Alexandria óta változatlanul

Kategória: 2002/ 9

Nemzeti könyvtár a változó időben

Stat rosa pristina nomine,
nomina nuda tenemus
(Bernard de Morval) [†1140])

 

Az előadásom mottójául választott idézet Bernard de Morval De contemptu mundi című munkájából származik (1, 952). Jelentése összetett, többféleképpen értelmezhető. Szerintem a könyvtárak, de tágabb értelemben a közgyűjtemények mindenkori – a nemzeti gyűjtemények bicentenáriumi ünnepségéhez illő emelkedett kifejezéssel – örök értelme fogalmazódik meg benne. Ahogy Umberto Eco is a könyvtárról, a könyvtárosról szóló művének címéül – ezen idézet alapján – “A rózsa nevé”-t választotta. Szeretném azt hinni, hogy előadásom ennek az idézetnek is a magyarázata.

Az írás és az olvasás kettős gyökerű. Egyrészt az egyéneknek és a közösségeknek az a vágya vált valóra megjelenésükkel, hogy emlékezetük maradjon a következő generációk számára, másrészt a közösség életét szabályozó megállapodások (törvények) kihirdetésére találtak ezzel módot. A könyvtárak létrejötte nem egyszerűen a megőrzendő írott emlékek mennyiségi növekedése miatt történt. Ahogy a törvények és gazdasági feljegyzések megőrzése intézményesült, az írott kulturális emlékek összegyűjtése is elkezdődött, és ezt a gyűjteményt olyan kifejezésekkel illették, amelyet ma hol a “levéltár”, hol a “könyvtár” szavakkal fordítunk. A két intézmény csak akkor vált külön, amikor a levéltári feladat (iratok megőrzése) kiegészült jövedelemszerző jogi tevékenységgel is. A könyvtár ettől kezdve lett önálló, és lassan már tárgyak is kerültek a könyvek mellé (studiolo, kuriózum kamra). Ez utóbbiak önállósodásával létesültek az első múzeumok, majd a múzeumoknak ismét lett könyvtáruk.

Az oktatás kezdetektől igényelte az írást és a könyvet, a felgyülemlett ismeretekben való eligazodás helye is a könyvtár lett. Tudománykedvelő uralkodók pedig szerették volna könyvtáraikban a teljes hagyományt magukénak tudni. Az első univerzális nagy könyvtár, az alexandriai is ezzel a szándékkal jött létre. De vajon mi a szándéka azoknak, akik most, 2002-ben újra megalapították az alexandriai könyvtárat? Miként valósították meg céljukat? Van-e különbség az eredeti és a mostani alapítás között? Van-e különbség szándékában, céljaiban az alexandriai és a magyar nemzeti könyvtár megalakítása között?

Nem egyetlen könyvtár vagy egyetlen ország könyvtárosai gondolkoztak az új gyűjtemény stratégiai elképzeléseinek kidolgozásán. Áttekintve azokat a vitákat, amelyek az új alexandriai könyvtár létrehozása körül zajlottak, képet kaphatunk arról, hogy a harmadik évezred küszöbén hogyan gondolkodik a könyvtáros, a politikus, illetve általában az értelmiségi körök képviselője a könyvtárak szerepéről. Elöljáróban annyit erről, hogy távolról sem szűkül le a könyvtár tevékenysége ezekben az elképzelésekben az információs központok technikai szerepére. A viták négy nagyobb kérdés körül forogtak: mi az alapítás célja (alapítani), milyen legyen a könyvtár mint megvalósult épület és munkahely és mint munkafolyamat (egybefogni), hogyan gondoskodjanak a dokumentumok megőrzéséről (megőrizni), és miként legyen hasznosítható az összegyűjtött hagyomány (alkotni).

