Monostor, könyv, szerzetesség

Kategória: 2006/ 9

Tűnődések a 950 éves Tihanyi Bencés Apátságban

A Tihanyi alapítólevél tanúsága szerint a “Balaton fölött a Tichon nevű helyen” 1055-ben Szűz Mária és Szent Ányos püspök tiszteletére szentegyház – templom – és monostor, szerzetesi közösség alapíttatott. “Az istentisztelet serény és fáradhatatlan végzésére, de a szentek dicsőítésére s tiszteletére is szerzetesek seregét gyűjtöttük oda, s királyi bőkezűséggel gondoskodtunk számukra mindenről, ami ételükhöz, italukhoz vagy ruházatukhoz szükséges, hogy Isten szolgálatában ne lanyhuljanak vagy ne legyen okuk az ebben való restségre.”
Ebben az időben a nyugati egyházban – hasonlóan a keleti egyházhoz – nincsenek különböző “szerzetesrendek”.
Három évszázad alatt Szent Benedek 529 táján íródott Regulája a nyugati monostorok életének, spiritualitásának egyetlen irányadója lett, s ezt 817-ben az aacheni zsinaton határozatba is foglalták. Amikor I. András király “szerzetesek seregét” gyűjti Tihanyba, a szerzetesi életet meghatározó Regula a nyugati egyházban Szent Benedek Regulája.
Ahol megjelenik a szerzetesség, természetes velejárója, hogy megjelenik egy jól körvonalazható spirituális, szellemi és gazdasági kultúra. Szokták mondani, hogy a benedeki szerzetességnek a jelszava: “ora et labora”. Ez a kijelentés nem található meg Szent Benedek Regulájában. Érdemes azonban odafigyelni a Regula központi gondolatára: “Keresd a békét és járj utána!” A Pax – a béke – meghatározó eleme a bencés szerzetességnek. Egy régi meghatározás szerint a béke az a nyugalom, ami a rendezettségből származik. “tranquillitas ordinis”.
Kell, hogy rendje legyen az életnek, az élet minden területének: különböző emberekből szerveződik a közösség, s a különbözőség figyelembe vétele lényeges feladata a közösség vezetőjének, elöljárójának az apátnak.
Könyv nélkül elképzelhetetlen a szerzetesi élet. A tihanyi apátság története ugyanolyan viharos, mint a magyar történelem. Többször megszűnik ezen a helyen a szerzetesi élet, pusztítások, pusztulások sorozatát láthatjuk, ugyanakkor az újrakezdés kihívásait is. Ami a könyveket illeti: II. József 1786-ban feloszlatja a tihanyi apátságot is, és az összeírásban (“Conmscriptio bonorum aboliti monasterii abbatiaeque Sancti Aniani Episcopi et Confessoris de Tihan. Ordinis Sancti Benedicti” – OL. C 103. 14. cs.) gondosan felsoroltatnak az egyes szerzetesek szobáiban található könyvek. Az apátság könyvei a pesti egyetemi könyvtárba jutottak. 1802-ben újraindulhatott Tihanyban is az élet. 1803. március 20-án értesítette a helytartótanács a pannonhalmi főapátot, hogy a még meglévő, Tihanyt illető könyveket az apátságba vigye. 131 műről volt szó, 237 kötetben. (Vö. Báthory Orsolya Benigna: A Tihanyi Bencés Apátság könyvtárának rövid története 1802-ig, Tihanyi Kalendárium, 2001. 41. p.) – Az 1950-ben történt feloszlatást követően 1952-ben készült a következő jegyzőkönyv:

“Készült Tihanyban, 1951. augusztus 17-én, a volt bencés apátság könyvtárának szétválogatása ügyében. Jelen vannak: Borsa Gedeon, Dörnyei Sándor, Reményi Andrásné, Wix Györgyné az Országos Könyvtári Központ megbízottjai, valamint Vas Alberik (sic!) az Egyházi Szociális Bizottság megbízottja.
Az Országos Könyvtári Központ megbízottai a tihanyi volt bencés apátság könyvtárát szétválogatták és az OKK és az Egyházi Szociális Bizottság között 1951. január 4-én létrejött megállapodás értelmében az egyházat illető valamennyi könyvet átadták az egyházi megbízottnak.
Az egyházi megbízott a fenti könyvanyagot átvette.
Az egyházi megbízott átadta a külön őrzött és nyilvántartott Tihanyi Kódexet (1532-ben készült, 400 oldalas, későbbi bőrkötéses egyházi beszéd-kézirat.) A kódexet a VKM küldöttei 1949. november 17-én vették nyilvántartásba.
Az OKK megbízottai a Tihanyi Kódexet átvették.
K.m.f.”

