Münchhausen paripája, avagy a közkönyvtárügy fejlődési lehetőségei*

Kategória: 2012/ 9

1) Sokan és sokszor temették, temetik az olvasást, pontosabban a hagyományos könyvek olvasását, ezzel összefüggésben megkérdőjelezve a közkönyvtárak létjogosultságát.
2) A gazdasági válság és a közigazgatás átalakulása létrehozott egy sajátosan kellemetlen helyzetet abban az értelemben, hogy az önkormányzati rendszer átalakulása megtanította az addig szilárd pontnak tekintett “megyei” könyvtárakat arra, hogy mennyire közel a megszűnés határa, és milyen mértékig fajulhat a gazdasági és szervezeti kiszolgáltatottság.
3) Azt megelőzően az országos szakkönyvtárak zömében kialakult költségvetési krízis, illetve fűnyíró-elv alapján véghezvitt “ötödölés” már segített leszámolni azzal az illúzióval, hogy a hazai könyvtárügy rendelkezne valamiféle markáns érdekérvényesítő potenciállal.
4) Az első és a hármadik pontban vázolt jelenségek az elmúlt években nem indították meg a szakmát abba az irányba, hogy szervezetten végiggondolja a teendőit, a szakmai szervezeteket lényegében a 2) pont, azaz a “megyei” könyvtárakat érintő végveszély mozdította ki a hétköznapi rutinjából, aminek a szakmai lelkiismeret mellett egyenlő rangú tényezője lehetett az a tény, hogy ezen intézménytípus képviselői relatíve nagy számban vannak jelen a két meghatározó szakmai szervezet vezető grémiumaiban. 5) Mondhatjuk az előbbire, hogy “jobb későn, mint soha” …; illetve mindezt tanulási folyamatnak is nevezhetjük, sőt hivatkozhatunk arra is, hogy a megelőző években a kultúrpolitika sem igazán volt “ébren” a közgyűjteményi problémákat illetően, vagy inkább ez az “ébrenlét” a digitális mennyország kiteljesítésének gondolatában és kommunikációjában jelent meg (MaNDA), amelyet szakmánk széles sávon tárgyalt, vitatott, emésztett, ezáltal is hagyván elterelni figyelmét annak átgondolásáról, hogy összességében mi legyen velünk. Miközben a MaNDA egyfajta szanálásként is felfogható, hiszen “kiveszi” a perspektivikust és “trendit” a rendszerből, és külön sui generis intézményként definiálja azt. (Vö. 1-es pont.)
6) A hazai könyvtárügy – és annak szakmai szervezetei – tehát jelen pillanatban nem rendelkeznek egy politikailag értelmezhető, markánsan összefoglalható, korszerűnek tűnő jövőképpel, a közigazgatás átszervezéséből adódó helyzetben mintegy “tűzoltásra” futotta, tehát a hajón a lék befoltoztatott, legalábbis jelen sorok legépelésekor így tűnik, azonban a vitorlák gőzturbinára cserélésének kérdése egy közeljövőben várható konferencia témáját fogja képezni, amelynek előkészítése különösebb nyilvánosságot nem igazán kapott, tematikáját és témáját a szervezők pedig “instant” módon kínálják a meghívó szellemi üzeneteként. Kérdés így, hogy várható-e ettől megújulás, és ha lesz koncepció, az ott alakul-e ki, avagy legitimizál egy addigra elkészülő elképzelést? Akár így, akár úgy, ha elkészül egy szakmai fejlesztési terv, akkor az alkalmas lesz-e arra, hogy meggyőzze az állami feladat finanszírozóját a kérdés fontosságáról… És ami ennél is fontosabb, olyan szolgáltatási struktúra elvi alapjait rakja-e le, amely a felhasználók igényeinek megfelel jelenleg, és tartalmazza azt a fejlesztési nyitottságot, ami ugyanerre képessé teszi az elkövetkező évtized(ek)ben?
7) Vitathatatlan, hogy amikor “ég a ház”, akkor érthető a kapkodás és a gyors döntések, reakciók ideje, hiszen menteni kell a menthetőt. Az is nyilvánvaló, hogy igen erőteljesen figyelemmel kell lenni a kultúrpolitikai, gazdaságpolitikai realitásokra, hiszen az elsődleges cél az, hogy a következő költségvetési évben is működjenek a könyvtárak, mégpedig elfogadható működési feltételek közepette.
8) Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a “következő év” az a közeljövő, ami nélkül nehezen képzelhető el a távolabbi jövő, mindazonáltal a közkönyvtári szolgáltatás tényleges, azaz hosszabb távú jövőjéről nemcsak a fenntartók, hanem a felhasználók fognak dönteni. Ha az ő kegyeiket elveszítjük, akkor a történetünk a ciklikusan ismétlődő és egyre sikertelenebb tűzoltások krónikájává változhat.
9) Az előző pontban említett probléma nem marketing-kérdés. A marketing arra való, hogy egy eladható szolgáltatatásra felhívja a potenciális vásárlók figyelmét. Ez egy rendkívül lényeges eszköz, azonban megvan az a veszélye, hogy ezzel az eszközzel próbálunk a felszínen maradni, holott az alapprobléma nem a szolgáltatás ismertségének az elégtelen volta, hanem a megváltozott fogyasztói igények.
10) Igazából nem korrekt megváltozott felhasználói igényekről sem beszélni, mivel a felhasználók sem egy statikus tényezőt jelentenek: egy részüknek még megfelel a szolgáltatás, más részüknek még elégséges, megint mások már igénybe sem veszik; nyilvánvalóan egyéb árnyalatokkal átszőtt megközelítések is elképzelhetőek. A változás tehát valójában az eltérő igényű felhasználók arányának a változásában van, amelyben a “nem felhasználó” optimális esetben potencionalitás, kevésbé optimális esetben “veszteség”.
11) Teljesen más az a könyvtárügy, amely azért szólít meg, hogy “bejöjjenek”, és nem azért szólít meg, hogy “ne menjenek el” – esetleg még rosszabb esetben “süket füleket szólongat”.
12) A kérdés, tehát az, hogy mit tehetünk a modernizáció érdekében egy olyan környezetben, ahol a PGTT** valamennyi betűjének változása pár éves viszonylatban szinte megjósolhatatlan, különösen az utolsó három betű: a gazdasági környezet teljességgel kiszámíthatatlan, és kérdés még az is, hogy a globális tendenciák között nemzetállami szinten mekkora mozgástér adódik? (Azaz nincs és nem is lesz pénz egy stratégiai cikluson belül.) A technológia változása gyorsuló ütemű, ennek következtében a technológiai fejlesztések nyilvánvalóan folyamatosan meg fogják haladni azt az ütemet, amelyet az adott “G” körülmények között egy állami szervezet produkálni képes, legyenek bármilyen remek pályázati lehetőségei is. A technológia fejlődésével, a “PG” hatások által is alaposan megdolgozott társadalom nyilvánvalóan és jelentős mértékben változásokon megy keresztül. Ezek a változások számunkra “szinte ismeretlen” felhasználói-antifelhasználói attitűdöket generálnak a maguk dinamikus változásaiban.
13) A PGTT környezet általam feltételezett változásaiból azt a következtetést vonom le, hogy a könyvtár önmagában (egyedül, partnerek nélkül) nem tud megújulni, azaz magányos erőfeszítései Münchhausen báró példáját idézik, aki saját üstökénél fogva húzta ki magát és lovát a mocsárból. Aligha hiszem, hogy szakmánk a mesehős cselekedetét képes volna reprodukálni.
14) Ez természetesen nem ment fel bennünket az alól, hogy saját dolgainkkal is szembenézzünk. A közkönyvtár nem maradhat statikus intézmény, amely “várja” a felhasználókat. A nyitottsághoz viszont egy-egy összefogási hét, egy-két könyvtárak éjszakája, néhány rendezvény nem elég, annak működési móddá kell válnia.
15) A legfontosabb stratégiai tényező, amivel rendelkezünk, az a könyvtáros személye. Ahogy más összefüggésekben sokan citálják: “a fejben dől el minden”. A könyvtárosnak már nem az igények szerény kiszolgálójának kell lennie, nem is szent életű apostolának, aki vértanúként végzi, hanem a kultúra és az információtudomány felkészült, rugalmas szakemberének és “kereskedőjének”, aki már nem marketingtevékenységben gondolkodik, hanem gondolkodásának része a marketing-szempontrendszer, aki a minőségi szolgáltatást már nem rá rótt szabályok összességeként hajtja végre, hanem az természetes közege, aki minden lehetőséget felismer és megragad, és béketűrő megadás helyett folyamatos offenzívában képviseli a felhasználók (tehát nem az intézmény, hanem a felhasználók!) érdekeit.
