Gyűjteményszervezés: vagy amit akartok.

Kategória: 2005/ 7

A rendszer lényegét nem a rendszert alkotó egyedek vagy azok típusai határozzák meg, hanem azok a funkciók, amelyek az egyedek összességének egészként való tevékenységét (rendszerszerű működését) biztosítják. A könyvtár hagyományosan dokumentum-alapú intézmény. Az információ történetileg tárgyiasult formáját, a dokumentumot gyűjti, rendszerezi és szolgáltatja. A könyvtári rendszer lényegét tehát a dokumentummal kapcsolatos tevékenységek céltudatossága és szakszerűsége (társadalmi hasznossága), szervezettsége és a hozzáférés megszervezése mentén ragadhatjuk meg. Ha a könyvtári rendszert nem ennek a meghatározó funkciónak, hanem a benne szerveződő könyvtártípusok (pontosabban: azok funkciói) alapján értékeljük, akkor szembetűnő ezeknek a könyvtártípusoknak (funkcióknak) az átjárhatósága: elsősorban a felsőoktatási, az iskolai és a nyilvános közkönyvtárak (= közművelődési könyvtárak, jelen cikkben ilyen értelemben) elvileg éles (funkciót jelölő) határvonalai mosódnak el. Könyvtár­történeti megközelítésben ez az elmosódás természetes, hiszen a “klasszikus” könyvtártípusok szükségszerűen követik közvetlen környezetük változásait; a funkciók átjárhatósága a könyvtári ellátás kiszélesítése szempontjából is érzékelhető, hiszen az együttműködés fontos eleme a típusok integrációja, vagyis sem a használó, sem pedig a könyvtári rendszer számára nem lényegi kérdés többé, hogy milyen könyvtártípus bizto­sít­ja a használatot (adott igény kielégítését); másfelől azonban, a könyvtári rendszer kialakításának eredeti “filozófiáját” tekintve, a típusok markáns jegyeinek elmosódása identitászavart okoz, amely – paradox módon – éppen a rendszerszerű együttműködés lényegét veszélyezteti. Magyarul: jelenlegi könyvtári rendszerünk a gyakorlatban – még akkor is, ha a szakma rendre hangoztatja a funkciók és a gyűjtemények szervezésének szüntelen, igényekhez történő igazodását, a (szak)területi ellátás fontosságát – az egyes könyvtártípusok és funkcióik együttműködésén épül föl. A rendszernek az a tagja, amely saját léte szükségességének bizonyítására rendre más könyvtári funkciók ellátására is kényszerül, az csak elnagyoltan képes jövőképét megalkotni és deklarálni, érdekeit következetesen érvényesíteni. Mert a funkciókhoz – elvben – meghatározott szolgáltatási struktúra kapcsolódik – az igények adott struktúráját követve -; a rendszer csak így működhet gazdaságosan és demokratikusan. Ezek a szolgáltatások kapcsolódnak össze országos dokumentumellátássá, generálják többek között a bibliográfiai számbavételt, a rendszerszerűen hasznosítható feltárást, feldolgozást, az általános és szakterületi lelőhely-nyilvántartást, illetve ezek rendszerszerűen működtetett szolgáltatásait. Eredményeikre most nem térnék ki. Sapienti sat.
Mit jelent ez az identitászavar a nyilvános közkönyvtárak tekintetében?
A kérdés (vagy inkább kérdéskör) megfogalmazására munkahelyem, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) egyik hálózati régiója (öt fővárosi kerület közös irányítás alá vont tagkönyvtárai) működése, működtetése során felmerülő problémák értelmezése késztetett. Közülük is elsősorban a gyűjteményszervezés (gyűjtőkör, állományalakítás) folyamatának megújítása, és a gyűjtemény mint rendszer (pontosabban: mint a könyvtári rendszer egyik alrendszere) hatékony működtetése. S bár tapasztalataim elsősorban a FSZEK-hez és a fővárosi használói körhöz kötődnek, úgy gondolom, hogy a gyűjteményszervezésre sarkított problémák többsége általános; valamilyen mértékig érintettek ebben a megyei, városi és a kis települések könyvtárai is.
