Kísérlet a könyvtárak rendszerszerű működésének vizsgálatára

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával folyó kutatásunk elsősorban arra irányult, hogy egy adott térségen belül számba vegye az ott működő könyvtárak együttműködését, a könyvtári funkciók rendszerré szerveződését. A térség, amelyet vizsgálunk, az északkelet-magyarországi régió: Nógrád, Heves valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye. A kutatás első ütemében Heves megyében vizsgálódtunk, amely tevékenységünk során nemcsak értékes információkhoz jutottunk, hanem kidolgoztuk az adatgyűjtés adekvát módszereit is.

Szempontjaink a következők voltak:

Szerettük volna feltárni, hogy egy adott térségen belül milyen formális, illetve informális együttműködést lehet felfedezni, mit jelent ez a mindennapi munkát tekintve, kiterjed-e az együttműködés a gyűjtőköri szabályzatok rögzítésére, van-e számítógépes kapcsolat az egyes intézmények között. Szakmai kérdésekben kihez fordulhatnak tanácsért, segítségért az egyes intézmények, a nagyobb könyvtárak milyen segítséget nyújtanak a térség kiskönyvtárainak, például a községi könyvtárak kitől remélhetnek segítséget?

A kutatás fontos eleme a közvetlen társadalmi környezettel való kapcsolat vizsgálata: milyen együttműködés alakult ki az iskolákkal, az egyéb kulturális intézményekkel, a helyi civil szervezetekkel, milyen a viszony a fenntartóval. Mennyiben különböznek a fenntartói, a könyvtárosi, a használói szerepértelmezések, elvárások?

Az adatgyűjtést kiterjesztjük az olvasói igények számbavételére, megkérdezzük, hogy a használó mit vár az adott könyvtártól, mennyire elégedett a szolgáltatásokkal, milyen egyéb szolgáltatásokra tartana igényt?

A vizsgálatba bevont intézmények köre, vizsgálati módszerek

Az első ütemben Heves megye települési és középiskolai könyvtárait vettük szemügyre, valamint a megyeszékhelyen található nagyobb könyvtárakat: az Esterházy Károly Pedagógiai Főiskola Könyvtárát, a Heves Megyei Pedagógiai Intézet Könyvtárát, és a Főegyházmegyei Könyvtárat.

A megyei könyvtár igazgatójával és több munkatársával, valamint a városi könyvtárak vezetőivel magnetofonos, félig strukturált interjú készült, csakúgy, mint a főiskola könyvtárának, a megyei pedagógiai intézet könyvtárának és a főegyházmegyei könyvtárnak a vezetőjével. A kisebb könyvtárak vezetőivel kérdőíves interjút készítettünk: a megyében található 110 községi könyvtárból 48 vezetővel, és a 30 középiskolai könyvtárból 20 vezetővel. (A kérdőívek megválaszolása természetesen önkéntes volt!) Ugyancsak kérdőíves interjút készítettünk összesen 700 olvasóval, az alábbi megoszlás szerint:

Megyei könyvtár: 100 fő

Városi könyvtárak: 250 fő

Községi könyvtárak: 150 fő

Főiskolai könyvtár: 100 fő

Középiskolai könyvtárak: 100 fő

Együttműködés a különböző könyvtárak között

A különböző könyvtárak közötti, az intézmények lényeges funkcióit érintő, a mindennapi munkában jelenlévő formális együttműködés a könyvtári hálózatok megszüntetésével egy időben lényegében megszűnt. Megszűnt a centralizált ellenőrzés és számonkérés, de megszűnt a rendszeres szakmai segítségnyújtás is. Az egyes intézmények önállóvá válása nagyon sok esetben az intézmények magára maradását is jelentette, nem csak a szűken vett könyvtárosi szakmai kérdések tekintetében, hanem a társadalmi környezettel, főleg a fenntartóval vívott harc vonatkozásában is. A könyvtárosok, könyvtárvezetők magánya annál inkább tetten érhető, minél kisebb intézményről, illetve minél kisebb településen működő intézményről van szó.

