gazdag nemzetközi olvasmánykínálatot” – írja Szente. Munkája elismeréseként 1989-ben Szinnyei József-díjban részesült. 2004-ben az Országos Idegennyelvű Könyvtár címzetes főigazgatójává nevezték ki, miután Mender Tiborné váltotta a főigazgatói székben.

Én 1994-ben kerültem az Országos Gorkij Könyvtárba, ahol tudományos titkári beosztásban dolgoztam, később marketing-vezető lettem, majd egészen nyugdíjba vonulásomig a Nemzetiségi osztályt vezettem. Főnököm, Juhász Jenő – az apróbb szakmai viták ellenére és mellett – munkámban mindig önállóságot adott, azaz “hagyott dolgozni”. Értékelte és jóváhagyta ötleteimet, elképzeléseimet, mint például rendezvények szervezése, részvétel a Frankfurti Könyvvásáron, a nemzetiségi adatbázisok építése és kiadása, a nemzetiségi könyvtári ellátás fejlesztése vagy éppen reklámfilm forgatása a könyvtárról. Ha hibáztunk, szigorú kioktatást kaptunk, de beosztottjait becsülte, kedvelte, sőt még magánjellegű problémáik megoldásában is mindig kész volt segíteni.
Kitűnő házigazda és szőlősgazda volt a jó hangulatú szüretek alkalmával Válban, ahová meghívta kollégáit is. Egyik legemlékezetesebb élményem az volt, amikor 1999-ben a váli szőlődombról csodáltuk meg a napfogyatkozást, bográcsozással kísérve.

Nyugdíjba vonulása után fokozatosan kivonult a szakmából, és kifejezetten családjának élt, lányát, vejét és okos, élénk, talpraesett unokáit segítette. Betegsége idején többször beszéltünk telefonon. Fájón érintette, hogy a könyvtárosság mintha elfeledkezett volna róla, volt kollégái ritkán érdeklődtek felőle. Pedig kitűnő emberként és jó vezetőként élte le az életét.

Legyen könnyű neki a föld!