A főváros közkönyvtári ellátására szerveződött hálózat különböző nagyságrendű tagkönyvtárak olyan rendszere, amelyek együtt, egymás szolgáltatásait kiegészítve, meghatározott központi szolgáltatások koordinációjában teljesítik “küldetésüket”. Munkamegosztásuk ugyanazon a belátáson (szolgáltatási “logikán”) alapul, amely az országos könyvtári rendszert szervezi: egyetlen könyvtár képtelen az általában a könyvtárakhoz érkező igények sokaságának megfelelni; erre csak az átgondolt munkamegosztás – a rendszerszerű működés – lehet a megoldás. A szolgáltató (közvetítő) könyvtárak tehát funkciók szerint elkülönülten, forrásmeg­osztásra alapozva építik állományukat. A gyűjteményszervezés mindig adott könyvtárhoz (funkcióhoz) kötött, a gyűjtemények hasznosítása pedig az olvasói igényeknek megfeleltetett, rendszerszerű könyvtári szolgáltatásokban teljesedik ki. A FSZEK tagkönyvtárainak funkciója közismert; elsősorban nyilvános közkönyvtári léte a meghatározó, így egyértelműen tudható, hogy “mi nem”: nem szakkönyvtár (még a legnagyobb tagkönyvtár, a Központi Könyvtár sem “csak” szakkönyvtár), nem felsőoktatási könyvtár, és persze nem iskolai. (Ezek a “nem”-ek fontosak, mert szinte az egyetlen “biztos pontok” a gyűjtőkör határainak kijelölésénél.)
A funkció elválaszthatatlan a könyvtári állományoktól (dokumentumgyűjtemények), a gyűjtemény összetétele pedig alapvetően befolyásolja egyrészt a használói kör összetételét (a szakirodalom ez utóbbit kölcsönhatásként értelmezi, vagyis: a használói kör – azok igényei – meghatározzák a gyűjtemény alakulását), másrészt adott könyvtár pozícióját a könyvtári rendszerben. A FSZEK állományukban százezres nagyságrendet közelítő vagy meghaladó hálózati tagkönyvtárai – a nyilvános közkönyvtári funkcióból adódóan – főként a magyar és a külföldi szépirodalom, az iskolán kívüli (ön)képzés, a rekreáció, valamint a népszerű-tudományos ismeretterjesztés dokumentumait “kínálják föl” a könyvtári rendszernek (sok egyéb, a gyűjtőkörben leírt tárgykör mellett, aminek részletezésétől most eltekintek, mert a gyűjteményszervezés leginkább “neuralgikus” pontjának a jelzett területeket tekintem). De hát miért jelent ez identitászavart? Ha tagkönyvtáraink gyűjteményét nem a funkció, hanem a szolgáltatás felől minősítjük, azonnal észleljük a gyűjteményszervezés zavart keltő mozzanatait. Mert közel egyéves adat­elemzés eredménye azt mutatja, hogy a kért (ODR-en vagy helyben keresett, előjegyzett) dokumentumoknak csak elenyésző száma tartozott a funkcióból (is) következő gyűjteményhez (gyűjtőkörhöz); a többség olyan kérés volt, amely elsősorban szak- (felsőoktatási) vagy iskolai könyvtár gyűjtési területe. Persze csak akkor, ha komolyan vesszük a könyvtári rendszer alapelveit. Magyarul: a magyar és a külföldi szépirodalom megközelítő teljességre törekvően gyűjtött klasszikusait és újdonságait sokkal kevesebben igényelték, mint a szakkönyveket, jegyzeteket, kötelező olvasmányokat. A szépirodalom “keresettsége” irodalmi műfajonként sem mutat biztató képet: az újdonságok (epika) viszonylag magasabb kölcsönzési aránya mellett alig “mozognak” a drámák és a verseskötetek; a regisztrált gyermekolvasók jelentős számával nem állítható egyenes arányba az általuk kölcsönzött gyermeknek szóló szépirodalom. Negyedére csökkent a korábban igen népszerű, az önképzést segítő dokumentumok keresettsége. Összegezve: tagkönyvtárainktól nem a funkcióhoz kapcsolt, gyűjtőkörben “előírt” dokumentumokat igényelték a legtöbben. A nyilvános közkönyvtár (a FSZEK tagkönyvtára) választhat: lemond bizonyos szépirodalom és népszerű ismeretterjesztő dokumentum beszerzéséről (magyarul: forrást szabadít fel), hogy helyette szakkönyvet (jegyzetet, kötelező olvasmányt) szolgáltasson igény szerint; vagy funkciójából és a rendszerben vállalt kötelezettségéből adódóan beszerzi a szépirodalmat, és őrzi – hátha újra igény lesz rá. Mert az ilyen igényeket egyedül csak ez a könyvtártípus képes kielégíteni.