A megyei könyvtár munkatársai hiányolják a feladatok országos szintű koordinációját, lényegében a régi KMK-s idők után nosztalgiáznak. Különösen fontosnak tartották volna a szakmai segítségnyújtást, az egységes koncepció kidolgozását a számítógépes rendszerek kiépítése során. (Erről később még bővebben szólunk!) Az együttműködést elsősorban az határozza meg, hogy kinek hol van személyes ismerőse, hogy milyen informális kapcsolatokkal rendelkezik. A megyei könyvtár módszertanosának például nagyon hiányoznak az országos összejövetelek, tapasztalatcserék: A módszertanosoknak négy vagy öt éve volt utoljára országos tanácskozása. Pedig nagyon hiányzik, mert kíváncsi lennék rá, hogy a többi megyében hogyan dolgoznak. Mindenhol más a szisztéma, a helyi sajátosságok miatt. Ahol ellátórendszerek vannak, ott egészen más feladatokkal találják szembe magukat, van ahol az oktatásra, továbbképzésre fektetik a hangsúlyt, van olyan megye is, ahol hat módszertanos dolgozik… Lenne mit tanulnunk egymástól!

A megyei könyvtárnak nincs rögzített, rendszerszerű szakmai kapcsolata a többi megyei könyvtárral sem, a kapcsolattartást a megyei könyvtárak igazgatóinak tanácskozásai, valamint a könyvtárközi kölcsönzések során kialakult spontán együttműködés jelenti. Kevésnek tartjuk a szakmai együttműködést a megyeszékhely könyvtárai között, erre is a spontaneitás, az esetlegesség, a szubjektív elemek dominanciája a jellemző. A három nagy könyvtár (megyei, főiskolai, pedagógiai) használói köre nagyon sok ponton megegyezik: zömében a főiskola hallgatói és oktatói köréből kerül ki. (Ebbe a körbe kapcsolódik be, bár szerényebb számszerűsíthető használói létszámmal, a főegyházmegyei könyvtár is.) Indokolt lenne, hogy a viszonylag kis településen működő, funkcióját tekintve nagyon sok lényeges ponton találkozó, de különböző fenntartóhoz tartozó kulturális intézmények között szoros munkakapcsolat alakuljon ki. A munkakapcsolatnak ki kellene terjednie a szakmai koncepciók egyeztetésére, a rendszeres vezetői konzultációkra, az írásban rögzített gyűjtőköri megállapodásra, és a közös számítógépes rendszer kiépítésére.

Meg kell állapítanunk, hogy mindennek a nyomait sem sikerült felfedeznünk. Az egyes intézmények a működési szabályzatuk, szakmai koncepcióik kidolgozásakor egyáltalán nem támaszkodnak egymás tapasztalataira, elvárásaira, a vezető munkatársak esetleg rendezvényeken, kulturális eseményeken találkoznak egymással. Gyűjtőköri megállapodás még szóbeli szinten sem létezik, ennek egyik magyarázatául a szűkös anyagi lehetőségeket említik, vagyis mindegyik intézmény azt veszi meg, ami feltétlenül szükséges. (Holott a szorosabb együttműködés egyik indokát éppen a gyarapításra szánt összegek alacsony volta jelenthetné.) Szintén hiányoljuk a legnagyobb vevő, a főiskola szakirodalmi igényeinek tervszerű, strukturált megjelenítését. Most arra az egyszerű, ám barátságos gesztust jelentő módszerre gondolunk, amely a kötelező és ajánlott irodalom listájának előzetes közzétételéből áll. A jelenlegi gyakorlat – természetesen nem csak Heves megyében, hanem az ország legtöbb oktatási intézményében – azt jelenti, hogy a könyvtárak akkor értesülnek az oktatási intézmények által kért szakirodalom összetételéről, amikor vizsgaidőszakban százával szeretnék a diákok ugyanazt a dokumentumot igénybe venni.

