A nemzetiségi könyvtári ellátás egyike azoknak a könyvtári feladatoknak, amelyeket a kulturális törvény a megyei könyvtáraknak meghatároz – hosszú évek óta birkóznak is ezekkel a feladatokkal, ám eddig nem sikerült igazán működőképes szisztémákat létrehozni; talán a német nemzetiségi ellátás működik a legprecízebben, de az sem minden megyében egyformán – vagy az olyan kis területű, homogén nemzetiségre építő, mint a Vas megyei (vend, szlovén). A legtöbb problémát az okozza, hogy az ellátás megszervezésénél elengedhetetlen az illető nemzetiség együttműködése, részvétele a dokumentumbázis kialakításában és a szolgáltatás megszervezésében. Ehhez stabil együttműködő partnerek kellenek – ezek a nemzetiségi szervezetek, önkormányzatok még csak most kezdenek megszilárdulni. Gondot okoz az illető nemzetiség kultúrájának korrekt meghatározása, a gyűjtőkör kialakítása is; az egységes azonosságtudattal rendelkező nemzetiségek sokszor eltérő nyelvjárásokat használnak, ami igencsak megnehezíti a könyvtári dokumentumok beszerzését. Ezt csak velük együttműködve, a sajátos igényeiket figyelembe véve lehet elvégezni.
Ezeket az alapelveket figyelembe véve próbáltuk és próbáljuk kialakítani a Zala megyei nemzetiségi ellátás gyakorlatát. A megyében két számottevő nemzetiség él, a horvát és a cigány, helyzetük azonban merőben különbözik egymástól, így könyvtári ellátásukat is másként kell megszervezni.
A horvát nemzetiség a megye déli részén él, hét faluban – de kisebbségi önkormányzataik Nagykanizsán és más településeken is vannak. Anyanyelvük a horvát nyelv kaj dialektusa, amelyet elsősorban a Muraközben és Horvátország északi részén használnak. A korábbi időkben a nemzetiségi könyvtári ellátást a tótszerdahelyi ún. báziskönyvtár végezte, állami támogatással. Az önkormányzati rendszerben ez a szolgáltatás egyre inkább visszaszorult, az állam is kivonult mögüle. A 90-es évek közepén megpróbálkoztunk a szolgáltatás újjászervezésével az érintett települések, intézmények vezetőivel egyetemben – a résztvevők azonban nem tudtak megegyezni a központ helyében és a szolgáltatások biztosításában, így egységes ellátás nem tudott kialakulni a térségben. Erre pedig nagy szükség lenne, mert nyelvjárásuk eltér az irodalmi nyelvtől – a szükséges irodalmat a szomszédos Horvátországból szerzik be, ennek anyagi fedezetét az önkormányzatoknak kell állniuk. A tótszerdahelyi iskolában természetesen ma is működik a – kettős vagy inkább hármas funkciójú – könyvtár, rendszeresen szerzeményez, pályázatokat nyer és abból gyarapít, sőt valamennyit át is ad a többi településnek; csak az összefogás hiányzik. Talán az új horvát önkormányzat vagy a Muramenti Horvátok Kulturális Egyesülete fogékonyabb lesz a probléma megoldására.
Merőben más feladat számunkra a cigány lakosság könyvtári ellátásának megszervezése. Ennek a munkának még csak a felénél járunk, úgyhogy most azt a szisztémát szeretném ismertetni, amelyre ezt a szolgáltatást felépítjük. Nem homokra persze, mert van már működő gyűjtemény is a megyében, a nagykanizsai cigány közösségi házban; a gyűjtemény vezetője Kardos Ferenc, az ő segítsége nem nélkülözhető e munkában.
A báziskönyvtári feladatokkal könyvtárunkat a megyei önkormányzat bízta meg, 1998-ban. Miután ennek sem előzménye, sem gyakorlata nem volt, ezért megpróbáltunk tájékozódni, hogyan is lehetne nekikezdeni a munkának. Valamennyi ún. cigány irodalmunk már volt, de sem a gyűjtőkör, sem az ellátás megszervezése tekintetében nem volt kapaszkodónk. Úgy gondoltuk, hogy először a gyűjteményt kell megerősíteni, hogy legyen alapja az ellátásnak, ezért pályázatot nyújtottunk be gyűjteménygyarapításra. Azonban mindjárt szembe találkoztunk azzal a problémával, hogy mi legyen a gyűjtőkör: cigány irodalom vagy a magyar irodalom cigány szubkultúrája. Tanácskoztunk cigány értelmiségiekkel, Rostás Farkas Györggyel és Choli Daróczi Józseffel, a Művelődési Intézet munkatársával, Bódis Zsuzsannával és másokkal is. A válaszok nem egyértelműek: van, aki csak a cigány nyelvű irodalomra esküszik, van aki a magyar nyelvűt is ide sorolja. Van, aki csak a cigány szerzők által írt műveket gondolná gyűjteni, van, aki mindent, ami róluk szól. Probléma van a nyelvvel abból a szempontból is, hogy a cigányok maguk is többféle nyelven és nyelvjárásban beszélnek: nagy többségük csak magyarul tud, ezenkívül beszélik a cigány nyelv több változatát, és vannak román nyelvű, úgynevezett beás cigányok is. A Zala megyei cigányok többsége beás nyelvű, ennek még viszonylag kevés irodalma van, de már például egy szótár is rendelkezésre áll.
