A kezdet

Éppen tizenöt éve lesz, hogy megjelent a művelődési ágazati szakmunkásképzésről és a munkaköri szakképzésről szóló 17/1990. MKM rendelet, amelynek nyomán országszerte megindulhatott a könyvtáros asszisztensek képzése. A képzés tantervét, részletes tematikáját, működési rendjét a Könyvtártudományi és Módszertani Központ oktatási osztálya dolgozta ki és bocsátotta rendelkezésére mindazoknak a képzőhelyeknek, amelyek vállalkoztak az oktatásra.

A tanterv a képzés célját a következőkben határozta meg:

“Olyan gyakorlati szakemberek képzése, akik a könyvtári-informatikai ismereteket készségszinten tudják alkalmazni a könyvtár-informatikai területeken, akik képesek a hagyományos és a nem hagyományos könyvtári, információs munkafolyamatok végzésére. (…) Az itt végzett könyvtárosok elsősorban az üzemszerűen működő nagykönyvtárak kvalifikált részfeladatainak ellátására alkalmasak, valamint a városi, nagyközségi közművelődési, illetve kisebb vállalati szakkönyvtárak megszervezésére, irányítására.
A képzés során a hallgató megfelelő gyakorlatot szerez, továbbfejlődéséhez pedig elegendő elméleti alapot.”

A célok megvalósítását a következő tantárgyak szolgálták:

• könyv- és könyvtártörténet,
• könyvtártan (könyvtárügy, könyvtárpolitika, gyűjteményszervezés, olvasószolgálat, kommunikációelmélet, szervezési-vezetési ismeretek),
• dokumentumismeret, bibliográfiai leírás,
• könyvtári osztályozás,
• számítástechnika, információs rendszerek,
• tájékoztatás,
• olvasásismeret (olvasásszociológia, -pszichológia és -pedagógia),
• választható szeminárium (pl. gyermekkönyvtári munka, helyismeret stb.),
• könyvtári gyakorlat.

A képzőhelyek döntő többsége a megyei könyvtárak sorából került ki. Nem volt ez véletlen, hiszen ennek az intézménytípusnak megalapításától kezdve feladatai közé tartozott alap- és középfokon felkészíteni a módszertani hatósugarába tartozó könyvtárak munkatársait.

A tanfolyamok oktatóit minden képzőhely a saját személyi állományából kérte fel, természetesen egyetemi, illetve főiskolai végzettségű, gyakorlott, magas szintű szakmai ismeretekkel és oktatói tapasztalatokkal rendelkező könyvtárosokat. A különböző képzőhelyek képzési gyakorlatának egységesítése érdekében a képzést működtető KMK évente egy alkalommal oktatói értekezletet hívott össze, amelyen a kollégák konzultálhattak az általuk oktatott tárgy központi felelősével, illetve a képzést érintő vélemények, ötletek, javaslatok is ilyen alkalmakkor kerültek terítékre. Hasonló vitafórumon vehettek részt a felkért vizsgaelnökök is, ahol alkalmuk nyílt a tapasztalatok kicserélésére, és az esetleges változtatásokra, korrekciókra vonatkozó javaslattételre.

A féléveket minden esetben részvizsga zárta, amelyen központi feladatlapokat töltöttek ki a hallgatók, és az értékelés is a képzési központban, a KMK-ban történt. Egyes tantárgyak jellege megkívánta, hogy a helyi oktató irányítsa a vizsgát (pl. olvasásismeret), vagy gyakorlati jeggyel értékelje a hallgatói teljesítményt (pl. számítástechnika). A tanulmányok befejezéseként záródolgozat elkészítését, valamint záróvizsgát írt elő a tanterv. A képzés félidejében kapták kézhez a hallgatók a záródolgozati útmutatót, mely a dolgozat elkészítésének tartalmi és formai követelményeit tartalmazta. A témaválasztásnál a hallgatói ötletek kaptak preferenciát, a tanácstalan jelöltek pedig a tanáraik által javasolt témakörökből választhattak.

