A Módszertani Munkabizottság megalakulása

Kategória: 2002/ 1

Édes igát, gyönyörű terhet rakott rám Jakubecz Ili kedves barátom, kollégám és harcostársam, amikor felkért, hogy a jelzett címben foglaljam össze röviden a módszertani munkabizottság megalakulásának körülményeit. A továbblépés megválaszolását pedig kettőnktől várja a tőle megszokott tapintattal.

Ahhoz, hogy erre választ tudjak adni, a húsz évvel ezelőtti eseményekhez kell visszanyúlni, illetve az íróasztalom bal oldalán lévő fiókjáig, ahol négy dossziéban őrizgetem életem egyik legszebb szakaszának írásos dokumentumait.

Most, amikor a lottóláz a tetőfokára hágott, én is elmentem a lottózóba, és “tudományosan” kitöltöttem öt rubrikát. Ilyenkor az ember kedves számait írja be. A születési évforduló, a házasságkötés dátuma mellett én a 81-es számot is behúztam. Akkor döbbentem rá, hogy nekem a ’81-es év mily sokat jelentett. Talán azért, mert alig 10 éves könyvtároskodásom alatt először figyeltek rám. Akkor már túl voltunk a könyvtárosok első olvasótáborán Telkibányán, ahol egy életre szóló élményt kaptunk a “szabadságszigeten” meghallgatásból és meghallgattatásból. Akkor éreztem először többedmagammal, hogy fontos vagyok, ha nem is a szakma, de legalább két tucat kolléga számára, és az jó volt.

Jó volt összejönni 1980. december 5-én, pénteken a KMK-ban, ahol a Papp István vezette intézményben a Telkibányán részt vevőknek továbbképzést tartottak.

1030-tól 12-ig beszámolót hallgattunk az Oktatási és Olvasáskutatási Osztály tevékenységéről, majd a közös ebéd után Veres András előadását hallgattuk “Irodalom, érték, társadalom” címmel.

Emlékszem: alkalmam volt levetíteni egy telkibányai focimeccs főbb mozzanatait: ahogy Ramháb Mari kapura tör, ahogy Varga Csaba és Sabján Gyula csatázik. Ezt csak azért említem, mert ezt az alkalmat tekintem a “Munkabizottság, karácsony” című, évekig nagy élményt nyújtó találkozások elődjének.

Ilyen hangulatban ért minket Kamarás levele. A többest azért használom, mert kolléganőmmel, Bali Arankával együtt voltunk Telkibányán, és ez a körülmény is hozzájárult ahhoz, hogy később is félszavakból értsük egymást. Egyébként ő az utódom most a közkönyvtári egylet vezetőségében is.

Nos, Kamarás Pista ezt írta többek között 1981. II. 4-én:

“Kedves Barátom, többen – »telkibányászok« – úgy gondoltuk, hogy a Magyar Könyvtárosok Egyesületének egyik munkabizottságaként legalizálhatnánk üzelmeinket. Ezzel, remélem, nem vesztenénk el zsenge bájunkat, ugyanakkor hivatalosra nyithatnánk pörös szánkat. A szó szoros értelmében munkabizottság lennénk, tehát feladatok megoldását vállalnánk fel. Például azt, amelyet a legutóbbi MKE-közgyűlésen említettem: a könyvtárak és a könyvkiadás közötti párbeszéd (visszajelzés) megszervezését. Szép és érdekes (és felettébb hasznos) munka kínálkozna a könyvtáros pálya és a könyvtárosképzés témakörökben is, a KMK-val karöltve. Netán felvállalhatnánk az elvadult olvasómozgalmak megszelídítését, talpára állítását is. A munkabizottság elsősorban »telkibányászokból« állana, bővülhetne majd a következő »telkibányász« generációval, tagjai lehetnének, úgy gondolom, hogy úriemberek és némberek is, mint munkatársaim és Katsányi Sanyi. Sokat gondolkodtam a néven, végül a Közművelődési munkabizottságnál maradtam, ám ha megalakul a Közművelődési szekció, lehetnénk Módszertani munkabizottság is. Persze erről majd még közösen dönthetünk. Amennyiben kedved lenne hozzá, kérlek, küldj erről megerősítő levelet, amelyet mellékelhetek majd ahhoz a kérvényhez, amelyet el kell juttatnunk az MKE Elnökségéhez, hogy megalakulásunkat engedélyezzék. Legkevesebb 10 aláírásra van szükség, ez meg is lesz. Amennyiben megkapjuk az engedélyt, megtartjuk alakuló és a munkánkat máris elkezdő ülésünket, addig is szeretettel üdvözöllek: Kamarás István”.

