Köszönöm kedves meghívásukat. Mint a szervezők emlékeztettek rá, beszéltem én már Önökhöz, igaz jó évszázaddal ezelőtt, 1988-ban, a szekszárdi vándorgyűlésen. Azóta valóban egy évszázad telt el. Természetesen egészen másról kell most szólnom. Jelesül arról, hogy miként tart a magyar társadalom és gazdaság a konszolidáció felé. Ez a konszolidáció természetesen alapjaiban érinti a könyvtárakat. A rendszerváltás nevű valami véget ért, a magyar társadalom és gazdaság a konszolidáció felé tart. Nem várható, hogy 1997-98-ban valamilyen radikális változás következzen be. A konszolidáció, ami elkövetkezik, bizonyos értelemben hasonló lesz ahhoz, ami a húszas években a Bethlen-, vagy a hatvanasokban a Kádár-korszakban történt. Ezen azt kell értenünk, hogy a nagy gazdasági és politikai elitek, érdekcsoportok létrehoznak egy hierarchikus konszenzus-rendszert. Ennek a megállapodásnak lesz része a szolgáltató könyvtár mint információs központ és hálózat. Ez nem pozitív és nyílt kiegyezés lesz, hanem – és ez érinti leginkább a kultúrát – negatív megállapodásra számíthatunk. Az elfáradás a jellemző. Az erős társadalmi-gazdasági érdekcsoportok az elmúlt hat-nyolc évben nem tudták legyőzni egymást, kifáradtak. Ennek a kifáradásnak az eredménye a konszenzus. De ennek a kifáradásnak van pozitív oldala is. Mégpedig az, hogy a harc közben azért végbement egy átalakulás. Akarva-akaratlanul, de végbement. És bár a magyar politikai és szellemi erők ebben az átalakulásban rosszabbul szerepeltek, mint ahogyan szerepelhettek volna, mégiscsak létrejött egy európai kapcsolódás. Szerencsére nem követtünk el olyan tragikus hibát, amelynek következtében kiestünk volna Európából. Vagyis a konszolidáció európai keretekben fog végbemenni. Az ezredfordulón mi Európa részeként, Európa sarkában fogunk menetelni.
Az igazi nehézség azonban abban áll, hogy ha Magyarország 1989 után jól politizált volna, nem alakul ki az a sajátos modell, hogy a társadalomnak csak egyharmada “úszta meg” a rendszerváltást, kétharmada lecsúszott. Lehetett volna kétharmad-egyharmad is a pozitív-negatív arány. Most kétharmad van regionálisan is, ágazatilag is negatív helyzetben, és az egyharmad csak nagyon lassan tudja maga után húzni a kétharmadot. Akik bizony tartósan rossz helyzetben lesznek és maradnak. Kevés a nyertese a rendszerváltásnak, de a könyvtár közéjük tartozik. Nyugodtan mondhatom, hogy a kulturális intézmények nagyobbik része nem élte túl a rendszerváltást. A könyvtár igen, mégpedig azért, mert nem csak kulturális intézmény. Csak olyan intézmények maradhattak fenn, amelyek a civilizáció más szektoraiba is be tudtak hatolni. És a könyvtár ezt tette. A könyvtár a korábbi könyv- és történetközpontú civilizációs rendből átalakult és folyamatosan átalakul szöveg- és információs tartalmú civilizációs hálózattá. Az európai kapcsolódás révén részévé válik azoknak a túlintegrált rendszereknek, amelyek gyűjtik, tárolják és szolgáltatják az információnyalábokat. És az információ alapkérdés. A hagyományos kultúra a könyvre épült, és azt a kultúrát a magyar olvasó elfogadta, magáévá tette. Most azonban egy másik tartományba kell átlépnie, az információk világába. Ha valaki nem kapja meg a szükséges információkat – kiesik, kihull. Az információt pedig csak a könyvtár tudja biztosítani, máshonnan nem beszerezhető. Én legalább nem látom, honnan lehetne beszerezni. Információ nélkül az ember kihull a társadalmi munkamegosztásból, holt térbe jut, ahonnan nincs kitörés. A magyar civil kultúrának alapvető kérdése, hogy bent van-e valaki az információk boltjában vagy nincs. Ez jobban szétválaszt, mint a regionális különbségek. Fontosabb, mint hogy van-e és mennyi aranykorona értéke a földnek, vagy hogy van-e üzemcsarnok a város határában. Ma a munkahely milyensége, kulturáltsága, a város milyensége, kulturáltsága alapvetőbb, jobban meghatároz, mint a gyakorlati, anyagi körülmények. Ezért nagy dolog, hogy Kecskeméten ilyen könyvtár van. Kecskemét ezáltal kulturálisan megfogódzkodott. Ide akkor érdemes lesz beruházni. Ez a könyvtárak nagy előnye, és majd meglátjuk, mit tudnak ezzel kezdeni. Óriási előny, hogy a könyvtáraknak hálózataik vannak. Egyéb, másféle hálózatok nincsenek. A kulturális intézmények nem hálózattal tagozódnak be az országba. A könyvtárak igen. Ezért is kérném arra a jelenlevőket, hogy mint szakma gondolják végig magukat. Mint szakma hálózatban éljék át a következő éveket. Aki egyedül küzd, küzdött kulturális intézményért, az meghal, meghalt.