Példaként álljon itt néhány téma, illetve tudományterület a debreceni képzőhely (Hajdú-Bihar Megyei Könyvtár) asszisztensképzős hallgatóinak záródolgozataiból:

Könyv- és könyvtártörténet – A környező települések könyvtárainak történetét dolgozták fel többen is 10-15 évre vagy nagyobb időszakra visszatekintve.

Olvasószolgálat – A gyermek- vagy iskolai, esetleg kettős funkciójú könyvtárban dolgozók választottak e területről témát, ezen belül is a gyermekolvasók könyv- és könyvtárhasználatra nevelésének kérdéseivel foglalkoztak.

Tájékoztatás – Egy-egy könyvsorozat bemutatása, vagy például személyi, illetve helyismereti bibliográfia összeállítása adta a dolgozat tartalmát.

Az olvasásszociológiai dolgozatok készítői olyan kérdésekre keresték a választ, mint hogy milyen formai és tartalmi jellemzők kapcsolódnak ma a “könyvtár” kifejezéshez, hogyan vélekednek az intézménytípusról a használók és a kívülállók, része-e az olvasóban kialakult könyvtárképnek minden lehetőség, szolgáltatás, amelyet az adott intézmény kínál.

Az eleinte három, majd két és fél éves képzés befejezését a záróvizsga jelentette, amelyen az a hallgató vehetett részt, aki tantárgyi kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tett, és elfogadható záródolgozatot készített. A vizsgabizottság tagjai a képző intézmény oktatói voltak, elnökét viszont mindenkor a KMK delegálta. A hallgatók a központilag kiadott 26 tétel valamelyikéről referáltak. A záróvizsga érdemjegyét a bizottság a hallgató szóbeli felelete, a képzés időtartama alatt szerzett részosztályzatai, valamint záródolgozata alapján állapította meg. Ezt követően állította ki az Országos Széchényi Könyvtár a könyvtárosasszisztens végzettséget igazoló bizonyítványt.

Értéknövelő megoldást jelentett, hogy az asszisztensképzőt végzettek számára néhány éven keresztül kedvező lehetőségek nyíltak a felsőoktatásban való részvételre: a jeles, esetleg jó eredménnyel végzettek felvételi beszélgetéssel juthattak be több tanárképző főiskola informatikus-könyvtáros szakára.

Új koncepció

A fentebb bemutatott tematika és a hozzá kapcsolódó differenciált képzési tartalom rövid ideig maradt érvényben. A 17/1990-es MKM rendeletet 1995-ben hatályon kívül helyezték, s ezzel – bár továbbra is mutatkozott volna iránta igény – az OSZK-KMK által irányított könyvtárosasszisztens képzés megszűnt. A helyére lépett 10/1995-ös, szintén MKM rendelet 52 8422 01 kódszámmal az Országos Képzési Jegyzékbe iktatta a könyvtárosasszisztensek képzését, vizsgaszervezőként pedig az Országos Közoktatási Szolgáltató Iroda lépett a KMK helyébe.

A képzés célját a munkaterület leírásában találjuk. Eszerint:

“A könyvtáros asszisztens (…) munkáját az adott munkaterületeken tevékenykedő okleveles könyvtárosok irányítása mellett végzi és ellátja a könyvtári tevékenység legkülönbözőbb munkaterületein a dokumentummal és szolgáltatásával kapcsolatos (…) könyvtárkezelési rutinfeladatokat, adminisztratív, könyvtártechnikai feladatokat. ”

Az új rendeletben közzétett hivatalos képzési tematika nemcsak céljában tér el jelentősen az előzőtől, hanem tartalmában és követelményrendszerében is. Készítői kizárólag a részfeladatok ellátására való felkészítésre koncentráltak. Ezért elhagyták a szemléletalakító könyvtártörténetet, a szakmai biztonságérzetet adó olvasásismeretet, a kölcsönző pultnál is szükséges tájékoztatási alapismereteket, a speciálkollégiumokat, és szükségtelennek ítélték a rendszerező készséget és kreativitást fejlesztő záródolgozatot is.

