Mi végre a magyar könyvtár?

Kategória: 2002/ 5

Bartos Éva írása (ld. 3K áprilisi szám) kellemetlen, fájdalmas gondolatokat ébresztett bennem. Egyből gonoszul megtréfált struccnak éreztem magam azzal, hogy a vicc szerint a beton fölött ijesztettek meg – eredménye erős főfájás, sőt dudor.

Minden ember szereti biztonságban érezni magát. Mi, könyvtárosok is szeretünk nyugodtan ülni az elért eredményeinken, számolgatni, hogy a lakosság tizenvalahány százaléka beiratkozott olvasónk, mennyi új könyv jut fejenként rájuk, mennyit kölcsönöznek évente stb. Szeretünk örülni annak, hogy megnyílt a British Council tájékoztatási pontja, hogy a Goethe Institut hány ezer márkás könyvajándékkal lepett meg, hogy számítógépes szolgáltatásainkat ennyivel meg eny-nyivel fejlesztettük, hogy pályázatokon ennyi milliót nyertünk stb., stb. Szeretjük hallgatni, amint rendszeres látogatóink dicsérik szolgáltatásainkat, munkatársaink kedvességét, szolgálatkészségét, de föl vagyunk háborodva, hogy a társadalom semmibe veszi szakmánkat. És akkor Bartos Éva leír egy mellbevágó mondatot: Miért várjuk a kedvezőbb megítélést attól a társadalomtól, melynek négyötöd része nem is használja intézményeinket?

Kedves kollégáim, álomvilágban élünk! Ha reálisan tekintünk a szolgáltatásainkat igénybe vevőkre, látjuk, hogy csupán a lakosság egyhatoda használja intézményeinket. Ennek is 60–70%-a kényszerűségből jön a könyvtárba, mert tanintézményében kiadták ezt vagy azt kötelező olvasmánynak, ilyen-olyan témáról (szemináriumi) dolgozatot követelnek stb. Tapasztaljuk, hogy e kényszerűség megszűnése után e tömeg legjelentősebb része feléje sem néz a bibliotékának. No akkor mennyi is a személyes igényből könyvtárat használók száma? Ez maximum a lakosság 1/15-öd része! (Csak nehogy mi is úgy járjunk, mint az őrmester, aki az 1960-as években azzal biztatta a katonákat, hogy a szocialista világrendszer ki fog még terjedni nemcsak a világ 1/6-ára, de 1-10-ére, sőt 1/20-ára is.)

A közkönyvtárakat fél évszázada azzal a céllal hozták létre, hogy a kommunista eszmeiség tanító, esetleg szórakoztatva tanító intézményei legyenek. A könyvtárosok egy része elfogadta ezt az alapállást. Más részük azonban, főleg azok, akik politikai kényszerűségből a szellemi élet más területeiről vonultak vissza a könyvtárak menedéket adó állványai közé, csak a tanító szerepkört fogadták el, a szellemiségen azonban igyekeztek változtatni. Elfogadták a bibliotékák oktató szerepét, hiszen az ország népeségének jelentős része korábban nem részesült a kultúra kincseiből, volt tehát mit tanulnia. A könyvtárak, könyvkölcsönzők számának, pontosabban a olvasnivalóhoz való hozzáférés lehetőségeinek igen jelentős kiszélesedésével ez lehetővé is vált. Nemcsak a szépítő propaganda szerint, hanem a valóságban is nagyon sokan érdeklődtek a könyvek iránt. Ugyanakkor a lelkiismeretes és művelt könyvtárosoknak lehetősége nyílt, hogy a kommunista szellemiségű olvasmányok mellett a világirodalom nagy alkotóinak műveit is az olvasók kezébe adják. Vitathatatlan, hogy sok téves elmélettel, tanítással ismerkedtek meg ekkor a könyvtárak használói, de ha összehasonlítjuk a könyvtárlátogatók számát a két világháború közötti évekkel, hatalmas föllendülésnek lehetünk szemlélői.

