Ízelítő a lapszámból

Kategória: 2013/ 5

„A könyvtárhasználók a mobil eszközök főbb típusai közül elsősorban a laptopokat és az okostelefonokat kedvelik. Ezekkel rendelkeznek, vagy ezeket tervezik beszerezni a közeljövőben. A kifejezetten elektronikus könyvek olvasására alkalmas táblagépek és elektronikus könyvolvasók jelenleg hazánkban kevésbé népszerűek. A használók az eszközöknek (elsősorban a képernyő méretének) megfelelő könyvtári tartalmakat szeretnének fogyasztani. A könyvtárak felismerték az igényeket, és szándékukban áll a szolgáltatási portfóliójukban azokat kielégíteni.” (Tóth Máté)

„A Fodor András hálózati életműkiadás a kéziratok mellett megjelenő végleges változatú verseken kívül 2010-ig valójában nem tartalmazott teljes műveket. Az életmű ívének érzékeltetését a vers- és esszékötetek, valamint a válogatott versfordítás-kötetek tartalomjegyzékének webrevitelével, indexelésével pótoltuk, s 2011-re teljessé vált a kötetborítókat is tartalmazó online bibliográfia, a címek, nevek, kiadási dátumok mutatóiból is elérhető feldolgozottsága, ide értve a társfordítások, idegen nyelvű megjelenések és a fontosabb, Fodor Andrásról szóló tanulmánykötetek szerepeltetését is.” (Fodor János)

„Még napjainkban is elmondhatjuk, hogy a könyvtáros-foglalkozással az emberek többsége nem tud mit kezdeni. Iskolaképe, tanárképe mindenkinek van, hiszen iskolába – ha csak elemi iskolát végzett is – mindenki járt. De a könyvtárról és a könyvtárosról kevesen tudják a laikusok, hogy ki az, mi a munkája voltaképpen.” (Ásványi Ilona)

Címkék