Arról szeretnék itt és most számot adni, hogy a kulturális tárca, illetve a kulturális intézményhálózat mit tehet és mit tesz a területfejlesztés célkitűzéseinek megvalósításáért. Miután nagyon sok könyvtáros is van a résztvevők között, engedjék meg, hogy felolvassam a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvényben megfogalmazott célokat, s aztán nézzük meg, hogy egyrészt a nyilvános könyvtári ellátásról szóló törvényben, másrészt a könyvtárak mindennapi gyakorlatában ezek a célok vajon tetten érhetők-e.

“A területfejlesztés és területrendezés célja az ország valamennyi térségében a szociális piacgazdaság kiépítésének elősegítése, a fenntartható fejlődés feltételeinek megteremtése, az innováció térbeli terjedésének elősegítése, a társadalmi, gazdasági és környezeti céloknak megfelelő térbeli szerkezet kialakítása. Célja továbbá a főváros és a vidék, a városok és a községek, illetve a fejlett és az elmaradott térségek és települések közötti, az életkörülményekben, a gazdasági, a kulturális és az infrastrukturális feltételekben megnyilvánuló jelentős különbségek mérséklése és a további válságterületek kialakulásának megakadályozása a társadalmi esélyegyenlőség biztosítása érdekében. Célja továbbá az ország célszerkezete, településrendszere harmonikus fejlődésének elősegítése, illetve a nemzeti és térségi identitástudat megtartása és erősítése.” (Lásd: az 1996. évi XXI. törvényt.)

E rövid idézet alapján is nyilvánvaló, hogy a könyvtárosok – mindennapi munkájuk végzése során – nemcsak a nyilvános könyvtári ellátásról szóló törvény előírásait teljesítik, hanem a területfejlesztésről szóló törvény célkitűzéseit is segítenek megvalósítani. A magam részéről szeretném, ha a vidékfejlesztési tárca megkapná az általa igényelt milliárdos tételeket a jövő évi költségvetésben. Bízom benne ugyanis, hogy az FVM legalább olyan mértékben támogatja majd a kulturális intézményhálózat fejlesztését, mint amilyen mértékben a kulturális tárca igyekszik támogatni a területfejlesztési célkitűzések elérését a szakmai fejlesztési programokkal.

A területfejlesztés és a könyvtári rendszer kiépítése szétválaszthatatlan. A könyvtárak működése során régóta kiderült már, hogy a könyvtárak csak együttműködve képesek kiszolgálni az olvasók által megfogalmazott igényeket. Ez az együttműködés elsősorban a gyűjteményszervezésben valósulhat meg, abban, hogy tudom azt, hogy egy másik könyvtár milyen gyűjteményt gyarapít, és számítok is rá, és megosztva próbáljuk szolgáltatni a világon megjelent összes dokumentumot és információtermést. Ehhez a vidéki könyvtárakat is el kell látni azokkal a korszerű technikai eszközökkel, amelyekkel gyors kapcsolatot tudnak kialakítani más könyvtárakkal. E célnak pedig meg kellene jelennie a területfejlesztési célok között is.

Amit az alelnök úr az elején megfogalmazott a régiók megalakulásáról és a régióban működő könyvtárak tájékoztatási kötelezettségéről, az nagyon fontos dolog. Ismerve a három megyei könyvtár felkészültségét, úgy gondolom, itt nem fog problémát okozni, hogy bármelyik könyvtár képes legyen a régió egészéről tájékoztatni. A megyei könyvtárak számára az ehhez szükséges technika már rendelkezésre áll, mert az utóbbi években komoly fejlesztési programokat tudtunk elindítani. A cél természetesen az, hogy a régió bármely könyvtárába toppan is be az a menedzser, a régiónak bármely szegletéről megtalálja azokat az információkat, amelyekre szüksége van a munkájához. Alelnök úr utalt rá, hogy a rendszerváltozás körül bizony eléggé drámai perceket éltek át a könyvtárak Magyarországon. Több könyvtárt bezártak, szinte az egyik napról a másikra drasztikusan lecsökkent az állománygyarapítási keretösszeg. Voltak olyan könyvtárak, amelyek képtelenek voltak egy kötet friss dokumentumot is beszerezni. Valóban kérdőjeles volt, hogy akkor mi lesz a könyvtári intézményhálózat sorsa. Azt kell mondjam, hogy elsősorban a könyvtárosok összefogásának köszönhetően – és nem véletlen, hogy ez a rendezvény is most az őszi könyvtári hetek keretében és az “Összefogás a könyvtárakért” jelszavával zajlik – lettek a könyvtárak a rendszerváltozás “nagy túlélői”. Ezt ugye Lengyel László fogalmazta meg egy könyvtáros vándorgyűlésen, hogy az értelmiségi rétegből tulajdonképpen a könyvtárosok voltak az egyetlenek, akiknek látványosan sikerült összefogniuk, és “hajuknál fogva kihúzniuk magukat” a gödörből.

