Több mint konferencia.

Kategória: 2005/ 2

Országos gyermekkönyvtáros konferenciát rendezett az esélyegyenlőségről az MKE Gyermekkönyvtári Szekciója és a sárospataki Zrínyi Ilona Városi Könyvtár a múlt év novemberében.

Budavári Klára szekcióelnök a konferencia témaválasztását azzal indokolta, hogy a könyvtárakban egyre gyakrabban jelenik meg egy különleges megközelítést, bánásmódot igénylő ún. fogyatékkal élő (értelmi sérült, Down-kóros, hallás-, látáskárosult, mozgáskorlátozott, hiperaktív, diszlexiás, diszgráfiás, viselkedésproblémás stb.) vagy hátrányos helyzetű gyermek-használói kör. Pedagógusaik, gondozóik, szüleik mind gyakrabban kérik, hogy ellátogathassanak a könyvtárba, s ott számukra tartalmas, nekik megfelelő programot biztosítsanak. A gyerekkönyvtárosok igazi kihívásnak érzik ezeket a feladatokat. Még nincs “kitaposott” útjuk ebben a témában (mint az egészséges, “átlaggyerekek” foglalkoztatásához), de azt tudják, hogy a könyv és az olvasmányélmény, valamint a könyvtári környezet nyújtotta lehetőségek és a könyvtáros személyes hatása mind befolyással lehet a sérült gyermek személyiségére is. “Nyitottak vagyunk, szeretetteli és biztonságos környezetet biztosítunk a számukra. Keressük a kapcsolódási pontokat, közös programokat is szervezünk, hogy a többi könyvtárhasználónk is elfogadja őket” – fogalmazott a szekcióelnök a konferenciáról tudósító tv-riporternek. Ehhez a tevékenységhez pedig szükséges egymás folyamatos szakmai, módszertani és érzelmi megerősítése, a tapasztalatok cseréje, az új ismeretek megszerzése, az állandó tájékozódás, kitekintés – a szakmán túlra is. Ebben a mondatban el is soroltam a konferencia szerkezeti elemeit, felépítésének főbb csomópontjait. Éppen ezekhez az igényekhez igazították a szervezők a programot.

A kétnapos tanácskozás házigazdája, Halász Magdolna igazgatónő, nyitóelőadásában épp csak ízelítőt adott abból a sokrétű tevékenységből, ami Sárospatakon folyik a gyerekek esélyegyenlőségének megteremtése érdekében: a speciális iskolákkal, óvodákkal való együttműködés, saját könyvtáruk sajátos célokat szolgáló állományrészeinek gondos fejlesztése, a kifogyhatatlan ötletgazdagság a módszerek és formák alkalmazásában, a könyvtár kisugárzása kistérségük településeire, valamint a határon túl élő gyermekekre is, végül a “segítők segítése” szakirodalommal, műhelymunkával – amint a szóban forgó szakmai rendezvény is mutatja.

A továbbiakban hallottunk hiteles és meggyőző, professzionális gyermekkönyvtárosi előadásokat Kucska Zsuzsától (FSZEK, Budapest), Koleszár Mártától (Katona József Könyvtár, Kecskemét); új eljárásokat, módszereket ajánló, azok megtanulhatósága mellett érvelő bemutatókat Némethné Kapus Krisztinától és Regéci Mártától (Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Kiskunfélegyháza) a drámapedagógia, a biblioterápia alkalmazási lehetőségeiről Bartos Évától (Könyvtári Intézet, Budapest).

A fent említett “kitekintés” nyújtása, a látókör tágítása érdekében Szoleczky Emese (Hadtörténeti Múzeum, Budapest) a hazai és külföldi közgyűjtemények akadálymentesítési tapasztalatait osztotta meg hallgatóságával. Kókayné Lányi Marietta , a Gyermekek Háza (Budapest) elnevezésű speciális iskola vezetője a sérült gyerekek integrált oktatásának hatékonyságáról szóló, Tunyogi Erzsébet, a Gyógyító Játszóház (Budapest) vezetője pedig a játékterápia alkalmazási lehetőségeit bemutató előadásával – nyugodtan mondhatjuk – lenyűgözte közönségét.