A hivatalos tematikát alapul véve az alábbi tantárgyakból épült fel a tananyag:

• Dokumentumismeret,
• Formai feltárás,
• Gyűjteményszervezés,
• Könyvtári osztályozás,
• Könyvtártan,
• Olvasószolgálat,
• Raktározás, állományvédelem,
• Számítástechnika.

A tananyag részét képezte a fentieken kívül a könyvtári gyakorlat, amelyet valamely nagykönyvtárban kellett elvégeznie a hallgatónak.

A lényegesen szerényebb tematika és követelményrendszer értelemszerűen rövidebb – általában 9-10 hónapos – képzési időt igényelt.

A záróvizsga a hivatalos vizsgaszabályzatnak megfelelően három részből állt: egy központi írásbeliből, amelynek anyaga a mindenkori kulturális minisztérium könyvtári osztályának jóváhagyását követően az OKSZI-ból érkezett; egy gyakorlati vizsgából, amelynek anyagát három változatban a képző intézmény oktatói állították össze, és a vizsga elnökének nyújtották be jóváhagyás végett; végül egy szóbeli vizsgából, központi tételjegyzék alapján. A vizsga elnökét a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, később a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, egyik tagját az Országos Közoktatási Szolgáltató Iroda, másik tagját pedig a képző intézmény delegálta.

A képzőhelyek nem fogadták osztatlan lelkesedéssel az új rendeletben megfogalmazott képzési tartalmakat. Mind a fővárosban, mind pedig a megyei könyvtárak tanfolyamain ugyanis változatlanul jelentős számban vettek részt egyszemélyes könyvtárakat működtető kollégák, akiknek a munkájához ez a karcsúsított ismeretrendszer nem nyújt megfelelő felkészítést. Ezért aztán az oktatók elkezdték visszacsempészni a tematikákba a korábban száműzött ismereteket. Újra megjelentek a könyvtártörténeti stúdiumok, a tájékoztató munka alapismeretei, a gyermekkönyvtári tevékenység specialitásai, és az olvasószolgálat tantárgy sem kizárólag az adminisztrációs teendőkről szólt.

Egyre inkább problémát jelentett az is, hogy bár a képzési tematikák időről-időre látszólag megújultak (16/1994. MKM rendelet; 9/2002 NKÖM rendelet), mégsem tartottak lépést a könyvtárügyben lezajló markáns változásokkal. Gondoljunk csak az 1997-es CXL. számú kulturális alaptörvényre, amely többek között újrafogalmazta a nyilvános könyvtárak kritériumait és alapfeladatait, megújította a szakmai terminológiát, és gyakorlatilag átalakította, újjászervezte a hazai könyvtári rendszert. De nem csak a törvény megjelenése hozott változásokat az elmúlt időszakban a könyvtárak életébe. Az elektronika, a számítógépek használatának általánossá válása átalakította a könyvtári gyakorlat szinte minden területét. Érinti a gyűjteményszervezés elveit és gyakorlatát, a dokumentumok feldolgozásának kérdéseit, a tájékoztató munka eszköztárát és metódusait, az állományvédelmet, és csak reménykedhetünk, hogy azokra a területekre, ahol nem kívánatos vendég – a közvetlen emberi kapcsolatok szférájára gondolok – nem szivárog be a kelleténél nagyobb mértékben.

Nos, a megváltozott szemlélet, a jelentősen átalakult gyakorlat vajmi kevéssé tükröződött az 1995-ben megfogalmazott, s majd’ egy évtizedig változatlan vizsgatételekben. Hiányzott a korszerű tananyag is. A korábban a középfokú könyvtári szakemberképzésben eredményesen használt tankönyv, A könyvtár kezelése legfrissebb kiadása 1990-ben jelent meg. A képzésben részt vevő hallgatók így szinte kizárólag a (nem mindig megbízható) órajegyzeteikre voltak utalva. A vidéken, kistelepüléseken élők számára ugyanis csaknem megoldhatatlan problémát jelentett hozzáférni a korszerű szakirodalomhoz, nyomtatott és elektronikus formában egyaránt. Az új, modern szemléletet és gyakorlati tudnivalókat közvetítő tankönyv elkészítése tehát egyre inkább megkerülhetetlen, rendkívül sürgető feladattá vált.