Előbb-utóbb ugyancsak a fejlődés alapvető gátja lesz a közvetlen számítógépes összeköttetés hiánya. Az állomány számítógépes rögzítésének terén a legnagyobb káosz uralkodik – nyilvánvaló, hogy ez a jelenség sem csak Heves megyei jelenség. Mindenesetre az említett négy nagy egri könyvtár az állományát háromféle szoftver segítségével dolgozza, dolgozta fel. A megyei könyvtárban és a megyei pedagógiai intézet könyvtárában SZIRÉN-t, a főiskola könyvtárában ALEPH-et, míg a főegyházmegyei könyvtárban ORBIS-t használnak. A megyében található városi könyvtárak szintén tarka képet mutatnak: Lőrinci és Pétervására SZIRÉN programot használ, Hatvan, Gyöngyös, Füzesabony pedig TEXLIB-et. Nem kell túlzott számítástechnikai ismeretekkel rendelkezni ahhoz, hogy belássuk: a különböző rendszerek összekapcsolása számtalan problémát vet fel, a megye könyvtárainak egységes számítógépes rendszerbe való csatlakozását mindenképpen hátráltatja.

A városi könyvtárak hálózati szerepe jelentősen csökkent azáltal, hogy a módszertani feladatokat a megyei könyvtárra ruházták. A legtöbb helyen viszont továbbra is megmaradtak az informális kapcsolatok: a környékbeli falvak könyvtárosai, ha bármilyen segítségre van szükségük, automatikusan a közeli városban dolgozó szakembereket keresik fel. A városi könyvtáraktól tehát formálisan elkerült a hálózati funkció (ezzel együtt csökkent a hálózati munka finanszírozása is), ugyanakkor informálisan tovább él. A pétervásárai egyszemélyes városi könyvtár vezetője pontosan megfogalmazta ezt az ellentmondást: Lényegében most is körzeti feladatokat látok el, mert Istenmezejétől Sírokig én vagyok a legnagyobb könyvtár. Gyakorlatilag én látom el a körzeti feladatokat, mert csak én működök. A feladataim megmaradtak, de képtelen vagyok úgy csinálni, ahogy szeretném. Nem mehetek szabadságra, nem lehetek beteg, mert nincs aki helyettesítsen.

A városi könyvtárak és a környező falvak könyvtárai között egyirányú a kapcsolat, csakúgy, mint a megyei és a városi könyvtárak között: általában a kisebb keresi a nagyobbat, ha valami konkrét problémája adódik. A városi könyvtárak két malom között őrlődnek: egyrészt tartaniuk kellene a kapcsolatot a megyei könyvtárral, tőlük szakmai segítséget, egységes koncepció kidolgozását várva, másrészt az információkat továbbítani kellene a községekbe. A szakmai információknak – hivatalosan – közvetlenül a megyei könyvtártól kellene eljutniuk a községekbe is, de a megyei könyvtár két módszertanosának több mint száz községi könyvtárossal kellene kapcsolatot tartani és differenciált segítséget nyújtani, hiszen vannak olyan települések, ahol az jelent gondot, hogy a könyveket nem vízszintesen, hanem függőlegesen kell a polcra rakni, máshol viszont a szoftverfejlesztésről vagy az idegenforgalmi pályázati lehetőségekről kell értekezni.