Erre volt válasz megerősítésként a következő levél:

“Kedves Pista! Örömmel üdvözöljük azt a kezdeményezésedet, amit a MKE küldöttközgyűlésén is elmondtál, hogy alakíthatnánk közművelődési vagy módszertani munkabizottságot. Az ott vázolt témákat is jónak tartjuk, és ebbéli munkádban szívvel-lélekkel támogatunk. Tisztelettel és barátsággal köszönt: Varga Róbert, Bali Aranka”.

Így jött el ’81 nyara. Mi, Kaposváron, a 13. vándorgyűlés szervezésének lázában éltünk, de megjött a KMK hívó levele:

“Kedves Igazgató Elvtárs!

Tíznapos nyári továbbképzést szervezünk a tanácsi hálózatok fiatal könyvtárosai számára. A továbbképzés témája: a könyvtári munka helye a társadalmi távlatok között, a társadalom, a művelődéspolitika és a könyvtárügy időszerű kérdései és feladatai; a könyvtáros mint értékközvetítő. A tíz napot arra is szeretnénk felhasználni, hogy a résztvevő fiatalok közelebbi kapcsolatba kerüljenek a társadalomtudományok, a művelődéspolitika s a könyvtárügy meghívott kiemelkedő képviselőivel, és hogy hozzájáruljunk a szakmai közösségi szellem kialakításához.

A továbbképzés időpontja: július 4–15.; helye: Ásotthalom (Csongrád megye).

A részvételi díj kb. 600,– Ft. A programról és a gyakorlati tudnivalókról később részletes tájékoztatást fogunk küldeni.

Egyetemi vagy főiskolai végzettségű, kb. 25–35 éves, a szakmával azonosuló, ígéretes fiatalok részvételére számítunk.

Kérjük Igazgató Elvtársat, válassza ki a hálózatában dolgozók közül azt a 4-5 fiatalt, akit a tanfolyamra el kíván küldeni, és közölje velünk március 31-ig nevüket és munkahelyüket.

Üdvözlettel: Katsányi Sándor osztályvezető. Budapest, 1981. február…”

A továbbképzésre Kopházi Ferit küldtük, majd én is csatlakoztam a csapathoz az utolsó pár napra.

Mondanom sem kell, hogy kellően “determinálva lettünk”. Hazatérvén Kamarás István, Nagy Attila és Varga Csaba urak által Ferikével és Józsival, a nyomdásszal megszerkesztettük a “Biblio-Szájensz Monitor uff Ásotthalom” c. kiadványunkat. Azt sem tartottuk Kopházi Ferivel oly nagy bűnnek, hogy az Ásotthalmon a mi akaratunkból megalakult munkabizottság első ülésére meg is hívjuk a barátainkat.

