Kíséreljük meg e három pontot: az információfogyasztást, az ifjúságot és a könyvtárat egy gondolati vonallal egybekötni.

Közismert ténnyel kezdem: borul a hajó. Legalábbis megbillent. Mármint a nagyobb, a szolgáltatásképes könyvtárak hajója, ahol az utastér egyik oldalán évről-évre növekvő számban zsúfolódnak az egyetemi és főiskolai hallgatók, a másik oldalon viszont egyre kevesebb utas kívánkozik beszállni. Még inkább megbillenni látszik a hajó, ha nem beiratkozottak vagy a látogatók tömegét, hanem az információt igénylők arányát nézzük. Egy friss felmérés szerint (W. Péterfi Rita) a közművelődési könyvtárosoknak feltett tájékoztatói kérdések kétharmada hallgatóktól, tanulóktól származik, mindenki más maradék egyharmadon osztozik.

Egy pillanatra nézzünk határainkon túlra, Nyugatra is. Egy tekintélyes szaklapban egy tekintélyes kolléga, az egyik nem kevésbé tekintélyes nemzeti könyvtár munkatársa ilyeneket ír: “Az ország legnagyobb könyvtárait elözönlötték a fiatalok…az egyetemi könyvtárrá válás veszélye fenyeget… Mindezzel sérül a könyvtárak tudományos teljesítménye. Ám ez sem a politikusokat, sem a döntési helyzetben levő kollégákat nem befolyásolja. Groteszk helyzet alakult ki…”.

Groteszk?

A leírt látlelet számunkra is ismerős: az OSZK-tól kezdve a FSZEK Központi könyvtárán át a megyei könyvtárakig bárki bármikor tapasztalhatja a hallgatók könyvtárostromló rohamát. S az okok is ismertek: a felsőoktatási létszám gyarapodása az elmúlt tíz évben, a “többkönyvűség” fokozatos térhódítása, a növekvő igényektől elmaradó felsőoktatási könyvtári kapacitás. Mindez magyarázza helyzetünket, de a kapott magyarázat nem teljes. Gondoljunk kollégánk idézett passzusára vagy arra, hogy Nyugat-Európa nagyvárosi könyvtáraiban is hallgatók tömegét látjuk az olvasótermekben, ott, ahol a hallgatói létszámrobbanás nem friss jelenség, az egyetemi könyvtári ellátás pedig a miénkhez mérten ugyancsak irigylésre méltó.

Úgy vélem, mélyebb gyökerű problémával találkozunk itt szemközt. Egy új életforma alakul ki, pontosabban: válik általánossá szemünk láttára: a fogyasztó, többek között információfogyasztó ifjúságé. A másik oldalról nézve: az információfogyasztás zöme egy meghatározott életszakaszra összpontosul. (Gondoljunk a feltett kérdések 2/3-1/3 arányára!) Nemcsak a könyvtár hajója billent meg, hanem az ún. információs társadalomé is. Ennek nyúlékony fogalmával szemben itt áll előttünk kézzelfogható valóságban egy erőteljes információfogyasztó réteg. Új jelenség, mellyel szembe kell néznünk, mely könyvtári szemléletünkben sok mindennek az újragondolását követeli meg, beleértve talán erőforrásaink átcsoportosítását is.

Foglalkozzunk a fiatalokkal, mert belőlük lesz a jövő olvasója” – milyen gyakran mondtuk, írtuk ezt korábban! Ma hamisnak érzem ezt a mondatot. Lebecsüli, nem tekinti igazi olvasónak a fiatalt, csak amolyan rút kiskacsának, sőt hernyónak, amelyből majd egyszer az “igazi” olvasó: a felnőtt mint lepke kifejlik. Ma inkább fordítva mondanám: foglalkozzunk a fiatalokkal, mert nem lesz belőlük többé ilyen nagyságrendben ilyen intenzív információ- és könyvtárhasználó.

Igaza van idézett kollégánknak, mikor “a politikusok, a döntési helyzetben levő kollégák” felelősségét emlegeti, de szűklátókörűvé válik, mikor egyedül a korlátozás, a “tanulmányi könyvtárak” irányába zsilipeli le a problémát. Egy új életforma megjelenése ennél távlatosabb megoldást követel. Még szűklátókörűbbek azok, akik az olvasótermi székek számának növelésével kipipálhatónak látják a feladatot.

Mi hát a feladat?

A szűkre szabott keretek itt csak néhány gondolat felvillantására adnak teret, kiindulva az információs társadalom fogalmából.

A sokféleképpen magyarázott “információs társadalom” – ha fogalmát komolyan vesszük – két oszlopra épül:

• az emberre, aki kérdez, mert erre igénye és módja van,
• az információk valamilyen módon rendezett halmazára, ahonnét a válasz megkapható.

E két oszlopot csatornák kötik össze, személyesek és személytelenek, mechanikusak.

A három összetevő elem: a kérdés-kultúra, a rendezett információ és az összekötő csatorna egyaránt fontos, a társadalmi figyelemből mégis a közvetítő csatorna kapja az oroszlánrészt, sőt a csatornán belül is annak mechanikus-technikai oldala. Ez utóbbi szinte kultikus tiszteletben részesül, táplálva azt az illúziót, hogy a “háló” már akkor is megoldást jelent társadalmi problémáinkra, ha rosszul kérdező embereket kaotikus információhalmazzal köt össze.

A kérdések és a kérdezők száma – ezt minden információképes könyvtár tanúsíthatja – az elmúlt tíz évben látványosan emelkedett. A 80-as évek elején az egyik nagy könyvtárunk vezetője még arról panaszkodott, hogy könyvtára gazdag tájékoztató apparátusának milyen szegényes az igénybevétele. Ma ennek inkább fordítottja lenne elmondható. Csakhogy az információigény nem szűkíthető le mennyiségi kategóriákra. Kérdés ott születik, ahol választani lehet. Az információs társadalom első oszlopával, a kérdező emberrel ott találkozunk, ahol

• adott a választás szabadsága az élet különböző területein,
• adott a választás lehetősége, az anyagi és szellemi javak,
• adott a választani tudás kultúrája.

A kérdező fiatalok kezdik ellepni a könyvtárakat. De – hadd hivatkozzam személyes tapasztalataimra is – hosszú út vezet még addig, míg könyvtárainkban pontos és kulturáltan kérdező, az ál-alternatívákat a valódiaktól megkülönböztetni tudó, helyes értékszempontok szerint válogató és az információkeresés sokoldalú technikájában is jártas fiatalokkal találkozunk.

Ki tanítja meg a fiatalokat kulturáltan kérdezni? A “politikusok és a döntés helyzetben lévő kollégák”? Ők is, részben. De a feladat nagyobbik része – úgy vélem – másra vár: az “emberközeli helyzetben levő” kollégákra.
* Elhangzott a Magyar Periodika Kör konferenciáján a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál alkalmából.