Bevezető a magyar könyvtárosság etikai kódexe szövegtervezete vitájához

Kategória: 2005/ 8

Tavaly, az év elején indult meg a magyar könyvtárosság etikai kódexének kidolgozását célul tűző munkálat. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnöksége és a Könyvtári Intézet megbízásából egy munkabizottság vágta fejszéjét a termetes fába, s másfél év elteltével úgy tűnik, lassan eljön a fadöntés ideje.
A munkabizottság igyekezett mindent elkövetni, hogy a kommunikáció különféle csatornáit felhasználva minél nagyobb nyilvánosságot adjon tevékenységének, s a lehető legtöbb kollégának adjon lehetőséget véleménye kifejtésére. A munkabizottság titkárához már eddig is szép számmal érkeztek szóbeli és írásos vélemények. A legnagyobb segítséget a szakmai folyóiratok szerkesztőitől kaptuk, akik készséggel adtak helyet a kódexszel kapcsolatos publikációknak; a megbízók és a munkabizottság nevében hadd fejezzem ki köszönetemet nekik. A közvetlen nézetcserék fontos és hasznos fóruma volt az MKE által szervezett öt regionális konzultáció, valamint azok az alkalmak, ahol a kódex alapelveit, majd az időközben elkészült tervezet szövegét lehetett megvitatni. (Jómagam összesen 13 ilyen összejövetelen vettem részt.) E rendezvények szervezőinek és résztvevőinek ugyancsak illő köszönet jár.
Egy angol könyvtáros szerint a kódex megalkotásnál fontosabb, de legalább ugyanolyan fontos az a folyamat, amely a kódexhez vezet, majd elkészülte után a gyakorlatba való átültetését jelenti. Ennek a folyamatnak kiemelkedő állomása az MKE 2005. évi vándorgyűlése, amely a legszélesebb, a könyvtáros szakmán is túlnyúló nyilvánosságot nyújt a kódexbe foglalandó alapelvekről és magatartásformákról folytatott nézetcserének. Ugyanakkor le is zár egy szakaszt, mert a kódex szövegének végső tervezetét a bizottságnak idén augusztus végére el kell készítenie. A vándorgyűlésen elhangzott és azt követően két-három héten belül írásban benyújtott észrevételeket még figyelembe veheti a már korábban kézhez kapottakkal együtt. A munkabizottság ezért nyomatékosan kér minden résztvevőt, hogy akár szóban, akár írásban nyilatkozzon a kódex tervezetéről, akár kritikai, akár kiegészítő megjegyzése van, és tegyen tanúbizonyságot akkor is, ha teljes mértékben egyetért a szöveggel. Az ilyen pozitív nyilatkozatok megerősíthetik a munkabizottságot abban a meggyőződésében, hogy helyes úton járt és a szakma közvélekedését foglalta írásba. Egyben szilárd alapot és biztos hátteret nyújtanak a kódexet várhatóan még az év vége előtt kibocsátó szervezetek és testületek számára.
A következőkben nem lehet célom, hogy részletes beszámolót adjak az eddigi munkálatokról, a regionális és egyéb fórumok lefolyásáról, részleteiben ismertessem a kódextervezet szövegét. Föl kell tételeznem, hogy mindezekről a jelenlévők tájékozottak. Ezért bevezetőként a vitához csupán néhány olyan kérdésre hívom fel a figyelmet, amelyek az eddigiek során kiemelt érdeklődést váltottak ki, s néhány olyan szempontra, amelyek a munkabizottság véleménye szerint megfontolást érdemelnek. A lassan már egy éve folyó nézetcsere során sok probléma tisztázódott, az álláspontok sok tekintetben közeledtek (ha egyáltalán lényegileg különböztek volna egymástól), s a kódex tartalmával és alkalmazásával kapcsolatos kérdések egyre megnyugtatóbb módon rendeződtek vagy legalábbis rendeződni látszanak.
Előre kell bocsátanom, hogy az etikai kódex természeténél fogva rendkívül tömör írásmű. Hiszen csak a szakmánkat vezérlő alapértékeket tartalmazza, s a könyvtárosokkal szemben támasztott alapvető követelményeket fogalmazza meg; ráadásul nemcsak a könyvtárosok, hanem a társadalom, benne a tényleges és potenciális használók, a fenntartó és felügyeleti szervek, a civil szerveződések, a politikai, kulturális, gazdasági szervek és szervezetek, intézetek és intézmények számára is. Rövidnek, egyszerűnek, világosnak, egyértelműnek kell lennie, és messze nem térhet ki mindazon ügyre, amely figyelmet érdemel, amikor a könyvtáros dolgáról, a társadalomhoz való viszonyáról van szó. Ezen a problémán úgy kíván segíteni a munkabizottság, hogy rétegezetten képzeli el az etikai kódex felépítését.