“Kedves Barátunk! A Magyar Könyvtárosok Egyesületének újonnan alakult Módszertani munkabizottsága a XIII. vándorgyűlés ideje alatt (1981. aug. 24.) tartja első ülését, melyen a munkabizottság programját, munkatervét beszéljük meg. Azt javasoljuk, hogy a Kaposvárra 24-én, Budapestről 6 óra 40-kor induló, Kaposvárra 10 óra 05-kor érkező Zselic expresszel gyere. Így a szekciók munkájába még bekapcsolódhatsz. Délután 15–16-ig a vándorgyűlés záró plenáris ülése lesz. Ez után 16 órától 17.30-ig a Megyei Könyvtár előadótermében (Csokonai u. 4.) ülésezik a módszertani munkabizottság. Így még a 18 órakor induló (Budapestre 21 óra 25-kor érkező) Zselic expresszel visszautazhatsz. Ne feledd: a gyorsvonatra helyjegy kötelező! Hozd magaddal ötleteidet és tenniakarásodat is! Gyere, várunk! A munkabizottság vezetősége és a vendéglátók nevében: Varga Robi, Kopházi Feri. Kaposvár, 1981. aug. 5.”

Nem is értettem, hogy miért morgolódott szegény Zsidai Jóska, az Egyesület akkori elnöke, mondván, hogy ki hatalmazott föl bennünket, és kinek szóltunk még, meg hogy bejegyeztettük-e a szándékunkat.

Mi az, hogy nem írtuk alá a levelet, és ha alá is írtuk volna, milyen jogon, hisz a Módszertani Munkabizottság nem is létezik.

Szóval akkor sem volt könnyű megalakulni, hiába mondtam el Kaposváron, a könyvtár félreeső helyén az opuszomat, amelynek fölidézésétől nem kímélem meg az olvasókat.

“Az ember életének egy szakaszában általában gyerekként pályát választ.

Nagy Attila ezt jobban meg tudná mondani, hogy mikor. A fiaim pl. túl vannak már ezen, egyik kamionvezető, másik dízelmozdony-vezető, de egyik sem akar könyvtáros lenni. Talán mert azt hiszik, hogy nem elég tisztes foglalkozás ez a könyvtáros pálya, hisz soha sincs otthon az apjuk este, hogy meséljen nekik. Én sem akartam könyvtáros lenni. 1968. szeptember 15-én még nem tudtam, hogy 16-án »könyvtárosként« fognak szólítani az olvasók. Azóta bizony a szerződéses papírjaim tanúsága szerint a könyvtári munka minden területén megfordultam: gyermekkönyvtáros, tájékoztató, feldolgozó, adminisztrátor. Ezek után lettem módszertanos. Azért mondom most el Nektek, mert mindez kellett ahhoz, hogy szeressek módszertanos lenni. És akkor az ember egy januári reggel az új határidőnaplójára ráírja: Miután rájöttünk, hogy az életnek nincs semmi értelme, nincs más hátra, mint értelmet adjunk neki. (Lucian Blaga). És fogja magát, bemegy a főnökéhez, aki ráadásul barátja és módszertanos, és beszélgetni kezdenek. És akkor ajándékként vagy súlyos tehertételként, de fellebbezésnek helye nincs felirattal megbízást kap egy osztály szervezésére. És az osztály szerveződik, nincs osztályfőnök, csak osztálytársak, és már félszavakból értik egymást, mert ismerik egymást. És akkor ez a módszertanos eljut hasonló korú és érdeklődésű körű kollégák társaságába, és meglepi őt, hogy társai mennyire szeretik és értik szakmájukat, és akkor arra gondol, hogy munkabizottságot alakít, módszertanit, hisz olvasta, és beszélgettek róla; szakterületének elhanyagolt állapotjáról. Ráadásul főnöke vitaindító cikkére, a »Gyógyítható-e a módszertani munka?« címűre egyre jönnek a kérdések. Mit és hogyan? És látta, hogy ott ez a társaság, amely nemcsak módszertanosokból, de gyerekkönyvtárosokból, tájékoztatókból és feldolgozókból áll, tudna segíteni megújhodni a módszertani munkának. Miért ne fogadnánk jó szívvel a gyerekkönyvtáros munkájának tapasztalatait, amikor könyvtárakat integrálunk a magasabb követelmények szellemében? Miért ne adhatnának tanácsot a feldolgozók az ellátási rendszer hatásos nyilvántartásához a módszertanosoknak? Miért ne lehetne megvizsgálni azt, hogy hogyan kerültünk a pályára, és ha pályára kerülésünk ilyen volt, mint fentebb vázoltam, miért ne segíthetne nekünk a szervezett továbbképzés? Miért ne segíthetnénk a szervezett továbbképzést ötleteinkkel, javaslatainkkal? Mi például Várfalvi Erzsivel elhatároztuk, hogy megvizsgáljuk: hány mozdonyvezetőnek készült emberpalántából lett könyvtáros. Azért jöttünk össze, hogy okos terveinkkel segítsünk könyvtárügyünknek, szervezett formában, az egyesület égisze alatt. Ezért határoztuk el, hogy módszertani munkabizottságot alakítunk.”

