A helyismereti munka aktuális kérdései

Kategória: 2006/12

A fenti címmel rendezett konferenciát idén november 10-11-én a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Helyismereti Könyvtárosok Szervezete Jászberényben, a Városi Könyvtár és Információs Központ épületében. A feltűnően szép épület csaknem pontosan a konferencia előtt egy évvel, 2005. november 18-án nyitotta meg kapuit; a konferenciának volt tehát bizonyos jubileumi hangulata is. Jóllehet – amint majd arra a későbbiekben még kitérünk – a résztvevők igen alaposan megismerkedhettek mind az új/felújított épületben működő könyvtárral, mind annak országosan is kiemelkedő jelentőségű helyismereti munkájával, a konferencia korántsem lokális jellegű, kiváltképp nem lokális jelentőségű volt. Köztudott immár (a 3K mindent megtett ennek érdekében), hogy a legifjabb MKE szekció, a Helyismereti Könyvtárosok Szervezete gyakran és nagy súllyal rendez összejöveteleket, konferenciákat, szakmai megbeszéléseket. Minden oka megvan erre az aktivitásra. Hiszen van mit behoznia: a “klasszikus” könyvtári diszciplínákhoz, szakterületekhez képest későn és igen kemény nézeteltérések, viták során alakult csak önálló szakterületté, méghozzá olyanná, amelynek “helye” is csak lassanként vált egyértelművé. (Tudjuk, igen sokáig csak a megyei könyvtárakban lehetett “hivatalosan” helye a helyismereti gyűjteményeknek; még a nagyobb városi könyvtárak is csak “önszorgalomból”, mintegy luxusként foglalkoztak, foglalkozhattak ilyesmivel. Hogy azután mára miként alakult ki a helyismereti munka “tere”, itt nem szükséges fejtegetni, mert köztudott.) Ismert az is, hogy nincs magányosabb könyvtári szakember, mint a helyismerettel foglalkozó. Hiszen amíg minden társa ugyanazt és ugyanúgy műveli, legyen szó akár állományalakításról, olvasószolgálatról, feldolgozásról, tájékoztatásról, addig a helyismereti munkatárs egyedi-egyszeri anyagokkal dolgozik, ha persze módszertanilag talán azonos vagy hasonló módon is. Szükség, más diszciplínákénál nagyobb szükség van hát arra, hogy e szakterület munkásai, képviselői összejöjjenek, megbeszéljék, megvitassák közös vagy éppen nagyon is eltérő dolgaikat, áttekintsék feladataikat, egyeztessék stratégiáikat és taktikáikat, közös szempontrendszereket dolgozzanak ki, együttes javaslatokat tegyenek stb. Igen sokáig volt tervbe véve egy helyismereti kézikönyv összeállítása, ilyen azonban máig sem készült, ám éppen a Helyismereti Könyvtárosok Szervezete éves konferenciáinak rendre kiadott kötetei együttesen idestova valami kézikönyvre kezdenek hasonlítani, kézikönyvvé kezdenek összeállni. Ezúttal azonban másról volt szó. Nem arról, hogy meghatározott témában vagy témákban szót értsenek egymással a helyismereti könyvtárosok, hanem arról, hogy meghallgassanak és megvitassanak két alapvető fontosságú expozét, méghozzá olyanok előadásában, akik az adott területek leginkább felelős vezetői, képviselői. A szervezők, élükön a Szervezet elnökével, Takáts Bélá val az Oktatási és Kulturális Minisztérium Könyvtári Osztályának vezetőjét, Skaliczki Judit főosztályvezető asszonyt, illetve Bartos Évá t, a Könyvtári Intézet igazgatóját kérték fel arra, hogy a helyismereti munka ma legfontosabb két kérdéséről szóljanak, jelesül arról, mi a helye, mi a szerepe – a könyvtárügy egészében, stratégiai terveiben – a helyismereti könyvtári munkának, illetve, hogy hogyan, miként áll a helyismereti munkatársak képzésének ügye.

