A múló idő sodrában avagy rekviem a határon túli iskolai könyvtárakért

Kategória: 1997/ 2

A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtára (más nevén Dokumentációs Könyvtár), az egykori helybeli református kollégium, a római katolikus főgimnázium valamivel teljesebb, az állami főreáliskola és az állami kő- és agyagipari szakiskola szétkallódott töredékes iskolai könyvtárainak őrzője napjainkban. Ma már ezek a könyvtárak természetes testüktől, az őket létrehozó tanügyi intézményektől leszakadva élik további önálló életüket dacolva az idővel.

A leszakadás egyszerre két csonka intézményt teremtett: a történeti könyvtárától megfosztott iskolát és ennek az iskolának kiszolgálására létrehozott – de most már egykori célját és hivatását vesztett – és ma “dokumentációs” fedőnév alatt ismert könyvtárat. A legtöbb iskolai könyvtár magvát azon tanári könyvtárak képezték, amelyek nagyon gyakran évszázadok során alakultak ki kisebb-nagyobb községek összefogása révén. Sőt szakkörökben az is köztudott, hogy létükkel és korábbi vagy későbbi nyilvánossá tételükkel nemcsak az iskola, de közkönyvtárak hiányában egy adott térség iskolateremtő, iskolafenntartó lakosságának a művelődési igényeit is szolgálták. Felszámolásukkal éppen ezt a kollektív iskolafenntartó tudatot sikerült kilúgozni az emberi közemlékezetből. Csak példaként említem, hogy abban a városban, ahonnan jövök még mindig sokan vannak, akik nem is tudnak – többszöri újságban, múzeumi kiadványban megjelent bemutató írás, illetve kábeltévés közvetítés ellenére se – arról a könyvtárról, amelynek kezelője vagyok. Itt nem célunk elemezni azon okokat, amelyek felszámolásukhoz vezettek és amelyek több mint valószínű mindenki által közismertek. Talán jó is, hogy ez így történt abban az időben, hiszen ha fejlődésükben megállítva is, de pillanatnyi helyzetet mindenképpen rögzítve őrződhettek meg, s így alakulásuk története tanulmányozhatóvá válhatott. Megúszhatták az autodaféig terjedő ideológiai tisztogatásokat és csak a mindenkori helyükről való kiemelésük során történő elkerülhetetlen veszteségeket könyvelhették el. Pedig Cs. Szabó László egy 1941-es tanulmányában azt írja: “Majdnem minden könyvből érdemes megmenteni néhány sort. Azt a pár mondatot, amely átfutó ihlettel egy-két percig a halhatatlan művek mértékéig emelkedik. E művek és az elmerülő könyvek közt nem a hangban, csak a hang terjedelmében, kitartásában van a különbség.”1 Sajnos nagyon gyakran a könyvekkel együtt ez a pár – örök életre érdemes – sor is elveszett az utókor számára.

Azt is hozzá kell tegyük, hogy főleg a valamikori felekezeti iskolák, de a többi oktatási intézmény is radikálisan megváltozott a tulajdonjogi viszonyok, szerkezet, szervezet, szakmai arcél, oktatási – nevelési programok tekintetében, olyannyira, hogy ezen könyvtárak gyűjteményeinek jó része amúgy sem tehetett volna eleget az új elvárásoknak. A fejlődésbeli törés azonban annál fájdalmasabb, minél nyilvánvalóbbá vált, hogy az új intézmények kialakulását és “fejlődését” inkább olyan ideológiai elvek vezérelték, amelyeknek az oktató-nevelő folyamat látta kárát. Elvek, amelyek korántsem egységesek, örökérvényűek, hanem a pillanatnyi pártérdekeknek megfelelőek. Erről sem kell részletesebben értekeznünk, térségünk országaiban hasonló volt a helyzet. A többszöri tisztogatás megtette hatását az iskolai könyvtárak összetételében is, mindig hamisított képét nyújtva az adott korszak teljes irodalmának. – Ez egyik felől.
