A következő töprengések a szerző számára egy sorozat részeként fontosak. Keresi a centrumot: a Vörösmarty Mihály-i alapkérdéshez kapcsolódva a teljesítőképes könyvtári szolgáltatás meghatározónak vélt intézményét. Vizsgálatra érdemes objektumok: a nemzeti és országos könyvtárak, a felsőoktatás könyvtárai, a megyei és városi könyvtárak.

Ha nem a szerző a fontos – mint ahogy tényleg nem –, akkor a fordulópont különlegessége (rendszerváltozás, önkormányzati rendszer, kulturális törvény stb.) adhat kellő indokot a kérdésfelvetéshez: világosak-e (legalább) a szakma számára a megyei könyvtár feladatai? (1)

A következő gondolatmenet három tézissel kíván foglalkozni:

1. tézis: a települési vagy közkönyvtárak a hazai könyvtári rendszerben jelentékeny erőt képviselnek, s ezen belül a megyei könyvtárak működése tényleg rendszerképző fontosságú.

2. tézis: a megyei könyvtárak transzformációja a korábbi irányítási-felügyeleti szervből a sokoldalú szolgáltató központig hosszantartó folyamat.

3. tézis: a megyei (és városi) könyvtárakon múlik a kisebb települések könyvtári ellátásának léte – vagy nemléte.

A tézisekhez rendelhető asszociációs “háló” tartalmazhat hízelgő és pozitív, de provokatívan hitetlenkedő mozzanatokat is. A szerzőnek egyik beállítódás kiváltása sem tényleges szándéka. Óhaja egyszerre jámborabb és falánkabb: sine ira et studio elgondolkodni a megyei könyvtár mibenlétén. Létéhez fűzve: nélkülözhetetlen felelősségvállalásán. Ha van a szerzőben szubjektív szándék, akkor – jobb bevallani – épp ez: a kirajzolódó tennivalók mielőbbi tudatos vállalására serkenteni kiváló kollégáit szerte e hazában.

Az érdemi mondandó előtt egy szűkítő megjegyzés: e gondolatmenet nem tér ki a legtöbb megyei-városi könyvtárban is hatalmas feladatot jelentő – nevezzük így – felsőoktatás-támogató funkcióra.

Könyvtárak – megyei könyvtárak

Két újabb könyvtári adattár [az egyaránt 1997-ben kiadott Könyvtári Minerva (2) és a megújult tartalmú, 1996-os adatokat sorjáztató közművelődési könyvtári statisztika – (3)] lehetővé teszi, hogy a korábbiaknál árnyaltabb képet nyerjünk a hazai könyvtári hálózat intézménytípusairól, azok erőforrásairól.

A még épp megengedhető kerekítéssel elmondhatjuk, hogy ma mintegy 8000–8500 könyvtárunk van, összesen vagy 100 milliós állománnyal, talán 7500 főfoglalkozású dolgozóval, míg az összes könyvtári ráfordítások valahol a 9–10 milliárdos nagyságrendnél járnak (tehát elérik a GDP 1 ezrelékét).

A Minerva 1130 könyvtárról tudósít, ezek összevont állománya 67 millió, főfoglalkozású dolgozóik száma pedig csaknem 7000. Ebből a közkönyvtárak állományi és dolgozói aránya: több mint egyharmad (23 milliós állomány), illetve csaknem a fele (3250 munkatárs). A TEKE 1996-ban a 254 önálló települési könyvtárban (3566 szolgáltatóhelyen) 43 milliós állományt regisztrál, a főfoglalkozású dolgozók száma meghaladja a 3200 főt. Utóbbiból a fővárosi és minden más városi együtt: mintegy 2700 dolgozó (a FSZEK nélkül pedig 2300 fő).