Ennek az összefogásnak volt köszönhető, hogy nagy beruházásokat sikerült indítani: felépült a Bács-Kiskun megyei könyvtár, az utóbbi években címzett támogatással sikerült kibővíteni a Veszprém megyei és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei könyvtárat, elkezdhettük a Pest megyei könyvtár (és levéltár) építését, elindult a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár több mint 2 milliárdos beruházása és rekonstrukciója. Jövőre folytatódhat a sor a Vas megyei könyvtárral és a gödöllői városi könyvtárral. Nagykanizsán már elindult az új városi könyvtár építése, most adtuk át a felújított könyvtárakat Balatonbogláron, Kecelen, Dunakeszin, Bólyon, Kisszálláson, Jászszentlászlón. Ez mind-mind annak köszönhető, hogy a ’90-es évek elején a könyvtárosok nem hagyták el ezt a pályát, ottmaradtak a helyükön, és látványosan képesek voltak megértetni a politikával, hogy nem hagyhatják ezt az intézményhálózatot elveszni. Hiszen olyan értékeket őriznek, amelyek nélkül demokratikus jogállam nem alakítható ki semmilyen országban. Ennek volt köszönhető szerintem az is, hogy a könyvtári törvény elfogadására is sor kerülhetett. Ráadásul olyan törvényt sikerült elfogadtatni az országgyűléssel, amellyel Európában is büszkélkedhetünk, s amelyet azóta az EU-bizottság illetékes igazgatósága példaként ajánl más országok számára is.
E törvény lényege szerintem, hogy sikerült kimondani a könyvtárhasználathoz való jogot Magyarországon. Ez a jog az alkotmányból levezethető jogokat garantál. Nevezetesen az információhoz való hozzájutás jogát, a művelődéshez való jogot, a tudományos kutatáshoz való jogot és a közérdekű adatok megismerésének jogát stb. Tehát a törvény célja az volt, hogy a könyvtárhasználati jog gyakorolható legyen Magyarországon minden állampolgár számára függetlenül attól, hogy hol él. Elmaradott kistérségekben vagy a fővárosban egyaránt. Ahhoz viszont, hogy ezt a jogot gyakorolni is lehessen, kötelezettségeket kellett megfogalmazni az állam és a helyi önkormányzatok számára. Nevezetesen: “az állam és a helyi önkormányzatok feladata, hogy biztosítsák a nyilvános könyvtári ellátás rendszerszerű működését”. Ehhez a törvény garantál bizonyos mennyiségű nyilvános könyvtárat: ezek az országos szakkönyvtárak, az egyetemi könyvtárak, a nemzeti könyvtár, és a törvény kötelezi a megyei önkormányzatokat arra, hogy fenntartsanak nyilvános könyvtárat.

A települési önkormányzatok esetében ezt a kötelezettséget nem lehetett kimondani, mert az önkormányzati törvény ezt nem tette lehetővé. Nem is lett volna célszerű egyébként kimondani, hiszen az önkormányzatok többsége jelenleg nem képes könyvtárt fenntartani. A törvény tehát úgy szól, hogy a települési önkormányzat köteles a lakosai a számára a nyilvános könyvtári szolgáltatás elérhetőségét biztosítani. Ezt a települési önkormányzat vagy könyvtárfenntartással, önállóan, vagy más önkormányzattal társulva teheti meg, vagy pedig a törvény szerint meg kell hogy rendelje a lakosai számára ezt a szolgáltatást egy nyilvános könyvtártól. Ennek a szolgáltatás megrendelésnek rengetegféle változata lehetséges. A cél az lenne természetesen, hogy minden településen legyen olyan könyvtár, amely megfelelő technikai eszközök segítségével képes közvetíteni a nagy országos könyvtárak szolgáltatásait is.