16) Ugyan a technológiai változások sebessége gyorsul, ezek alapvetően és folyamatosan befolyásolják a felhasználók igényeit, információszerzési és művelődési szokásaikat, azonban megtalálható olyan terület is, ahol viszonylag nagy mozgástér kínálkozik: a közösségi lét iránti igény. Ma a könyvtár az egyetlen olyan intézmény, amely helyet ad egész napos kulturális időtöltéshez, megfelelő személyzettel, nyitva tartással és többé-kevésbé alkalmas infrastruktúrával. Erre nyilvánvalóan lesznek, akik elutasítóan reagálnak, mondván, hogy “a könyvtár az maradjon könyvtár”… És az is nyilvánvaló, hogy ezzel megkapják a változásoktól aggódó, és a polcfolyóméterek gyarapodásában örömüket lelők helyeslését, ami nézetem szerint nagyjából azonosnak tekinthető egy húszéves távlatban kiállított biankó megszüntető határozattal.
17) Az előző bekezdés utolsó mondatából adódik a következtetés: a könyvtárügy stratégiáját, fejlesztését úgy kell tervezni a pár éves stratégiai cikluson belül, hogy a hosszú távú fenntarthatóság, fennmaradás, a folyamatos megújulás képességeit és lehetőségét eleve nyitottá tegyék. Ehhez természetesen bizonyos individuális érdekek (érdektelenségek) fölé kell emelkedni.
18) Nézetem szerint a közkönyvtárügy jelen fejlődési folyamataiban menthetetlen, az előző pontokban említett fejlesztések, szemléletváltás (természetesen, ha azok nem csupán deklaratívak, amikre sok példa volt a múltban) ezt a véget valamelyest késleltetheti.
19) A megoldás végtelenül egyszerű, és csaknem teljesíthetetlenül nehéz. A nehézség nem a döntésben, a kapcsolatfelvételben van, hanem a folyamatos fenntartásban. Ez pedig az, hogy szembenézünk azzal, hogy a társadalom más szereplőivel egyetemben kölcsönös felelősségünk áll fenn a társadalom művelődési és intellektuális színvonalának növelése (megőrzése) érdekében. Az “én váram, az én házam” – szemlélet elszigetelt végvárakat hoz létre. Csakis a széles körű együttműködés, szolgáltatási integráció jelentheti a kiutat ebből a helyzetből. Ez vonatkozik a könyvtárak és könyvtárak együttműködésére (Könyvtár+Könyvtár), vonatkozik a könyvtár és az oktatás együttműködésére (Könyvtár+Oktatás), ez vonatkozik a könyvtár és a kulturális élet más szereplőinek együttműködésére (Könyvtár+Kultúra), ez vonatkozik a könyvtár és annak fenntartói, az értelmiség, az irodalom, a könyvkiadás, az ipar, a szolgáltató szervezetek, a civil közösségek stb. együttműködésére (Könyvtár+Társadalom). Némi belátással felismerhető, hogy a közszféra, közoktatás, közművelődés, közszolgálat és a közember érdekei egy ponton egybeesnek: annak a kissé futurisztikus vágynak a megvalósítása, hogy egy jól működő társadalomban éljünk, alighanem mindegyiküknek, mindegyikünknek meghatározó és elsődleges az érdeke és a felelőssége. Ezen együttműködési rendszer kidolgozása és megvalósítása túlmutat a könyvtár feladatkörén, ám ebben az egyik alapvetően “érdekelt” szereplő.
20) Amint korábban citáltam, némelyek szerint “minden fejben dől el.” Ez az adott közkönyvtári szituációt (szereplőket és szemléletet) tekintve, legalább olyan aggasztó számomra, mint bíztató. És ezzel visszakanyarodtunk a kölcsönös felelősség kérdéséhez, amely kölcsönös elfogadást és tiszteletet is feltételez.

Címkék

(1) (1) (1) (1) (1) (12) (1) (2) (2) (3) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (3) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (20) (1) (18) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (1) (5) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (28) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (10) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (18) (6) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (27) (3) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (8) (3) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (12) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (7) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (11) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (2) (10) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (30) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (33) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (3) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (4) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (6) (15) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (7) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (13) (1) (1) (2) (4) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (38) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (6) (1) (6) (17) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (4) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (2) (1) (21) (6) (5) (1) (3) (2) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (8) (1) (25) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (18) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (4) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (14) (7) (2) (4) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (5) (1) (1) (1) (1) (2) (22) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (1) (4) (1) (1) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (12) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (17) (4) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (5) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (62) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (4) (1) (11) (11) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (4) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (9) (1) (1) (7) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (43) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (9) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (4) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (8) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (2) (9) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (8) (1) (1) (1) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1)