Az Országos Széchényi Könyvtár és a Budapesti Történeti Múzeum közös vállalkozásában jött létre Az Ország Tükre című, egyszerre sajtótörténeti és képzőművészeti kiállítása a BTM budavári múzeumában. A tárlathoz igényes kivitelű, gazdagon illusztrált, maradandó értékű katalógus készült, amely tartalmával és küllemével jóval túlmutat a szokványos kiállítási kalauzok bedekker-szerepén. Inkább és okkal nevezhető az 1780-1880 közötti évszázad magyar képes sajtója tömör és szemléletes összefoglalásának.A könyvnyomtatás feltalálásának jelentőségéhez mérhető nyomdászattörténeti fordulópont volt, amikor a XVIII. és XIX. század fordulóján megjelent, majd szélsebesen elterjedt az illusztrált sajtó; amikor megjelentek az első képes folyóiratok, újságok. A sokszorosított grafikai eljárással készült képek, illetve lapok minden addiginál számosabb olvasóhoz juttatták el az aktuális – vagy éppen csak szórakoztató – híreket, információkat, tudnivalókat a szűkebb haza és a nagyvilág eseményeiről, jeles személyiségeiről stb. A képes sajtónak – a képzőművészet hagyományaihoz és korabeli standardjaihoz képest – két alapvető sajátossága volt: egyrészt az ábrázoláshoz minden esetben magyarázó szöveg (minimum képaláírás) társult, másrészt rendszerint valamely aktualitáshoz, fönnforgó témához kapcsolódott, azaz konkrét “üzenete” volt.
A magyarországi sajtóillusztráció kezdetét a Pozsonyban, Windisch Károly Gottlieb kiadásában 1781-ben indult Ungarisches Magazin jelentette, amely rézmetszetekkel szolgálta cikkeinek közérthetőségét. Ettől az időponttól kezdve a XIX. század elejéig hazánkban mintegy tíz rendszeresen megjelenő sajtótermék (Merkur von Ungarn; Hadi és Más Nevezetes Történetek; Bécsi Magyar Hírmondó stb.) nevezhető képes újságnak, illusztrált lapnak.
A honi képes sajtó gyors elterjedése és rendkívül népszerűvé válása a reformkorra esik. Ebben a korszakban jelentek meg a gazdagon illusztrált divatlapok, kulturális témájú folyóiratok, azután a filléres magazinok, az élclapok, sőt az enciklopédikus fölfogásban szerkesztett képes folyóiratok, hetilapok (Honművész; Honderű; Életképek stb.). Az illusztrált lapok piacán a Vasárnapi Újság megjelenése (1854) hozott igazán nagy fordulatot, mint az enciklopédikus, mégis aktuális információkat közlő lap jellegzetes példája. A Pákh Albert szerkesztésében és Heckenast Gusztáv kiadásában megjelenő hetilap rövidesen a legnagyobb példányszámú hazai képes újsággá vált. Képeinek három jellemző tulajdonsága volt: eredetiség, hitelesség és a nemzeti kultúrára való erőteljes reflektáltság. E három vonás (is) lehetett az újság páratlan sikerének titka.
A XIX. század második felében, utolsó harmadában megsokasodtak a képes lapok (Hazánk és a Külföld; Magyarország és a Nagyvilág; Az Ország Tükre stb.), ezek már a tömeggyártású, ugyanakkor az igényes, színvonalas “képipar” termékei voltak. Azután sorra jelentek meg a fametszetes néplapok (Hírmondó), a vicclapok (Üstökös; Bolond Miska; Borsszem Jankó), a gyermek- és ifjúsági lapok (Gyermekbarát). Végül is a XIX. század végére minden laptípusban hódítottak a szemléltető, gazdagon illusztrált kiadványok. A hagyományos ábrázolással előállított sajtó e korszakát – szimbolikusan legalább is – az 1880. év zárja le; ettől az időtől kezdve a metszetek, litográfiák helyét átvették a nyomtatott fényképek. Bár még mintegy két évtizedig párhuzamosan jelentek meg a hagyományos illusztrációkat és a fényképeket közlő sajtótermékek, azért a XX. század elejére a fotográfia átvette a vezetést, később egyeduralomra jutott. A fénykép sokkal gyorsabban, egyszerűbben és olcsóbban elégítette ki az olvasók “képéhségét”, nem függetlenül a réteglapok elterjedésétől, és ezen belül a bulvársajtó megjelenésétől.