A másik oldalon ott maradtak a dokumentációs könyvtárak, amelyekre szintén nem várt jobb sors. Legjobb esetben egyetemi, akadémiai vagy muzeális központokhoz kerültek, de tényleges és ideológiai zár alatt tartották őket, sokáig rendezetlen állapotban, többnyire nyomtatott katalógus nélkül. Megkövesedett, megmerevedett – ha nem szétzilált – állapotukban várták a szebb jövőt, amikor újra közkinccsé válhatnak majd. De voltak olyanok is, amelyek városi vagy rajoni könyvtárakhoz csapódva azok zárt részlegként tengődtek. Hozzáférhetőségi mutatójuk alacsony, kihasználásuk majdnem semmi – belföldön. Külföldiek részére teljesen megnehezített. Bűn már azért is mert állományuk jelentős része külföldi eredetű és mint ilyen az egyetemes kultúra szerves része. Zárt könyvtárakká lettek, amelyek nem fejlődhettek tovább, nagyon gyakran még a feldolgozásukhoz szükséges szakkönyvek terén sem. Így lemaradtak a kor egyre precízebb tudományosságától és mai felzárkózási kísérleteik is részben megkérdőjelezettek mindazok dacára, hogy az irányukban történő érdeklődés egyre fokozottabb. Saját költségvetés hiányában még a belföldi piacokon hozzáférhető szakkönyveket sem tudták és tudjuk beszerezni. Marad az a szűkös megoldás, amely révén szeretnék a tanácskozás témájához végre visszatérni: az intézményen kívüli támogatás.
Most csak azt a folyamatot vizsgálnánk, amely kidomborítaná találkozónk jeligéjét – az “egymásrautaltság” mikéntjét. Nyolcszáz monarchiabeli iskola értesítőjének analitikus leírásán dolgozva alkalmam van betekinteni azon iskolai könyvtárak sorsának, illetve sorsára hagyásának alakulásába, amelyet a fent vázoltak értelmében megszülték a dokumentációs könyvtárakat.
Végül is nem csekély az az erőfeszítés, amellyel egy-egy iskola megteremtette azt a háttérbázist, amely nélkül az oktatási nevelési folyamat elképzelhetetlen lett volna minden időkben. És nem csekély az az erőfeszítés sem, amellyel egy-egy magánszemély illetve vállalkozó, vagy tudományos intézmény hozzájárult az iskolai könyvtárak gyarapításához. Itt most nincs helye az egész könyvtárakat adományozók felsorolásának, de megemlítenénk csak az illusztráció kedvéért a századunk alsó mezsgyéjén rendszeresen visszatérő neveket, amelyek intézményes szinten nagy tételekben gazdagították az egyes iskolai könyvtárakat, egyesek közülük még a század közepén is. A Franklin Társulat, Zilahy Sámuel könyvárus, Aigner Lajos, Eggenberger, Ráth Mór, Tettey Nándor és Társa, Dobrowsky és Franke, vagy ifj. Nagel Ottó könyvkereskedése, Lauffer Vilmos könyvkiadó hivatala, Fischer Fülöp, Lutsch József, Lampel Róbert és a sok fel nem sorolt név mindenki előtt ismertek. És még nem említettük a Magyar Tudományos Akadémiát, a M. K. Statisztikai Hivatalt, a Természettudományi Társulatot, a Szent István Társulatot, az Erdélyi Múzeum Egyletet, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet, a kolozsvári Tudományegyetemet, az Erdélyi Katolikus Akadémiát, a Székely Közművelődési és Gazdasági Egyletet stb. Utolsó helyre hagytam a felekezeti iskolafenntartókat és a mindenkori szakminisztériumot, amelyek állandóan jelen vannak ilyen téren. A hivatalos ajándékok, a mutatványpéldányok, a tagdíj fejében küldött könyvek, a partnerkapcsolatok csere könyvei, majd ebben a században megerősödő folyóirat-kiadás szerkesztőségi küldeményei mind gazdagító tényezői voltak a könyvtáraknak. A két világháború közti időszakban ezek mind elapadtak, s habár a román iskolai hatóságok, tanfelügyelőségek részéről is megnyilvánult egy fajta érdeklődés, ez már más irányú volt.
