Erdélyi helyzetkép
A Magyarországot körülvevő államokban közel egy évszázada él kisebbségi sorban a magyarság. Azok a közgyűjtemények, amelyek 1918-ban léteztek, nem szaporodtak; sőt számuk csökkent. Azóta tart a küzdelem, hogy minél több megmaradjon ezekből a gyűjteményekből, állományuk ne apadjon, hanem inkább gyarapodjon. Lényeges javulás csak a 40-es évek elején történt, amikor a Magyarországhoz visszakerült területeken jelentősen növekedett a könyvtárak állománya, s amennyire az idő engedte, az állományszervezés is javult.
A második világháború után nemcsak a többségi nacionalizmus garázdálkodása rontott a helyzeten, hanem a szocializmus “új világot” építő törekvéseinek is áldozatul esett a könyvállomány jelentős része, mindenekelőtt a falvak olvasó- és gazdaköreinek állománya. A nacionalizmus hamar felfedezte, hogyan használhatja fel a szocializmus törekvéseit saját céljai megvalósítására. Csoda, hogy a nagy, egyházi, iskolai, múzeumi közgyűjtemények nagy részének könyvállománya valahogy mégis átvészelte ezt a korszakot.
1990-től hatalmas könyvmennyiség áramlott Magyarországról a környező államokba, a legtöbb épp Romániába, ahová a megelőző két évtizedben alig érkezett már magyar könyv. Az eltelt 10 évre az egyre tudatosabb állománygyarapítás volt jellemző, valamint a lassú önszerveződés. A kezdeti nagy lendület után a könyvtárügy is lassabban alakult: mintha az általános kiábrándultság itt is hatott volna. A nagy várakozások után nem az az új világ következett el, amelyre mindannyian vártunk. De megmaradt az építkezés lehetősége. És ez a legfontosabb.
Az erdélyi könyvtárosok fokozatosan megismerték a magyarországi könyvtári viszonyokat, és bizony csak lassan tértek magukhoz. A mai napig valamennyiünknek nagy élménye a magyarországi könyvtárak ellátottsága, állományuknak gazdagsága, szolgáltatásaik sokfélesége és a könyvtárosok képzettsége, viszonylagos társadalmi megbecsültsége. “A jó tanárt nem a jó fizetés teszi; de a rossz fizetés a jó tanárt is elfárasztja” – mondta városunk, Sepsiszentgyörgy egy hajdani iskolaigazgatója, s ez a könyvtárosokra is érvényes. Természetesen a magyarországi könyvtárosok maguk tudják igaziból helyzetüket értékelni, de nekünk, határon túliaknak úgy tetszik, hogy az a lehetőség, hogy könyvtárosi munkával a könyvtáron belül is lehet többletjövedelmet megvalósítani, nagyon fontos, nagyon ösztönző. Könyvtárosaink nem találnak mellékmunkákat a könyvtáron belül, s így főleg a mind nehezebb helyzetben levő pályakezdők a legkülönfélébb területeken kísérleteznek pluszjövedelem szerzésével. Ez bizony nem használ a könyvtári munkának, de tudomásul kell venni és számolni kell vele a mindennapok folyamán. Mégis, mindezek ellenére a könyvtárosok nagy része a pályán marad, és nemcsak azért, mert valahol kell létezni.
A romániai magyar könyvtárostársadalmat közel 300 magyar könyvtáros alkotja. Nagyon alacsony ez a szám, hisz olyan nagy városokban, mint például Szatmár vagy Nagyvárad egy, illetve két magyar könyvtáros dolgozik a megyei könyvtárban. Hivatalos álláspont szerint ugyanis a nemzetiségi reprezentativitás nem szempont, esetleg egy-két magyar nyelvet is ismerő könyvtáros szükségességét fogadják el, de azt sem kötelezően. Érthető tehát, hogy miért törekedett a magyarság nem állami fenntartású könyvtárakat létrehozni… Ha csak arra gondolunk, hogy a románul még nem tudó kisiskolások nem találkozhatnak magyar könyvtárossal vagy akár a magyar nyelvű gyerekirodalmat ismerő, magyarul tudó könyvtárossal sem, akkor csak erősödik a saját könyvtár szükségességének felismerése.
Így alakult ki Erdély nem magyar többségű részén az EMKE könyvtári hálózat. Jóllehet az EMKE könyvtárak és az állami fenntartású magyarjellegű könyvtárak között jelentős különbségek vannak, a kapcsolat közöttük mégis szoros, hisz célkitűzésük azonos: az erdélyi magyarság könyvtári ellátottságának biztosítása és művelődési életének szolgálata. Mert a kisebbségi magyar könyvtáros feladatai nagyon sokrétűek, sokszor túlmutatnak a szakma szigorúan vett határain. A könyvtáros sokszor vállal fel olyan közösségi munkákat, amelyeknek kapcsolata a könyvtári munkával meglehetősen laza. Talán a fentiek is hozzájárulnak ahhoz, hogy az erdélyi könyvtárügy viszonylag kevés tudományos kutatási eredményt tud felmutatni.