Ez a tanító szerepkör a közkönyvtárakban lényegében a rendszerváltásig megmaradt. Egyre csökkenő hangsúllyal ugyan, aminek látható jele volt a ’80-as években lassacskán apadni kezdő anyagi támogatás is. Korábban folyamatosan tudták növelni lehetőségeiket a könyvtárak, hiszen fontos eszmei szerepet töltöttek be. Ennek lett egyszerre vége a ’90-es évekbe lépéssel, amikor a szocialista rendszerek kártyavárként összeomlottak. A könyvtárak merőben más helyzetbe kerültek. Az oktató–nevelő funkció visszaszorult a tanulást segítő tevékenység szűkebb szférájába, mely a “szolgáltató” könyvtár egyik résztevékenysége lett. A továbbiakban a könyvtárak a valódi, a széles nagyközönséget segítő szerepüket igyekszenek betölteni. Néha kétségbeesetten. S ha őszinték vagyunk magunkhoz, egyáltalán nem kielégítő eredménnyel. Az első fontos próbálkozás a vállalkozók számára történő információszolgáltatás volt, mely teljesen logikusnak látszott. Sajnos azonban ez is csak kevés érdeklődőt vonzott. Magyarországon ugyanis két vállalkozótípus létezett (létezik?): a kényszervállalkozó, akinek minden igyekezete, hogy a fejét a víz fölött tartsa és az ügyeskedő, aki csak a kiskapukat keresi. Az előbbi nem tudja ezeket a szolgáltatásokat megfizetni, az utóbbinak meg nincs rájuk szüksége.

A későbbiekben is igyekeztünk minden lehetőséget megragadni, s ha valamilyen cég, iroda, szervezet jelentkezett, hogy igénybe szeretné venni a könyvtárak kapcsolatrendszerét, mi boldogan álltunk a rendelkezésükre, de ezek a próbálkozások is csak néhány érdeklődőt csábítottak be hozzánk, a tömegek nem jelentkeztek. Most visszatekintve számomra ezek jelentős része pótcselekvésnek tűnik, de ezt az utat erősítették a pályázati rendszer kitűzött céljai is, melyek döntően az új “szolgáltatások” bevezetését preferálták.

Mindeközben azonban hagyományos szolgáltatásaink hatásfoka egyre csökkent. Megváltozott ugyanis körülöttünk is a világ. 1990 előtt a fönntartók természetes kötelessége volt a könyvtárak megfelelő támogatásának biztosítása, s általában csak a vezetői kapcsolatokon múlott, hogy ezt milyen színvonalon teljesítették. A rendszerváltás után viszont az egyre terhesebb kötelesség lett. A közkönyvtárakat ugyanis az önkormányzatok tartják fönn, az egymást követő kormányok politikája pedig abban következetes volt, hogy egyre csökkentették az önkormányzatok számára hozzáférhető forrásokat, miközben az ezeket terhelő feladatok számát növelték. A közkönyvtárakat fönntartók tehát ott igyekeztek csökkenteni a költségeket, ahol csak lehetett, s az egyik leggyengébb ellenállású hely a könyvtárügy volt. Ennek következtében hamarosan csökkent a beszerzett könyvek száma, a megrendelt időszaki kiadványok félesége, s egykettőre elavultak a zenei beszerzések, hogy csak a hagyományos szolgáltatásainkat említsem.

Föllángoltak a viták és máig tartanak a városi és megyei könyvtári funkciót betöltő intézmények fönntartásának részarányáról. A települési önkormányzatok nem vállalták a járási könyvtári munkák finanszírozását, a kisközségek hibernálták intézményeiket, mások pedig összevonták az iskolával, s ezzel lehetetlenítették el a könyvtári munkát. Megszületett ugyan az 1997. évi CXL. törvény, ám ez még mindig csak keret, kötelező előírás, melynek paragrafusait a fönntartók csak vonakodva, a minimális teljesítés elve alapján respektálják. (Semmiképpen sem akarok általánosítani, de Szegeden például a számítógépes rendszerek elterjedése kitűnő lehetőséget biztosított a fönntartónak arra, hogy a minimumra csökkentse az intézmények önállóságát. Ennek következtében gyakorlatilag megszűnt a bérgazdálkodás, a költségvetés havi 1/13-ad részének biztosítása akadályozza a normális munkát, a saját bevétel növelése a következő költségvetési évben azzal a következménnyel jár, hogy ugyanannyival csökken a fönntartó támogatása stb.)