Az identitászavar is itt mutatkozik: mivel azonosuljon a tagkönyvtár?
A területén (tegyük hozzá: nagy számban és egyre bővülően) jelentkező szakkönyvtári vagy iskolai könyvtári igényekkel, vagy funkcionális gyűjtőköri kötelezettségével? Ha átvállal más funkciókat, azokat csak részben tudja ellátni, miközben saját feladatai háttérbe szorulnak. Ugyanakkor tudja: egyetlen más könyvtártípus sem vállalja át ezt a feladatot, mert a szakkönyvtár vagy a kari könyvtár nem fog elsőkönyves költőt, fantasztikus novelláskötetet, Andersen meseválogatást vásárolni. Ha pedig figyelmen kívül hagyja a nem pontosan a funkciójához kapcsolható igényeket (hiszen más könyvtárakat pontosan ezek kielégítése érdekében finanszíroznak), használói köre jelentős részét elveszíti. Mert a sikeres könyvtár úgy működteti szolgáltatásait, hogy azok a működésében érdekeltek, a legfontosabbnak tekintett “végfelhasználó” javát növeljék.
A nem is túl távoli jövőben már csak a hozzáférés biztosítása foglalkoztatja a könyvtárakat, a tulajdonlás kérdése okát veszti – véli Maurice Line az igény szerinti hozzáférés (“éppen időben” = just-in-time) esélyeit taglalva. A könyvtáros szakma is bővelkedik az ilyen vagy ehhez hasonló, figyelemre méltó megállapításokban, amelyek azért felborzolják a gyakorló könyvtáros idegeit. Főleg Európának ebben a régiójában. A borzolódás pedig folytatódik, amikor ez a gondolat visszaköszön a hazai könyvtári stratégiát befolyásoló tényezőknél. (Egyszerűsítve: “birtokló könyvtárból szolgáltató könyvtárrá kell válnunk”.) Mert a gyakorló könyvtáros tudja: ez látszólag alapvető választást (is) jelent a gyűjteményépítés vagy a közvetítő szerep között. Látszólag, mert a két szerep más-más rendszersíkon érvényesül, így a választásnak nemcsak alternatívája, de értelme sincs. Mert hosszabb távon csak az a dokumentum szolgáltatható (csak ahhoz biztosít­ható hozzáférés), amelyet megőriztek (gyarapítottak, feldolgoztak és beépítettek a gyűjteménybe). A forrásmegosztáson alapuló gyűjteményszervezés (a gyűjtőkör) kérdése tehát nem kerülhető meg, és ez a tevékenység még mindig közgyűjteményi feladat, és még mindig funkcióhoz kötődik. (Vélem: mindaddig, míg a “megosztásnak” nem találnak egy más, hatékonyabb alapot.)