Az első két réteg maga a kódex, amely a vastag betűkkel szedett, tízparancsolat jellegű, önállóan is megálló, a legfontosabb üzenetet tartalmazó, plakátformában is kommunikálható részből, s az azt követő, a tételt kicsit bővebben kifejtő szövegből áll.

A harmadik réteget az alapelveket részletező, értelmező, magyarázó kommentárok teszik ki. A munkálatok során és a fórumokon számos olyan észrevétel hangzott el, amelyek – bár értékesek – nem építhetők bele a kódex szövegébe a terjedelem túlzott és ezért ártalmasan mértéktelen növelése nélkül. Viszont fontos és hasznos szempontokra irányítják a figyelmet, lényeges dolgokat fejtenek ki, s ezért nemhogy kár, de hiba lenne veszni hagyni őket. Melléjük sorakoznak a bizottsági munkában kikristályosodott nézetek, érveléseik, a feldolgozott hazai és külföldi etikai kódexekből és egyéb dokumentumokból leszűrt tapasztalatok, amelyek hasznosan szolgálhatják az etikai kódexben foglaltak értelmezését és alkalmazását. Mindezek együtt adják a kódex – kódexnek immár nem minősíthető – harmadik rétegét. Megkülönböztetésül még annyit: míg magát a kódexet az illetékes testületek bocsátják ki és egyben hitelesítik tekintélyükkel, addig a kommentárokat a kibocsátó testületek által létrehozandó etikai bizottság teszi közzé, és szükség szerint folyamatosan gondozza, kiegészíti, módosítja. Ezzel egyúttal biztosítható az etikai kódex állandósága és a változó körülményekhez való szükségszerű illeszkedése is. Föltételezhető, s nagyon is természetes dolog lenne, ha a kódextervezethez beérkező észrevételek jó része éppen ebben a harmadik, jóval rugalmasabb rétegben kapna helyet. Itt, ahol megengedőbb lehet a fogalmazás, ahol alternatívák is helyet kaphatnak, ahol tekintetbe lehet venni a különféle típusú könyvtárak sajátságait is. A kommentárok talán még oktatási segédletként is hasznosíthatók.

A kódex negyedik rétegét a könyvtárosi etikával kapcsolatos dokumentumok képezik: kutatási jelentések, a szakma morális állapotára, felkészültségére vonatkozó felmérések, különféle vizsgálatok eredményei, esettanulmányok, esetleírások, gyakorlati példák, külföldi könyvtárosi etikai kódexek, az idevágó szakirodalom bibliográfiája, esetleg teljes szövegei stb. Mindezek – az előző három réteghez kapcsolódva – a szakma erkölcsi tudatosodását szolgálják.
Ebben a keretben kell tehát gondolkodnunk, amikor az alábbiakban néhány elvi kérdést boncolgatunk.
Az első mindjárt az, hogy az etikai kódex bizony nagyon is egyoldalú szerződés, ha egyáltalán szerződésnek lehet nevezni. Az etikai kódex nem kollektív szerződés, nem érdekvédelmi nyilatkozat és nem szakszervezeti dokumentum. Nincs benne hoci-nesze. Nem a könyvtárosok elvárásait sorolja fel a társadalommal, a közösségekkel, a fenntartókkal szemben. Az etikai kódex rögzíti a könyvtáros etikai beágyazottságú kötelességeit és elkötelezettségeit, és kijelöli a szakma morális vonatkozási pontjait, amelyekhez minden egyes tagjának be kell mérnie, meg kell határoznia tevékenysége és magatartása tartalmát és irányait. Megadja azokat az alapértékeket és alapelveket, amelyek a könyvtárost, mint egy társadalmilag elfogadott hivatás tagját vezérlik, s amelyek a könyvtárosnak minden körülmények között vezérlik, s amelyekhez a könyvtárosnak minden körülmények között tartania kell magát. Könyvtárosnak lenni felelősséget jelent, ami abból fakad, hogy meghatározott, magas szintű (általában a felsőoktatás keretében elsajátítható) ismeretanyag birtokában képes vállalni azokat a feladatokat, amelyek ellátását a társadalmi munkamegosztás a könyvtárosi hivatásra bízta. Ebben pedig nincsen akkor és ha, nincs a teendők és felelősség feltételes vállalása: a könyvtáros akkor is hivatása szakmai és erkölcsi normái szerint végzi dolgát, ha úgy érzi, anyagi és erkölcsi megbecsülése messze elmarad teljesítményétől. Az etikus magatartás és a szakmai munka minősége nem lehet függvénye a bérszínvonalnak és a munkakörülményeknek. Végletesen szólva: ha egy fillért sem kapunk, akkor is könyvtárosok vagyunk.