A törvény alapján tehát minden képviselő-testületnek át kell gondolnia ezt a kérdést. Ha nem képesek könyvtárt fenntartani, akkor meg kell mondaniuk a lakosaiknak, hogy ugyan jogotok van a könyvtárhasználatra, de nekünk most nincs ennyi pénzünk, de azt a központi normatív támogatást, amit erre kapunk, odaadjuk a városi könyvtárnak vagy a megyei könyvtárnak, vagy a nem tudom melyik könyvtárnak, és ti “be vagytok oda fizetve”, használjátok annak a szolgáltatásait, gyűjteményét. Ezt nagyon kevés önkormányzat, képviselőtestület meri kimondani egyébként (mert a könyvtárak fenntartása bármely község költségvetésében is olyannyira minimális összeg, hogy nehezen indokolható, miért pont erre nem jut pénz, másrészt pedig rögtön felmerülne a lakosokban a kérdés, hogy hát milyen közszolgáltatást kapunk mi, ha már egy kis könyvtárt se, ahol legalább a napilapokat meg lehetne nézni). Inkább azt mondják az önkormányzatok, hogy mi fenntartunk könyvtárt. Csakhogy ezeknek a könyvtáraknak a többsége messze nem valósítja meg azokat a követelményeket, amelyeket teljesítenie kellene. Azt gondolom, hogy nagyon hosszú folyamat elején vagyunk, amíg minden településen tisztázzák ezt a kérdést. A minisztérium természetesen csak azt teheti, hogy ösztönzi az önkormányzatokat, hogy tartsatok fenn könyvtárt, illetve kéri: merd bevallani, hogy nem vagy képes könyvtárt fenntartani és akkor megpróbálunk segíteni.

Most el kell készítenünk a nyilvános könyvtárak jegyzékét, ez hamarosan meg fog jelenni a közlönyben. A jegyzék mobil, tehát aki most nem kerül fel rá, nem kell megijednie, bármikor fel lehet kerülni erre a jegyzékre. Ennek elkészültével év végére el tudom készíteni azt a térképet, amely kimutatja a könyvtári ellátás fehér foltjait Magyarországon. Nincs kétségem afelől, hogy ez a fehér folt megegyezik majd a területfejlesztési szakemberek által készített fehér foltokkal. Legalábbis nagy mértékben lefedi ugyanazokat a területeket. Ha ez elkészül, akkor azt kell végiggondolnunk, hogy milyen módon tudunk segíteni a feladatellátásban, meg kell néznünk például, hogy melyik megyei vagy városi könyvtárban kellene mozgókönyvtári hálózatot beindítani.

Szeretném bejelenteni, hogy a közművelődési revitalizációs program folytatódni fog jövőre is (már 200 millió forinttal), és – miniszter úr szóbeli ígérete alapján – külön 100 millió forinttal elindíthatjuk a könyvtári revitalizációs programot is. E keretből várhatóan azokat a településeket tudjuk majd támogatni, ahol létezett régen kiskönyvtár, van gyűjtemény, csak mondjuk évek óta nem tudnak szerzeményezni, nem tudják kinyitni ezt a könyvtárt, mert se fűteni, se világítani nem tudnak. De ha van szándék a képviselő-testületben, ha szeretnék ezt megfelelő szakmai színvonalon működtetni, akkor lehetőségük lesz pályázni az újraindításra. Az érdekeltségnövelő támogatásnak is van egy része, amit külön felzárkóztató programként indítunk. Erre azok pályázhatnak, akik az egy lakosra jutó országos átlagnál kevesebbet költöttek állománygyarapításra (igaz, hogy ez sem működik “saját erő” nélkül, nekik is le kell tenni hozzá azt a részt, amihez mi hozzá tudunk járulni). Folytatódni fog a “Könyvtárpártoló Önkormányzat” cím elnyerésére kiírt pályázatunk is.

Úgy gondolom, hogy körülbelül 10 év múlva juthatunk el oda, hogy a könyvtári rendszert valóban működőképessé tettük. Tehát kb. ennyi idő kell ahhoz szerintem, hogy azok a könyvtárak, amelyek a könyvtári rendszer tagjai, és már teljesítik a törvényben előírt alapkövetelményeket (tehát mindenki által használhatók és megközelíthetők, könyvtári szakembert alkalmaznak, kizárólag könyvtári szolgáltatásra alkalmas helyiséggel (is) rendelkeznek, használóik számára megfelelő időpontban tartanak nyitva, és ellátják azokat az alapfeladatokat, amelyeket a törvényben rögzítettünk). A szaktárca kezelésében lévő fejlesztési forrásokat ezért elsősorban azoknak a könyvtáraknak kell juttatnunk, amelyek a jegyzékben majd szerepelnek.