Mindkét kérdés igen sokszálú, igen bonyolult problematikát takar, valóban kardinális jelentőségű volt, hogy épp e két kérdéskör került ezúttal a középpontba. Skaliczki Judit előadása (Stratégia, minőségbiztosítás, helyismeret) már felütésében igen sokat adott a nagyszámú hallgatóságnak. A főosztályvezető-helyettes asszony azzal indított, hogy a helyismeret ma egészen kiemelt fontosságú terület. Sokkal fontosabb, mint azt általában képzelik, de sokkal fontosabb annál is, mint amilyen akárcsak öt esztendeje is volt. Miért? Elsősorban azért, mert az Európai Unió tagjai vagyunk, és ez a kultúrával kapcsolatos alapvető kérdéseket vet fel. Sokan hiszik azt, még többen félnek attól, hogy a nemzeti, a helyi kultúrák, kulturális tradíciók “feloldódnak”, megszűnnek a nagy egészben, a globalizáció egységesítő hatásait az EU-tagság felerősíti, nyomatékosítja. Éppen ellenkezőleg – mondotta az előadó. Az Európai Unióban a hangsúly arra esik, hogy a saját, semmi mással fel nem cserélhető egyediségek, természetesen kulturális egyediségek gazdagíthatják csak az uniót. Az önazonosságot nemcsak megőrizni szükséges, de azt kiemelten is kell kezelni. Ennek kapcsán arról is szólt Skaliczki Judit, hogy a könyvtárak általában igen hasonlítanak egymásra. Ez természetes és szükségszerű is, ám minden könyvtárban van valami felcserélhetetlenül egyedi, egyszeri, egészen sajátos is, és ez éppen a helyismeret. Egység a különbözőségben – foglalta össze mintegy aforisztikusan ezt a tézisét Skaliczki Judit, utalva arra is, hogy a maastrichti szerződés (1992) 151. cikkelye épp a kulturális örökség védelméről rendelkezik. Nos, ennek a kulturális örökségnek súlyponti, fölötte fontos “estközei”, helyszínei a helyismereti gyűjtemények. Arról van tehát szó, hogy a helyismereti munkának kialakultak, érvényesek az európai és a hazai keretei, feltételrendszere. Az európai keretek – túl az említett maastrichti szerződés megfelelő passzusain – le vannak fektetve a 2001-ben született Lundi alapelvekben is. Arról van szó, hogy épp a kulturális, nemzeti örökségeket kell kinek-kinek hozzáférhetővé, elérhetővé tennie az egész európai közösség számára. Nemcsak megőrzésről van tehát szó, hanem közzétételről, mindenki számára való elérhetőségről, nem egy passzív rezisztenciáról, hanem aktív szolgáltatásról. Ennek módja pedig a digitalizálás. A helyi, lokális, nemzeti kulturális örökség csak digitalizálva juthat el a nagyobb, európai közösséghez.

A hallgatóság feszült figyelemmel követte Skaliczki Judit előadását, hisz ezúttal valóban húsbavágó dolgokról volt szó, egy egész szakma, természetesen a helyismereti könyvtári munka alapkérdéseiről. Miután a kereteket, a feltételrendszert felvázolta, az előadó a konkrét tennivalókat is sorra vette. A legfontosabb, mondotta, hogy el kell készíteni az adott gyűjtemények stratégiai terveit, meg kell határozni a minőségirányítási elveket. Egészen természetes, hogy alkalmazni kell az Európai Norma (EN) minőségi előírásait. A konkrét feladatok meghatározásának szerves részei a jövőkép kialakítása, meghatározása, valamint a küldetésnyilatkozat megfogalmazása. Ennek kapcsán esett szó az előadásban arról is, hogy meg kell ismerkedniük a felelősöknek, a helyismeret munkásainak a kompetencia könyvtári ajánlásaival is.

A fentiekben adott – az itt lehetségesnél sokkal részletesebben kifejtett – gondolatok persze nem maradtak a levegőben. Az előadó szólt arról is, hogy a feladatok teljesítése érdekében milyen még konkrétabb lépésekre van szükség, a pályázatok útján biztosított forrásokon keresztül a Minőségirányítási Tanácsok megalakításán át el akár a SWOT-analízisekig stb.

Nem szükséges mondanom, hogy Skaliczki Judit előadásának elsöprő sikere volt. Hiszen azt hallhattuk a legilletékesebbtől, amiben mi magunk mindenkor bizakodtunk, amiben mindenkor hittünk, de amelynek bizonyosságáról – a legközvetlenebbül érintettek lévén – mégsem lehettünk abszolút meggyőződve: a helyismereti munka hasonlíthatatlan fontosságáról van szó. Ehhez képest, ha nem is csalódást, de mindenesetre lehangolódást okozott Bartos Éva expozéja. Azért, mert a Könyvtári Intézet igazgatóasszonya nem mondhatott mást, mint amit mondott: azt, hogy nincs és a közeljövőben sem várható speciális helytörténeti, helyismereti könyvtári képzés. Bartos Éva nem kevésbé hangsúlyozta a helyismereti munka fontosságát, mint Skaliczki Judit, érvei, meggondolásai is maximálisan kvadráltak a főosztályvezető-helyettes asszonyéival, ám – mindennek ellenére, a helyzet paradoxon voltára is utalva – le kellett szögeznie: 1994 óta minden speciális képzés a felsőoktatásé, és a felsőoktatásban jelenleg sincs helyismereti képzés önálló diszciplínaként. A bolognai rendszer alapján létrejött BA-kurzusok, BA-specializációk keretében legfeljebb a különgyűjtemények csoportjába lenne illeszthető a helyismeret tudásanyaga, ám – mindannyian tudjuk – mondotta Bartos Éva – a helyismeret sokkal több, és – részben – egészen más is, mint egyszerűen “különgyűjtemény”. Az előadás egyetlen vigasztaló, némi távlatot nyitó passzusa az volt, amikor az előadó arról szólott, hogy nézete szerint legalább 120 órás, akkreditált programra lenne szükség. Ennek eléréséhez azonban egyelőre nincs esély. Az mindenesetre látszott az előadásból, hogy itt súlyos problémáról van szó, és ez egyúttal azt is jelenti, hogy a megoldáson a Könyvtári Intézet “töri a fejét”, éppen nem tekinti a kérdést megoldottnak, sőt, annak fontosságával, megoldandóságával nagyon is tisztában van. Az előadáshoz többen is hozzászóltak, no, nem megoldást kínálva az egyelőre megoldhatatlanra, hanem azt jelezve, hogy alapvető szükség a helyismereti képzés megoldása. Gáncsné Nagy Erzsébet igen szellemesen exponált: mi még – mondotta – a nagy öregektől tanultunk, de hovatovább mi leszünk a “nagy?” öregek. A következő helyismereti generációk is autodidakták kell hogy legyenek?

