A könyvtárosok műveltsége – művelt könyvtárosok*

Kategória: 2002/ 6

Nem is olyan régen, 2001 februárjában, a Magyar Kultúra Napján ugyanebben a teremben, nagyjából ugyanezen közönség előtt hangzott el Hankiss Elemér előadása. A jeles értékszociológus azokat a gondolatokat osztotta meg velünk, amelyek egy nagy értékválságra vagy értékátrendeződésre, egy akár civilizációs nóvumnak is nevezhető paradigmaváltásra vonatkoztak. Hankiss Elemér azt mondta és életes példákkal illusztrálta is, hogy bizonyos alapértékek helyébe mások léptek. Hogy a szolgálat helyébe az önmegvalósítás igénye, követelménye, ha tetszik, erénye lépett, hogy az alázat helyébe a fölényes énkiteljesítés, a kötelességtudat helyébe a kreatív ötletek kimódolása és szétsugárzása stb. Ennek a civilizációs váltásnak a mutatóit a szerző híressé vált könyvében, az először 1999-ben megjelent Proletár reneszánsz című műben táblázatok sokaságába is foglalta, kétséget sem hagyva afelől, hogy ha esetleg nem is mindenki számára tetszetős a tulajdonságok, célkitűzések, erények új tabellája, ez a követelményrendszer ma már létezik, és elhomályosította vagy talán már fel is váltotta a régit, a nekünk megszokottat és kedveset. Megszokottat és kedveset nemcsak személy és neveltetés szerint sokunknak, de szakmánk éthoszának sokkal jobban megfelelőt is. Mert hisz miket tartottunk és tartunk könyvtárosi erénynek, szakmai kívánalomnak? Az első helyen nyilván a szolgálat áll, s azt követik a szinte belőle következők, a szolgálatot, szolgáltatást lehetővé tevők, feltételéül szolgálók. Így az alázat is, a kötelességteljesítés is és mind a többiek. Lehet, hogy nemcsak a Gutenberg-galaxis tűnik semmiségbe, de a könyvtáros személye, a “tökéletes” könyvtáros eszménye is avulttá, korszerűtlenné válik? Nemcsak Hankiss Elemér mondanivalói sugallhatják ezt nekünk!

Manapság megsokasodtak a könyvtárosok presztízsének, e presztízs sohase valami magas szintje alászállásának bemutatásai. Akik arra a kérdésre keresik a választ, hogy milyen lesz, milyennek kell lennie a huszonegyedik század könyvtárosának, sajnos nem azokat a mutatókat sorolják, amelyek a régi eszményhez illenek. Sőt! Elsősorban azt emelik ki, ami a régi eszményekhez képest radikálisan új. A fölényes és roppant specializálódott szakismereteket, a közvetítés technikáiban való profi jártasságot, a számítógépes szép új világ – hogy Almási Miklós könnyed terminusaival éljek – ketyeréinek és kütyüinek ismeretét és kezelni tudását. Nekem, az idősebbnek van egy olyan érzésem, hogy egy réges-régi vita felmelegítéséről és a régitől eltérő megoldásáról, lezárásáról van szó. Az én ifjúkoromban két professzor vitatkozott arról, vajon tudós könyvtárosokra, avagy könyvtártudósokra van-e szükség. Egyikük azt a metaforát is megkockáztatta, hogy a könyvtárakban munkálkodó könyvtártudósok olyasfélék, mintha a kórházakban nem orvosok, hanem kórháztudósok teljesítenének szolgálatot. Ő az ilyenekből nem kér. Ma mintha egyre inkább az ellenkező nézet kapna lábra.