Hát ebből nagy kalamajka kerekedett. A fiataloknak mondom, hogy olyan volt a légkör, hogy a lengyel események hatását vélték beszüremkedni az ásottbányászok körébe. Zsidai nekem egyébként azt mondta: vedd tudomásul öregem, hogy nem lesz munkabizottságotok, de ha lesz is, minden egyes alkalomkor miniszteri biztos vesz részt az összejöveteleteken, és a vezetőtöknek párttagnak kell lennie. Ez a kijelentése tudat alatt is hátravetette további vezetői ambícióimat. Viszont a bizottságot meg kellett szervezni. Zsidai válasza nem maradt el:

“Kedves Róbert! Visszatérve a Kaposváron történt megbeszélésre és arra az óhajra, hogy olvasótáborotok résztvevői az egyesületen belül önálló szervezeti egységet létesítsenek, az alábbiakról tájékoztatlak. Beadványaitokat áttanulmányozva az az alapvető probléma, hogy a csoport szakmai törekvései, szakmai arculata nem tisztázott. A szövegekből az alábbi szakmai vonásokat lehet kiemelni: – Módszertani Munkabizottság, – Olvasómozgalmak, – Közművelődési Munkabizottság, – Könyvtárak és könyvkiadás közötti párbeszéd, – Könyvtáros pálya és könyvtárosképzés, – Könyvtári értékközvetítés és nyilvánosság dilemmái, – Közművelődési értékközvetítés és nyilvánosság dilemmái, – Közművelődési könyvtári tájékoztató tevékenység, – A könyvtári nevelő tevékenység stb. Ez a program nem tükröz egyértelmű, konkrétan meghatározható szakmai arculatot. Az egyesület különböző szervezeteiben és a legkülönbözőbb fórumain mindezekkel a kérdésekkel foglalkozik.”

E levélre írtam barátaimnak, Jakubecz Ilinek, Baricz Zsoltnak, Várfalvi Erzsinek, Kopasz Erzsinek és Lengyák Istvánnak, hogy hozzunk össze valami épkézláb programot. Emlékszem, én akkor a “mélységből kiáltottam” hozzájuk, mert a sok hercehurca hatására kiújult a gyomorfekélyem. Lengyák Pista leveléből idézek, ő most tanár Nagykanizsán, de ha gyerekfoglalkozások rendezvényeire meghívjuk, találkozunk: “Aktuális problémák Munkabizottságának” nevezzük el magunkat.

Összeállt a tervezet, és benyújtottuk az elnökség elé. Emlékszem: az elnökségi ülés napján este fél hétkor hívtam lakásán Billédiné Ibolyát, aki közölte, hogy elfogadta az elnökség a tervezetünket, és indulhat a munkabizottság.