A kelet-európai – és ezen belül a magyar – könyvtár sajátossága, hogy egyike az utolsó, vagy az első civil szociális tereknek. A könyvtáros “népművelőből” szociális munkássá, komputerkalózzá, történetőrzővé válik. Az óriási kulturális és információs tömegből a konszolidációs társadalom elitje csak kevéssé választja ki minőségi és innovációs cenzúrával a megmaradásra érdemest, ezért a “könyvtárosok közössége” kényszerül szakmai konszenzusra. A konszolidációs konszenzusokat általában úgy hozzák létre, hogy meghatározzák, milyen nyelven kell beszélni, meghatározzák, mit kell olvasni, meghatározzák, hogyan kell viselkedni, meghatározzák, hogy milyen nevelési elvek alapján kell a gyerekeket felnevelni, stb. A probléma az, hogy ilyen típusú meghatározások ma nincsenek. Nem mondatik meg az embernek, mit kell olvasnia, mi az, amit mindenképp tudnia kell. Akinek mondania kellene, maga sem tudja. Nincsenek már olyan tekintélyek, akik megmondhatnák. Hiányoznak a minőségi kritériumok. Lehet, hogy kialakulnak, de ma még nincsenek meg. Ha pedig nem akarjuk, hogy az információk válogatás nélkül árasszanak el minket, akkor lelnünk kell ilyen kritériumokat, minőségi kritériumokat. Meglelni, megteremteni ezeket pedig csak szakmai közösség lehet képes. A könyvtárosok szakmai közössége.
Zárójelben tenném még hozzá, tán nem árnyékolja be a könyvtárak dicsőségét, hogy a könyvtárnak van egy szomorú funkciója is. Az nevezetesen, hogy szociális tér. Hajléktalanok, munkanélküliek, nyugdíjasok befogadási tere. Rajta kívül nincs civilizált közösségi tér. Egyedül a könyvtárban van meleg, ez az egyetlen ilyen szociális befogadóhely, ahol azért működik a civilizáció. Én azt hiszem, hogy ezért nem kell szégyenkezni. A fenntartóknak pedig, akik annyi mindenhez hozzájárulnak, azt mondanám, hogy ezért is érdemes a könyvtárat – többek között – finanszírozniuk. A szociálisan kiszoruló, a népességben többségben lévők, nem dolgozók, munkanélküliek, fiatalok csak a könyvtárba mehetnek. És ha nem olvasnak el egyetlen könyvet sem, akkor is jobb, ha ott ülnek. Fogadjuk be őket.