Az egyik városi könyvtár igazgatója így jellemzi ezt a kettős szakmai kötődést: A megyei könyvtárral emberileg jó a kapcsolatunk. Kell valami: sürgősen tegye postára, megy a kérőlap! Megvan ez a folyóirat? Igen. Kellene ez az x oldal: másnapra itt van. Őket mi használjuk jobban, nem ők használnak minket. A módszertani gondoskodásuk viszont abból áll, hogy havonta egyszer erre kanyarodik a kocsi, lehozzák a soros könyvajándékot, megisznak egy kávét és elmennek. A szakmai kapcsolatunk gyakorlatilag nulla. Pedig az életünkben a szakmaiság rendkívüli módon meghatározó lesz a jövőben. A szakmai gondolkozásmódunkon változtatni kellene, hogy ne érezzük jól magunkat ebben az állóvízben, ami évtizedek alatt kialakult. Biztos vagyok abban, hogy a használói oldal ki fogja erőszakolni a technikai fejlesztést – és abban a pillanatban a rendszerszerű munka bent van a falak között. Mert a gép maga a rendszer, és hogy a gépet tisztességesen ki tudjam szolgálni, az egy másfajta, fegyelmezettebb, sokkal tudatosabb könyvtárosi magatartást fog megkövetelni. És ebben a fejlődésben a községek is benne lesznek előbb-utóbb. A rendszer lényege, hogy bármelyik kis faluban elérhesd azt a gyűjteményi hátteret, amire éppen szükséged van. Azt gondolom, hogy mindezekre a változásokra fel kellene készíteni a megye könyvtárosait, egységes szakmai koncepciót kellene kidolgozni, alapvetően meg kellene változtatni a szemléletmódot. És ebben a feladatban a megyei könyvtárnak élen kellene járni, ezt a feladatot neki kellene magára vállalni!

A városi könyvtárak és a településen működő iskolai könyvtárak közötti együttműködés csatornái ugyancsak kiépítetlenek, helyesebben inkább gazosodóban vannak, hiszen megszűnt a korábbi közös hálózati tagozódás. Az esetek többségében ez is személyfüggő: ha a városi könyvtár dolgozói kitartóan provokálják az iskolákat, és a pedagógusok között lelkes társra akadnak, akkor az együttműködés szorossá válhat, de ezekben a kapcsolatokban is általában egyoldalú a kapcsolat: a városi könyvtár kezdeményez, az iskolai könyvtár pedig jó esetben elfogad. A megyei könyvtár módszertanosa szerint: A könyvtáros általában nagyon nyitott az iskola felé, az iskola pedig nem túl nyitott a könyvtár felé. Vagy úgy gondolják a tanárok, hogy nincs nekik erre az egészre szükségük, vagy hogy az ő könyvtáruk nagyon jó. Általában a könyvtáros kínálgatja magát, és esetleg a tanár örül neki. És nem fordítva, hogy a tanár keresi meg a könyvtárost. Tehát a településen működő iskolák nem fogalmaznak meg konkrét elvárásokat, nem állnak elő szakmai igényekkel. Vannak pedagógusok, akik elviszik a gyerekeket a könyvtárba, és nem csak egy széttekintő látogatás erejéig, hanem színvonalas könyvtári órát tartani, kézikönyv használattal, katalógus használattal, számítógépes kereséssel – de az interjúk alapján ezek az esetek ritkák. A jellemző, hogy az iskolai és a városi könyvtár között a kötelező irodalom kölcsönzése jelenti a kapcsot, illetve azok az esetleges feladatok, amelyeket a gyerekek kapnak: Előfordul, hogy egy-két bogaras tanár őrült ötlete alapján megkergült kisdiákok futkároznak az épületben, mígnem a kolléganők végre rájönnek, hogy valamelyik versben kell megtalálni egy szót.

Kapcsolat a társadalmi környezettel

Tapasztalataink azt mutatják, hogy minél kisebb egy település, a könyvtár – és a benne dolgozó könyvtáros is – annál inkább kiszolgáltatottja a helyi körülményeknek. A helyi hatalommal való kapcsolatot át- meg átszövik a szakmaiságon kívüli szempontok: a felek politikai hovatartozása, családi kapcsolatai, korábbi meg nem torolt sérelmek stb. Az együttműködő, innovatív önkormányzat csodákra képes, míg azok a testületek, amelyeknek a könyvtár csak nyűg a hátukon, a jól működő intézményeket is könnyen tönkretehetik.

