Búcsúztató

Kategória: 2012/11

A Könyvtári Intézet, Erzsi utolsó és legkedvesebb munkahelye, valamint a könyvtárosok kicsiny konfraternitása, továbbá a barátok nevében szólnék néhány szót. De máris a tautológia bűnébe estem. Hisz’ az, hogy valaki hazai könyvtáros és Erzsi jó barátja, ugyanazt jelenti. Az ilyesféle ismétléseket Erzsi több száz írásomból gyomlálta ki könyörtelenül, de erre immáron nincs módja. De a tautológia ezúttal elkerülhetetlen volt. Győri Erzsi kislány kora óta volt könyvtáros. És – azt hiszem, nem túlzás a szó – szinte minden magyar (határon inneni és túli) magyar könyvtárost személyesen ismert. És akit ő – könyvtárosként – megismert, annak barátja is lett. Aki pedig Győri Erzsit megismerte, aki vele találkozott, szintén a szívébe, barátságába kellett fogadnia Őt. Erzsi dolgozott a lehető legalacsonyabb, legutolsó posztokon is, volt például “lóca-könyvtáros” is egy kicsiny településen, ahol a könyvtár, ameddig Erzsi fel nem virágoztatta, valóban csak két lócából állott; és volt városi könyvtárigazgató, volt a minisztérium könyvtári osztályának vezető munkatársa, volt a Könyvtárellátó Vállalat vezetője, volt az Új Könyvek főszerkesztője, és vált végül a Könyvtártudományi és Módszertani Központ igazgatójává, ahol is nemcsak a KMK és az OSZK az ideig fölöttébb zűrzavaros viszonyát tette rendbe, de átvezette – maximális tapintattal és érzékkel – a KMK-t a Könyvtári Intézet formációjába is.
Magas posztjai révén lett volna módja rá, hogy bizonyos fölénnyel viseltessen az általa és stábja által ellenőrzött, inspiciált területeken. Soha nem tette. Még az olyan vicceket is távol tartotta magától, mint amilyen egyik kollégánké volt, aki előszeretettel kérdezte meg az általa felülvizsgált könyvtárak vezetőitől, hogy milyen a katalógusok komfortfokozata. Amely kérdésre persze senki nem tudta, nem tudhatta az adekvát választ. Erzsi mindig, de igazán mindig segíteni akart – és tudott. Fölényt soha senkivel, senki könyvtárossal szemben nem éreztetett, nem gyakorolt. Hát hogyne fogadta volna őt szívébe minden könyvtáros!
Talán nem az a legtisztább, legjobb karrier, ha valaki mindjárt felülről kezdi, de annak is megvannak a súlyos hátrányai, ha valaki nagyon alulról indul. Erzsi volt nagyon alul és nagyon fölül is, és – számára – ez a kettős pozíció a lehető legkedvezőbb, a lehető legjobb eredményt hozta. Persze nem önmagától, nem automatikusan. Hogy az eredmény olyan lett, amilyen lett, hogy Erzsi a legnagyobb magyar könyvtárosok közé emelkedett, azt épp ez a kettősség, illetve ennek a kettősségnek Erzsi által gyakorolt praxisa hozta. Épp csak néhány példával élve: megyei könyvtárban dolgozva pontosan tudta, hogy milyen a “terepen” dolgozni; az Új Könyvek szerkesztőjeként jól tudta, hiszen onnan jött, hogy mik a Könyvtárellátó szempontjai; KMK-sként úgy tárgyalhatott a minisztériumi könyvtári osztályának képviselőivel, mint aki azok elvárásait, kívánalmait belülről ismeri; a világtól – annak idején – fölötte elszakadt OSZK vezető testületi ülésein adatokkal és érvekkel gazdagon felszerelve szólhatott mindarról, ami – könyvtári vonatkozásban – az OSZK szemhatárán addig nem létező volt. Sorolhatnám még a példákat, de tán ennyi is elég.
