Mit is keresünk a “sztrádán”? (Provokatív kisesszé)

Kategória: 1998/ 1

A Daniel Bell által szociológiailag (talán először) leírt, “posztindusztriális” társadalom, amelynek lényege – mint tudjuk – végül is az, hogy a nem közvetlenül termelő gazdasági ágazatokban foglalkoztatottak aránya fölébe nőtt a termelői szférának –, szóval ez a szolgáltató elvű és rendszerű gazdasági környezet, következésképpen az e gazdasági környezethez tartozó társadalom is – talán már csak egy rövid ideig? Nem tudom – még várat magára Magyarországon. Ha már most e “posztindusztriális”, szolgáltató elvű és rendszerű gazdaságot és társadalmat elkereszteljük – mondjuk – “információs” társadalomra (hiszen így alakult ki ez a terminológia világszerte); alighanem akkor is ugyanerre a következtetésre juthatunk: vagyishogy – a mindennapi, a legszélesebb körű igényeket tekintve – még nincs itt. Mégis gyakran (lehet, hogy a felfokozott, a túlzóan nagy várakozás miatt?) úgy beszélünk, gondolkodunk, reagálunk stb., mintha már itt lenne a nyakunkon, szorongatva és követelőzve, netán büntetéseket is kilátásba helyezve.

Mire föl ez a nagy sietség – kérdezhetnénk, mire jó ez a szemmel látható, bizonyos egészséges arányokat figyelembe nem vevő szemléleti torzulás, amely az “információs társadalom”, az “információs sztráda”, az “internet” és társaik tünetegyüttesét a kultúra egészéből kiragadva már-már követelményrendszerként fordítja az információszolgáltató intézmények és szakemberek felé, illetőleg velük szembe. Miért van az, hogy ez a szóban forgó diszciplína-együttes hovatovább már mérőeszközként, döntő fontosságú szakmai megítélési szempontként is funkcionál: azaz a szerint a kritérium szerint minősít – mekkora utat tettek meg ama bizonyos sztrádán? Válaszolni ezekre a szándékosan és kihívóan kihegyezett alapkérdésekre igen nehéz, mivel aligha juthat hozzá a kétkedéseire bizonyosságot kereső mezei ember az ún. makrogazdaság ide vonatkozó összefüggéseinek a konkrét számadataihoz, illetve bizonyító erejű trendjeihez (például: milyen szerződések alapján és mennyit költünk közpénzekből számítógépekre és a velük járó egyéb kellékekre, programokra stb. egy évben, két évben és a következő években). Próbáljunk meg mégis fölvetni – amolyan további vitapontként is – néhány homályos dolgot.

Itt van mindjárt az “információs társadalom” mint fogalom, mint az “information society” tükörfordítása. A fordítás persze (oda-vissza is) pontos (jobb híján), a fogalom tartalma azonban – így, önmagában – teljességgel semmitmondó. A “mezei ember” ebből semmit nem ért, csak bosszúsan a vállát rándítja. Igaza is van, hiszen az emberiség történetében mindig és csakis – ilyen-olyan – információs társadalom létezett: az információ – a pénz, a töke után, vagy inkább vele együtt – mindig is a legfontosabb hatalmi-uralmi eszköz, tényező volt. Gazdaságban, politikában és a mindennapi életben egyaránt. Mind a mai napig.

Itt van azután az “információs forradalom” számomra riasztó fogalma. Már megint egy forradalom. Riadtan pislogva néz körül a mezei ember. Hiszen a forradalom mindig is valami lázas állapot kifejeződése volt. Beteges tünet. Újra csak egy homályos pont: és újra csak a társadalomtudományokból átcsempészett terminus technicus. Emberünk már megint nem tudja persze, hogy mit kezdjen vele: védekezzék-e ellene (hiszen a forradalmak – ugyebár – meglehetős agresszivitással mindig is valami ellen irányultak, nem is beszélve az ellenforradalmakról), avagy adja meg magát neki (mármint az “információs forradalom”-nak).