Ismét a megyei könyvtár módszertanosát idézzük: Nagyon sok függ a képviselőtestülettől, és attól, hogy a könyvtárosnak milyen a kapcsolata a testülettel. Például: mennyire jut pályázati lehetőségekhez? Mert ha az önkormányzat is odafigyel a pályázatokra, és minden lehetséges lépést meglépnek, akkor ott lesz fejlődés. De ha olyan a testület, hogy nem enged előfizetni még egy Pályázati Figyelőt sem, vagy ha a könyvtáros ír egy pályázatot, de nem küldik tovább, az nagyon nagy lemaradást okoz. Sok függ a könyvtárostól is, hogy mennyire mozgolódik, eljár-e továbbképzésekre, gépesít-e, modernizál-e, de nagyon sok függ az önkormányzattól is. Van, ahol nagyon jól működő, nagy állományú jó technikai berendezésekkel felszerelt könyvtárt tettek tönkre. Fokozatosan mindig összébb rakták őket. Most elveszünk belőle egy klubszobányit, most megszüntetjük a zenei részleget, összepakoljuk a gyerekkönyvtárt egy kisebb helyre. Nem kell nekünk főiskolát végzett könyvtáros, mert sokba kerül, vegyünk fel helyette olyat, akinek nincs végzettsége. Nem kell nekünk nyolc órás nyitva tartás, legyen nyitva két órát hetente. Ez annyi, mintha ráfordítanánk a kulcsot az ajtóra!

Ahogyan korábban azt írtuk, hogy az iskola nem fogalmazza meg az igényeit, ugyanígy igaz ez a fenntartóra is: a legfontosabb elvárás, hogy minél kevesebbe kerüljön az intézmény működtetése. Az egyik városi könyvtár vezetője szerint: A fenntartó soha nem fogalmazza meg az elvárásait, a fenntartó mindig csak azt fogalmazza meg, hogy neki mi nem tetszik. Ez pedig mindig attól függ, hogy éppen milyen az önkormányzat összetétele. Az egyik testületnek bizonyos dolgok nem tetszenek, a másiknak meg ugyanazok tetszenek. Nálunk teljesen jobboldali önkormányzat volt, viszont ült a testületben egy úriember, aki a bal szélen volt. Pechemre ez a balszélen ülő úriember az én férjem volt. El lehet képzelni, milyen kedvező helyzetbe kerültem ezáltal.

A szakmai elvárások megfogalmazásának hiánya elsősorban a tájékozatlanságból ered: a települések felelős vezetői nem ismerik azoknak az intézményeknek a belső működését, amelyekkel kapcsolatban felelős döntéseket kell hozniuk, és ez különösen igaz a könyvtárakra. Az egyik könyvtárvezető szerint a testület tagjai közül szinte senki nem járt még az intézményében, a polgármestert az elmúlt nyáron sikerült először becsalogatnia. Nem sokkal jobb a helyzet a megyei könyvtár esetében sem. Az igazgató szerint a fenntartó azt várja tőlük, hogy ne legyen gondja velük, hogy észrevétlenül dolgozzanak: Szakmai igényekkel nem lépnek fel, nem is nagyon értenek hozzá. Egyébként meg látják, hogy jól csináljuk. A tanárok sem lépnek fel elvárásokkal, mert ha bejönnek a könyvtárba, küszöb-lázuk van. Nem mernek megfogalmazni elvárásokat, igényeket, mert félnek, hogy kiderül: nem értenek sok mindent a könyvtárügyből. Annyi elvárásuk van, hogy fogadjuk a gyerekeket. A többi művelődési intézményekkel pedig akkor van kapcsolatunk, ha például közösen kell rendeznünk egy kiállítást, mert nincs kiállítóhelyük. Hogy azt megfogalmazzák, hogy mit várnak el tőlünk, olyan nincs. Kérdéseik vannak, hogy megvan-e egy adott dokumentum, de olyan igénnyel nem lépnek fel, hogy minek kellene meglenni, vagy hogy milyen szolgáltatásokra tartanának igényt!