Erzsi a könyvtári szakirodalom, elsősorban a könyvtári szaksajtó szenvedelmes olvasója volt. Nemcsak akkor, amikor maga is szerkesztő vagy szerkesztőbizottsági tag volt, hanem kezdettől mindvégig. Halála előtt néhány nappal még bújta a könyvtári folyóiratok utolsó, legfrissebb számait. De nemcsak a könyvtári folyóiratokat olvasta. Most nem térnék ki arra, hogy mennyi szépirodalmat, szociológiai, társadalomtudományi, történelmi munkát forgatott, bár meg kell mondanom, hogy halála előtt néhány nappal még arra kért, ilyesféléket hozzak számára. Inkább azt emelném ki, mint ritka jelenséget, hogy igen gondosan és alaposan tanulmányozta mindenkor a közlönyöket, a könyvtárakra vonatkozó jogszabályokat. Akik jelen voltak, az OSZK főigazgatója, az OSZK igazgatói és főosztályvezetői többször is elmondták, hogy nem egy esetben Győri Erzsi volt az, aki felhívta a figyelmet egy-egy terv lehetetlenségére (jogszabályok ismertetésével), máskor egy-egy terv lehetségességére (mivel a jogszabályok az ilyesmit nem tiltották). És ez az ismeret- és információgazdagság a kezdetektől jellemző volt rá.
Annak idején, a hetvenes évek elején a KMK-ban gyakorta voltak olyan összejövetelek, amelyeken a megyei és városi igazgatók sokasága jelent meg. Általában a KMK-sok szónokoltak, “osztották az észt”, és persze joggal, hiszen ők kapták közvetlenül a kultúrpolitikától is, a könyvtári osztálytól is a direktívákat. Ám Erzsi, aki gyakorta megfordult az ilyen üléseken, a legtöbbször igen hangsúlyosan (néhány öreg KMK-s szerint sokszor igen szemtelenül) vetett fel vitatható pontokat az addig elhangzottakban. Ehhez bizonyos bátorság kellett. De Erzsi bátor volt. Nagyon bátor. Pedig tudott rettentően félni is. Például a kutyáktól, amelyek kislány korában nem egyszer megharapták. De amikor még szinte kislányként, az egyik faluból a másikba kellett bicikliznie, persze könyvtári küldetésben, karikázott akkor is, ha féltucatnyi kutya üldözte. Erzsi, egy szörnyű gömbvillámos élmény hatására rettentően félt az égzengéstől, villámlástól. Ám amikor egy számomra csodálatos, számára rettentő viharban társalogtunk többen egy fedett, de nyitott teraszon, Erzsi minden félelme ellenére úgy koncentrált az elhangzott könyvtári témákra, hogy végül szinte ő vezette a vitát és ő is zárta le. Majd, talán még mindig reszketve, úgy vonult vissza, mint akinek most már szabad félnie és a villámokra gondolnia.

Erzsi, mint mondottam volt, nagy könyvtáros lett. A hazaiak közül a legnagyobbak egyike. Bizonyos, hogy tanulmányok, cikkek, emlékező írások fognak szólni róla, bizonyos, hogy életművét sokan fogják még tudományosan elemezni.
Én azonban mindjárt végét vetném mondandómnak. Egyik nagy magyar regény, egy Győri Erzsi által is kedvelt regény utolsó szavait idézném, hogy azután azokat parafrazeáljam. E szavak így hangoznak. “Barátom! Volt ifjúság, volt szerelem. Nem vettem észre. Adj tüzet, kérlek!”

Kedves Erzsi! Ne nyugodj békében! Sugározd továbbra is példádat, hivatástudatodat, energiádat, szellemiségedet! Barátaim, volt ifjúság, volt érett kor és volt Győri Erzsi. Lehetetlen volt Őt észre nem venni. Kérjük, hogy adjon tüzet!

(Elhangzott a budapesti Fiumei úti Sírkertben, 2012. október 3-án.)

Címkék