A 19 megyei könyvtár főfoglalkozású dolgozóinak száma hajszál híján ezer fő. Viszonyítsunk: a Minervában szereplő összes felsőoktatási könyvtár dolgozóinak száma az 1200-at valamivel haladja meg. Állítsunk fel egy igen egyszerű sorrendet: a törvényben szereplő 11 országos és a nemzeti könyvtár keretei közt tevékenykedik a legtöbb főfoglalkozású dolgozó, második helyre (a számban igen tekintélyes, de felettébb heterogén) felsőoktatási könyvtártípus kerül, míg a harmadikra a megyei könyvtárak (megyeszékhelyek könyvtárai). Ha viszont az országosak itt képzett csoportjától a nemzetit elvesszük, a felsőoktatásiakból pedig csupán az egyetemieket tekintjük, akkor az a képlet áll elő, hogy első-második az országosak és a megyeiek csoportja, s az egyetemiek a harmadikra kerülnek.

A ma könyvtárban dolgozó főfoglalkozású munkatársak mintegy 15%-a a rendkívül homogénnek tekinthető megyei könyvtárakban munkálkodik. A 19 megyeszékhely lakosainak együttes száma eléri az 1,7 milliót – ez valamivel meghaladja az összlakosság 16%-át. A közkönyvtárakon belüli létszámnak pedig csaknem egyharmadát foglalkoztatja a 19 intézmény.

A TEKE 1996-ban 5,2 milliárd forintnyi közkönyvtári kiadásról tudósít. Ennek kereken 30%-a a megyei intézményeké (1,54 milliárd Ft). Ma a hazai közkönyvtári ráfordítás egy lakosra jutó kvótája 560 Ft, míg a megyei városokban ennél háromnegyeddel több (900 Ft). De tán soroljuk fel az összes ilyen arányt: főváros – 430 Ft, összes többi város – 690 Ft, nem megyei városok – 560 Ft, összes község – 320 Ft. (Egy zárójeles megjegyzés: a TEKE nem mindenütt tud feltüntetni kiadási adatokat, például épp mai gondolkodásunkhoz igen hiányoznak a Győr-Moson-Sopron megyei községi ráfordítások, minthogy a megyéről csak városi szintű adatokat találunk).

Az összes hazai könyvtári ráfordításból a megyei típus legalább 15%-kal (az országosaké és a felsőoktatásiaké ennél nyilván még magasabban) részesedik. E sok adatból egy szikár következtetés: ilyen jelentős erőforrás birtokában fontos és nélkülözhetetlen szolgáltatások várhatók. A megyeszékhelyek könyvtárainak szerepét illusztráljuk még a beiratkozott olvasói számokkal. Győr-Moson-Sopron megyében a megyeszékhely két intézménye (a megyei, illetve városi könyvtár) az egész megye beiratkozott olvasóinak 41%-át tömöríti. Hajdú-Bihar megye esetében ezen arány 40%, míg Csongrádban 43%.

Már elég a számokból: kockáztassuk meg, hogy első tézisünk megállja a helyét.

Megyei könyvtár – “mit kíván a magyar nemzet”?

Senkit nem szeretnék megrémíteni, de sem az IFLA közművelődési könyvtári irányelveiben [3. kiadás 1986-ban (4)], sem az UNESCO korábbi közművelődési könyvtári kiáltványában (1972) (5) nincs szó megyei könyvtárakról. Van szó közművelődési könyvtári rendszerről, ennek hierarchikusan magasabb funkciót ellátó központjáról vagy központjairól – s innen még meríthetünk lényeges gondolatokat (egyébként a kidolgozó munkabizottság hét tagjából kettő “szocialista” országot képviselt, – nevezzük meg Papp Istvánt, az NDK-st talán feledhetjük, de volt dán tagja is, ahol szintén ismerős a megyei könyvtár típusa).

Az új kulturális törvény (6) viszont, mellyel tíz hónapja élünk együtt, oly fontosnak tartja a megyei könyvtár típusát, hogy külön paragrafust szentel neki. Miután a törvény 55. §-a meghatározta a nyilvános könyvtár alapfeladatait, majd a 65. §-a a települési könyvtárakét, a 66. §-ban megszabja a megyei települési nyilvános könyvtár kiegészítő tennivalóit.