A “szétválogatott” könyvanyag sorsa ettől kezdve követhetetlen. Az elmúlt évtizedben a felszámolt szerzetesi könyvtárak anyagából előkerülő könyveket igyekeztek visszajuttatni az eredeti tulajdonosoknak. Tihanyt érintő könyv csak néhány került elő, azok is mind a II. József idején megszüntetett könyvtár anyagából.
1994 októberében kerültem Tihanyba. Üres könyvtárszobát vettem át, a sekrestyében volt néhány XVII-XVIII. századi Missale: talán azok voltak, amelyeket mint “egyházat illető” könyveket az egyházi megbízottnak átadtak.
Miért elképzelhetetlen a szerzetesi közösség élete könyvek nélkül?
Szent Benedek előírja fiainak a Regulában, hogy naponta több órát töltsenek tanulmányokkal, a “lectio divina”-val. Ez napi kb. négy órás tevékenységet jelentett. A tanulmányozandó könyvek körébe a Biblia, az egyházatyák írásai, a nagy egyházi szerzők tartoznak. Az egyéni tanulmányok mellett számos olvasmányt is hallanak a szerzetesek: a zsolozsma idején a kóruson, az étkezés idején az ebédlőben (a refektóriumban), az esti megbeszélés (kolláció) idején a káptalanon. A szerzetesek a szellemi élet minden területén tevékennyé váltak. Iskolákat alapítottak, kéziratokat másoltak, könyvtárakat létesítettek, a klasszikusok írásainak épségét őrizték, és maguk is értekezéseket írtak a tudományok minden lehetséges területén.
Az apátságoknak a kezdetektől fogva voltak iskoláik. Szent Benedek Regulája és Vitája (legendás életrajza), valamint azok az információk, amelyek a bencés élet kezdeteiről rendelkezésünkre állnak, világossá teszik, hogy már a VI. és VII. századtól kezdve vettek fel gyermekeket a kolostorokba. Ezeket a gyermekeket nevelni és tanítani kellett. Meg kellett tanulniuk olvasni: a Regula szerint a szerzeteseknek naponta több órát kell tölteni olvasással és a zsolozsma éneklésével. Meg kellett tanulniuk írni is, hogy kódexeket másolhassanak. Valamilyen fokon meg kellett ismerkedniük a nyelvtan elemeivel is. A szerzetesek egyre több lelkipásztori, papi tevékenységet végeztek: foglalkozni kellett retorikával is. Ezek az “iskolák” eleinte csak a monostor közössége számára léteztek. (A témához nagyon hasznos anyag Philibert Schmitz OSB A bencések civilizációs tevékenysége a kezdetektől a XII. századig című munkája. Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2006.)
A tihanyi monostor, bár királyi alapítású, nem tartozott a nagy létszámú közösségek közé. Mégis ami az életformát illeti, ugyanabban a szellemiségben éltek itt is a szerzetesek, mint bárhol Európában. Számomra érdekes jelképes értéke van a Tihanyi alapítólevélnek: európaiságot jelent a latin alapszöveg: a latinitás biztosítja a közös szellemiséget. Ebben az oklevélben találjuk első írott szavainkat: megjelenik benne az identitás, a helyi jellegzetesség, a magyarság. S mindez a kereszténység eszméinek megjelenítése érdekében történik.
Szent Benedek Regulájában a 11. fejezet arról rendelkezik, hogy a zsolozsmán “olvassanak a könyvből, mint föntebb mondottuk, négy olvasmányt…” Van büntetés is a rendetlenkedőkkel kapcsolatban, s az egyik büntetés: “az imateremben sem zsoltárt, sem antifónát nem énekelhet, sem olvasmányt nem olvashat, míg csak eleget nem tesz.” Tehát a közösség előtt való felolvasásnak “rangja” van: büntetés, ha valaki ezt nem végezheti. (24. fejezet) A szerzeteseknek közös mindenük. A 33. fejezetben olvassuk: “Senki se merészeljen az apát rendelése nélkül bármit is adni vagy elfogadni, vagy bármit is sajátjaként birni; egyáltalán semmit sem: se könyvet, se írótáblát, se íróvesszőt, tehát igazán semmit sem. (…) Mindenük legyen közös…” A könyv tehát a “kívánatos” dolgok sorába tartozik!
“A testvérek étkezésénél nem szabad hiányoznia a felolvasásnak. De ne ragadja senki csak úgy alkalomszerűen kezébe a könyvet…” – olvassuk a 38. fejezetben. A 42. fejezetben találjuk a következőt: “Ha kétszeri étkezés van, ahogy felkeltek a vacsorától, üljenek le mindnyájan együtt, és az egyik olvasson föl a ‘beszélgetések’-ből vagy ‘Az atyák életé’-ből vagy esetleg valami mást, amin épülnek a hallgatók.” “Énekelni, felolvasni ne merjen senki, csak az, aki teljesíteni tudja ezt a feladatot úgy, hogy a hallgatók épüljenek.” (47. fejezet) A felolvasásnak rangja van, látjuk ismét: mások épülésére kell hogy szolgáljon. A 48. fejezet a mindennapi testi munkáról rendelkezik, de