A kiállítás anyagát híven és a témához méltón tükröző kiállítási kalauz remek illusztrációkon mutatja be a XIX. század magyar képes sajtójának ismert és talán kevéssé ismert produktumait, így például a lapok sokszor allegorikus ábrázolatú, díszes “kopfjait” (Családi Kör; Jó Barát; Feketeleves; Nővilág; Garasos Tár; Képes Családi Lapok; Magyar Bazár). A kiadvány szerkesztője, Révész Emese nyomon követi az alkalmazott képtechnikák és sokszorosító eljárások fejlődését a fametszettől az első fotográfiákig, illetve a kettő kombinációjáig, amikor grafikus keretbe illesztettek fényképfelvételt (ez a típus már az 1860-as években megjelent hazánkban). Kitér a képes sajtó üzleti megfontolásaira, idézve egy 1864-ből való följegyzést is: “Az illustratiók utáni sóvárgás csaknem lázas követelésévé vált a nem-politikai lapok olvasókörének”. A lapszerkesztők a feltűnő képeket, az első oldalra tett figyelemkeltő rajzokat, metszeteket vevőcsalogatónak szánták. Egy idő után a lapokhoz kivehető és bekeretezhető, szobadísznek szánt grafikákat is mellékeltek. A reformkorban már színezett divatképek, bájos-romantikus életképek, allegorikus stílusú történeti-hazafias illusztrációk, városképek, enteriőrök, jelenetek is megjelentek a nyomtatott sajtóban. Az arisztokraták szalonjaitól a falusi életképekig, a történelmi eseményektől az ismert személyiségek portréiig – ábrázolások garmadája jelent meg a sajtóban hétről hétre, napról napra. Karikatúra és közéleti kultuszt ápoló-szolgáló illusztrációk, ismeretterjesztő-didaktikus ábrák és haditudósítások – megannyi téma megjelent a képes sajtóban, csakugyan az “ország tükre” gyanánt.
A kiállítás és a kötet anyagából szembe tűnik, hogy a korszak jeles képzőművészei (Barabás Miklós, Lotz Károly, Székely Bertalan, Orlai Petrich Soma, Carl Schwindt, Than Mór, Jakobey Károly, Jankó János és mások) dolgoztak a sajtónak. Érdemes megfigyelni az ábrázolások műfajainak, stílusainak, technikai eljárásainak sokféleségét, az időről időre változó korhangulat, a történelmi és szellemi miliő tükröződését, a témák pazar bőségét a reklámtól az allegóriákig, a zsánerképektől kezdve a népéletet hol bukolikusan prezentáló, hol szociális tartalommal megfogalmazó képekig, vagy éppen emlékezetes események pillanatait megjelenítőkig.
A sok-sok képpel szemléltetett, kétnyelvű (magyar és kivonatosan angol) katalógus a kiállításon bemutatott képanyag pontos számbavételével, illetve a téma és a korszak összefoglaló ismertetésével szolgál, továbbá közli a kiállításon látható képek leírásait és a téma felhasznált irodalmát.
Csak megismételni lehet az ismertetés elején leírtakat: a kiállítási kalauz szerepét messze meghaladó “képeskönyv” a hazai sajtótörténet egyik fontos tárgykörének és korszakának témájához illőn míves kivitelű és a sajtótörténeti gyűjteményekben nélkülözhetetlen kiadványa.

(Az Ország Tükre. A képes sajtó Magyarországon 1780-1880. Szerk. Révész Emese. Bp., Budapesti Történeti Múzeum-Országos Széchényi Könyvtár, 2012. 96 p.)