Ezek lényege: dokumentumgyűjtés (köteles példányok), dokumentumellátás, együttműködés szervezése a megyében, a nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozó lakosok könyvtári ellátása (ezt végzi és/vagy szervezi), további szolgáltatásokat nyújt a települési könyvtárakat segítendő, statisztikai adatszolgáltatást szervez, iskolán kívüli szak- és továbbképzést végez. Ez hét tennivaló.

Talán vegyük még egyszer sorra. Köteles példányokkal kapcsolatos feladatokat lát el (tisztázandókat), dokumentumellátást végez (tisztázandó módon), szervezi a “területén működő könyvtárak együttműködését” (ez nagyon sokat és néha majdnem semmit se jelenthet), ellát egy speciális használói csoportot (illetve ezt szervezi), a többi könyvtárnak “segítő” szolgáltatásokat nyújt (kiknek-mikor-milyeneket-ingyen???), statisztikát állít össze, könyvtárosi képzést végez (iskolán kívüli modalitással).

Induljunk el harmadszor, kicsit kibontva a fenti tennivalók mögöttes tartalmát. Ez már egyéni értelmezést hordoz, tehát a nyájas olvasó is vigyázzon, nehogy hibás útra csábítsam.

1. A megyei vonatkozású köteles példányokat bizony jó összegyűjteni. Ezt tekintsük elvben könnyen kivitelezhetőnek (a praxis nehézségei most ne zavarják továbbhaladásunkat). Itt most ne menjünk bele a helyismereti tájékoztató-bibliográfiai funkció taglalásába sem, erről a szakma sokszor és érdemben beszélt.

2. A “dokumentumellátással kapcsolatos feladatok” már korántsem látszanak egyértelműnek. Mi fér, mi férjen bele ebbe, mi nélkülözhetetlen? Például mennyire fér bele a könyvtári ellátásból kimaradó települések lakossága számára biztosított szolgáltatás (e jelentős kérdéskörről harmadik tézisünk kapcsán lesz alkalmunk beszélni). A könyvtárközi kölcsönzés, a dokumentumok lelőhelyének nyilvántartása és ennek alapján információszolgáltatás, a könyvtári gyűjteményekből kivont dokumentumok hasznosítása a könyvtári rendszer számára? Mert a törvény függelékében található meghatározás mindhárom tennivalót a dokumentumellátás alá rendeli.

Gondolkodjunk el ezeken. Ha a megyei könyvtár a megye települési könyvtáraiból hiányzó dokumentumokat a könyvtárközi kölcsönzés keretében köteles az igénylő könyvtár olvasója számára használatra átadni – ez világos beszéd. Rendkívüli mértékben szükség is lehet-lenne rá, hisz például Győr-Moson-Sopron megye megyeszékhelyen kívüli települési könyvtáraiban 1996-ban egy könyvtárra átlagban 120–130 új könyv beszerzése jutott, ha meg külön csak a 158 község könyvtárát veszem, akkor ez az átlag a 90-et sem éri el. De olyan városi könyvtár is található a megyében, ahol egy év alatt még ezer kötetet sem tudtak beszerezni. Már pedig amilyen mértékben szűkül a kisebb könyvtárak gyarapításból gazdagodó utánpótlása, oly mértékben növekszik a rendszer magasabb szintjéről biztosítandó szolgáltatás jelentősége.

Az évente ma Magyarországon megjelenő közel 10 ezer hazai könyvből 3–4 ezer a könyvkereskedelmi forgalomba kerülő. Akár a 10 ezret, akár a 3–4 ezret veszem alapul, egyértelmű, hogy ma a nem megyei könyvtárak képtelenek lépést tartani a könyvkiadás választékával. És ha nem, akkor az érdeklődő állampolgár mégis mit várhat el a település könyvtárától?