Az erkölcsi követelményrendszer határozott korrelációban áll a tudás, az ismeretek mennyiségével és minőségével. Azokkal szemben lehet magasra tenni az erkölcsi mércét, akik szakmai felkészültségükből kifolyólag képesek megkülönböztetni az adott – mindegy, hogy sokszor vagy ritkán – bonyolult helyzetekben a helyes magatartást, cselekvési irányt a helytelentől. Ez a szakmai tevékenység morálja, amely megkülönböztetendő a mindennapi élet mindenki számára érvényes moráljától. A könyvtárosnak mint szakembernek olyan terjedelmű és szintű ismeretanyaggal kell rendelkeznie, amelyet felsőfokú tanulmányok során szerezhet csak meg. Így a kettő együtt, a tudás és a rá alapozott erkölcs teszi hivatássá a könyvtárosságot.
Félreértés ne essék. Ha valaki hosszú, gyakorlatban eltöltött évek során, alacsonyabb szinten folytatott könyvtárosi, vagy egyéb területeken végzett felsőfokú tanulmányok révén, tiszteletre méltó, pozitív emberi tulajdonságai következtében – mivel éppen könyvtárban dolgozik – képes megfelelni a könyvtárosi etikai kódex követelményeinek, annál jobb és üdvözlendő. Azonban nem lenne méltányos kötelezően elvárni tőle, pusztán csak azért, mert könyvtárban dolgozik, hogy teljesítse azt a normarendszert, amelynek formális képzettsége alapján aligha tud megfelelni. Gondoljuk meg: a könyvtárost olyan értelmiségi szakembernek kívánjuk látni, aki egyenrangú partnere a társadalom más, felsőfokú szakképzettségen alapuló hivatásait gyakorló szakembereknek.
Ne tévesszen meg bennünket az sem, hogy az általánosan elterjedt vélekedés szerint könyvtáros az, aki könyvtárban dolgozik. Jól tudjuk, ez messze nem így van. A könyvtári üzemben szükség van könyvtárosok mellett jól képzett, odaadó asszisztensekre, s mind inkább más szakmák felsőfokú szakképzettségű képviselőire. Rájuk a könyvtárosi szakma etikai kódexe csak közvetve gyakorol hatást, mint ahogy a könyvtárra mint intézményre is. A most tárgyalás alatt álló etikai kódex ugyanis nem a könyvtár és nem a könyvtári alkalmazottak etikai kódexe, hanem, mint láttuk, egy bizonyos szakmát gyakorlóké, akik a dolgok rendje szerint főképpen, de nem kizárólag könyvtárakban végzik dolgukat. Nos, az ő szakmai moráljuk át kell, hogy hassa munkahelyük mentalitását és gyakorlatát; elvárható tőlük, hogy meghatározó szereplőkként pozitív hatással legyenek munkatársaik gondolkodásmódjára, viselkedésére, cselekvésére, munkájára. (Ezt a tételt nem tagadja a mindannyiunk által ismert ellenpéldák sora. Itt követelményekről van szó, nem a mindennapokban előállt helyzet konzekvenciáit akarjuk levonni.) Úgy látszik, az etikai kódex szövegtervezetének sikerült ezt a csapdát kikerülnie a következők segítségével:

  • a könyvtárosságot mint szakmát, hivatást tekinti, s nem foglalkozásnak, munkaviszonynak, alkalmazotti mivoltnak vagy munkakörnek;
  • az egyes könyvtárakat, könyvtári rendszereket, hálózatokat arra biztatja, készítsék el a kódexben foglaltak alapján a saját magukra és munkatársaikra vonatkozó etikai szabályzatot;
  • a könyvtárosoktól példamutató etikai magatartást vár el, amit kisugároznak egész környezetükre és meghatározzák annak légkörét.