Alapítani

Az antik Alexandria egy ambiciózus uralkodónak és a körülötte lévő tudósoknak azt az elképzelését valósította meg, hogy az akkor ismert világban keletkezett írott emlékek egyetlen könyvtárba kerüljenek, és az a szűk tudós réteg számára használhatóvá váljon. Az új Alexandria látótere ennél tágabb a térben és magától értetődően az időben is. A zsidó és a keresztény Biblia, a Védák, a klasszikus ókor, a konfuciánus klasszikusok és a Korán szöveges hagyományának emlékeit gyűjtik össze. Kialakulásuk történetét, a szövegek belső elrendezését, a kanonizálásuk folyamatát, vallási, társadalmi, politikai és szellemi hatástörténetüket dokumentálják. A 4 milliós alapító állomány tehát enciklopédikus (nem Egyiptom nemzeti könyvtára). Az alapításnak természetesen komoly politikai üzenete is van. A különböző kulturális közösségekhez tartozó országok politikai távolodásával szemben az egységes, sokszor egymásra épülő hagyomány felmutatása.

Széchényi Ferenc, amikor könyvtárát – benne múzeumi jellegű gyűjteményeivel a nemzeti kultúra céljaira ajánlotta fel, pontosan meghatározta annak célját is: a magyar vonatkozású kézzel írott vagy nyomtatott kulturális emlékek összegyűjtése ettől kezdődően könyvtárunk alapvető feladata.

Az alapításnak akkor is megvolt a politikai üzenete, és ezt nemcsak a huszadik század történészei érzékelték, hanem a kortársak is pontosan tudták. A könyvtár- és olvasmánytörténeti kutatás még adós azzal, hogy bemutassa azokat a különbözőségeket, amelyek a nyugat-európai és a magyarországi könyvgyűjtési szokásokban léteztek, illetve azokat, amelyek az egyes gyűjtemények küldetésében álltak fenn. Pedig ezek a különbségek magyarázzák, hogy a magyar nemzeti könyvtárat miért éppen olyan formában alapították, ahogyan az történt.

A nemzeti királyi udvar hiánya a mohácsi vész után csaknem lehetetlenné tette a kulturális és egyházi élet intézményeinek működését. A magyarországi arisztokrácia vállalta magára a feladatot, és felelősséggel teljesítették is feladataikat. Hosszan sorolhatnánk azoknak a családoknak neveit, amelyek ebben a munkában részt vettek. Erdélyben az 1658. évi tatárdúlás-vagyis a központi fejedelmi udvar megszűnése – után erősödött meg az ottani hagyományosan “előkelő” családok szerepe. Az iskolák, a nyomdák és a könyvtárak létrehozása és folyamatos támogatása mellett fontos szerepet játszottak a civilizatorikus változások irányításában is. A XVI. század vallási változásaiban ugyanerre a körre számíthattak az új egyházak képviselői is. A protestánssá lett főurak segítségével létrejött Magyarországon egy teljes kulturális intézményrendszer, amely – ahol erős gyülekezetek vették át a fenntartását (pl. Lőcse vagy más városok) – elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy a katolikus belső reform jegyében megerősített katolikus intézmények konkurenciájának ellenálljon, illetve ahhoz, hogy az ellenreformáció erőszakosabb eszközei ne tudják kikezdeni. A rekatolizáló arisztokrata családok birtokain működő iskolák, nyomdák és egyházak támaszukat veszítették, így a XVIII. század elején – két évszázadon belül immár másodszor – újra kellett építeni a kulturális és művelődési intézményrendszer jelentős részét.