Talán nem tévedek, ha azt vélem, ilyesféle irányba mutatnak azok a cikkek, írások is, amelyek a könyvtárosképzés alapkérdéseit boncolgatják. A történelmi, elsősorban a művelődéstörténeti tartalmú tárgyak és diszciplínák helyére és rovására ezek a szerzők nemcsak minden fájdalom és nosztalgia nélkül, de nem is titkolt diadalérzéssel az információs brókerséghez szükséges szakok oktatását és elsajátíttatását állítják. Jól tudjuk, hogy ha sok meghatározó jegy mutat egy irányba, akkor az akár a kibontakozó tézis igazolásának is tekinthető. Nos az eddigiekben vázolt meghatározó jegyek nagyon is egy irányba látszanak mutatni.

Ám ne essünk kétségbe! Vannak ugyanis más meghatározó jegyek is!

Amikor a művelt ember ideálképét óhajtotta megrajzolni Hamvas Béla, a könyvtáros figurájáról vette a mintát. (Persze könyvtáros volt ő maga is és korának egyik legműveltebb egyénisége.) A hagyomány megőrzésének és a modern szolgáltatás ellentmondásainak a feloldására Monok István a bibliothecarius doctus eszményét mutatta fel, állította egy közelmúltbeli vándorgyűlés hallgatósága elé. Nyíri Kristóf, egyébként a virtuális világok és technikák, a digitalizált szellemi kincsek filozófus specialistája így ír (nem véletlenül idézik oly gyakran könyvtárosok): “A feladatot csak olyan réteg láthatja el, mely információtechnikai s ugyanakkor történeti klasszikus műveltséggel bír: új műveltségi elit, mely a könyvek világában való otthonos tájékozódását a komputerkorszakban is megőrzi.” Más, nem kevésbé tekintélyes szerzők a tartalomszolgáltatás (ebben a vonatkozásban csak műveltségi–művelődési tartalmat jelenthet) prioritását emelik ki a formai-technikai szolgáltatások előtt. És így tovább. Úgy látszik, úgy szeretném látni és láttatni, más meghatározó jegyek is vannak és mutatnak valami felé. De hát mi felé? Milyen irányba?

Úgy hiszem, a művelt könyvtáros személyének irányába. És – legalábbis remélem – ez az eszmény, ez a modell segít feloldani az előbbiekben bemutatott ellentmondást is. Mert hiszen ha a művelt könyvtáros a cél, akkor az önkiteljesítés, egyéniségkimunkálás és az alázat, szolgálat, kötelességteljesítés nem egymást kizáró, hanem egymást feltételező fogalmakká válnak. Ha a könyvek világában, és ez a világ lehet természetesen a digitalizált világ is, otthonosságra törekszem, akkor persze önérvényesítésről van szó, de egyúttal arról is, hogy betöltöm azt a szerepem a társadalomban, amelynek betöltésére hivatásom van. Önmegvalósítás és társadalmi szerep felvállalása tehát egybeesni látszanak. De mehetünk még bátran tovább is, érveink jó részét még nem számoltuk elő. Egy nem éppen kíméletességéről ismert filozófus-publicista egy alkalommal ezt írta: “a szocializmus évtizedei létrehozták a korábban nem csak nem létező, de sőt elképzelhetetlen figurát, a műveletlen értelmiségi speciesét.” Nos, a megállapítás igaza felől el lehet merengni (például a magas kultúrától érintetlenül maradt nyugati szakértelmiség státusa felől elmélkedve), ám a műveltségnek mint olyannak a ritkaságértéke kétségtelennek látszik. Miért ne tölthetné be az űrt vagy annak legalább jó részét a könyvtáros, a könyvtáros-társadalom? Hisz, vélhetjük, a könyvtáros számára állnak leginkább kézre a műveltséghordozók és források, ráadásul, mint láttuk, a szakmai éthosz is ezt követeli a szakma képviselőitől. Ám honnan szerezze be, hogyan alapozza meg, hogyan tartsa karban műveltségét az a könyvtáros, akinek ezeregy egyéb dolga van, s aki réges-rég rájött arra, milyen oktondiság azt vélni, hogy ha valaki könyvtáros, nyilván rengeteg ideje van olvasni. Ez persze igaz, de csak félig. Mert a szolgálati időben, munkavégzés közben is lehet, sőt kell olvasnia, tájékozódnia a könyvtárosnak. Könyvek, kiadványok címeinek sokaságát kell átnéznie, könyvek tartalma felől igen alapos információkat szereznie az állományalakító könyvtárosnak, a szakozónak, a metaadatok megadójának, hatalmas állományrészek beható ismeretét kell megszereznie a tájékoztató könyvtárosnak, a világ tudományosságában kell tájékozottnak lennie a referáló könyvtárosnak, a legfrissebb neveket, diszciplínákat, irányzatokat kell betéve tudnia és mindenkor naprakészen átalakítva tárolnia az olvasószolgálatosnak, a klasszikus értékek világában kell otthon lennie a könyvtáros névre igényt tartó munkatársaknak, az adott hely minden fontos információja birtokában kell lennie a helyismereti könyvtárosnak. Természetesen nagyon fontos a közvetítés módja és technikájának ismerete, biztos kezelése. Amikor Hölgyesi Györgyi, az Új Könyvek felelős szerkesztője köszönő leveleket kap könyvtárosoktól, melyekben az állománygyarapítási tanácsadó “tartalomszolgáltatásait” nyugtázzák örömmel a levélírók, a művelt könyvtáros önművelésének eseményeiről kaphatunk bizonyítékokat. Amikor olvasók sokasága nem a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros szakcikkeiért lelkesül, hanem a szemleszerű, korszerű műveltséganyagot görgető írásokra reflektál pozitíven, ugyanerről lehet szó. Persze más, egészen más a tájékozottság, informáltság és a tudás, az ismeretanyag, a rendszerré, szerves egésszé formált tudás. De a műveltség, amiről eddig szó esett, többek közt azt is jelenti, hogy e kettő egységét, arányos elosztottságát, egymásra vonatkoztatottságát kidolgozzuk, megteremtsük.