De vajon meg kell-e maradniuk a közkönyvtáraknak változatlan alapfunkcióval akkor is, ha az irányukban regisztrált (statisztikailag kimutatható) figyelem évről-évre csökken? Csökken annak ellenére, hogy ezek az intézmények egyre jobban igazítják szolgáltatásaikat a feltérképezett igényekhez. Ha ez így van, akkor vagy pontatlan az igényfelmérés, vagy nem reális az adott helyzet elemzése. Magyarul: nem akarjuk kimondani, hogy a mai Magyarországon tendenciózusan csökken a könyvtárat olvasás céljából (tehát: a szabadidő kulturált eltöltésére) felkeresők száma; hogy könyvet egyre kevesebben olvasnak; hogy meghatározóvá duzzadt az az állományrész, amelyet rövid idő alatt “leolvasnak”, ezért ki kell vonni a gyűjteményből, hogy helyette újabb “kérészéletű” – de igényelt újdonságot szerzeményezzünk. És végül, nem akarjuk föltenni azt az egyenes kérdést, amelyet Tóth Gyula: hogy tulajdonképpen “… kéznél vannak-e hazai könyvtáraink?” (Tóth Gyula: A közkönyvtár és használói. Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2005/3.) És ha nincsenek (véleménye szerint általában nincsenek), akkor “…jó lenne, ha minden könyvtár valós vonzásköri igényekből és lehetőségekből vezetné le funkciórendszerét, és ehhez viszonyítva dolgozná ki gyűjtőköri szabályzatát … – azt rugalmasan hozzáigazítva a változásokhoz.” Valóban ennyire egyszerű a megoldás? Gondoljuk végig: mi történik, ha közkönyvtáraink valóban a vonzáskörük valós igényei alapján szerveznék gyűjteményüket? Szakmailag vállalható, hogy akkor többségükben csak szakkönyvek és kötelező olvasmányok lennének? Hogy a klasszikusok eltűnnének az ún. törzsállományból? Hogy a mai magyar líra és a posztmodern regény csak könyvesboltban volna elérhető? És mi lesz a könyvtári rendszerben a köz(művelődési)könyvtárra kirótt (gyűjtőköri) feladatokkal? Melyik könyvtár (és nem milyen könyvtártípus!) vállalja fel mindezek gyűjteménybe szervezését, szolgáltatását?
Egyértelmű, hogy az információhoz való hozzáférés bázisa a könyvtárak állo­má­nya (tulajdona?), a reájuk épített szolgáltatásokkal. De mi határozza meg a gyűjtőkörüket? Érvényesek-e még az általában megtanultak? Mint a közvetlen vonzáskör változó igényei? A valakik által felállított vagy valamilyen normához viszonyított működési optimum? A könyvtár jövőképe? Szakmailag a helyes válasz: ezek kiegyensúlyozott összessége. De szürke minden elmélet és zöld az élet aranyalmafája.
Elveken és stratégiákon túl a könyvtári menedzsment mindennapjaiban ez így jelentkezik: panaszkönyvi bejegyzések a hiányolt könyvek, sajtótermékek és egyéb dokumentumok miatt; a felső vezetés elégedetlensége a csökkenő dokumentumforgalom láttán, és ennek következményeként a szakmai kvalifikáció és a személyzet csökkentése; a szerzeményezési keret lefaragása… stb. Az eredmény: egy tovább már nem csökkenthető, atomizált könyvtári egység, a végsőkig rugalmas gyűjtőkörrel, amely puszta létével mond ítéletet saját magáról.
Mit tehetünk? Nem gondolom, hogy a gyűjteményszervezés és annak “munkamegosztása” alapelveinek újragondolása megoldaná ezt a problémakört. Az egész könyvtári rendszer stratégiájának tényleges fejlesztése szükséges az elmozduláshoz. De! A mindennapi könyvtári gyakorlat – a használók kiszolgálása – bizonyítja, hogy még mindig nagyon sok a pusztán formai megoldás vagy az arra irányuló kijelentés (stratégiai) tervekben, éves ütemezésekben (és ehhez hasonló iratokban) – a tényleges eredményeket hozó gyakorlat átszervezése helyett.
Az igazság az, hogy rugalmasabbnak kellene lennünk: ha a partnerigények várható változásait egy többfaktorú összehasonlító módszer segítségével vizsgáljuk, akkor megoldásként adódik a könyvtári rendszer átstrukturálódása. Mert a használói igény és az információs szükséglet párhuzamos feltérképezése egyre inkább egy olyan (könyvtári) jövőképet mutat, amelyben a tanulás és a képzés meghatározó. “Az az elválaszthatatlan kapcsolat, amely a könyvtárakat és az iskolakultúrát történelmünk során összeforrasztotta, az együttélés új tartalmát és szervezeti formáit mutatja fel. Az a valószínű, hogy a tanulmányi könyvtár – akár az iskola szerkezetében, akár attól függetlenül – a jövő uralkodó könyvtárfajtája lesz.” (Könyvtárosok kézikönyve. 3. köt. Osiris K., 2001., 13. p.) Ha ez a felvetés elfogadható, akkor a közkönyvtári jövőképek természetesen – identitás-zavar nélkül – alakulhatnak, formálódhatnak. Ezen a jövőképen már kiépíthető egy olyan nyitott, dinamikusan változó gyűjteményi rendszer (alrendszer), amely bármilyen szükséges tartalmat bármilyen hordozón, bárkinek, szükség szerint szolgáltat.