A beszerzett dokumentumok lelőhelyének nyilvántartása vajon megyei könyvtári feladat? Jó lenne ezt kimondani, jó lenne megyei közkönyvtári számítógépes rendszerben gondolkodni, mert akkor a megyei könyvtár adatbázisa nyilvántarthatná a beszerzéseket – illetve legalább a városi könyvtárakéit –, s erre alapozva lendületet kaphatna a könyvtárközi kölcsönzés. Ez nem különleges vágy, ha körülnézünk európai könyvtárakban. Például egy jobb angol county library rutinszerűen végzi ezt a feladatot, ismétlem: a megyében működő public library-k számítógépes katalógusát. Nem lehet kételyük a hollandus országos rendszert ismerőknek sem e tekintetben (ott az országos szintű nyilvántartás dominál). Ma egy-egy hazai megyei könyvtár évente mindössze néhány száz dokumentumot ad át igénylésre a könyvtárközi kölcsönzés keretében (jó értelemben kirívó példa Szombathely a maga kétezret meghaladó teljesítésével). A legtöbb megyei könyvtár saját olvasóinak évente 250-300 ezer könyvet kölcsönöz. A nagyobbak ennél is jóval többet (a szegedi Somogyi Könyvtár 700 ezer fölött, a nyíregyházi megyei 400 ezret, a miskolci megyei közel 500 ezret). Ehhez viszonyítva bizony szerény az 1–2%-os, néha egy-két ezrelékes nagyságrendű könyvtárközi kölcsönzés. A szükséglet bizonyára nagyobb lenne, tehát a megyei könyvtáraknak komolyan el kell gondolkodni a könyvtárközi kölcsönzés jelentős mértékű erősítésének módozatain.

Az állományból kivont egységek újrahasznosításában való közreműködés ehhez viszonyítva lényegesen kevésbé tűnik halaszthatatlanul javítandónak. Most nem is térnék ki erre az említésen túl (bár talán érdemes az említésre, hogy Bajorországban épp most jelent meg idevágó utasítás az állami finanszírozású könyvtárak tennivalóiról). (7)

3. Együttműködés szervezése: ez oly rugalmas pont, amibe minden vagy semmi se fér bele. Talán várható, hogy a kidolgozandó szakmai követelmények feltárják ennek mibenlétét. Előlegezzünk meg néhányat. Gyarapítási együttműködés, különös tekintettel a lapokra, folyóiratokra. Vegyék ezt itt ingyen reklámnak, de mi néhány éve (értem a pécsi egyetemi könyvtárat és a vele együttműködő két tucat intézményt) dél-dunántúli, három megyét felölelő kurrens lelőhely-jegyzéket készítünk kül- és belföldi lapvagyonunkról. Ez is kicsi szembeszegülés a hihetetlenül lesoványodott intézményi választékok okozta ellehetetlenüléssel. Nem kell hozzá sok munka, s nagyon megéri. A feldolgozásban és a rendelkezésre bocsátásban a közös adatbázisok segíthetnek új szintre emelni a szolgáltatást, ahogy erről fentebb szó esett. A restaurálás megyei könyvtár esetében talán nem olyan alapvető, mint egy muzeális gyűjteményt gondozó egyetemi könyvtárnál. De mindenütt vannak megőrzendő – például helyismereti szempontból hosszú távon értékálló – példányok. Nálunk bevált a megyei levéltárral közösen fenntartott restauráló labor. Ajánlom másutt is ennek megfontolását. Nagyon fontos manapság a bármilyen típusú könyvtárral való együttműködés. Aki teheti, ajánlom, olvassa el a holland közművelődési könyvtárak chartáját (7), ott kristálytisztán fogalmaznak ennek szükségességéről. Fontos az együttműködés a társadalom felé történő nyitásban, a “piár”-ban, a könyvtári marketingben is. Erre az elmúlt évek sok jó tapasztalatot hoztak. (Egy zárójeles megjegyzés azért idekívánkozik: nem felejtik el az erre a célra – “könyvtári napok” – pályázó megyei könyvtárak néha a szomszédjukban működő nem települési könyvtárakat?)