A múlt században többen felhívták a figyelmet arra (legnagyobb hatással Szerb Antal képviselte ezt a nézetet), hogy írásaikból felismerhető, mely foglalkozás űzője egy-egy alkotóművész. Vannak újságíró-írók és vannak tanárember írók. Két különböző mentalitás, két különböző műveltségtípus, olyannyira mások, hogy a lírai versre, a nagyregényre, a humoreszkre is rányomják bélyegüket. Én éppen nem tartom lehetetlenségnek, sőt egyenesen kívánatosnak vélem, hogy bizonyos írókra, költőkre – műveik alapján – az olvasók kimondhassák, kimondják a verdiktet: XY bizonnyal könyvtáros, hiszen így csak azok tudnak írni, így csak azokon látszik, érződik az organikus műveltség.
Mondandóm végén igencsak zavarban vagyok. A szellemi elithez tartozás követelményeit tártam a szellemi elit tagjai elé. Kérem, vegyék hát úgy a dolgot, hogy magamat és a hozzám hasonlókat biztattam, még véletlenül sem e sorok olvasóit.

 

* Elhangzott az Országos Széchényi Könyvtárban 2002. április 29-én, a Széchényi emléknapon. E közlemény az előadás szerkesztett változata.

Címkék

(1) (1) (1) (1) (12) (1) (2) (2) (3) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (3) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (20) (1) (18) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (1) (5) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (28) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (10) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (18) (6) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (27) (3) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (8) (3) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (12) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (7) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (11) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (2) (10) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (30) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (33) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (3) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (4) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (6) (15) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (7) (5) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (13) (1) (1) (2) (4) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (38) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (6) (1) (6) (17) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (4) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (2) (1) (21) (6) (5) (1) (3) (2) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (8) (1) (25) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (18) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (4) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (14) (7) (2) (4) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (5) (1) (1) (1) (1) (2) (22) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (1) (4) (1) (1) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (12) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (17) (4) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (5) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (62) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (4) (1) (11) (10) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (4) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (9) (1) (1) (7) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (42) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (9) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (4) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (8) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (2) (9) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (8) (1) (1) (1) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1)