A Biblio Szájensz következő száma az alábbiak szerint tudósít:

“Megalakultunk! A munkabizottság alakuló ülését 1982. március 4-én a Művelődési Minisztérium Vezetőképző és Továbbképző Intézete könyvtárában tartotta. Az összejövetelen 40 könyvtáros jelent meg. Az MKE elnökségét Billédi Ferencné dr. képviselte. Varga Róbert, a kaposvári Megyei Könyvtár munkatársa ismertette a bizottság fő célkitűzéseit, a megalakítást kérő beadványt és az elnökség válaszát. Javaslatára a tagság háromtagú vezetőséget választott. A leadott harminchét érvényes szavazat alapján a vezetőség: Baricz Zsolt – Szeged, Somogyi Könyvtár, Fazekasné Várfalvi Erzsébet – Mezőberény, Nagyközségi Könyvtár, Jakubecz Ilona – Budapest, FSZEK. A megjelentek hét főből álló »tanácsadó testületet« is választottak azzal a céllal, hogy a vezetőségnek segítséget nyújtsanak: – a többi szakterület, szekció tevékenységéhez kapcsolódó munkafeladatok tervezéséhez, kidolgozásához; – vállalják a bizottság egy-egy konkrét munkájának koordinálását, vezetését. Tagjai: Arató Antal – Jászberény, Járási–Városi Könyvtár, Bátonyi Béláné – Budapest, MM Vezetőképző Könyvtára, Hubay Ágnes – Miskolc, Megyei Könyvtár, Kamarás István – Budapest, OSZK–KMK, Lengyák István – Nagykanizsa, Városi–Járási Könyvtár, Nagy Attila – Budapest, OSZK–KMK, Varga Róbert – Kaposvár, Megyei Könyvtár.

A munkabizottság tagjainak javaslatai, majd döntése alapján 1982-ben az alábbi feladatok végrehajtását tervezi:

1) Kísérlet »párbeszéd« kiépítésére a könyvkiadás szakemberei és a könyvtárosok között.

2) A könyvtárosok pályaképének vizsgálata.

3) Felkészülés az MKE augusztusi vándorgyűlésére.”

És megindult az élet.

Nagyon szép nyolc évre emlékeszem a Jakubecz Ili vezette munkabizottságban. Nekem a 82-es év vége az egyéni életemben nagyon rosszul sikerült, viszont a bizottságtól megkaptam a vándor tagdíjat. Jakubecz Ili így írt:

“Kedves Robi! Hiányoztál a munkabizottság legutóbbi találkozóján és ismerőseid mesélték, hogy elég csúnya bajokat fogtál ki a gyomroddal. Reméljük, a legközelebbi alkalomra már újra köztünk leszel egészségesen és tettre készen. Örömmel értesítünk, hogy a MKE módszertani munkabizottsága titkos szavazás alapján a bizottságban eddig végzett munkádért a Kamarás István által alapított vándor »tag-díjat« Neked ítéli. A díj ünnepélyes átadására a következő találkozón kerül sor. Kívánjuk, hogy erre az alkalomra a betegségnek még az árnyéka is elmúljon felőled. Számítunk Rád a jövőben is. Boldog új évet kívánunk Neked és családodnak.”

Szívesen emlékeszem a munkabizottság karácsonyi összejöveteleire, amikor Vilcsi és Ili a Vezetőképzőben szervezte az esteket. Írták, hogy 20 Ft-os ajándékot hozz magaddal. Akkor kb. 25 forintot kellett fizetni egy éjszakáért. A Hilton szomszédságában! Emlékszem a jó programokra és a neves előadókra.

Szilágyi Ákos, dr. Gerevich József, Kulin Ferenc, Kocsy Márta, Csomor Lajos, Lázár Guy, Havas Katalin, Győri Erzsébet, Lukács László teológus, Kalász Márton költő, Glatz Ferenc, Szakály Ferenc, Dúl Antal, Papp István, Berecz András, Radnóti Sándor, Kovalcsik József, Kamarás István. Az Ifjúsági Szekcióval való közös rendezvényekről még nem is beszéltem.