A községi könyvtárosok szerint többségében a fenntartó az üzemszerű működést, az előírásoknak megfelelő nyitva tartást, az olvasók igényeinek kielégítését várja el, esetenként az olvasói létszám növelését. Szeretném hangsúlyozni, hogy a község polgármestere teljes mértékben pozitívan áll a könyvtárhoz, csak pénzt tud nagyon keveset adni. Amit elvárnak: a helyi lehetőségekhez mérten kiszolgálni az olvasókat! – fogalmazott az egyik községi könyvtáros. Egy másik szerint: Azt várja el, hogy üzemeltessem a könyvtárat. Osszam be a pénzt (ami egyre kevesebb). És végül egy harmadik vélemény: Az önkormányzat részéről semmi konkrét igény nem fogalmazódott meg. Örülnek, hogy amióta átvettem a könyvtárat, az emberek szívesebben járnak ide. Sajnos munkabérre olyan csekély összeget fordítottak az előző években, hogy talán ez is visszatartotta az önkormányzatot, hogy bármiféle követelményt állítson fel.

A külső szakmai kontroll hiánya minden szinten érezteti hatását. Mint láttuk, a döntések szubjektív módon születnek, legfőbb motiválói a politikai beállítódás, a személyes és rokoni kapcsolatok. Amennyiben rendszerszerű működésről beszélnénk, mindez nem fordulhatna elő, hiszen egy működő rendszeren belül minden félnek jól körülhatárolható feladattal kellene rendelkeznie, a feladathoz kapcsolt feltételekkel együtt, és a láncolatból nem hiányozhatna a szervezett tanácsadás, értékelés, segítés, ellenőrzés sem. Jelenleg az egyetlen külső kontroll szerepe a megyei könyvtár módszertanosára hárulhatna, hiszen az ő segítségével objektív módon lehetne befolyásolni a fenntartót, lehetne értékelni az intézmény munkáját, törekvéseit, lehetne érvelni a fokozottabb támogatás mellett. A feltételes mód azért indokolt, mert – mint minden mást – a módszertani munkát is átszőhetik a szubjektív elemek, mint ahogyan erről az egyik módszertanos beszél:

Rengeteg mindent el lehet érni, ha kimegyünk, és személyesen érvelünk. A személyes megjelenésnek egészen más hatása van, mintha írunk egy levelet a polgármesternek, vagy felhívjuk telefonon. Főleg itt, mert ez egy kis megye, itt mindenki ismer mindenkit. Nekem például rokonom az egyik község jegyzője. Egészen más, ha bemegyek hozzá és megbeszélem vele, hogy ennek a könyvtárnak milyen nagyszerű vezetője van, hogy milyen lelkesen járnak oda az olvasók, és milyen jó lenne, ha még ezt meg ezt a fejlesztést el tudnátok érni! És hogy az a falunak is milyen hasznos lenne!

A használók elvárásai

A társadalmi kapcsolatoknak és a látens vagy megfogalmazott elvárásoknak a legfőbb bázisa az intézményt használó személyek, vagyis az olvasók. Árulkodó adat, hogy a megkérdezett 700 főnek több mint a fele, azaz 376 fő nappali tagozatos diák, és ha hozzájuk számítjuk a 77 pedagógust is, akkor kijelenthetjük, hogy a használók legalább kétharmada oktatáshoz kapcsolódóan használja a könyvtárakat.