4. A nemzeti kisebbségek könyvtári ellátásában fontos kezdeményező szerepet játszanak, játszhatnak a megyei könyvtárak – persze szorosan együttműködve a területileg közvetlenül érintett városi és községi könyvtárakkal. Továbbgondolható azonban, hogy más speciális használói csoportokra kiterjed-e felelősségük? A törvény nem beszél a betegek ellátásáról, a hátrányos helyzetű állampolgárokról, a börtönök lakóiról, a menekülttáborokban élőkről stb. Talán érdemes e metszetet egyszer külön alaposan megvizsgálni.

5. A települési könyvtárak tevékenységét segíti szolgáltatásaival. Ez is lehet egészen üres pont, de elmehetne addig is, hogy a közvetlen olvasói kiszolgálást megelőző és folytató munkamozzanatokat a nagy (megyei) könyvtár átvállalja a kicsiktől. Tehát elvégzi a gyarapítást, a feldolgozást, selejtezést, statisztikát készít stb. Egy változat már “közművelődési könyvtári rendszert” jelent: az IFLA irányelvei szellemében. Idézem: “A közművelődési könyvtári rendszer szolgáltatások és szolgálati helyek olyan csoportja, amely közös vezetés alatt áll és közös munkatársi gárdával, vezetőséggel, valamint közös tulajdonban lévő könyv- és egyéb dokumentumállománnyal rendelkezik. Egy közművelődési könyvtári rendszer általában egyetlen igazgatási egységet alkot, de két vagy több igazgatási egység is célszerűnek ítélheti, hogy együttműködjék egy közös közművelődési könyvtári rendszerben”. Ez elég világos beszéd.

Nagyon fontosnak tűnik a mindenkori fejlesztési törekvések összehangolása, az adódó új lehetőségek maximális hatékonyságú kihasználása. Például lehet egy új helyiséget nagyon gyengén kihasználni, de lehet kiválóan is. Ugyanez vonatkozik a gépekre is. Ha a megyei könyvtár tényleges felelősséget érez a megye minden települési könyvtára iránt – s voltaképp ez az alapvető kérdés! –, akkor segítő szakértelme rendkívül sok kérdésben megnyilvánulhat.

6. Statisztikai adatszolgáltatás szervezése a megye összes nyilvános könyvtára vonatkozásában. Itt inkább kis túlhajtást érzek. Vajon az egyetemi könyvtáraktól is a megyei könyvtáron át kell-e eleget tenni a statisztikai adatszolgáltatás követelményeinek? – Ami viszont nagyon fontos: tényleges teljességre törekedni a települési könyvtárak terén. Senki ne maradjon ki. Minden adat szerepeljen. Az adatok értelmezhetőek, illetve értelmesek legyenek. Hol vagyunk még ettől.

7. Iskolán kívüli tovább- és szakképzés. Nem túl szerencsés, hogy iskolán kívüli szakképzést enged meg a törvény – ez, gondolom, még ellentmondásban is lehet a köz- és felsőoktatási törvénnyel. A továbbképzés viszont annál fontosabb, hisz legfontosabb erőforrásunk a könyvtári munkatársak tudása és motiváltsága. Ebben a rendszeres továbbképzés nélkülözhetetlen kincsesbánya, amit érdemes kiaknázni.

Már szinte elfeledtük, hogy negyven éve a megyei könyvtárak a megye összes könyvtárának – kis túlzással – egyeduralkodói voltak. És mint ilyenek, inkább hatalmat gyakoroltak, mintsem szolgáltattak. E töredékes gondolatok felelőse kisgimnazistaként úgy negyven éve még apró ablakon dugta be a fejét a koronázó város megyei könyvtári kölcsönzőjében, hogy visszaadja a kikölcsönzött Jókait, s néhány újat kérjen. A ma közkönyvtára oly messzi van ettől, mint Makó Jeruzsálemtől. A falakon belül teljes újjászületés. De mi van azon túl?