Két olyan kiemelkedő szaktekintély is előadott a konferencián, akikkel úgy van az ember: beszéljenek bármiről, csak minél tovább hallgathassuk őket…! Az első napon Vekerdy Tamást , a másodikon Gabnai Katalint üdvözölhették körükben a gyermekkönyvtárosok. Nagyívű, szuggesztív gondolataik széles összefüggésrendszert rajzoltak fel, amelyben a jelenlévők el tudták helyezni önmagukat, és amelyben értelmet kapott saját tevékenységük is.

Azt talán mondanom sem kell, hogy a két nap alatt temérdek hasznos információ cserélt gazdát továbbképzési lehetőségekről, honlapokról, módszerekről, rendezvényekről, szakmai partnerekről, mint ahogy azt sem szükséges bizonygatnom, hogy a házigazdák közismert vendégszeretete mennyi kedves, változatos kiegészítő programmal tette élményszerűvé a konferenciát!

Ezek említésével együtt sem tűnik többnek a beszámolóm, mint szikár programismertetésnek. Mire hát akkor a címnek választott hangzatos szófordulat?! Nem, nem reklámfogás, nem divatkövetés, erről mindenkit biztosíthatok! Hazafelé tartva a konferenciáról, még egyszer végiggondolva az eseményeket, megértettem, hogy a sárospataki tanácskozást nem lehet csak önmagában értékelnünk. Megelevenedett bennem egy nyári szakmai program emléke. Mint emlékezetes, a 2004. évi miskolci vándorgyűlés központi gondolata “A könyvtár – esély a jövőhöz” volt, és a könyvtárral mint az esélyteremtés egyik fontos színterével foglalkozott, és ennek keretében tartott igényes, tartalmas és rendkívül sikeres programot a gyerekkönyvtáros szekció a hátrányos helyzetű gyerekek és a könyvtár, az olvasmányélmény összefüggéseiről. A két esemény szerves egységet képez. Sőt! A szálak visszavezethetők a még néhány hónappal korábbi, 2003 decemberében a FSZEK-ben tartott IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) konferenciáig, amely Teljes élet vagy az élet teljessége címmel a sérült gyermekek és az olvasásélmények kapcsolatát igyekezett feltárni. Gyanítom, hogy ha tovább folytatnám az időben visszafelé történő keresést, akkor egy folyamatos láncolatot találnék, felfűzve rajta a gyermekkönyvtárosoknak a témához különféle módon kapcsolódó fontos kérdéseit és válaszait. Vagyis nagyon tudatosan, következetes szakmai programsorozatot építettek fel az idők folyamán, érzékenyen és felelősséggel előkészülve mintegy arra a stratégiai feladatra is, amit a magyar könyvtárügy fogalmazott meg a 2003-2007-es időszakra, jelesül a hátrányos helyzet enyhítésére, az esélyek kiegyenlítésének fokozatos elérésére. Igen, arról van szó, hogy elköteleződtek egy ügy iránt, s azt nem csak a szívükkel akarják jól csinálni, hanem szakmailag is hatékonyan. Professzionálisan. Ennek felismerése lelkesített fel engem is, a némiképp kívülállót.

A sors szeszélye folytán éppen tíz évvel korábban és éppen Sárospatakon, ugyancsak egy szekcióprogram keretében fogalmazhattam meg elismerő szavakat a gyermekkönyvtárosok nyitottságáról, fogékonyságáról, problémaérzékenységéről, kezdeményezőkészségéről. Most nagy örömmel állapíthatom meg, hogy mind­ez azóta is épp olyan igaz és hiteles.

A rájuk váró feladat azóta sem lett kevesebb, az ún. egyéb feladat inkább több, mint például éppen most, uniós csatlakozásunk után, az esélyegyenlőség megteremtését célzó könyvtári elvárás. Mivel a létszám nem lett magasabb intézmé­nyeinkben, sőt, a munkaórák száma sem, és a nagyrészt összevont felnőtt-gyerek könyvtárakban a szakterületi foglalkoztatás sem mindig biztosítható – bizony, nem könnyű ilyen következetesen és céltudatosan haladni a vállalt úton. Ráadásul ezt az utat “mosollyal, szeretettel, elfogadással, empátiával, olvasmányélménnyel” kívánják kikövezni – hogy ismét Budavári Klára szavait idézzem.

Azt hiszem, a gyermekkönyvtárosok a legfontosabb tényezővel kezdték el a fogyatékkal, illetve segítséggel élő gyermekek korlátainak lebontását: a morális akadálymentesítést máris sikerült megvalósítaniuk!

Címkék