A nyitott, dinamikusan változó gyűjtemény előfeltétele azonban a jelenlegi anomáliák és ellentmondások felszámolása.
Könyvtárunkat névadónk, Szabó Ervin, mint a “város dolgozószobáját” álmodta meg, és ennek az álomnak – talán – manapság meg is felelünk. Ez azt is jelenti, hogy sürgősen tovább kell lépnünk jövőképünk vázolásakor, hiszen az angolszász szakterminológia a közművelődési könyvtárakat már “az utca egyeteme”- ként értelmezi. Olyan intézményként, amely gyűjti és feldolgozza (tehát: rendszerelvű használatra alkalmassá teszi) a folyamatos tovább- és átképzés, a távoktatás strukturált ismeretanyagát. A meghatározásnak – első olvasatban – a gyűjteményszervezés szempontjából nincs igazán “újdonság tartalma”. Tudnunk kell azonban, hogy a “strukturált” ismeretanyag felhalmozásánál a segítő, “információmenedzser” könyvtárosnak legalább olyan döntő szerepe van, mint magának a dokumentumnak. Tehát: a jövő gyűjtőköri kódexe értelemszerűen a szolgáltatást fizikailag elvégző könyvtáros szakember tudását is beépíti felsorolásába. Ez nemcsak tartalmában, de minőségében is más (új) szaktudást feltételez, és erre ma még nemcsak a könyvtári oktatás, képzés stúdiumai nem készültek föl (igyekeztem a legenyhébb kifejezést használni), de – szerintem – a nyilvános közkönyvtárak fenntartói, vezetői és munkatársai sem.
Még mindig sztereotípiákban gondolkodunk; még mindig úgy gondoljuk, hogy a gyűjtőkör elvi kiszélesítése (pl. az elektronikus dokumentumok beépítése és a távoli adatbázisok elérésének biztosítása) elegendő a közművelődési könyvtárak társadalmi presztízsének meg- vagy visszaszerzéséhez. Hogy pusztán belső erőink átszervezésével, új kommunikációs infrastruktúrával ugyan, de könyvtári eszközökkel ki tudjuk szolgálni a változásokat. Hogy a szolgáltatáshoz elengedhetetlen szakismereteinket elég egy informatikai végzettséget nyújtó (?) egyetemi kiegészítő elvégzésével megújítani.
Lehet, hogy nincs igazam, és csak én nem látom, hogy olyan komplex könyvtárak létrehozásán munkálkodunk, ahol a már meglévő (modern) technikák és technológiák (pl. a könyvtári integrált rendszer és az informatikai infrastruktúra) “csúcsra járatásával” rendre újabb és újabb értéket hozunk létre; és hogy ennek megfelelően komplex tudású könyvtárosokat képezünk vagy továbbképzünk úgy, hogy az információs menedzser státusát – mint tevékenységet – integráljuk a köz(művelődési)könyvtárakban eddig bevált, széles körű olvasottsággal rendelkező könyvtáros személyiségébe. Sapienti sat.

Címkék

(1) (1) (1) (12) (2) (2) (3) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (3) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (19) (1) (12) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (1) (5) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (5) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (28) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (16) (4) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (27) (3) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (8) (3) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (12) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (7) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (10) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (2) (10) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (30) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (33) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (3) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (6) (3) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (4) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (6) (15) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (10) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (7) (5) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (13) (1) (1) (2) (4) (3) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (38) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (6) (1) (6) (17) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (4) (1) (3) (1) (1) (2) (9) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (2) (1) (21) (6) (5) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (8) (1) (25) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (18) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (4) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (14) (7) (2) (4) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (5) (1) (1) (1) (1) (2) (22) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (1) (4) (1) (1) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (12) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (17) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (60) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (3) (1) (11) (5) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (4) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (9) (1) (1) (7) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (42) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (9) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (4) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (7) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (2) (8) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (8) (1) (1) (1) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1)