Erről szóljunk még harmadik tézisünk kapcsán.

Kis települések: lesz könyvtár vagy könyvtári ellátás?

A 300 települést számláló Baranya megye legújabb közkönyvtári statisztikájából idézünk: 56 községben egyáltalán nincs könyvtár, 76 könyvtár valamilyen okból szüneteltette működését 1997-ben. 217 községben 82.255 lakos – a megye lakosainak egyötöde – kezébe “nem került tavaly új könyv a lakóhelyén” (értsd: a lakóhelyi könyvtárban ), írja Bauer Nóra a Könyvtári Levelező/lap szeptemberi számában.

Hasonló gondokat fogalmaznak meg a dunántúli közkönyvtári szolgáltatások elemzését végző felelős szakemberek a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros című folyóirat tavalyi különszámában.

Hollandiában “minden olyan település, ahol a lakosság száma meghaladja a 30 ezer főt, teljesen önálló könyvtárral rendelkezik”. A több mint 15 milliós országban 605 helyi könyvtár tevékenykedik, ezeknek együttesen még 546 fiókjuk van. Viszont mind a 11 megyének van egy-egy ellátó központja, amelynek na meg az állami támogatásnak – köszönhetően további kétezer helyen lehet még kölcsönözni az országban. Röviden: a nagyobb települések önellátóak, saját könyvtáruk van, a kisebbek a megyei mozgó rendszer révén jutnak könyvtári ellátáshoz.

Jelenlegi törvényünk elkészítése majd két kormányciklust fogott át, hisz a feladat már a rendszerváltó Antall-kormány programjába is bekerült. Közismert, hogy új lendületet e munkálat 1996 őszétől kapott, majd 1997 januárjában a 3K-ban megjelent a törvény koncepciója. Ebből idézünk egy célkitűzést: a megyei könyvtár feladata “az országos könyvtári és információs rendszer megyei alrendszerének központjaként gyűjteményével, technikai felszerelésével, szakembereivel területi közszolgáltatás biztosítása, együttműködés a hazai könyvtári ellátás rendszerré alakításában és rendszerként üzemeltetésében” (kiemelés az eredeti szövegben).

Még egy idézet, ráadásul az előbbinél jóval egyértelműbb. Ez az elfogadott törvény indoklásából származik.

“A 66. §-hoz

A megyei könyvtár az országos könyvtári rendszer alközpontjaként biztosítja minden olyan település lakója számára az általános nyilvános könyvtári ellátást, ahol az önkormányzat nem képes önállóan vagy társulásban könyvtárat fenntartani.” (3K 1997. 9. sz.)

E kérdés nem minden megyében egyformán akut. Gondolom, a 60 önkormányzatot számláló Csongrád megyében más a súlya, mint számos dunántúli térségben.

Ismertek az ellátó rendszerek létrehozását célzó erőfeszítések. A 3K tavaly februári száma tudósított a Nemzeti Kulturális Alap könyvtári szakkollégiumának döntéséről, melynek köszönhetően 62 ilyen célzatú pályázat összesen 69 millió forintot kapott (köztük például 2-2 milliót a győri, a kaposvári megyei könyvtár, a siklósi városi könyvtár, míg a szolnoki megyei könyvtár pályázata 2,5 milliót ért). Rendkívül fontos e vállalkozásokról, eredményeikről két év múltán értesülni. (Szerző itt bevallja: jelen szereplése napján értesült arról, hogy pár hete Kaposvárott egész konferenciát szenteltek e fontos témának.)

Talán célszerű lenne országosan és nyilvánosan modelleket kidolgozni, ennek költségeit megtervezni, s – mondjuk – egy három éves projekt révén mindenütt működőképes ellátást szervezni.