Mindezeket figyelembe véve úgy döntöttünk, hogy a báziskönyvtár gyűjtőkörét a lehető legszélesebben értelmezve határozzuk meg, és minden, a cigánysággal kapcsolatba hozható dokumentumot ide sorolunk. Az állománygyarapítás eredményét is figyelembe véve kiadtunk egy lelőhelyjegyzéket, amelyet ebben az évben – kibővítve – újra megjelentettünk. A kiadvány sikere meglepő volt: nem elsősorban a cigányok, de a velük kapcsolatban álló, velük foglalkozó értelmiségiek, tanárok, kutatók, diákok használták elsősorban. Átadtuk a megyei önkormányzat művelődési osztályának is, amely a felügyelete alatt álló oktatási intézményeknek és más, kisebbségi pedagógiai programot megvalósító iskoláknak mint tanuláshoz szükséges irodalmat ajánlotta. Átadtuk ezenkívül a városi könyvtáraknak is, hiszen a lakossági ellátásban nekik is szerepet kell vállalniuk. A cigány nemzetiségi ellátás megszervezése ugyanis nem mehet végbe az adott területen működő más könyvtárak nélkül: mert a cigány lakosság gyakorlatilag minden településen megtalálható, azokban az oktatási intézményekben pedig, ahol meghatározott arányban tanulnak, kisebbségi pedagógiai programot kell készíteni. Az egész megye könyvtári hálózatát egyelőre képtelenség cigány irodalommal ellátni: ezért a városi könyvtárak vezetőivel úgy állapodtunk meg, hogy ők is részt vesznek az ellátásban, részben mint a megyei könyvtár szolgáltatásainak közvetítői, könyvtárközi kölcsönzéssel vagy egyéb módon; részben saját gyűjteményük alakításával. Miután a kisebb települések döntően az ellátórendszereken keresztül látják el a könyvtári szolgáltatásokat, nekik különösen fontos a városi könyvtáraknál működő ellátórendszeri központok odafigyelése, nem is beszélve a nagyszámú kettős funkciójú könyvtárról. Fontos szerepe lesz az ellátásban a nagykanizsai cigány közösségi házban működő gyűjteménynek: egyrészt módszertani, tanácsadó tevékenységet kell folytatnia a rendszer tagjai számára, másrészt számítunk speciális dokumentumaira, a filmekre, CD-kre, videókra. Ugyancsak számítunk a megyei pedagógiai intézet közreműködésére is, bár ott még ezzel a feladattal keveset foglalkoztak, inkább a megyei önkormányzat tanügyi munkatársai végeztek a kulturális infrastruktúra megteremtésében érdemi tevékenységet.
A rendszer természetesen nem működhet az illető nemzetiség bevonása nélkül, hiszen végül is róluk szól és értük van e szolgáltatás. Ezért meg kellett várnunk a választások kimenetelét és a cigány kisebbségi önkormányzatok felállását. Természetesen itt is bonyolult a helyzet, hiszen többféle szervezet képviseli a cigányokat, egymással is rivalizálva. A megyében viszont legalább öt városban megalakult a kisebbségi önkormányzat, van vezetőjűk, postacímük, telefonjuk. Aktivitásuk különböző, a legszínvonalasabban a nagykanizsai működik, ahol közösségi ház, könyvtár és rendes, szervezetszerű élet van – de a többiek is legitimek, és a jobb működés érdekében még egy megyei egyeztető testületet is létrehoztak. Elkezdtünk tehát tárgyalni velük a könyvtári szolgáltatások biztosításáról – eddigi tapasztalataink kedvezőek. A szolgáltatás kiterjesztését és garantált működtetését tehát az összes eddig felsorolt szereplő bevonásával, egy több oldalú megállapodás aláírásával a közeljövőben szeretnénk tető alá hozni. Ennek keretében a megyei könyvtár mint báziskönyvtár biztosítaná a dokumentumbázist, a többpéldányos beszerzést, és garantálná a hozzáférést. Ezenkívül létrehozna egy megyei lelőhelyjegyzéket, amelyhez a területi ellátásban részt vevő városi könyvtárak, a nagykanizsai cigány könyvtár és a megyei pedagógiai intézet is csatlakozhatna. A rendszer tagjai – a könyvtári szabályoknak megfelelően – biztosítják a hozzáférést állományukhoz. A cigány önkormányzatok és a megyei önkormányzat pedig segít a gyűjtemények kialakításában; az oktatási és kulturális igények megfogalmazásával, pályázatokkal, esetleg adományokkal támogatják a dokumentumbázis fejlesztését. A könyvtárak alkalmasak rendezvények szervezésére, levelezős játékok, szavalóversenyek rendezésére, melyeket az adott kisebbségi szervezetek bevonásával bonyolíthatnak le. Így juthat e többszörösen hátrányos helyzetű népesség működő kulturális infrastruktúrához.