úgy, hogy közben jelzi: “más órákban pedig szent olvasmányokkal” foglalkozzanak. A délutáni pihenőidőben is van lehetőség az olvasásra: ekkor “ha valaki olvasni akar, akként olvasson magában, hogy mást ne zavarjon.” Ugyanebben a fejezetben találunk egy nagyon figyelemre méltó megjegyzést: “A negyvennapi böjtre mindenki kapjon egy könyvet a könyvtárból, amelyet elejétől végig olvasson el. Ezeket a könyveket a negyvennapi böjt elején adják ki. Mindenesetre azonban rendeljenek ki egy vagy két szeniort (idősebb testvért), hogy a monostorban abban az időben, amikor a testvérek olvasással foglalkoznak, körüljárjanak, és megnézzék, nem találnak-e hanyag testvért, aki henyél vagy beszélget, és nem törődik az olvasással, és így nemcsak magának van kárára, hanem másokat is zavar.” A nagyböjti idő különösen fontos a szerzetesek életében: mintegy az egész életnek nagyböjti fegyelemben kellene telnie. Hozzátartozik ehhez az időhöz a könyv: mindenki kapjon egy könyvet a könyvtárból. Tehát van könyvtár minden monostorban a Regula megírásának idején, vagyis az V-VI. század fordulóján! S a könyvtárban legalább annyi kötet kell hogy legyen – az istentisztelethez és a közös felolvasásokhoz szükséges könyveken kívül -, amennyi a szerzetesi közösség létszáma. (Csak zárójeles, nagyon szubjektív megjegyzés: a könyvet “elejétől végig” el kell olvasni! Okulhatnánk belőle ma is mindannyian.)
A bencés szerzetes élete könyvek nélkül elképzelhetetlen. Így volt ez a korai középkorban, így volt ez a tihanyi apátság alapításának idején és így van ez napjainkban is. Amikor újra lehetőséget kap egy közösség arra, hogy az ősi helyen éljen, szeretné életét alapelvei, hagyományai alapján formálni.
Az üres könyvtár képe többféle kihívást jelent. A könyvek hozzátartoznak az épített környezethez. Úgy is tekinthetjük a könyveket, mint műtárgyakat, amelyek a lelki-szellemi élet “berendezésének” kellékei. Elképzelhetetlen egy régi monostor az itt évszázadokkal ezelőtt használt könyvek látványa nélkül, és ugyanúgy elképzelhetetlen az itt megírt művek nélkül. A barokk kor jeles képviselője volt a XVIII. század második felében az apátság élén álló Vajda Sámuel, aki nemcsak a templomot ékesítette igaz buzgósággal (“dilexi Domine decorem domus tui” – szerettem, Uram, házad ékességét – így mondja a zsoltáros), hanem mély spiritualitással írta munkáit (többek között a három kötetes A’ mi Urunk Jesus Kristusnak élete; mellyet a’ négy Evángéliumból egyet tsinálván, rendbe szedett, és sok idvösséges tanúságokkal meg-bövitett, fö-tisztelendö Vajda Samuel Szent Benedek Szerzetén – lévö Tihanyi Kalastromnak Apátura. Posonyban, Landerer Mihály János betüivel, 1773.) Szegényebb volna a szobám, ha nem állna a polcomon ez a metszetekkel gazdagon ellátott munka. De nem ez kell, hogy kezem ügyében legyen; a mindennapi élet enélkül is élhető. Nagy kihívást jelent: mit szabad gyűjteni, illetve mit szabad elfogadnia egy könyvtárnak, amely szerzetesi könyvtár, és történetesen Tihanyban van, a magyarságnak ezen az ősi helyén.
Meggyőződésem, hogy mindent, ami Tihanyra vonatkozik, érdemes gyűjteni. Mindent, ami a szerzetességre vonatkozik, különös tekintettel a bencések magyarországi működésére. Modern teológiai alapmunkákat. Kézikönyveket. S ekkor merül föl a probléma: mi az, amit digitalizált formában érdemes vagy kell tartani?
A kérdés megkerülhetetlen. És minél inkább elmélyedünk a kérdésben, úgy tűnik, mintha fölöslegessé válnának a hagyományos könyvek. Egy ilyen apró könyvtárnak lehetne (lehetett volna) múltja, de a semmiből újrateremtett könyvtárnak más a feladata. Nem tud közkönyvtárként működni. Ugyanakkor a számtalan érdeklődést, megkeresést valamiképpen mégis fogadni kellene: a monostor sokak számára szellemi igazodási pont is legyen.
A könyvtárral párhuzamosan megjelenik az internet mint új lehetőség, a saját honlap: a látogató a honlapon “barangolva” előbb-utóbb hozzá kell, hogy jusson egy “virtuális” könyvtárhoz, amelynek kapcsolódási lehetőségei eljuttathatják Európa vagy akár a világ más földrészein lévő nagy apátságok gazdag anyagához.
A barangolás, az információgyűjtés után (legyen ez véletlenszerű vagy tudatos) azonban mégis csak az a megoldás egyelőre (s úgy hiszem, még nagyon sokáig): vegyen ki a könyvtárból egy könyvet, és azt elejétől végéig olvassa el!

Címkék