Ha az etikai kódexet követelményrendszernek tekintjük, joggal vetődik fel a kérdés: mi történik akkor, ha valaki megszegni merészeli? Jó lesz tisztázni magunkban, mi az, ami lehetséges, és mi az, ami nem. Más, erősebb szakmákhoz képest mi nem tűzhetünk ki magunk elé egy kötelező érvényű etikai normarendszert, amelynek megsértése végső soron a hivatás gyakorlásától való eltiltáshoz vezethet. Ebből az következik, hogy az etikai kódex a szakma által vallott erkölcsi értékeket fogalmazza meg, s a szakmai közösség elvárja tagjaitól, hogy kövessék ezeket elméleti és gyakorlati tevékenységük során. Tehát voltaképpen az etikai kódexhez való viszony egyéni vállaláson alapszik, Minden könyvtárosnak magának kell elhatároznia, vállalja-e a szakma által felállított követelményrendszert vagy sem. Ráadásul az sem írható elő, hogy ez a kötelezettségvállalás nyilvánosan történjék meg, s a magát elkötelező vesse magát alá a normák megszegését követő szankcióknak. A józan megfontolás azt mondatja velünk, a szakmának és tagjainak egyaránt érdeke, hogy a társadalom előtt mint etikai alapelvek szerint tevékenykedő közösség jelenjünk meg. Ez egyfelől garanciát jelent a tényleges és potenciális használók számára, hogy az adott feltételek között a lehető legjobb ellátásban részesülnek, másfelől pedig bizonyos védelmet nyújt a könyvtárosok számára, akik az állandóan változó világban egyre gyakrabban kerülhetnek konfliktusba környezetük különböző csoportjaival, egyes tagjaival. A szakmai etikai normákat megsértő könyvtárosokkal szemben semmiféle testületnek nincs szankcionálási joga; csupán a szakmai közvéleményt tükröző etikai kódex alapján ítélhetők meg (és esetleg el) tetteik és nyilatkozataik. Óvatosan kell azonban eljárni, hiszen a könyvtárosokat is megilleti a véleménynyilvánítás szabadsága, s egy könyvtárosi műhiba is meglehetősen nehezen bizonyítható. Mindenesetre a szakmai közvélekedést kifejezni óhajtó, felállítandó etikai bizottságnak egyetlen eszköze az általa helytelennek ítélt viselkedés megbélyegzésére az, hogy a nyilvánossághoz fordul.
Nem titok, hogy a hazai könyvtárosság etikai kódexének szövegtervezete jórészt a hasonló külföldi dokumentumokra épül. Ezért köszönettel tartozunk kollégáinknak szerte a világon, Japántól Amerikáig, Norvégiától Thaiföldig. Biztonságérzetet adhat nekünk, hogy belesimulunk egy nemzetközi trendbe, amely azonos vagy erősen hasonló értékeket követ a világ számos, egymástól sok mindenben különböző országában, de amelyek könyvtárosai egységesek ezen értékek megvallásában. Ugyanakkor talán sikerült a feladattal megbízott munkabizottságnak úgy megfogalmazni az általánosan érvényesülő alapelveket, hogy a sajátos magyar viszonyok, tapasztalatok és törekvések is tükröződnek bennük. Lehetséges, ez az oka annak, hogy a kódextervezetet a maga egészében nem kérdőjelezték meg az országszerte tartott összejöveteleken, s az alapelvekben nagyjából-egészében egyetértés mutatkozott. A félreértéseket sokszor helyben sikerült tisztázni, az eddig elhangzott módosító-kiegészítő javaslatokkal (majd azokkal is, amelyek itt a vándorgyűlésen és az azt követő hetekben kapnak nyilvánosságot) a munkabizottság alaposan foglalkozni fog, vagy érvényesíti őket a kódextervezet szövegében, vagy beilleszti őket a kommentárok közé, vagy – ha nem ért velük egyet – saját álláspontjával együtt az MKE elnöksége elé terjeszti.
Ezért szükségtelennek látszik az etikai kódex pilléreit jelentő alapelveket itt részletesen vagy akár nagy vonalakban ismertetni – egyébként számos forrásból hozzáférhetők. Nem árt talán azonban ismét hangsúlyozni, hogy az etikai kódex nem oldja meg a szakma valamennyi problémáját – nem is az a feladata! – és nem jelent valamiféle védőbástyát a könyvtári ellátást, vagy akár az egyéni könyvtárosi egzisztenciákat érő vélt vagy valós, alapos vagy alaptalan támadások ellen. Lehet, első pillantásra úgy tűnik, hogy például a könyvtáros és munkáltatója viszonyában a könyvtáros kiszolgáltatott helyzetét fokozza az az etikai megfontolás, amely szerint megértést kell mutatnia a fenntartó anyagi megfontolásokból, bár kényszerűen és a jogi normáknak megfelelően hozott intézkedései iránt. Második pillantásra azonban nem arról van-e itt szó, hogy a könyvtáros egyben felelős állampolgár is, aki a maga személyes érdekei mellett a közösségéit is nézi, s a játékszabályok betartásával lép fel mindkét oldal védelmében. S harmadik pillantásra: a partner, jelen esetben a fenntartó szempontjainak tudomásulvétele, jóhiszeműségének feltételezése nem minden tárgyalás és megegyezés szolid alapja?