A válaszokból az is egyértelműen kiderül, hogy a megkérdezetteknek több mint a fele, azaz 353 fő, nem elégszik meg az adott könyvtár kínálatával, hanem máshová is beiratkozott, vagyis egyetlen könyvtárban nem jut hozzá valamennyi, számára fontos szolgáltatáshoz. A több intézményt is látogatók elsősorban nem a kistelepülések könyvtárhasználói közül kerülnek ki, ahol viszonylag szegényesebb a kínálat, hanem éppen a nagyobb könyvtárak használó közül: a főiskolai könyvtár olvasóinak 87 százaléka, a megyei könyvtárénak 61 százaléka, az iskolaiaknak 57 százaléka, a városi könyvtáraknak 42 százaléka, míg a községieknek csupán 27 százaléka tagja másik könyvtárnak is.

Ezt az adatsort jól kiegészítheti, és a korábbi gondolatot továbbszőheti a következő táblázat, amelyből az derül ki, hogy aki az adott intézményen kívül máshová is beiratkozott, hányszor tette mindezt, vagyis hány másik könyvtárnak tagja.

Ha az adott könyvtáron kívül másiknak is tagja, hánynak?

Mint látható, több mint 300-an vannak azok, akik az adott könyvtáron kívül még két-három másik könyvtárba is járnak, és 32-en, akik három vagy négy másik könyvtárba is beiratkoztak.

A következő kérdésnél arra is választ kaphatunk, hogy mi indokolja a több könyvtár használatát: a válaszadók körülbelül egyharmada szerint a különböző könyvtárak jól kiegészítik egymást, és szinte ugyanennyien indokolták azzal a ténnyel, hogy a lakásuk és az iskolájuk (munkahelyük) nem ugyanazon a településen van. Vagyis használnak egy (vagy több) könyvtárt az iskolájuk székhelyén, ugyanakkor használják a lakóhelyükét is. A megkérdezettek csaknem 18 százaléka hozta fel indokként, hogy máshol gazdagabb, szélesebb a válaszék, mindössze 5 százaléka indokolta a több könyvtár használatát azzal, hogy egy helyről kevés könyvet lehet kölcsönözni, és 4-4 százaléka azzal, hogy máshol kedvezőbb a nyitva tartás, máshol szélesebb körű szolgáltatások vannak.

Érdekes kép rajzolódik elénk, ha megnézzük, milyen szolgáltatásokat vesznek leginkább igénybe a használók.

Az elmúlt fél évben milyen szolgáltatásokat vett igénybe ebben a könyvtárban?

Anélkül, hogy belebonyolódnánk a fenti táblázat adatainak értelmezésébe, szembetűnő, hogy a szolgáltatások igénybevétele közül még mindig a könyvkölcsönzés vezet (az elmúlt fél évben csaknem mindenki kölcsönzött könyvet, könyvtártípustól függetlenül), a főiskola könyvtárában viszont csaknem hasonló súllyal van jelen a könyvek, folyóiratok helyben olvasása is. Másik tanulság, hogy a megkérdezettek számára milyen fontosak az emberi kapcsolatok: különösen a községi és a városi könyvtárakban magas azoknak az aránya, akik szeretnek beszélgetni a könyvtárossal vagy az ismerősökkel, és ugyancsak magas azoknak az aránya is, akik – az egyébként megcsappant gyakoriságú – rendezvényeken vettek részt. Másrészről árulkodó a számítógéppel kapcsolatos szolgáltatások igénybevételének gyakorisága is, illetve a különböző típusú intézmények közötti lényeges eltérés.