Az ellátórendszer több olvasói funkcióra tervezendő:

válogatás újabb kiadványok közül,

a szerző vagy cím (stb.) szerint valahonnan már ismert művek megrendelési lehetősége,

téma szerinti keresés – majd ellátás – lehetősége,

a könyveken kívül a szükséges cikkek másolatának megrendelési lehetősége.

Evégett:

minden városi könyvtár mielőbb számítógépesítse saját kurrens feldolgozását (azután lehetőleg 10–15 éves visszamenőleges gépi katalógust is teremtsen);

minden községi ellátó pont (fiókkönyvtár, iskolai könyvtár stb.) rendelkezzen kapcsolattal a számítógépes hálózathoz;

minden kistelepülésen heti egy-három alkalommal legyen mód könyvtárat látogatni (ez lehet stacionárius vagy mozgó típusú).

Nem tudni, mit hoz a jövő. E közhely érvényes a közigazgatási struktúrára is. Sokat hallani ugyanis újabban arról, hogy az Európai Unióban 1–1,5 milliós lélekszámú régiók a meghatározó struktúrák. Egy ilyen jövőkép alapjaiban mozdíthatja meg a mai 19 megyés közigazgatást (lám, a 15 milliós Hollandiában is 11 “megye” működik). 5-6 régió kijelölése esetén nyilván öt-hat régióközpont (további) kiemelkedése lehet a következmény. Ezért a mai helyzetben, a következő évekre inkább az tűnik reális perspektívának, hogy a megyei könyvtárak a kistérségek központjaként számításba jövő városok könyvtáraival együttesen törekednek az aprófalvas vidékek könyvtári ellátásának megoldására.

E gondolatmenetünk összegzése nem mondhat mást, mint a mielőbbi átfogó modernizálás (számítógépes hálózatba foglalás) összekötését a legszélesebb felelősségvállalással a nagyobbak részéről a kisebbek iránt. Nem engedhető meg, hogy egyes megyékben akár egynegyednyi lakosság, másutt talán “csupán” egyhatodnyi, egytizednyi kiessen a jelen, a jövő közkönyvtári ellátásából.

Ezt sok kollégánk, sok közkönyvtári vezető tudja, s keresi is a megoldást. Fenti gondolataim azt célozták, hogy törekvéseik, erőfeszítéseik határozott folytatására biztassam őket. Egyben az országos könyvtárpolitika tevékenységi körében is halaszhatatlan feladatnak minősüljön e tennivaló. Például a Könyvtári Intézet megtervezhetné a modelleket, azok anyagi-számítógépi-szervezeti feltételrendszerét.

JEGYZETEK

1) Fenti gondolatmenet nem születhetett volna meg olyan kiváló írások inspirációi nélkül, mint Pallósiné Toldi Mártáé (Mi lesz veled “megyei könyvtár”; Könyvtáros 1991. 3. sz.) és Tóth Gyuláé (A megyei könyvtári hálózat problématörténete, Könyvtári Figyelő 1992. 4. sz.). Köszönet a szerzőknek.

2) Könyvtári Minerva. Bp. OSZK KMK 1997.

3) TEKE 1996., Bp. OSZK KMK, 1997.

4) Az IFLA irányelvei közművelődési könyvtárak számára. Ford. Orbán Éva. Bp. MKE, OSZK KMK, FSZEK, 1987. 5-66. p.

5) Uo. 67–71. p.

6) 1997. évi CXL. törvény a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről. In: Magyar Közlöny 1997. 112. sz. 8369–8393. p.

7) Richtlinien für die Aussonderung, Arcivierung sowie Bestandserhaltung von Bibliotheksgut in den Bayerischen Staatlichen Bibliotheken. In: Bibliotheksforum Bayern Jg. 26. 1998. H. 2. S. 194–199.

Bauer Nóra: Baranya megyei közkönyvtári statisztika 1997-ben. In: Könyvtári Levelező/lap 1998. 9. sz.