A magyar nemesség a XVIII. században szembesült a Habsburg kormányzatnak azzal a törekvésével, hogy a birodalmon belül érvényesüljön az egyes állami igazgatási ágak egységessége, és ezzel párhuzamosan tapasztalhatták a németesítési törekvések jeleit is. A protestáns főuraknak a legnagyobb feladatként a saját egyházuk intézményeinek támogatása maradt. Akár Erdélyben (Telekiek, Bethlenek stb.), akár Magyarországon (Rádayak, Radvánszkyak stb.) ez a támogatás mindig összekötődött a könyvtárak fejlesztésével. A XVIII. századi bibliofil főurakban, főpapokban tudatosodott az is, hogy könyvtáraik nem csupán a kincsképzés eszközei, nem csupán tudós műhelyek és nem csupán művelődésszervező központok, hanem a nemzeti kultúra írott emlékeinek a lerakatai is. Olyanok, amelyek sokszor egyetlen megmaradt példányban vagy az azt pótló másolatban őrizték meg elődeik gondolatát. Könyvtártörténetünknek az 1802. év akár korszakhatára is lehetne, hiszen a megelőző két évszázad alatt a főúri udvarok, a történelmi egyházak jó példát adtak a hiányzó királyi udvar művelődésszervező erejének pótlásából, és megteremtették a modern 19. századi központi (nemzeti)-, illetve a nyilvános könyvtári hálózat alapjait. A magyar nemzeti könyvtár megalapításának gondolata a nemzeti tudós társaság, egy tudományos akadémia megalapításának szándékával párhuzamosan alakult ki. Nemzeti uralkodó hiányában ezt a feladatot természetszerűen vállalták fel a magyar arisztokrata családok. Egyesek felsőfokú iskolát (mint Festetich), mások nyilvános könyvtárat (mint Klimó), ismét mások akadémiai könyvtárat (mint Teleki) alapítottak.

A “magyar vonatkozású” dokumentum (hungaricum) Széchényi és kortársai számára is azt jelentette, hogy a mindenkori történelmi Magyarország területét illető kéziratos vagy nyomtatott forrás. Ezért az Országos Széchényi Könyvtár a Kárpát-medence népeinek központi gyűjteményévé vált. Ez még akkor is igaz, ha a XIX. század első felében a magyarországi nemzetiségek is sorra alakították központi gyűjteményeiket (könyvtárak, múzeumok) a nemzeti kulturális öntudat olyan háttér-intézményeiként, amelyek az elmúlt másfél, két évszázadban be is töltötték szerepüket. Az erdélyi románok Balázsfalván, a szászok Nagyszebenben (Bruckenthal Múzeum), a szerbek Újvidéken, a horvátok Zágrábban, a szlovákok Turócszentmártonban.

A mai Országos Széchényi Könyvtár számára nem lehet kérdés, hogy a hungaricum fogalma mit takar, így továbbra is arra törekszünk, hogy a teljes Kárpát-medencére vonatkozó történeti irodalmat gyűjtsük.

Egybefogni

Az ókori könyvtár épülete elbeszélő forrásokból ismert, tudjuk azt is, hogy a tudós alkotó munka műhelye volt, ahol tudósok és tanítványaik együtt éltek. A mostani épületet (80 ezer négyzetméter) és berendezését úgy tervezték és kivitelezték, hogy a könyvtár valóban a munka helyeként jelenhessen meg. Könyvtárasok, kutatók munkahelyeként, ahol doktori iskola működik (könyvtörténeti és információs technológiák témakörökben). A tájékozódást az elektronikus katalógusok, bibliográfiák és az informatikai eszközökkel létrehozott szakértői rendszerek biztosítják. Az újraalapítók hite szerint a könyvtár a szövegekkel dolgozik a szövegekről, az olvasásért. A könyvtár az olvastatás műhelye, annak ma már tágabb értelmében (másolás, kiadás, mikrofilmezés, digitalizálás). Lényege változatlan; ami koronként változó, az a mennyiség és a technológia. A megvalósult új Alexandria bevallása annak is, hogy a könyvtári nyilvánosság történetében eljutottunk odáig, hogy a legtágabb nyilvánosság biztosítását az internetre bízzák, a könyvtár mint épület és műhely könyvmúzeummá, tudományos képzőhellyé és kutatóműhellyé válik. A könyvtár tehát a hagyomány őrzési helye, a családi, dinasztikus, intézményi vagy éppen nemzetí kultúra folyamatosságának jelképe. Alexandria éppen az egyetemes kultúra folyamatosságának szimbóluma.