1918 után az erdélyi állami magyar iskolák könyvtárainak sorsa megpecséteIődött. Anghelescu közoktatásügyi miniszter egyik hírhedt intézkedése ezen iskolák ifjúsági és tanári könyvtárai magyar könyveinek megsemmisítésére irányult. Cinikusságában odáig merészkedett, hogy mindezek mellett azt is elrendelte, hogy az értékesebb darabokat a román Tudományos Akadémiához juttassák el.2 Ennek illusztrálására álljon itt a székelyudvarhelyi, 1893-ban létrehozott és tevékenységében nemzetközi elismerést is kiváltó állami kő- és agyagipari szakiskola könyvtárára vonatkozó adatok: az 1917-ben majdnem 2000 kötetet számláló tanári könyvtár állományának majdnem felét (49,6%-át) az általános és az iskola profiljának megfelelő szakmai képzést szolgáló könyvek, illetve általános és iparoktatási didaktikai anyag képezték. Csak 20 féle különböző, magyar német és angol szakfolyóirattal rendelkezett. Ez az állomány is megtizedelődött a két világháború között. Habár a magyar könyvtárakat nem lehetett eladni, a teljes magyar anyagot össze kellett gyűjteni és “újabb rendelkezésekig” összecsomagolva tartani.3 A rendelkezések értelmében az állományt román anyaggal kellett kicserélni, ami ha nem is történt meg teljességében, a felduzzasztás sikeres volt. Az új körülmények között újraalakult könyvár 1943-ra kb. 4000 kötetet számlált, amelynek szintén nem sok esélye volt a megmaradásra, hiszen profilváltozások, többszöri költöztetések következtében ezen anyagnak is csak töredékei maradtak fenn a Tudományos Könyvtárban. Az már csak személyes, rossz szájízt maga után hagyó, szomorú élmény, hogy a tárgyalt tanintézet 1993-as centenáriumi kiállítására a szakiskola könyvtárából származó korabeli könyvet többet kaptunk magánszemélyeknél, mint a fent említettben, illetve a magát a szakiskola jogutódjának tartó Bányai János Ipari Szakközépiskolában. Az iskola monográfiájának szerzője joggal hangsúlyozhatta: “…elherdálását csak sajnálhatjuk, mert összegyűjtött szakkönyvei által a térség egyik jól ellátott szakkönyvtárának bizonyult…”4
A bécsi döntés után még részesei lehettek az erdélyi iskolák egy újabb, a magyar állam részéről történő fejlesztésnek. Ekkor kerültek be az iskolai könyvtári állományokba az impériumváltás óta megjelent könyveknek egy része. Aztán 1941 májusában az Országos Magyar Sajtókamara egy rendelkezésével minden lapkiadóra kötelezően megtiltotta a tiszteletpéldányok és ajándékkötetek küldését.5 Ez újból lefékezte az iskolai könyvtárak gyarapításának ilyen fajta lehetőségét. Igaz Erdélyben ez nem sokáig éreztet(het)te hatását. Következett az 1948-1950 között lezajló államosítás, amely eldöntötte a felekezeti könyvtárak sorsát is. Ekkor következett be említett leválása az iskolai könyvtáraknak. Ezután került sor az olyan “új típusú” könyvtárak kialakítására, amelyeket az 1989-es események olyan helyzetben találtak, amilyenben találtak…
Az ezutáni támogatási akció hasonlítható ahhoz az 1940 utáni támogatáshoz, amelyről az előbb beszéltünk s amelynek révén sok iskolai könyvtár – de nem csak az – tudta kiegészíteni közvetve vagy közvetlenül állományát az annyira igényelt és hiányolt magyar irodalmi termékekkel.6 A megváltozott gazdaságpolitikai helyzet majdnem hetetlenné tette és teszi az iskolai könyvtárak önerőből történő gyarapítását.