A fenti csak egy példa az érdek- és értékkonfliktusokra, amelyek újra meg újra napvilágra törnek az etikai kódex szövegtervezetének elemzésekor, s még inkább a gyakorlatba való átültetése során. Ki merészelne valamiféle hierarchiát felállítani az értékek között, mondván, ez fontos, az fontosabb, amaz a legfontosabb? Ennek megsértése bocsánatos bűn, azé halálos, amazé pedig égbekiáltó. Ugyanakkor az ember hajlamos azt az értéket, amelynek éppen szószólója, minden más elé helyezni, s kulcsnak, alapnak, vezérnek nevezni. Alighanem az a helyes hozzáállás, ha az értékrendszert egységes egésznek tekintjük, s úgy gondoljuk, egy érték megsértése voltaképpen az összes többi sérelmével is jár. Mégis van egy olyan, hadd ne nevezzem értéknek, hanem talán inkább kristályosodási pontnak, amely köré felépíthető az egész rendszer. Ezt én az információ és áramlásának szabadságában látom, mert úgy vélem, hogy az etikai kódex valamennyi értéke valamiképpen kapcsolatban áll ezzel az eszmével. Valamennyi követelmény, álláspont, elv, törekvés alapja és iránya az információ szabadsága, más szóval az ember felszabadulása a butaság, a tájékozatlanság, az előítéletesség, a manipulálhatóság, a szellemi rabszolgasors alól, és alkotóerejének kibontakoztatása, komfortérzetének növelése. S mint minden nagy gondolatnak, ennek is megvannak a maga hátulütői. Az információ szabadságával éppen úgy vissza lehet élni, mint más nemes eszmékkel, nevében súlyos károkat lehet okozni, bűnöket elkövetni. Csak remélni lehet, hogy az etikai kódex kellő vértezetet nyújt ezek ellen a veszélyek ellen.
Ha nem akarjuk, mert nem lehet és nem szabad, sorrendbe rakni etikai értékeinket, akkor bizony számítanunk kell arra, hogy a gyakorlatban konfliktusok alakulnak ki közöttük. Ahová fordulunk, konfliktust látunk. Vegyünk mindjárt egy kézenfekvő példát. A könyvtáros őrizze meg a reá bízott dokumentumokat a jövendő generációk számára, ugyanakkor használtassa is a mai nemzedékekkel. Az esetek túlnyomó többségében ez a feszültség feloldható, de előfordulhatnak olyan extrém, szituációk, amelyekben bizony nem könnyű vagy nagyon pénzigényes a helyes döntés. De ebbe a harapófogóba kerül a könyvtáros lelkiismerete már egyszerű, rutinszerű selejtezés során is.
Mi az etikus álláspont az ingyenes és a térítéses szolgáltatások esetében, különös tekintettel az információ szabad áramlására? Én nem ismerek olyan könyvtárost, aki ne kezelné, ha nem is lelkiismeret-furdalással, de legalább fenntartásokkal a pénztárgépet. Pontosan ismeri mindazokat az érveket, amelyek egyértelműen a könyvtári szolgáltatások teljes ingyenessége mellett szólnak, de ugyanúgy azokat is, amelyek méltányosnak tartják a szolgáltatások térítéshez kötését. Ráadásul az egyik és a másik mellett etikai érvek is felsorakoztathatók.
Az anyagi kényszer olyan megszorításokhoz vezethet a szolgáltatásokban, amelyek hátrányosan érintik a használókat. A józan belátás alapján a könyvtárosnak el kell-e fogadnia ezeket, vagy torkaszakadtából tiltakoznia kell ellenük? Mikor jár el helyesen?