A magyar nemzeti könyvtár a magyar nemzeti kultúra folyamatosságának őrző helye és jelképe is. Széchényi Ferenc ezzel a szándékkal alapította. Nyilvánossága, az összegyűlt könyvanyag tudományos célú használtatása szervesen illeszkedik abba a folyamatba, ahogy a magyarországi nyilvános könyvtári rendszer kialakult. Tulajdonképpen teljes egészében a nyugat-európai mintákat követtük, de persze a sajátosságokat ebben a kérdésben muszáj figyelembe venni.

A nyugat-európai modell a humanista kezdeményezésben, a reformáció művelődési programjában, illetve az egyes uralkodók nemzeti kultúratámogatási programjának hármasságában foglalható össze. Az olvasókörök, illetve a kölcsönkönyvtárak Nyugat-Európában is csak a XVIII. század végén, a XIX. század első felében alakultak ki.

Az Országos Széchényi Könyvtár 200 éves történetében a nyilvánosság lényegesen akkor változott, amikor elhelyezési viszonyai megengedték: tehát a Nemzeti Múzeummal közös épületbe költözéssel. A tudós közönség által igazán látogatottá Mátray Gábor vezetése idején lett. A Múzeumtól való intézményi különválás is a nyitottságának növekedését hozta, de nagyobb változás csak a vári épületbe költözéssel, illetve a rendszerváltás utáni felsőoktatási reform mentén következett be a használatában. Azt hiszem, hogy a könyvmúzeummá válás és az ezzel párhuzamos elektronikus könyvtári szolgáltatások bővítése a nemzetközi tendenciákkal hasonló ütemben fog majd bekövetkezni.

A felsőoktatási és akadémiai intézményekkel való együttműködés bővítése elhatározott célunk. Ma két akadémiai kutatócsoport működik a könyvtárban, és több anyagrész részletes feldolgozásába vonunk be doktori képzésben részvevő hallgatókat. Igyekszünk könyvtörténeti és könyvtártudományi műhellyé válni abban a szellemben, amelyet az új alexandriai gyűjtemény is hirdet.

Megőrizni

Az írásbeliségen alapuló társadalmak kulturális öröksége – többé-kevésbé – folyamatos. A folyamat biztosításának kulcsszereplői a scriptorok (nyomdászok, kiadók), a mögöttük álló alkotók és ezek műveinek értelmezői, illetve a könyvtárosok. És itt utalnék vissza előadásom mottójára. A könyvtáros szerepe a kulturális folytonosság biztosításában elsősorban azért jelentős, mert a rá bízott dokumentumokat “nevük alapján” értékelés nélkül megőrizni tartozik. A szöveg tartalmát könyvtárosként nem értelmezik, nem foglalkoznak enigmatikus értelmének megfejtésén, nem vitatkoznak tartalmával sem tudományos, sem politikai szempontból.

A könyvtárak történetében – így Magyarországon is – a kötelespéldány-szolgáltatás bevezetése volt az az időpont, amelytől kezdve a válogatás nélküli megőrzés lehetővé vált. A dokumentumot magát és a “nevét” megőrizzük. A megőrzés persze ennél összetettebb feladat. A fizikai konzerválás önmagában is elmélyült tudást, folyamatosan fejlesztett technológiát és anyagi ráfordítást igényel. A “név” megőrzése a klasszikus könyvtáros feladatok egyike, vagyis a katalógusok, a bibliográfiák építése. De a megőrzési feladat-együttesbe tartozik az áthagyományozás is. Ma már – az egyes dokumentumok számossága miatt – nincsen olyan nagy szerepe ez utóbbinak, de a múltban jelentős mennyiségű szöveg csak ilyen formában maradt meg. A dokumentum “nevének” megállapítása sokszor nem egyszerű, és önmagában tudományos felkészültséget igényel. Vagy költői leleményt. Csak a példa kedvéért: a Párizsi Magyar Műhely verskötet-sorozatában vannak olyan képvers publikációk, ahol a címlap (maga is képvers) a kötetben az aranymetszés szabályai szerint került elhelyezésre. A címleíró kollégák nem kis tudására (vagy súgóra) van tehát szükség a látszólag egyszerű művelet (címleírás) megvalósítására.