Azokon a településeken, ahonnan nem kerül fel könyvtár a jegyzékre, ún. felzárkóztató programot is szeretnénk indítani. Ehhez például a Vidékfejlesztési Minisztériummal “gyümölcsözőbb” kapcsolatot kellene kialakítanunk. Én bízom abban, hogy Önök itt a megyékben és a régiókban a területfejlesztés kérdéseit nálam sokkal konkrétabban és eredményesebben élik meg. Én egyelőre azt látom, hogy a különböző tárcáknál nagyon szétesik ez az egész. Bár a kulturális miniszternek sok kérdésben véleményezési joga van, ez a gyakorlatban úgy zajlik, hogy a céljellegű decentralizált előirányzatokra beadott kis pályázatokat a területfejlesztési tanácsok elküldik hozzánk véleményezésre. Teljesen evidens, hogy minden pályázatra azt írom: messzemenően kérjük szépen támogatni, mert e nélkül a kis könyvtár nélkül ez a régió soha nem fog bejutni Európába. De hogy mi lesz a pályázat sorsa, arról, sajnos, visszajelzést nem kapunk. Ez a véleményezgetés tehát így teljesen formális és felesleges. Az oktatási minisztérium már leadta ezt a jogkört a megyei közoktatási alapítványoknak. Én többször kezdeményeztem már, hogy részünkről a megyei könyvtárakat vonják be ebbe a feladatba. Mert azt gondolom, hogy nálamnál sokkal jobban ismerik a megyei könyvtár munkatársai a megyében működő könyvtárak helyzetét. Az lenne a legjobb természetesen, ha a területfejlesztési tanácsok – legalább tanácskozási joggal – a megbeszéléseikre is meghívnák a megyei könyvtárak igazgatóit. Mert nemcsak ezzel a pályázati rendszerrel van baj szerintem, hanem a területfejlesztési koncepciók elkészítésével is. Ezeket is megkapjuk ugyanis véleményezésre. Úgy látom, hogy ezek a koncepciók “egy kaptafára” készülnek. Eleinte még leírtam, hogy túl általánosak, bölcs dolog lenne, ha konkrétan megneveznék azokat a megyében fellelhető kulturális és a szellemi kincseket, amelyeket meg akarnak őrizni és fejleszteni szeretnének, amelyek pl. a turisztika szempontjából vonzóvá tehetik az adott területet. Jó lenne, ha megneveznék azokat az intézményeket, amelyek konkrét feladatokat kaphatnak a területfejlesztésben, sőt kötelesek abban részt venni. Az az igazság, hogy ezekben a koncepciókban például sehol nem lelem fel a megyei könyvtárak helyismereti anyagaiban őrzött fantasztikus tudást és információt. Egyszerűen nem értem, hogy miért nem vonják be ebbe a munkába a megyét évtizedek óta járó és ismerő könyvtárosokat, akik konkrétummal, tartalommal tudnák megtölteni ezeket a koncepciókat. Lehet, hogy ezek az anyagok megfelelnek az európai uniós elvárásoknak, de nem hiszem, hogy közelebb visznek bennünket a területfejlesztési törvényben felsorolt célok megvalósításához. Ezeknek a koncepcióknak készülnek majd alprogramjai, reménykedem benne, hogy a könyvtárosok tudását legalább ezeknél felhasználják majd. A könyvtáraknak és a könyvtárosoknak mostanában az a legnagyobb tragédiájuk, hogy sem a politikusok, sem a döntéshozók nem tudják, milyen fantasztikus fejlődésen mentek keresztül az utóbbi években, és milyen sokféle feladatot el lehetne készíttetni velük.

A minisztériumokban dolgozók, ha meg akarnak valamit valósítani, általában azzal kerülnek szembe, hogy nincs kapcsolatuk a vidékkel, nem tudják, kit hívjanak fel, kit kérdezzenek meg az adott témáról. Én könnyű helyzetben vagyok, mert a megyei könyvtárak, a városi könyvtárak és községi könyvtárak rendszerben, hálózatban működnek, képesek információt felhozni, közvetíteni – pillanatokon belül – a központi igazgatás számára. Más minisztériumok, pl. a Külügyminisztérium most kezd tapogatózni (hová helyezhetné el pl. az EU-anyagokat). Attól félek – és látok ilyen kezdeményezéseket –, hogy új intézményeket alakítanak ki Magyarországon olyan feladatokra, amelyeket például a könyvtárak is el tudnának látni. És hiába mondja a kulturális tárca, hiába mondják a könyvtárosok, iszonyatos pénzeket dobálnak ki az ablakon. A könyvtárak meg tovább nyomorognak, a kulturális tárca pénzeiből pedig alapvető dolgokat nem tudunk fejleszteni. Lehetne pedig közösen is, hiszen a cél közös: lakható és humánus vidéki Magyarországot teremteni.