Közben a szakma gazdagabb lett két dolgozattal: a Várfalvi Erzsivel közösen írt, a könyvtárosok közérzetéről szóló írásunkkal (lásd a Szabó Ferenc szerkesztette: “Könyvtár és társadalmi környezete” c. sorozat III. köt.), valamint Bátonyi Viola és Jakubecz Ilona “Könyvtárosok GYES-en” c. művével.

A kezdeményezők nevében Tverdota Miklósné dr. az alábbi tartalmú levelet küldte 1989. november 15-én:

“Kedves Kolléga! Régi, hol gyengébben, hol erősebben jelentkező igényként él szakmai közéletünkben, hogy a Magyar Könyvtárosok Egyesületén belül indokolt volna megalakítani a Közművelődési Könyvtárosok szekcióját. Véleményünk szerint a társadalmi mozgásfolyamatok iránya azt mutatja, hogy napjainkban különös fontosságot nyert egy ilyen szakmai fórum létrehozatala a közművelődési könyvtári ellátás színvonalának emelésére és érdekeinek képviseletére. Néhány, egyesületünkben eddig is tevékeny szerepet játszó kollégával konzultálva arra jutottunk, hogy szélesebb szakmai körben is felvetjük egy ilyen szekció megszervezésének szükségességét és lehetőségét. Ezért 1989. december 13-án (szerdán) de. 11 órára meghívjuk a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár X. kerületi főkönyvtárába (Budapest, X. Pataky István tér 7–14.) mindazokat, akik érdeklődést mutatnak e kezdeményezés iránt. A megbeszélés napirendje:

A közművelődési könyvtárügy aktuális kérdései, különös tekintettel a szakmai önigazgatásra. Előadó: Kiss Jenő.

Javaslatok a létrehozandó közművelődési könyvtári szekció tevékenységi körére, programjára, szervezetésre.

A szervezőbizottság megválasztása.

Örülnénk, ha kezdeményezésünket Ön is támogatná, s részt venne ezen a megbeszélésen. Mivel nem tudtuk közvetlenül eljuttatni meghívónkat valamennyi közművelődési könyvtároshoz, kérjük, hívja meg nevünkben munkatársait, ismerős kollégáit is. Közreműködésére számítva üdvözlöm. Tverdota Miklósné dr. a kezdeményezők nevében.”

És még egy levél 1990-ből:

Kedves Barátunk! Szeretnénk értesíteni Téged arról, hogy legutóbbi (1990. május 16-i) összejövetelünk alkalmából – szellemi táplálékok magunkhoz vétele mellett – megvitattuk az újjáalakuló MKE-n belüli helyzetünket is. A jelen levő tagsággal együtt úgy döntöttünk, hogy a Módszertani Munkabizottság a most alakuló Közkönyvtári szekció keretén belül folytatja tevékenységét. (Az említett szekció szervezőbizottságában, valamint ideiglenes vezetőségében három aktív alapító tagunk is szerepet vállalt.)

Most, az MKE új alapszabályának elfogadása után a szekciók is újra- és átszerveződnek. Azt javasoljuk, hogy az eddigi Módszertani munkabizottság tagjaiként a Közkönyvtári szekcióba lépjetek be! Tesszük mindezt azért, mert úgy véljük, hogy ez az új szekció célkitűzésében, törekvéseiben és koncepciójában nagyon közel áll mindahhoz, amit eddig a Módszertani munkabizottság képviselt – mondhatni a szekció szélesebb körből verbuválva vállalja föl a mi korábbi célkitűzéseinket. A Közkönyvtári szekció létrejöttét s a mi belépésünket az is indokolja, hogy az egyre szigorodó gazdasági viszonyok megkövetelik a közművelődési könyvtárak és könyvtárosok érdekképviseletének erősítését s az erők összefogását.

Májusi összejövetelünkön abban is megállapodtunk, hogy az új szekcióba való belépés mellett baráti közösségünk kereteit is fenn kívánjuk tartani, mondjuk mint a Könyvtári Olvasótáborok Baráti Társaságát (a név nem végleges!), s mint ilyen, évente két alkalommal külön összejövetelek megtartását is tervezzük. (Az egyik ilyen alkalom hagyományos karácsonyi rendezvényünk lenne.)