Ha viszont a kis könyvtárakat nézzük, akkor még megrendítőbb a helyzet. Megyei szinten vizsgálva a könyvbeszerzést, 1995-ben például olyan falusi könyvtárak, mint a gyímesfelsőloki (Lunca de sus) 4, a csíkszépvízi (Frumoasa) 3, az etédi (Atid) és karcfalvi (Cirta) 2-2, míg a galócási (Galautas) és az egyébként nagy községnek számító bögözi (Mugeni) egy-egy könyvet vásárolt. De Újszéken (Secuieni), Székelypálfalva (Pauleni), Székelyandrásfalva (Sacel) és Tusnádfürdő könyvtárosai egy új kötetet sem helyezhettek el a polcokon saját erőből. Igaz, hogy szép gyarapodást mutattak föl állományukhoz viszonyítva olyan könyvtárak, mint az alábbi táblázatban kiemelt helységek:
Helység neve Összkötetszám Gyarapodás
FARKASLAKA 9 659 100
KOROND 15 013 1425
OKLÁND 10 302 143
OROSZHEGY 9 897 777
S itt emelném ki azt az eléggé fel nem becsülhető tényt, hogy az OSZK adományaival mindenhol jelen van. Az OSZK, a budapesti Szabó Ervin Könyvtár, a Békés megyei Megyei Könyvtár, a soproni Széchenyi István Városi Könyvtár, a budapesti Vasas Központi Könyvtár, az Országos Idegennyelvű Könyvtár, az OPKM és mások 1990 és 1995 között kb. 40 000 kötetet juttattak ki Erdélybe, a székelyudvarhelyi Városi Könyvtárhoz, amelyet az Hunyad, Fehér, Kovászna, Kolozs és Hargita megyék különböző könyvtáraiba osztott szét. Csak az idei év viszonylatában az OSZK 33 erdélyi könyvtárnak négy millió ötszázezer lej értékben, míg a Pro Hungaris Alapítvány 18 millió lej értékben juttatott ki Erdélybe szellemi táplálékot.7 Ugyancsak kiemelném az Illyés és a Kölcsey Alapítványok tevékenységét ezen a téren. Az utóbbi segítségével pályázhattak 1990 óta anyaországi könyvtárak olyan pénzösszegekért, amelyekkel határon túli könyvtárakat támogathattak új könyvekkel. (Azt itt viszont megemlítem, hogy ilyen irányú partnerkeresési kísérletem a Gyöngyösi Vachott Sándor Városi Könyvtár felé valamilyen okból nem sikerült.)8 Visszatérve a Tudományos Könyvtárra, amely 1990-től a városi múzeum részlegeként működik, megállapítható, hogy az azóta bekerült nem nagy számú új könyveknek zömét a Haáz Rezső Kulturális Egyesület és az azt támogató más, főleg külföldi alapítványok támogatásának, az egyéni adományozóknak (dr. Kovács Lajos, néhai Pál István és mások), az OSZK-nak, az OPKM-nek és a Ráday könyvtárnak köszönhetjük.
* * *
De idáig az egymásrautaltság egyoldalú képét mutattam be, azt, hogy mennyire az Önök segítségére vagyunk szorulva. És nem csak könyvek, hanem szakfolyóiratok, könyvtári kiadványok (tanulmányok, katalógusok, és bibliográfiák, szaktanácsadás de talán szakemberképzés9, illetve továbbképzés) területén is.10 Most arra szeretnék rámutatni, hogy nézetem szerint, melyek lehetnek azok a lehetőségek, amelyek révén kétoldalúvá tehetők az eddig kiépített és az ezután esedékes kapcsolatok. Találkozónk egy jó példa erre. Egymás munkájának, tapasztalatainak, gondjainak, örömeinek esetleg még hibáinak is megismerése kapaszkodó lehet ezen a téren. Részvételünk – határon túliaknak – .egy ilyen, a millecentenárium jegyében fogant találkozón (egy újabb találkozásunk 1100 év múlva nem valószínű) nem mindennapi alkalom ezeknek a dolgoknak a megvitatására. A kölcsönös intézményközti kapcsolatok felvétele – ha még levelezés szintjén is –, esetleges kiadványcsere (erdélyi viszonylatban a Művelődés mellékleteként megjelenő, megújulónak tűnő Könyvesház méltán felkelthetné az anyaországiak és más kisebbségbe szorult sorstestvéreink érdeklődését), előadók kölcsönös meghívása, kölcsönös tapasztalatcserék szervezése és szakmai cikk megjelentetése – úgy néz ki – járható út. Mindazok ellenére, hogy ma már eljutnak hozzánk a különböző kiadványok még mindig keveset tudunk egymás életéről és tevékenységéről és ez főleg a nem Magyarországon élő könyvtárosokra nézve érvényes. Itt vagy máshol Magyarországon találkozhatunk de utána kapcsolataink már csak emlékeinkre foszlányulnak. Ezen a szinten is egy jól működő hálózat kiépítésére lenne szükség, ha másként nem, legalább szakmai egyesületeink szintjén. A határainkon túliak olyan regionális kutatómunkába való bevonása, mint aminőt az OSZK KMK-ja kezdeményezett nem egyszer, mindmegannyi szilárdító közege lehetne az amúgy laza szálaknak. Itt említem meg, hogy ezen az utóbbi téren a székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtár gyümölcsöző kapcsolatokat tart fenn a régi könyvek feltérképezése terén (címleírások, azonosítások, xerox másolatok cseréje stb.) az OSZK régikönyv szakosztályán dolgozókkal – kapcsolat, amely révén számos eddig ismeretlen bibliográfiai tétellel szaporodhatott a régi magyar könyvek tárháza –, valamint az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum dolgozóival, akiknek irányításával bekapcsolódhattunk a magyar iskolatörténeti adatbázis felépítésébe az udvarhelyi iskolák adatainak feldolgozásával és a nagy adatbázishoz való csatolásával, remélem elfogadható módon. Külföldi és hazai kutatóink látogatásait, kér(d)éseit szívesen fogadjuk és eddig lehetőségeink szerint meg is oldottuk.