Hol van az intézménnyel szembeni lojalitás határa? Meddig kell védeni a mundér becsületét, a szakmai közösség renoméját? Az együttműködés etikai követelménye mikor ütközik az egészséges vagy az erősebb helyzetével visszaélő önzés korlátaiba? Az állománygyarapító könyvtáros naponta néz szembe azzal a kérdéssel: értéket vagy csak forgalmat növelő anyagot vásároljon? A közösség többségének igényeit tartsa-e szem előtt, vagy fontos tagjainak kívánságait? Beszerezzen-e megbotránkoztató könyveket, videókat, egyebeket, vagy igazodjék a hagyományos ízléshez, nézetekhez? Ezek nem teoretikus kérdések, hanem a mindennapos szakmai gyakorlat kérdései. Napnál is világosabb, hogy az etikai problémák szakmai köntösben jelennek meg, és minden szakmai ügynek megvan a maga etikai vetülete is. A könyvtáros egyszerűen nem kerülheti el, hogy tevékenységét etikai szempontból is mérlegre ne tegye.
A személyes adatok bizalmas kezelése törvényadta előírás. Ám ugyanilyen személyes adatnak minősül az, ki mit olvasott, milyen kérdést tett fel, milyen webhelyeket látogatott meg, mit kért könyvtárközi kölcsönzésben, kikkel találkozott a könyvtárban, és így tovább. Egyike a legindiszkrétebb kérdéseknek, ha valakit könyvvel a kezében látunk: mit olvasol? Néhány, ilyen kérdésre adott válaszból egész jellemrajz kerekíthető. Hát hogyne érdekelné az olvasmányok jegyzéke azokat a szerveket, amelyek kötelessége biztonságunkra vigyázni, megvédeni bennünket a terrorista támadásoktól. A könyvtáros pedig ott áll a szívének kedves olvasó és a kutakodó ügynök között.
A könyvtáros felesküdött arra, hogy mindenki – szó szerint a társadalom valamennyi tagja – előtt megnyitja a könyvtár szolgáltatásait, sőt azon van, hogy minél többen, valamennyien éljenek velük, korra, nemre, származásra (hadd használjam ezt a kifejezést a faj félreérthető terminusa helyett), nemzetiségre és társadalmi helyzetre való tekintet nélkül. S ha valakinek rongyos a ruhája? Ha nem mosakszik minden nap? Ha elhúzódik mellőle a többi olvasó? Ha hangosan beszél? Ha rendszeresen megszegi a könyvtár szabályait? A könyvtáros könnyen ott találhatja magát a közkönyvtár és az elitista könyvtár malomkövei között.
Vagy a szerzői jogi törvénynek a szerzők alkotói és anyagi jogait védő megszorításai között, amikor pedig ő az információ minél szabadabb, korlátozásoktól mentes áramlását szeretné. Sírja-e vissza a középkort, amikor a szerző nem az alkotásából élt, vagy vegye tudomásul a tényt, hogy szerzők nélkül a könyvtáros sem lenne? S ha idáig eljutott, már csak a két ellentétes érdeket kell valamiképpen gyakorlatában összeegyeztetnie.
Kevés pénz van a könyvtárügyben, a könyvtárakban. Annyira azonban még sincs, hogy hébe-hóba és helyenként ne merüljön föl a könyvtáros anyagi megkísértése. Ha a virágcsokor és tábla csoki elfogadható, akkor később talán más is? S mennyire befolyásolja a szolgáltatás minőségét a használó hálás mosolya? De menjünk tovább. Vajon a könyvtáros köteles-e teljes szakértelmét könyvtárának áldoznia, vagy pedig tőle függetlenül is kamatoztathatja? Hol van a határa a munkaviszonyban álló könyvtáros önálló szakértői tevékenységének, különösen ha olyan területen fejti ki, ahol saját könyvtára érdekeivel kerülhet szembe? Például értékbecslés, antikváriumi katalóguskészítés, és minden egyéb ügyben, ahol a könyvtári szakértelem és eszköztár magánvállalkozás javára szolgálhat. Vajon nem a könyvtártól magától kellene kérnie szerződéses formában a vállalkozónak az ilyen szolgáltatást, és nem a kertek alatt besompolyogva a könyvtár alkalmazottjától? Hogy így olcsóbb? Igen. De erkölcsös-e?
A konfliktusokat és a lehetséges konfliktusokat még hosszan lehetne sorolni. Fölöslegesnek tűnik azonban, hiszen mindenki találkozni fog, ha eddig nem találkozott is munkája során a neki rendelt konfliktusokkal. Megoldásuk nehéz feladatát senki nem veheti le a könyvtáros válláról. Ehhez csak segítséget nyújthat a bölcs előrelátással és egyértelműen megfogalmazott szabályzat, a felkészült, etikailag érzékeny kollektíva, a határozottan rendelkező jogszabály, a fennkölt etikai kódex. A konfliktusok viharos tengerén a könyvtáros igazi iránytűje a lelkiismerete. Ezt kell minden nap karbantartania, gyakoroltatnia, nehogy elveszítse mágnesezettségét, s ne mutasson a helyes irányba.