Aligha van még egy szakmai fogalom, megnevezés (persze: angolul, melyet megint csak nem övez egyértelmű közmegértés), amely nagyobb karriert – valóságos bűvös kultusz-karriert – futott volna be, mint az “internet” fogalom, elnevezés és intézmény. (Talán csak korábban a bűvös kocka karrierje volt ehhez hasonlítható – de erről majd talán máskor.) Figyeltem, figyeltem ennek a folyvást tündöklő szónak a karriertörténetét. A kommunikációs iparban, a reklámagresszivitások özönében éppúgy, mint, mondjuk, a magyar könyvtári szaksajtóban, illetőleg a mindennapi kommunikációk során. Az internet bárholi megléte vagy hiánya napjainkban már nem pusztán technikai és pénzügyi kérdés, de szinte már elvi érvényűvé is torzult fejlemény: ahol megvan, ott büszkének és kellőképp a kor követelményének megfelelően lélegző, igazán fontos szakembernek érezhetik magukat a boldog tulajdonosok; ahol viszont nincs meg: ott bezzeg… Ám arról már jóval kevesebb szó esik országszerte, legalábbis tapasztalati úton-módon is megragadva, hogy mit is lehet kezdeni valójában ezzel a csodaszerrel a mindennapi szolgáltatások során; kik és miért követelik hangosan az internetes szolgáltatás bevezetését. Tudósok-e vagy szexmániások, szórakozni akarnak-e vagy tanulni? Pusztán unaloműző drágaság-e az internet vagy nagyon is komoly támasza és forrása az emberi tudásnak? A lényeg persze nem ez a kétkedő bizonyosságkeresés a jelenlegi hazai közfelfogásban, hanem a gátlástalan manipuláció és reklám: az internetnek mint árucikknek a feltornázott népszerűsége és hírneve hovatovább vetekszik a legújabb Persil mosóporéval (hogy most egyéb más pikáns reklámfogásra ne is gondoljunk).

És ezen a ponton már igen nehéz, csaknem reménytelen az ügyben érdekelt közvélemény, a széles értelemben vett – mondjuk így – kultúratermelő, -forgalmazó és -használó mezei embernek (jószerével külön-külön) elmagyarázni, hogy mire is jó mindez valójában: mit is értünk információs társadalmon, információs forradalmon, információs sztrádán; no és persze: hogyan is kell, hogyan is kellene – újra egy pompás metafora – “szörfözni” az interneten (még jobb: az “információs szupersztrádán”). És mit is reméljünk, s mit ne mindezektőI.

Persze mindezen problémahalmaz már régóta nemcsak egy szűkebb kulturális szféra vagy szakma belső ügye, és már jó ideje nem pusztán szakmai kérdésről, ügyről van itt szó. Világszerte kemény agresszivitással tör utat magának az elképesztően nagy és erős információs lobbi (akárcsak annak idején – de még ma is – a fegyvergyártóké és forgalmazóké); még csak nem is lehet kérdéses a végeredmény.

De ha már ez így van, legalább a magyar kultúra egészéért mindenkor első helyen felelős politikai tényezők ne álljanak oly kételyektőI mentes módon olyan strukturális, tehát lényegi jellegű törekvések és cselekvési programok mellé (avagy mögé), mely törekvések nem a kultúra egészének a támogatását–fejlesztését–ápolását tartják elsődlegesen fontosnak, hanem csak bizonyos preferált részterületek – például éppen a számítástechnikára, a telekommunikációra alapozódó kultúra – jelentőségét, nélkülözhetetlenségét hangsúlyozzák, sót sulykolják folyton-folyvást. Vagy, ha nincs, ha nem létezik ilyen törekvés, akkor arról – erről – éppúgy beszélni illenék; s éppily heves propagandát illenék kifejteni a kultúra teljessége érdekében. De mindenekelőtt: a mezei ember számára a mindennapi gyakorlatban mindezt bizonyítani is.