Alkotni

Az ókori alexandriai könyvtár számára komoly másoló tevékenység folyt, és a könyvtárban is létrehoztak számos új szöveget, amelyeknek a sokszorosításáról is gondoskodtak. A 21. századi alexandriai könyvtár is tudományos műhelyként szándékozik magát felmutatni, és az említett szakterületeken kiadói tevékenységet is folytatni.

A történeti jellegű alapkutatásoknak a közgyűjtemények nem egyszerűen csak a helyszínei. A közgyűjteményi tudományos igényű feltárás teljes körű, a feltárás szintjén nem értékelő jellegű (“nomina nuda tenemus”). Az eredmény ezért használható mások, bárki számára. A közgyűjteményi tudományos kutatás elvileg fel kellene, hogy értékelődjön napjainkban, amikor a humán kutatások technológiai lehetőségei nagyon nagy gyorsasággal változnak. A technológiai lehetőségek azonban tartalom nélkül még csak nem is kipróbálhatóak. Alapkutatás és tartalomszolgáltatás tehát szorosan összefüggő területek. Egységüket a közgyűjtemények garantálni tudják. Azért, mert a tartalom teljességének a felmutatására kötelezettek, és azért, mert technikailag képesek rá.

Az előző gondolatkörre visszautalva (“megőrizni”) hadd említsem meg a palimpszesz kutatások legújabb fejezetét. Ma már létezik olyan digitális technológia, amely a kivakart szövegrészeket három rétegig képes rekonstruálni. A kései antikvitás és a korai középkor szövegei közül sok most megismerhetővé válik. Ez a munka azonban csak a könyvtárakban elvégezhető tudományos állományfeltárás mentén lehetséges.

Az egyes közgyűjteményi típusok mögött kialakult diszciplína (tudományszak) és ennek nemzetközileg is jól szervezett intézményrendszere tevékenykedik (muzeológia, levéltártudomány, könyvtártudomány). Ezen tudományok művelése is alapvetően az egyes közgyűjteményekben zajló tudományos tevékenység.

Befejezésként szeretnék ismételten a rózsa nevére utalni: Stat rosa pristina nomine, nomina nuda tenemus” – a könyvtárak csak akkor tudják az alapításuk óta rájuk rótt változatlan feladatokat teljesíteni, ha a rájuk bízott dokumentumok teljességének megőrzését úgy vállalják, hogy elfogulatlanul részt vesznek azok tágabb értelmű áthagyományozásában. Könyvtárosként nem akarnak írók, vitatkozó filozófusok, politikusok lenni. Az örökség áthagyományozásának munkamegosztásában a saját helyükön teljesítik feladataikat. Az információkat (a rózsa nevét) a modern eszközökkel válogatás nélkül, szabadon teszik hozzáférhetővé, és a feltárás (a megnevezés) minőségében egyre inkább tudományos igénnyel lépnek fel magukkal szemben.

Címkék

(1) (1) (1) (1) (12) (1) (2) (2) (3) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (3) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (20) (1) (18) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (1) (5) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (28) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (10) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (18) (6) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (27) (3) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (8) (3) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (12) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (7) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (11) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (2) (10) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (30) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (33) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (3) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (4) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (6) (15) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (7) (5) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (13) (1) (1) (2) (4) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (38) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (6) (1) (6) (17) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (4) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (2) (1) (21) (6) (5) (1) (3) (2) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (8) (1) (25) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (18) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (4) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (14) (7) (2) (4) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (5) (1) (1) (1) (1) (2) (22) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (1) (4) (1) (1) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (12) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (17) (4) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (5) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (62) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (4) (1) (11) (10) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (4) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (9) (1) (1) (7) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (42) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (9) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (4) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (8) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (2) (9) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (8) (1) (1) (1) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1)