A két főelőadás teremtette meg azt a keretet, amelyben azután a konferencia további programja zajlott. Ezúttal természetesen már a matter of fact kérdések álltak a középpontban, a gyakorlat problémái és a gyakorlati munka módozatai, nem egyszer olyanok, amelyek átvehetők, másutt is kipróbálandók, bevezetendők. A konferenciának ez a része már olyan volt, mint általában a helyismereti összejöveteleké: egymást “ezer év óta” ismerők, egymás problémáival tisztában lévők exponálták elképzeléseiket, mutatták be gyakorlatukat, szóltak újításaikról, tettek fel kérdéseket egymásnak, válaszoltak egymásnak, szóval a megszokott – és igen magas színvonalú – műhelymunka folyt. Gáncsné Nagy Erzsébet a helyismereti munka kérdőíves felmérésének lehetőségeiről, Kármán László a JaDox elektronikus könyvtári rendszer használatáról, Vincze Andrea ugyane rendszer bevezetésének-használatának békéscsabai eredményeiről, Sándor Tibor az aprónyomtatványok és fényképek digitalizálásának gyakorlatáról szólott. Minden előadás igen gazdagon és sokoldalúan illusztráltatott is, az előadók mindenkor nagyon konkrétak és gyakorlatiasak voltak, expozéikat – természetesen – nem méltatni és ismertetni szükséges, hanem az adott helyeken, a megfelelő módosítások és adaptálások után hasznosítani. A jelenlévők – jószerivel az egész helyismereti szakma – tudták és tudják ezt. Nemcsak a gondos jegyzetelés tanúskodott erről, hanem a kérdések és viszontválaszok, a tudakozódások és ellenvetések gazdag szövésű anyaga is, minderre menet közben is, külön fórumon is bőségesen nyílott mód és alkalom.

Két előadást szükséges azonban mindenképp kiemelnünk. Hál’ istennek mindkettőt közölhetjük a 3K következő számaiban. Az egyik Takáts Béláé, amely az Aprónyomtatványok teljes szöveges keresésének megvalósítása könnyen, gyorsan cím alatt hangzott el, és amelynek szellemességével csak kétségtelennek látszó hasznossága vetekedhetett. A másik a Városi Könyvtár igazgatóhelyettesének a jászberényi helyismereti munkát bemutató előadása volt, és amelynek azok is szívből tapsolhattak, akik – talán – nem éppen a digitalizálás elkötelezett hívei, hanem igen hangsúlyosan képviselik a hagyományosabb helyismereti munkálkodás – a digitalizálást persze egyáltalán nem kizáró – tradícióit. Mondanom sem kell, hogy ez utóbbi előadás legszebb “illusztrációja” természetesen maga a jászberényi helyismereti gyűjtemény volt, amelyet ki-ki igen alaposan szemrevételezhetett.

A jászberényi konferencia jelentősége aligha eltúlozható. Kivált Skaliczki Judit expozéja nyújtott hosszú távon érvényes útravalót, de persze a szakma sokáig fogja hasznosítani az előadások közvetítette gazdag gyakorlati ismeretanyagot is. Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, megint növekedett és erősödött a helyismereti könyvtárosok kicsiny, de annál intranzigensebb közössége, amiben persze oroszlánrész jutott a házigazdáknak, akik mindent megtettek, hogy a résztvevők valóban és minden szempontból otthon érezhessék magukat, és egyetlen gondjuk csak az legyen, amiről az egész rendezvény “szólt”: szakmánk alapkérdései.

Címkék