Az irányt ugyan ismerjük, de vajon követhető-e mindig a mindennapok bonyolult helyzeteiben? Igen, követhető, ha kisebb-nagyobb kompromisszumok árán is. Már az értékkonfliktusokból felsejlett, hogy esetenként választani kell két érték érvényesítése között. Van úgy, hogy nem lehetséges teljes mértékben eleget tenni egy-egy kívánalomnak. Adott pillanatban lehet, hogy nem teljesíthető az elfogadott követelmény, mégis törekedni kell elérésére. Ez nem erkölcsi relativizmus, hanem annak tudomásulvétele, hogy nem királyi út vezet az igazsághoz. Göröngyökön, buckákon keresztül, de abban az irányban kell haladnunk, amelyet eszményeink jelöltek ki. Etikai értékeinket semmilyen körülmények között nem adhatjuk fel, ám gondolnunk kell arra, hogy az adott viszonyok között mivel okozunk nagyobb kárt, ha választanunk kell két érték egyidejű érvényesítése között. Ha segíteni nem tudunk, legalább ne ártsunk, mondja az orvosi etika, s érdemes magunkévá tenni ezt az álláspontot. Talán célszerű szem előtt tartani azt is, hogy kisebb ártalommal jár az információs szabadság eszméjét föltétlen előnyben részesíteni, számolva az ebből eredő nem kívánt hatásokkal is, mint valamiféle korlátozásokat bevezetni vitatható célok elérése végett.
Bár a kezdeményezés érdeme a Magyar Könyvtárosok Egyesületéé, a Könyvtári Intézeté és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma stratégiai bizottságáé, mely a könyvtáros pálya vonzóbbá tételével foglalkozik, a könyvtárosi etikai kódex hitelét az adja, ha a teljes szakma egyöntetűen mögéje áll. Ezért fontos, hogy a könyvtári színtéren szerepet játszó egyesületek, szervezetek a maguk részéről mind nyilatkozzanak az etikai kódex szükségességéről (mint ahogyan az Informatikai és Könyvtári Szövetség tette), és aláírásukkal fejezzék ki egyetértésüket. Ami természetesen nem zárja ki azt, hogy a maguk tagsága számára ne bocsássanak ki részletezőbb, az adott szakmai csoport speciális kérdéseivel foglalkozó etikai szabályzatokat. Ugyanez vonatkozhat a különböző, kisebb-nagyobb könyvtárakra és könyvtári rendszerekre is. Ez utóbbiaknak azonban nem szabad megfeledkezniük arról, hogy az etikai kódex a könyvtárosság, a könyvtárosi hivatás erkölcsi normáit foglalja össze, amitől megkülönböztetendő az intézmények vagy könyvtári rendszerek munkatársaira – akik nem mindannyian könyvtárosok – vonatkozó etikai szabályzat.
Fölmerülhet az a kérdés is, hiszen a magyar könyvtárosság etikai kódexéről van szó, hogy vajon aláírhatják-e a dokumentumot a külföldön tevékenykedő magyar könyvtárosokat összefogó szervezetek is? Ezt alighanem az érintetteknek maguknak kell eldönteniük – a hazai aláírók minden valószínűség szerint örömmel fogadják csatlakozásukat.
Az etikai követelményrendszer valójában attól függetlenül is fennáll, hogy azok, akikre vonatkozik, elfogadják-e vagy sem. Ha az etikai kódex szövegének sikerül a szakmai konszenzust morális kérdésekben kifejeznie, akkor ugyan ezeket valaki kétségbevonhatja, megtagadhatja, tudatosan vagy akaratlanul megsértheti, de érvényüket nem teheti kérdésessé. Azért, mert Káin megölte Ábelt, a ne ölj törvénye még érvényben maradt. Ennek ellenére mégis szép, szolidáris gesztus volna, s nem elhanyagolható közönségkapcsolati hatással járna, ha a könyvtárosok valamiképpen egyénileg is hitet tennének az etikai kódex mellett, személyesen is vállalva, hogy követik normáit, teljesítik követelményeit.