Még jobban elgondolkodtató adatokhoz jutunk, ha nem könyvtártípusonként, hanem a használók foglalkozása szerinti bontásban vesszük szemügyre a fenti válaszokat! Az internetet, a számítógépes katalógust és a szövegszerkesztőt szinte kizárólag a diákok használják, és elsősorban ők veszik igénybe a fénymásolást, ők hallgatnak zenét. Valamennyi foglalkozási csoportban 90 százalék azoknak az aránya, akik könyvet kölcsönöznek, az újságok helyben olvasása viszont az egyéb diplomásokra (77%), és a főiskolásokra (71%) jellemző, míg a könyvek helyben olvasása leginkább a főiskolásokra (78%). A könyvtárosokkal leginkább a nyugdíjasok (74%) és a pedagógusok (71%) beszélgetnek, legkevésbé pedig a fizikai munkások, az egyéb szellemi foglalkozásúak és a munkanélküliek (39-40%). Szintén fontosnak tartják az ismerősökkel való beszélgetést a nyugdíjasok (50%), de a középiskolások (46%) és a főiskolások (44%) is, míg a fizikai munkásoknak csupán a negyede említette ezt. Végül a rendezvényeken is elsősorban a nyugdíjasok vesznek részt (a megkérdezettek 54 százaléka), és a pedagógusok (42%), ugyanakkor legkevésbé lehet számítani a főiskolásokra (11%) de nem túl aktívak a fizikai munkások és a munkanélküliek sem (21-21%).

A könyvtárhasználókkal kitöltetett kérdőívek alapján még egy adatsort idézünk, nevezetesen, hogy mi történik akkor, ha valamilyen dokumentumot nem találnak az adott intézményben. Ilyen eset az elmúlt időszakban a megkérdezetteknek valamivel több, mint a felével (357 fővel) fordult elő. Ez az arány ugyanakkor jelentősen eltér az egyes könyvtártípusok alapján, a legmagasabb arányban a főiskola könyvtárában fordult elő (70%), majd a megyei könyvtárban (61%), és az iskolai könyvtárakban (52%), ugyanakkor a városi könyvtárak olvasóinak 49, míg a községi könyvtárakénak csupán 35 százaléka számolt be ilyen esetről. Tehát a nem talált dokumentumok száma éppen a nagyobb könyvtárakban magasabb, vagyis a használók általában tudják, hol érdemes keresni valamit, és a ritkább dokumentumokat a kisebb könyvtárakban nem is keresik.

Számunkra érdekesebb, hogy mi történik, ha valaki nem fér hozzá a keresett dokumentumhoz. Jellemző, hogy a 357 sikertelen próbálkozás után a legtöbben, 156-an, automatikusan másik könyvtárban próbáltak szerencsét, és csupán 16 főnek segített a könyvtáros abban, hogy hol találhatja meg!

* * *

Mi történt azután, hogy a keresett dokumentumot nem találta
az adott könyvtárban?

Összegzés, tennivalók

A vizsgálat eddigi adataiból egyértelműen kiderül, hogy az adott megyében a különböző intézmények és vezetőik ugyan a körülményekhez alkalmazkodóan, de rögtönözve, a különböző lehetőségek között lavírozva szervezik feladataikat. Az együttműködés fejlesztésére még csak utaló jegyeket sem találtunk, az intézmények sodródnak az árral, a megváltozott helyzethez nem összefogással és előremutató tervezéssel alkalmazkodnak, hanem túlélésre rendezkednek be, és egymást inkább riválisnak, semmint szövetségesnek tekintik.

Nincs elfogadható szakmai koncepciója a fenntartónak sem, az elvárásokat a pillanatnyi gazdasági helyzet és a helyi politikai viszonyok szabályozzák. Nem fogalmaz meg konkrét szakmai elvárásokat a szűkebben vett társadalmi közeg sem, a településeken működő egyéb kulturális intézmények, valamint a konkrét használók is kiszolgáltatottként, nem pedig megrendelőként lépnek fel. Ha szubjektív módon akarnánk fogalmazni, azt mondhatnánk, hogy a mind az alkalmazottakra, mind pedig a használókra főleg a szorongó magatartás a jellemző, és nem az öntudatos állampolgár fölényes biztonsága.

A kutatás következő fázisában lehetőségünk nyílik arra, hogy a két szomszédos megye bekapcsolásával tágabb környezetben vizsgáljuk a fenti problémakört, ugyanakkor abban is reménykedünk, hogy fejlettebb könyvtári rendszereket, szélesebb körű szakmai együttműködési modelleket lesz szerencsénk tanulmányozni.