Csodálkozással olvasom, hallom, látom például egy újabb, számomra kétes tartalmú jelzős szintagma magyarországi karrierjét – ami az emlegetését illeti persze. Ez pediglen nem más, mint az “intelligens város”, “intelligens régió” – és persze: az “intelligens Magyarország”. Eltekintve most az angol tükörfordítás buktatójától, azt mégiscsak meg kell kérdezni, hogy mitől lesz országunk “intelligens”? Talán attól, hogy – tegyük fel – minden felnőtt polgára rendelkezik majd érettségi bizonyítvánnyal? Vagy talán attól, hogy polgárainak a többsége rendszeres könyvtárhasználó lesz? Netán az lenne az intelligens Magyarország ismérve, hogy aprócska polgárai az általános iskolában megtanulnak rendesen olvasni? Nem, nem, ez sem szerepel a programokban. Szerepel viszont 2000-re (az ezredfordulóra, és az újabb nagy nemzeti évfordulóra) kiépítendő, bonyolult, mindent mindennel összekötő internetes, számítógépes globalizált rendszer. Hát ez volna az intelligens Magyarország alfája és omegája! Tegyük hozzá rögtön viszont, hogy botorság lenne tagadni ennek a rendszernek valamilyen szintű szükségességét. Ez valóban szükséges (a modernizáció meggyorsításához) –, ámde nem elégséges feltétel.

Mivel is fokozhatnánk esetleg tovább “intelligens” létünket, mivoltunkat? Van néhány ötletem, javaslatom persze.

Példának okáért a mára már mindenki számára nyilvánvalóan katasztrofálisan lezüllött magyarországi alsó- és középfokú oktatásügy normálissá tételével; a felsőoktatás korábban valóban európai szintű rangjának a visszaállításával; a kulturális szféra robotosai (pedagógusok, könyvtárosok és így tovább) arcpirítóan, megalázóan alacsony fizetésének tisztességes emelésével (ez utóbbi kondíció az előbb emIítettekkel egyetemben végleg veszni látszik); egyáltalán e rendkívül fontos, kovász-szerepű és kovász-értékű értelmiségi réteg öntudatának gyógyításával, önbecsülése (és mások általi megbecsültsége) helyreállításával. Egy egészséges rétegzettségű társadalom elképzelhetetlen egészséges lelkületű, tiszta tudatú és világos, reá méretezett szakmai stratégiával rendelkező erős értelmiségi középosztály nélkül.

Lett légyen az akár – “információs” társadalom is. Mindehhez kihagyhatatlanul hozzátartozna – miként már utaltunk rá – az anyagi és szellemi kultúra egyes szegmenseinek kellőképpen arányos, központi; mondjuk így: kormányzati támogatása is.

És talán az sem ártana mindeközben, ha több, ha nagyobb empátiával fordulnának az egyes kulturális szakmák elitjei mezei sorstársaikhoz. Egyszersmind a ténylegesen fontos, a ténylegesen szükséges tudományos és technikai kihívások felé is. Meggyőződésem, hogy van időnk és józan eszünk is ahhoz, hogy elkerüljünk egy – kapkodásból és óriási pazarlásból eredő – esetleges súlyos “karambolt” ama híressé misztifikált, sokat hivatkozott “sztrádán”.

Címkék

(1) (1) (1) (12) (2) (2) (3) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (3) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (19) (1) (12) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (1) (5) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (5) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (28) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (16) (4) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (27) (3) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (8) (3) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (12) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (7) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (10) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (2) (10) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (30) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (33) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (3) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (6) (3) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (4) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (6) (15) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (10) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (7) (5) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (13) (1) (1) (2) (4) (3) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (38) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (6) (1) (6) (17) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (4) (1) (3) (1) (1) (2) (9) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (2) (1) (21) (6) (5) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (8) (1) (25) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (18) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (4) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (14) (7) (2) (4) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (5) (1) (1) (1) (1) (2) (22) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (1) (4) (1) (1) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (12) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (17) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (60) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (3) (1) (11) (5) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (4) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (9) (1) (1) (7) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (42) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (9) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (4) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (7) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (2) (8) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (8) (1) (1) (1) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1)