Szentmihályi János emlékülés

Kategória: 1998/ 6

Az MKE Bibliográfiai Szekciója, az OSZK és az ELTE Könyvtártudományi és Informatikai Intézete 1998. május 19-én Szentmihályi János Emlékülést tartott az OSZK-ban. Az ülés programját a 3K áprilisi számában közöltük. Most Győri Erzsébet köszöntőjét és Ferenczi Zsuzsa előadását adjuk közre.

Még a rövidre szabott földi lét mércéjével is közöttünk lehetne, hiszen ez év július 23-án lenne kilencven éves.

A legszellemesebb magyar intellektuelek közé tartozott, mondásai, történetei körbejártak a szakmában, a könyvtárakban, az egyetem könyvtári tanszékén, mindenhol, ahol megfordult. A csípős szellemességű könyvtáros már életében, halála után pedig kiváltképp eltakarta, elfedte a tudóst, a szemét mindig az újon, a haladón tartó szakembert.

Életútját, pedig az sokszor és sokféle kanyarokat volt kénytelen tenni, máig jelentős művek kísérték. De talán nem kevésbé jelentősek voltak azok a kollektív munkák sem, amelyeket elindított, amelyeket ő koncipiált és amelyek máig létezők. De az élőszónak is művésze volt, mestere az élőszóban történő szaktájékoztatásnak.

Tanítványai közül sokan mondhatnák, hogy szigorú, igényes tanár volt. Vértesy Miklósnak mondta a Könyvtáros 1978. januári számában megjelent interjúban: “Úgy érzem, hogy aki az egyetemi tanulmányokat választotta, vállalja azt is, hogy a tanulásban elér egy bizonyos színvonalat. Ezt megkövetelem a hallgatóimtól. Aki könyvtáros, vagy tájékoztatási szakember akar lenni, legyen járatos a szakmai tájékozódás forrásaiban, és ismerje módszereit, különben menthetetlenül lemarad. Ez annál inkább szükséges, mert nagy a fejlődés. Hogyan fog valaki eligazodni az információs visszakereső rendszerek, a számítógép útján való tárolás kérdéseiben, ha nem sajátította el legalább az alapfogalmakat?”

A bibliográfia történeti és elméleti kérdései mellett a tájékoztatás módszerei, a források széles körű ismerete foglalkoztatta. Ahogyan ő mondta, kedvenc témája, szívügye a hungarika bibliográfia volt.

Életútja bőven kínált alkalmat kiábrándulásokra, mégis, ahogyan Futala Tibor írta róla, a TMT 1982. 1–2. számában: “egyéniségében ott élt a nagyvilág, Európa és a magyarság haladásába vetett töretlen hit, ott munkált a szerteágazó, ám élete végéig csillapíthatatlanul gyarapított tudás »mindig tovább«-ot parancsoló ereje. Ezért vállalhatta – vállalta is – oly természetes öntudattal a könyvtárosságot, a könyvtárosságra tanítás misszióját. Ő pontosan tisztában volt vele, hogy szakmánk nagyszerű szakma, hogy a szakmának nincs oka kisebbrendűségi érzésekre, és bizonyos volt abban is, hogy a könyvtárosság átlép minden »mai kocsmán«, csak éppen művelőinek annyit kell tudniuk, tanulniuk, mint amennyit választott példaképei tudtak és tanultak.”

Életútjára és annak több generációba plántált hozadékára teljességgel visszaemlékezni és azt tovább víve kamatoztatni – egyebek mellett – ez az emlékülés is kiváló alkalom volt. Ezt a jelentős, sok színben villódzó pályát a lehető legtöbb oldalról érdemes értelmeznünk, hogy a fiatalok, az utódok számára is közkinccsé tegyük.

Címkék