Feladatokat kell adni nekünk – nem mintha nem lenne otthon elég – de amit nem tud megtenni a központ, azt megteheti a provincia is, és talán nem is provinciális szinten.
JEGYZETEK
1 Cs. Szabó László, A székelyek IN: Magyar Csillag I. évf. (1941) 1–3.sz. 13.
2 Barabás Endre, A romániai magyarnyelvű oktatásügy első tíz éve 1918–1928. Lugos, 1929. 18.
3 Róth Edith, Száz éves az állami kő- és agyagipari szakiskola ; Fejezetek Székelyudvarhely ipari szakoktatásának múltjából (Székelyudvarhely, 1993], 51.
4 Uo., 50.
5 Magyar Csillag I. évf. (1941) 1–3.sz. 240.
6 Nem szívesen teszem, de kényszerűséget érzek, hogy ez alkalommal felhívjam a figyelmet egy körültekintőbb összeválogatás megejtésére, amelyhez meghívnák a célkönyvtárak alkalmazottait is, ugyanis a nagyon sok jó és hasznosítható könyv mellett sok rég nem használt, erkölcsileg, ideológiailag elkopott könyv is került át, amelyet mi sem tudunk hasznosítani. Inkább keveset, de minőségileg elfogadhatót várnánk.
7 Az adatokat Győrfi József, a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár igazgatója szolgáltatta.
8 1994 szeptemberében kerestem meg a Kölcsey Alapítványt, hogy támogasson a testvérkönyvtári kapcsolatok felvételében. Szente Ferenc ügyvezető igazgató a gyöngyösi Vachott Sándor Városi Könyvtárt ajánlotta, figyelembe véve könyvtáraink jellegzetességét. Ezek után kerestem meg levélben Pelle Sándor igazgató urat. Válasz nem érkezett. Több mint valószínű, nem kapta kézbe levelem.
9 A felső szintű könyvtárosképzés egyébként beindult Romániában is hosszas vajúdás után Kolozsváron és Bukarestben is, de középszinten lenne még tennivaló. Arról még senki sem készített kimutatást, hogy hány szakképzett ember van a könyvtárosi állásokban. Többségük – alulírott is – csak úgy kellett beletanuljunk az új mesterségbe.
10 Jelentős segítség lenne, ha egyes olyan könyvtártámogató pályázati lehetőségekhez hozzáférhetnének a határon kívüli könyvtárak, mint például legutóbb a Nemzeti Kulturális Alap által meghirdetett, a könyvtárak elektronikus felfejlesztését szorgalmazók.

Címkék

(1) (1) (1) (1) (12) (1) (2) (2) (3) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (3) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (20) (1) (18) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (1) (5) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (28) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (10) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (18) (6) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (27) (3) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (8) (3) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (12) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (7) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (11) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (2) (10) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (30) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (33) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (3) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (4) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (6) (15) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (7) (5) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (13) (1) (1) (2) (4) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (38) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (6) (1) (6) (17) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (4) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (2) (1) (21) (6) (5) (1) (3) (2) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (8) (1) (25) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (18) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (4) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (14) (7) (2) (4) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (5) (1) (1) (1) (1) (2) (22) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (1) (4) (1) (1) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (12) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (17) (4) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (5) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (62) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (4) (1) (11) (10) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (4) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (9) (1) (1) (7) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (42) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (9) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (4) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (8) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (2) (9) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (8) (1) (1) (1) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1)