Találkozunk tehát 1990 karácsonya előtt egy később jelzett időpontban!

Baráti és kollegiális üdvözlettel: Bátonyi Viola, Jakubecz Ilona, Gereben Ferenc.”

PS. Ha valaki úgy érezte, hogy a történeti kronológia tendenciózus, jól érezte. Nem kell ahhoz hegeliánusnak lenni, hogy rájöjjünk, nincs új a nap alatt, örök körben mozgunk. Az egyesület története bizottságok keletkezésének és megszűnésének története. Én magam bizony fájlalom, hogy megszűnt a könyvtártörténeti munkabizottság. Most, az 50 éves évfordulón nagy hasznát vennénk 2002-ben. A módszertani munkabizottság megalakulásának vázlatos története is azt bizonyítja, hogy bizony változáson ment keresztül. Erről többet mondanak az utánam szólók, hisz Közkönyvtári Egylet lett belőle. Megszűnt az ifjúsági szekció is, és Harasztiné Katalin, egyesületünk főtitkára ezt írta:

“Tisztelt Elnökség! Örömmel jelentem, hogy vélhetőleg a legelfogadhatóbb módon megoldódik az új szekció létrejötte körüli vita.

Rövid beszámoló: Október 16-án 11 órára hívott össze Sajó Andrea egy ülést, amelyen végül az elnökség részéről csak én vettem részt. A szekcióalakításra készülő lelkes könyvtárosok (26 fő) nem mind voltak MKE-tagok, sőt, összesen 20 fő sem volt ilyen, ennél fogva első dolgunk az volt, hogy beléptessük őket az egyletbe. Erre megvolt a szükséges felkészültség. Ezután jelölőbizottságot állítottak fel, és az alapszabálynak megfelelő vezetőség(elő)választást tartottak. Minderről jegyzőkönyv készült, amelyet a megalakulási szándékot bejelentő levéllel, névsorral, belépési nyilatkozatokkal együtt hamarosan eljuttatnak az egyesülethez. Jelzem azt is, hogy Herman Ákos is szerepet vállalt a szekció vezetőségében.

A névhasználat: az Informatikus Könyvtáros Szekció elnevezéshez ragaszkodnak (ugye, ilyen címen felsőoktatási intézményekben oktatást szerveznek!), viszont a rövidítés MKE MIKSZ lesz, ahol a második »M« a magyar szó megismétlése. Ettől nem lesz összetéveszthető, valamint – sokak véleménye szerint – egyfajta játékossággal azt is kifejezi, hogy egy »vegyes típusú« könyvtárosságról van itt szó. A MIKSZ soraiból ketten ajánlották fel az MKE számára honlapkészítői készségüket, igyekszünk ezt hasznosítani, amikor a Könyvtári Intézethez kapcsolódunk. Érdemes elgondolkodni az EKSZ által létrehozott könyvtári portál jövőjéről is. Az EKSZ-et a május óta új titkára, Góczán Andrea képviselte. A szekció további sorsáról rövidesen taggyűlésen határoznak.

Összegezve: tettre kész, érdemes könyvtáros kollégákkal gyarapodott az MKE, valamint rövidesen egy új szekciót is üdvözölhetünk a tanácsülésen (és lehet, hogy egytől elbúcsúzunk). Haraszti Kati.”

Lehet, hogy megszűnik egy szekció; alakul a másik. És ez így van jól, a változás az élet jele, a változatlanság a halálé. Jó életet és jó munkát kívánok minden új és megújulni vágyó szekciónak és jó munkát és jó kedvet minden egyesületi tagnak.

(Elhangzott 2001. november 29-én a Közkönyvtári Egyletnek a FSZEK-ben megtartott Közgyűlésén.)

Címkék