Második mondandóm az állam és az önkormányzatok új helyzetével kapcsolatos. Az ezredfordulóig ki kell alakulnia az új központi és helyi állami civilizációs és kulturális szerepvállalásnak. Közigazgatási reform rendezi át a mai jövedelem-elosztókat. A konszolidációs társadalomban egy ideig nőni fog a regionális társadalmi egyenlőtlenség. Ez az egyenlőtlenség megjelenik a kulturális intézmények egyenlőtlen fejlesztésében és az abból következő egyenlőtlen szellemi lehetőségekben. A központi állammal szemben jelentősen meg fog nőni az önkormányzatok szerepe. A régióké, városoké, falvaké. Nagyon óvatosan felhívnám a figyelmet arra is, és ezzel nem hiszem, hogy sérteném az önkormányzati vezetőket, hogy ez a megyerendszer nem fog fennmaradni. Ebbe a támogatási rendszerbe egyszerűen nem fér bele. Közigazgatási reform lesz az ezredfordulón, valamilyen tartományi szisztéma fog létrejönni. Amit nagyon végig kell gondolniuk, Önök nagyobb egységekbe fognak beletartozni. A könyvtáraknak ez hallatlan lehetőséget biztosít. A könyvtárak fogják össze egy kis táj, egy város, egy régió szellemi elitjét. Az ő számukra gyűjtik össze azokat az információkat, amelyek nélkül nem lehet beruházót hozni egy városba, ami nélkül nem lehet városrendezési tervet csinálni, ami nélkül mozdulni sem lehet. A polgármester, ha egy európai alaphoz pályázatot kíván benyújtani; mindenképp be kell mennie a könyvtárba. Másutt nemigen fog tudni utánanézni mindannak, ami eredménnyel kecsegtető pályázathoz szükséges. Szét fog darabolódni az ország, de ebben a szétdaraboltságban Önök fogják képviselni az egyik összetartó erőt. Igen nagy különbség lesz aközött, hogy az egyik helyen egy modern, korszerű, nagy könyvtár áll, a másikon egy ütött-kopott, ócska kis épület vaskályhával, ahol épp csak nem a könyvekkel fognak fűteni. Hogy egyes helyeken 40 fillért, azaz nulla forintot, máshol talán ezreket költenek könyvre. Hatalmas különbség ez, és ezt a különbséget kell Önöknek valahogy kezelniük. Ez megint a hálózati gondolatot erősíti. A könyvtárak láncolata civilizációs láncolat. Az iskolahálózat szelektív, és elitjellege, valamint egyéni versengése lehetetlenné teszik, hogy az iskolaközi kultúraátadás váljon uralkodóvá. A könyvtárak saját fejlesztésével, szponzorálásával egyenértékű a könyvtárak kulturális hálózatként, kölcsönös szociális térként való működtetése. A könyvtárak reformja a szakma reformját jelenti. Jelentősebb a szakma mint “gyenge érdekcsoport” konszenzusa, mint az egyéni kijárás, az erős érdekcsoportok mögötti megbúvás, vagyis az erősek konszenzusában a maradék elfogadása.
Végül egy üzenet. Az amerikaiak szerint mindennek a végén valamilyen üzenetnek illik lennie. Az én üzenetem, hogy a könyvtáros szakmának és magának a könyvtárnak három, szinte megdönthetetlen funkciója van. Civilizációs védőernyőt biztosít, az európai civilizáció védőernyőjét. Ez alá az ernyő alá be lehet bújni. Ezt azonnal belátják, ha száz kilométerrel keletebbre mennek. A második, hogy itt valóban létezik egy szakma. Ha nem létezne, nem tudtak volna maguknak kulturális beruházásokat kiharcolni. Más értelmiségi elitszakmák abban élték ki magukat, hogy a másikat megfojtsák. Ne adják ki az ő könyvét. Inkább az enyémet se. Színházad van? Ne legyen! Kölcsönös feljelentgetésben telt el az elmúlt időszak. Itt pedig olyan szakma van, amely összetart annyira, hogy kulturális beruházásokat harcol ki magának. A harmadik része az üzenetnek személyes. Amikor az Önök könyvtárait látom, látom bennük a saját könyveimet is. Ahogy Stendhal reménykedett, úgy én is: talán olvasnak majd 2040-ben is. Olvasni fogják a magyar nyelven megjelent írásokat. Önökön múlik, hogy legyen kinek írni: Ezért azt kívánom fogjanak össze Mátészalkától Sopronig, Kecskeméttől a székesfővárosig. Együvé tartozunk. Köszönöm a figyelmüket.
* Elhangzott az MKE kecskeméti vándorgyűlésén.