Ezen okok következtében olvasóink, könyvtárhasználóink joggal hiányolják az új könyveket, a szélesebb körű folyóirat-választékot (külföldi lap már alig jár), a CD-ROM-ok sokféleségét és így tovább… Mindezek figyelembevételével azt kell mondanom, hogy ilyen körülmények között élve szinte csodálatos, hogy ennyi olvasót meg tudunk tartani. Köszönhető ez a könyvtárosok szolgálatkészségének, a gépesítéseket kierőszakoló hallatlan erőfeszítéseknek, amelyeknek eredményeképp könyvtáraink nincsenek technikailag nagyon lemaradva fejlettebb nyugati társaiktól. Csak a látogatottság…

De gondoljunk bele, hogy mikor lesz olyan általános az élethosszig való tanulás hazánkban, mint Dániában? Mikor lesz a magyar állampolgár olyan önmagáért felelősséget vállaló, önmaga sorsát irányítani képes polgár, mint a Brit Birodalom honosa? Ahhoz, hogy a társadalmi környezetünkhöz való viszonyunk kedvezően változzék, nemcsak intézményeinknek, a bennük dolgozóknak, de a környezetnek is változnia kell. S addig? Addig maradnak a korábbi erőfeszítések, talán nagyobb koncentrálással arra, hogy fejlesztéseink ne csak pótcselekvések legyenek, hanem minél szélesebb körnek szóló szolgáltatások megjelenését biztosítsák. Maradnak a napi feladatok. Jelenleg talán éppen a hátrányos helyzetűek könyvtári ellátásának optimálisabb megszervezése, hiszen ezek azok a rétegek, amelyek leginkább kimaradtak a könyvtári ellátásból.

De közelgő csatlakozásunk az Európai Unióhoz is újabb komoly problémákat vet föl. Nem hiszem ugyan, hogy nyelvtudás híján van a széles körű érdeklődő közönség, amelyik meg akarná ismerni az uniós normákat, de milyen a mi munkatársaink nyelvtudása? Folyamatosan tudjuk biztosítani a szolgálatban a nyelveket jól tudó könyvtárosok jelenlétét? A kötelező továbbképzésre biztosított összeg nem fedezi az eredményes nyelvtanfolyamok költségeit. A fönntartó nem vállal anyagi részt a továbbképzésben, a könyvtáros a minimálbérből nem tudja pótolni a hiányzó összeget. ujabb megoldandó probléma.

S minden föntebb leírt keserű mondat ellenére legalább bennünk kell, hogy teljes tudatossággal éljen: ha a társadalom még nem is tudja, de nagyon nagy szüksége van ránk.

Címkék

(1) (1) (1) (12) (2) (2) (3) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (3) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (19) (1) (12) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (1) (5) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (5) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (28) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (16) (4) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (27) (3) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (8) (3) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (12) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (7) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (10) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (2) (10) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (30) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (33) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (3) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (6) (3) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (4) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (6) (15) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (10) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (7) (5) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (13) (1) (1) (2) (4) (3) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (38) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (6) (1) (6) (17) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (4) (1) (3) (1) (1) (2) (9) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (2) (1) (21) (6) (5) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (8) (1) (25) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (18) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (4) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (14) (7) (2) (4) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (5) (1) (1) (1) (1) (2) (22) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (1) (4) (1) (1) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (12) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (17) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (60) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (3) (1) (11) (5) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (4) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (9) (1) (1) (7) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (42) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (9) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (4) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (7) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (2) (8) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (8) (1) (1) (1) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1)