Egy közösség etikai normáinak meghatározása többnyire az idősebb korosztályok, a sokat tapasztalt, fontos, vezető pozíciókat betöltött vagy betöltő, véleményformáló és véleményvezető, elismert teljesítményeket felmutató személyek feladata, akiknek erkölcsi és szakmai tekintélye megkérdőjelezhetetlen. Ezért különösen hálás a kódex tervezetét összeállító munkabizottság azoknak a hosszú pályát befutó és őszinte tiszteletet kivívó senior kollégáknak, akik vették a fáradságot és ismételten is kifejtették a szakma morális követelményrendszerét érintő álláspontjukat, és segítették a kódex jelenlegi szövegének kialakítását, és máris eljuttatták javítására vonatkozó észrevételeiket a munkabizottság titkárához. Tanulságosak voltak a normák alakulását történeti összefüggésekbe ágyazottan vizsgáló megjegyzéseik, erőt nyújtottak következetes állásfoglalásaik, fenntartásaik és kétségeik józanságra intettek és tiszteletet ébresztettek az olykor saját nézeteikkel is megvívott csatáik az etikai kódex ügyében. A fiatalabb korosztályok kövessék példájukat, s idővel vegyék át tőlük azt a különleges szerepet, amelyet a szakma erkölcsi integritásának őrzésében betöltenek.
Végezetül nem maradt más hátra nekem – mint aki a kódex szövegtervezetének első változatát a munkabizottság tagjainak és sokan mások segítségével formába öntöttem, s a befutó észrevételek figyelembevételével kötelességszerűen jóváhagyásra átdolgozom -, hogy lelkiismeretvizsgálatot tartsak. Mert könnyű a morálról beszélni, ám annál nehezebb követelményeit teljesíteni. Amikor egy cédulára elkezdtem vétéseimet felsorolni a magam számára, hamar a papír aljára jutottam, másikat kellett elővennem. Bizony van miért szégyenkeznem, s nagyon kérem, elégedjenek meg e szégyenkezés bevallásával, ne kívánják tőlem annak részletes, nyilvános felsorolását, mikor és hogyan vétettem a könyvtárosi etikai kódex ellen. Hogyan írtam fel egyenként, ki mit olvasott a zalaszentgróti Járási Könyvtárban, miért fogadtam el a bókaházi könyvtáros tudván tudott hamis statisztikai adatait, miért voltam kíváncsi arra, ki más érdeklődött rajtam kívül a Könyvtártudományi Szakkönyvtárban a könyvtárosi etikai dokumentumok iránt, megbecsültem-e illően a társszakmákat és képviselőiket, úgy viselkedtem-e mindig nyilvános fórumokon, ahogy egy könyvtároshoz illik, megírtam-e a köszönőleveleket a könyvtárnak nyújtott ajándékokért, a kitüntetéseimhez küldött gratulációkért, pályázatok elbírálásakor nem követtem-e személyes vonzalmaimat, miért mulasztottam el a lehetőségeket a nyelvtanulásra, doktorálásra, a számítógépes ismeretek elsajátítására: a sort még sokáig lehetne folytatni. Kérem, okuljanak az én hibáimból, és kövessék azok példáját, akik bizony nem közölték velem, hogy kik kölcsönözték ki az etikai dokumentumokat, akik tudomásomra hozták, hogy a Der Spiegelt első helyen olvasni nem a könyvtár vezetőinek a jussa, akik 1955-ben Sárvárról barátságból áthoztak Szentgrótra, hogy segítséget nyújtsanak a fiatal kollégáknak.
A könyvtári szolgálat minőségének biztosítása – ne feledjék, elsősorban morális kötelesség, és teljesítése erkölcsi elkötelezettség kérdése.

Címkék

(1) (1) (1) (1) (12) (1) (2) (2) (3) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (3) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (20) (1) (18) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (1) (5) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (28) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (10) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (18) (6) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (27) (3) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (8) (3) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (12) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (7) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (11) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (2) (10) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (30) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (33) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (3) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (4) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (6) (15) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (7) (5) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (13) (1) (1) (2) (4) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (38) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (6) (1) (6) (17) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (4) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (2) (1) (21) (6) (5) (1) (3) (2) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (8) (1) (25) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (18) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (4) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (14) (7) (2) (4) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (5) (1) (1) (1) (1) (2) (22) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (1) (4) (1) (1) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (12) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (17) (4) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (5) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (62) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (4) (1) (11) (10) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (4) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (9) (1) (1) (7) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (42) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (9) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (4) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (8) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (2) (9) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (8) (1) (1) (1) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1)