Tisztelt Konferencia!

Ezen a konferencián egyszerű résztvevőként otthon érezhetném magam. Kisdiákként megismertem az olvasás gyönyörűségét, s azt máig megőriztem. Életemet könyvek közt töltöttem – mint fiatal könyvtáros a pult egyik oldalán, majd mint a jog egyetemi tanára az olvasóasztal mellett. Unokáim most vannak abban a korban, amikor eldől a könyvekhez és az olvasáshoz való viszonyuk. Immár a második generációnál éljük át, hogy – azonos kulturális háttér mellett is – milyen jelentősége van az olvasástanítási módszereknek, a tankönyv- és könyvkínálatnak, az iskolák légkörének, a tanítók személyiségének. Ám már az is látszik, hogy a gyerekek egyéniségétől függően is mennyire különböző lesz ez a viszony. S végül, de nem utolsósorban államfőként minden eszközzel támogatni kívánom, hogy az országban mindenki minél tovább jusson az olvasásban, túl a puszta technikai olvasnitudáson, a komplex szövegek megértéséig, és kritikai reflexió képességéig. Ez az alapja nemcsak egy versenyképes társadalomnak, hanem a nemzeti kultúra fennmaradásának is.
Így hát teljes empátiával köszöntöm a konferencia minden résztvevőjét és a szervezőket, A Nemzetközi Olvasástársaság, valamint a Magyar Olvasástársaság tisztségviselőit.
A konferencia méretei lenyűgözők. Három napot teljesen kitölt a több mint 500 előadás, szimpózium, kerekasztal, workshop. Külön magyar nyelvű szekciók működnek; szintén gazdag programmal. Ezek előadásai beleillenek, s bátran bemutathatók és érdekesek lennének az angol nyelvű főprogramban is. Így viszont illusztrációként szolgálhatnak a többnyelvűség problematikájához, amelyet a konferencia is sok szempontból tárgyal. A magyar szekciók szervezése azonban dicséretes és hasznos, hiszen szélesebb itthoni érdeklődői kört von be a konferenciába.
Bár harminckilenc országból lépnek fel előadók, szembetűnő az amerikai túlsúly. Ez nemcsak abból a láthatóan rendkívül széles körű kutatómunkából adódik, ami az USA számos egyetemén folyik. Az is indokolja, hogy Amerikában megoldandó problémaként jelen van mindaz, ami az olvasással kapcsolatban az egész világ kultúrájában égető kérdés. Ezt ez a konferencia a kulturális sokféleségre adott válasz témájában fogja össze. Maga Amerika ebből a szempontból láthatóan egyre kevésbé “olvasztó tégely”. Viszont a kisebbségek, a migráció, a nyelvi és kulturális különbözőség kihívásai az olvasás tanításában és gyakorlásában természetesen, és az előadások szerint is, a Távol-Kelettől kezdve mindenhol másutt is hasonlóan jelen vannak. Kár, hogy Európa a konferencián alig hallatja hangját, pedig van mivel megküzdenie. A magyar nyelvű szekció szolgálhatna példákkal, ha az ott elhangzottak éppen nyelvi okból nem maradnának rejtve a világ előtt. A magyar előadásokban ugyanis szó van egyrészt a Magyarország határain kívül, a szomszédos országokban élő több milliós magyar kisebbség problémáiról, másrészt a Magyarországon belül a cigányok (romák) olvasási és megértési nehézségeiről a magyar nyelvű iskolákban. Éppen e hátrányos helyzetű közösségek számára volna fontos a könyvtárak mint egyben kulturális központok segítsége is. S ez a téma is mutatja, milyen rövid az út az olvasástól a társadalmi integráció problematikájáig.