A gondok, problémák sokasodtak tehát, a képzőhelyek pedig egyre inkább magukra maradtak a megoldások keresésével, újító ötleteikkel. A KMK által összefogott asszisztensképzés megszűnésével ugyanis a közös oktatói fórumok is megszűntek, nem volt lehetőség a szervezett véleménycserére, az együttes gondolkodásra. Egyre inkább hiányoztak azok a személyes kapcsolatok is, amelyek a képzést irányítók, illetve végzők között a rendszeres találkozások során kialakultak, és amelyek egyben a szakmai fejlődést is inspirálták.

Az oktatási osztály munkatársai több ízben pályázati úton próbáltak az asszisztensképzés támogatására, megújítására megoldásokat találni. 1999-ben például pályázat készült egy oktatói program indítására, amelynek célja a középfokú könyvtári szakemberképzést végző oktatók módszertani felkészítése volt. Egy másik pályázat a képzés új, korszerű tankönyvének elkészítését célozta meg. Ennek megvalósítása azonban már az időközben megszűnt KMK jogutódjára, a Könyvtári Intézetre maradt.

Együtt a Könyvtári Intézettel

A Könyvtári Intézet oktatási osztályának javaslatára a tananyag elkészítésének koncepciója több tekintetben is változott az eredeti elképzelésekhez viszonyítva. Egyetlen, az asszisztensképzés teljes anyagát magába foglaló tankönyv helyett sorozat indult Az iskolarendszeren kívüli könyvtári szakképzés füzetei címmel, melyben a különböző témakörök (tantárgyak) ismeretanyaga adja egy-egy füzet tartalmát. (Így valamely témakör anyagának elavulása esetén nem szükséges mindig a teljes tankönyv javított kiadását elkészíteni!) A másik lényeges eltérés a korábbi tankönyvek anyagától abban jelentkezett, hogy a sorozat füzetei tartalmukban túlléptek a középfokú szakmai ismeretanyagon, és megcéloztak egy magasabb szakmai szintet is egy új, egyelőre csak a tervekben létező képzési forma számára. A sorozat ezáltal alkalmassá vált a kisebb könyvtárakban könyvtárosi teendőket ellátó – például egyszemélyes könyvtárakat vezető – kollégák szakmai felkészítésére is.

A 2001-ben indult, ma már 15 kötetből álló, még nem lezárt sorozat elindítása jelentette a kezdetét annak a műhelymunkának, amely azóta is komoly tartalommal tölti meg a Könyvtári Intézet oktatási osztálya és a képzőhelyek együttműködését. Ismét rendszeressé váltak az oktatói munkaértekezletek, amelyeken jelenleg 14 képzőhely munkatársai vesznek részt. A közös munka eredményeként sikerült megfogalmazni és kijelölni a képzés tartalmi hangsúlyait, egységesíteni az oktatás, valamint a számonkérés metodikáját és formáit.

Az oktatói fórumokon lezajlott viták nyomán született meg a javaslat a képzés tematikájának megújítására, amelyet aztán a 11/2004. NKÖM rendelet megjelenése tett hivatalossá. Ez a tematika már az 1997. évi CXL. törvény előírásainak szellemében készült, s figyelembe veszi mindazokat a változásokat, amelyek a jelenlegi könyvtári rendszert, valamint a könyvtári munka gyakorlatát jellemzik. Fontosnak tartja például, hogy a ne csak a könyvtárosok, de az asszisztenseik is ismerjenek legalább egy könyvtári integrált rendszert, sőt használni is tudják annak moduljait. Nagy hangsúlyt fektet a hallgatók kommunikációs készségének fejlesztésére is. A munkaterület jellemzőit differenciáltan fogalmazza meg:

“A könyvtárosasszisztens a különböző típusú (…) különböző munkaszervezetű (…) különböző nagyságú (…) továbbá különböző gépesítettségi/automatizáltsági fokkal bíró könyvtárakban (…) a könyvtáros közvetlen irányítása mellett végzi munkáját, mellyel hozzájárul a könyvtár alapvető céljainak megvalósításához, a használók információval, dokumentumokkal való ellátásához. Feladatait megfelelő szintű általános és szakmai műveltség, kommunikációs kultúra birtokában látja el. Magatartásában érvényesül annak tudata, hogy a könyvtárba látogatók számára gyakorta ő személyesíti meg magát az intézményt…”

A rendelet a korábbi jól bevált hivatalos számonkérési formákat (írásbeli, gyakorlati és szóbeli záróvizsga) változatlanul hagyta. A záróvizsgák elnökét a NKÖM könyvtári osztálya jelöli ki, a vizsgaszervezés feladatait viszont a Magyar Művelődési Intézet vette át az Országos Közoktatási Szolgáltató Irodától. (Zárójelben kívánkozik ide, hogy a képzés címzettjeinek megnyugtató és konszenzust kiváltó elnevezésével ez a jogszabály is adós maradt. Jelenleg háromféle titulus kering a szakmai köztudatban, valamint a jogszabályokban: könyvtáros asszisztens; könyvtárosasszisztens; könyvtári asszisztens . Érdemes lenne egyszer a szemantikai és szakmai érvek felsorakoztatásával döntést hozni ebben a kérdésben is!)

A rendelet megjelenésének egyenes következménye a szintén műhelymunkában kidolgozott új szóbeli tételsor, amely a korszerű tartalmak számonkérésén túl a vizsgázó elméleti és gyakorlati ismereteinek bemutatására is lehetőséget nyújt. A tételek mérete arányos és sikeresen elkerülik a korábbi tartalmi átfedéseket is.

A jövő

A könyvtáros asszisztens képzés iránti érdeklődés változatlanul intenzív, sőt az 1/2000. NKÖM rendelet megjelenése óta – amely a könyvtári szakemberek szervezett továbbképzéséről rendelkezik – növekvő tendenciát mutat. Korábban az intézményekben lezajló fluktuáció következményeként jelentkeztek újabb és újabb, szakképesítéssel még nem rendelkező könyvtári alkalmazottak. Ma egyre több a képzőhelyeken a diplomás hallgató, aki (legtöbbször pedagógus-)diplomáját készül ebben a formában kiegészíteni. Főleg könyvtárostanárok, tanszéki könyvtárosok, kettős funkciójú könyvtárak munkatársai választják ezt a képzési formát. Egyre többen jelentkeznek az asszisztens tanfolyamokra a megyei, illetve fővárosi munkaügyi központok közvetítésével munkanélküli fiatalok is. Ma már azonban csak akkor számíthatnak a munkaügyi központ anyagi támogatására, ha akkreditált intézményben végzik tanulmányaikat. Ez újabb kihívást jelent a képzőhelyek számára. Az intézményi akkreditáció előkészítése rengeteg időt és hatalmas energiákat igénylő munka, amely azonban várhatóan rövid időn belül megtérül. Az utóbbi időben ugyanis a felnőttképzéshez kapcsolódó pályázatok szinte kivétel nélkül csak az akkreditált intézményeket szólítják meg. Képzőhelyeink közül jelenleg a békéscsabai Békés Megyei Könyvtár és a kecskeméti Katona József Könyvtár rendelkezik intézményi akkreditációval, továbbá folyamatban van a debreceni Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár akkreditálása is.

Ezt a jubileumi jelentést a kezdetek, a múlt megidézése inspirálta. A múltat azonban legtöbbször a jövő teendőinek megfogalmazásához szoktuk segítségül hívni. E teendőket pedig a képzés folyamatos korszerűsítésében, tartalmi gazdagításában jelölhetjük meg. A szakma, főleg a gyakorló könyvtárosok visszajelzései, a tanfolyamra történő folyamatos jelentkezések megerősítenek bennünket abban, hogy őriznünk és gyarapítanunk kell azokat az értékeket, amelyeket a könyvtári szakemberképzésben ez a forma képvisel.