Javult közben a magyar könyvtáros társadalom minősége is: egyre több képzett könyvtáros dolgozik könyvtárainkban, egyre több könyvtáros vesz részt szakmai továbbképzésen. Javul a könyvtárak szervezettségi foka is. Az évek során kialakult néhány súlypontja a könyvtáros szervezetnek: Nagyváradon a Bunyitai Vince könyvtár köré szerveződtek a partiumi magyar könyvtárak, Kolozsváron a Heltai Alapítvány a közép-erdélyi EMKE könyvtárakat fogja össze, a székelyföldi állami könyvtárak magyar könyvtárosai az EMKE Könyvtári Szakosztályán belül szervezik közös programjaikat, de az itt szervezett képzésekben részt vesznek magyar könyvtárosok az egész országból. Kolozsváron lassan formálódik az EMKE könyvtár, amely pillanatnyilag, épülethiány miatt, több kisebb gyűjtemény formájában tevékenykedik. A Magyar Tudományos Akadémia következetes segítsége állományának állandó bővítését biztosítja.
Könyvtáraink informatizálása, lassabban ugyan, mint szeretnénk, de folyamatosan halad. A Biblis programot 11 könyvtár használja. Ez az erdélyi fejlesztésű integrált könyvtári program pillanatnyilag kielégíti igényeinket, és konvertálható az ismertebb, nagy könyvtári programokba. Internet hozzáférése 5 könyvtárnak van, lassan az olvasók számára is érezhetővé válik ez a szolgáltatás. Hiányoznak azonban az újabb típusú gépek, a nagyobb kapacitású szerverek. Ezek hiánya bizony nagyon csökkenti a hatékonyságot.
A kutatómunka jóformán teljesen a régi állomány feltárására korlátozódik, ami ugyan lényeges, de más területeket is be kellene vonni. A helyismereti kutatás sokfelé beindult, reméljük, az elkövetkező években ezt a megjelenő publikációk is fogják igazolni.
Az Országos Széchényi Könyvtár Monok István által közzétett programja újabb lehetőségeket fogalmaz meg valamennyi határon túli magyar könyvtár, illetve könyvtáros számára. Az újonnan alakult Könyvtári Intézettől lényeges segítséget várunk.
Reméljük, munkatársai között lesznek olyanok, akik alaposan megismerik a határon túli könyvtárak tényleges helyzetét, lehetőségeit. Nagy szükség van erre, mert sokszor mi magunk sem látjuk át pontosan helyzetünket, s még kevésbé ismerjük azt a számos kutatási témát, amelyen Magyarországon különböző könyvtárakban dolgoznak, s amelyhez esetenként kapcsolódhatnánk. Késve, nehézkesen tájékozódunk a könyvkiadás, a CD-k és CD-ROM-ok megjelenését illetően is. Nyilván ennél sokkal tágabb az a terület, amelyről a határon túli könyvtáros számára tájékoztatást nyújthat a Könyvtári Intézet. Úgy véljük, ez a segítség a NKÖM által az utóbbi években kezdeményezett, kiemelt határon túli könyvtárakat támogató programját is sokkal hatékonyabbá teheti. Ennek a támogatásnak jelentősek az eddigi eredményei mind az állománygyarapítás, mind a különböző szakmai területeken, következetes folytatása meghatározó lehet könyvtáraink jövője szempontjából.
Állományaink gyarapítására újabb és újabb lehetőségeket kellene találnunk, és itt a testvérkönyvtári segítségnyújtás éppoly fontos, mint a Magyar Elektronikus Könyvtár bővítése, összefoglaló munkákat tartalmazó CD-ROM-ok beszerzése, stb.
Miközben modern könyvtárat próbálunk építeni, továbbra sem szabad megfeledkeznünk azokról az olvasókról, akik nemcsak gyors információt várnak a könyvtártól, hanem az élet nagy kérdéseire itt keresik a választ. Hogy hányan vannak, talán nem is olyan lényeges, de számuk folyamatosan nőni fog, hisz mindig vannak elmélkedő emberek, vannak, akikben szaporodnak a kérdések a nyugati világ által diktált életformát illetően, az általános értékrendválság hullámain hánykolódnak. Ezért is jó, ha minél több a tájékoztatni tudó, olvasott könyvtáros, aki hisz választott szakmájában, hisz az általános emberi értékekben.
Az új évezredben a könyvtár, mint a közösségi lét egyik megnyilvánulási területe, egyre fontosabb szerepet tölthet be a kisebbségi közösségek életében. Ebben a munkában célt és értelmet kaphat a könyvtáros élete. Rajtunk múlik, hogy ne váljunk hidegfejű technikusokká, akik csak az információforrások kezelésével vívnak ki maguknak bizonyos társadalmi szerepet, hanem nemzeti közösségük szolgálatát vállaló, magukat kiteljesíteni tudó emberekké, akik megtalálják munkájukban a csendes örömet. Ezt kívánom a világon bármerre élő magyar könyvtáros kollégáimnak az új évezred hajnalán, és hogy megvalósuljon az a gazdag és sikeres Magyarország, amely a határon túl élő tagjaira is tud gondolni, egyre többet törődve velük, amelyhez minden magyar fenntartások nélkül tud kapcsolódni. Hadd oldódjon fel végre az évszázados szétszakítottság keserűsége.