A kultúrák sokfélesége persze nem csak a nyelvi vagy etnikai különbözőséget jelentheti. Az ilyen szempontból homogén közösségen belül is alapvetően befolyásolja az olvasni tudást a gazdasági és szociális helyzet különbözősége – s különösen a szövegmegértés képességét -, valamint azt, hogy kinek válik élete részévé a könyvolvasás. Az ilyen olvasásszociológiai kérdések megtárgyalását a konferencia említett témameghatározása némileg háttérbe szorította. Természetesen ez a társadalmi háttér közvetve mégis jelen van. Ugyanis a kisebbségi lét, az idegenség még inkább kiélezi az olvasástanítás és -tanulás összefüggését az anyanyelv állapotával, a kényszerű kétnyelvűséggel, az iskolák színvonalával és önállóságával, a kultúra közösségi tereinek – és speciálisan a könyvtáraknak – a létével és állapotával.
Az Európai Unió a maga programjaiban az egyetemek és a kutatás fejlesztésére, és a felnőttek folyamatos tanulásának követelményére koncentrál. Ehhez azonban nélkülözhetetlenek az alapok: az írni- és olvasni tudás. A PISA-vizsgálatok rossz eredményei sok országot riasztottak. Ismét előtérben vannak a viták az olvasástanítás módszereiről. A konferencia bőségesen tárgyalja az olvasástanítás módszereit és a reformmozgalmakat. Magyarországon ismét változások várhatók, s a kérdés az, hogy a vita csupán technikai-módszertani szinten marad-e, vagy tekintetbe veszi a szélesebb társadalmi összefüggéseket is. Erre nyomós ok lenne. Magyarország diákjai a vizsgálatban az olvasott szöveg megértésében kissé az átlag alatti teljesítményt nyújtottak. De mint Nagy Attila (a konferencia házigazdája) felhívja rá a figyelmet, az átlag a magas társadalmi státusú gimnáziumok maximális, és a szakmunkásképzők minimális teljesítményéből jött ki. A magyar kormány – nagyon helyesen – kiemelten támogatja a “digitális írás-olvasás” elsajátítását, vagyis a számítógép és az internet használatának tanítását és terjesztését. Ez azonban ismét csak feltételezi a hagyományos írni-olvasni tudást. Vagyis ide is a jó tanárképzésen és jó általános iskolákon át vezet az út. Szükség lenne az olvasás olyan intézményes támogatására is, mint amit nem egy ország a PISA-eredmények korrigálására megszervezett (mint például a német Stiftung Lesen).
Végül szeretném kifejezni örömömet afölött, hogy a konferencia milyen mélyrehatóan foglalkozik a gyerekkönyvekkel és a gyerekkönyvtárakkal. Magyarországon nagyon jó gyermekkönyveket lehet kapni. Újra és újra kiadják a klasszikus mesekönyveket, a népmesegyűjteményeket, és sok új mesekönyv is születik, amelyeket a gyerekek nagyon megszerettek, s gyerekeiknek is tovább fogják adni. Mi is szerettük annak idején egy-egy könyv szép illusztrációit. Az azonban kár, ha a mesekönyvből olyan, a rajzfilmek stílusában megrajzolt képeskönyv lesz, amely csak a történet vázát tartalmazza. Sajnálom azokat a gyerekeket, akiknek a szülők az ilyen lerövidített történetet mesélik el este. Hiszen ezzel az vész el, ami majd’ minden olvasás lényege lesz: a nyelv gazdagsága, az elmélyedés, a történet részleteiből kiinduló átélése a ki nem mondott tartalmaknak. Mindaz, ami miatt az olvasásra épülhet a kultúra.
Kívánok a konferenciának jó munkát, s azt, hogy erőfeszítéseik megteremjék gyümölcseiket!

* Elhangzott angol nyelven 2006. augusztus 8-án az ELTE Kongresszusi Központjában a “Betűhidak – a műveltség összeköt” (“Building Literacy Bridges”) címmel megrendezett 21. Olvasás Világkongresszus megnyitóján, továbbá közöljük Korzenszky Richárd előadását.