A Könyvtári Intézet a szakma szemével

Kategória: 2002/ 9

Nem tagadom, alapos fejtörést okozott számomra, hogyan oldjam meg a rám osztott feladatot, miként próbáljam megfogalmazni, hogyan is látom a Könyvtári Intézetet a szakma szemével. Rögtön azzal kezdem, hogy finomítom a címet: A Könyvtári Intézet egy, a szakmában már huzamosabb ideje dolgozó szakmabeli szemével. Csak a magam véleményét tudom elmondani, ami egyáltalán nem biztos, hogy megegyezik más kollégáiméval.

A programfüzetet olvasva abban is biztos voltam, hogy nem érdemes a Könyvtári Intézet jelenlegi feladatait áttekintenem, hiszen azt megteszik előttem, akik ezt sokkal jobban tudják, akiknek ez a munkájuk.

Ha tehát az ember ilyen nagy bajba kerül, mint én most, egyet tehet: kissé bele ássa magát a könyvtári szakirodalomba, elkezdi felfrissíteni az emlékezetét, mi is történt, hogyan is történt, s az elődök bölcsességéből kiindulva megpróbál valami örökbecsű következtetést levonni mind a jelenre – s ami még fontosabb –, mind a jövőre vonatkozóan.

A könyvtári szakirodalomban körülnézni ma már nem nehéz feladat: az ember fellép a www.oszk.hu című honlapra, megnyitja a Szolgáltatásokat, majd a MANCI adatbázist. Néhány kulcsszavas keresés, s máris előttünk terem egy gazdag címgyűjtemény. Ekkor az előbb említett ember, vagyis jelen esetben én, előveszi a hosszú évek alatt felhalmozódott tapasztalatát, ami ráadásul zömében könyvtári tapasztalat (mily szerencse, hogy néha az igazgató is ügyel a könyvtárában, s lát élő olvasót, élő kérésekkel, valós problémákkal), és e felhalmozódott tapasztalatokkal nekilát, s kiszemezgeti a relevánsnak tartott információkat. Tekintettel azonban arra, hogy e hozzászólásnak nem feladata a Könyvtártudományi és Módszertani Központ, illetve jogutódja, a Könyvtári Intézet történetének ismertetése sem, így a figyelmesebb hallgató azonnal rájön, hogy kényelmes helyzetet teremtettem a magam számára, mert innentől fogva abszolút szubjektíven s teljesen elfogultan, sőt akár kissé rapszodikusan beszélhetek a Könyvtári Intézetről és arról, amiért a szakma számára fontosnak tartom létezését, működését.

Talán sokan emlékeznek, a Könyvtáros 1989. szeptemberi számában megjelent egy cikk Bereczky László tollából “30 éves a KMK” címmel: ekkor egy régebbi dolgozatára építve megírta a KMK történetének előzményeit, megalakulásának körülményeit, feladatait, illetve szervezeti struktúráját. Fontos forrás, de igazán az a frissen (1989-ben) hozzáírt fejezet az érdekes, melyben mintegy váteszként jósolta meg, ami később bekövetkezett. Így ír Bereczky: “Minden rendelkezésre álló adat, tény azt a vélekedést támasztja alá, hogy a magyar könyvtárügynek nagy szüksége volt egy olyan intézményre, amilyen a hatvanas–hetvenes évek KMK-ja. Meggyőződéssel állítom, hogy a magyar könyvtárügy látványos fejlődésének egyik alapvető feltétele és egyszersmind e fejlődés kovásza a KMK volt.” Majd később így folytatja: “Valamikor a nyolcvanas évek elején azonban történt valami, ami ezt a szép harmóniát megzavarta. Persze ez a valami nem egyik napról a másikra következett be, hanem szinte észrevétlenül, egy folyamat során, lassú változások eredményeképpen. Szép csendesen elkövetkezett a nap, amikor bizonyossá vált, hogy a KMK már nem minden területen képes olyan szolgáltatásokra, amelyek tökéletesen kielégítik a könyvtárak igényeit. A KMK úgy járt, mint a lusta kőműves, aki csak rakja, rakja a falat, de nem gondoskodik az állvány felemeléséről. Így aztán egyszer csak bekövetkezik a pillanat: hiába ágaskodik, már nem képes az új téglasort felrakni a falra. A KMK is ellustálkodta az állvány megemelését.”

Ma már, 13 év távlatából könnyű persze hozzátenni, hogy nem csupán lustálkodásról volt szó, hanem egy társadalmi változás küszöbén bekövetkezett zavarodottságról. Ki tudta akkor, ki merte hinni azokat a változásokat, amelyek később bekövetkeztek? Valljuk be, nemcsak a KMK: az egész magyar könyvtárügy is szívszorongva kereste az útját. Nem volt véletlen az sok összejövetel, tanácskozás, melynek a célja a jövő megfogalmazása volt. Mennyi zsákutca, mennyi szerepzavar jellemezte azokat az időket. Ugyanakkor mennyi tenniakarás, mennyi önként feladatot vállaló és a közügyekért síkraszálIni képes ember bukkant fel. De ez egy másik történet.

1994-ben megjelent a 3K-ban a KMK felülvizsgálatáról szóló bizottsági jelentés, mely a bajok feltárásán, elemzésén túl megfogalmazta, mit vár a szakma a megújulásra szoruló KMK-tól. A kulcsszavak ma is ismerősen csengenek: kutatás, fejlesztés, nemzetközi trendek érvényesítése a hazai könyvtárügyben, szakmai, jogi. anyagok a politika számára, továbbképző központ, szolgáltatások, tanácsadás, az Új Könyvek, szakmai lapok, szakkönyvtár, könyvtártudományi tájékoztatás.

Ekkor már javában folyt a könyvtári törvény előkészítése, s 1996-ban megjelent egy vitaanyag a központi szolgáltatások köréről, azok telepítéséről, melyet a könyvtárigazgató kollégáim segítségével állítottam össze. Ebben az anyagban egyértelműen megfogalmaztuk, hogy szüksége van a könyvtáraknak egy olyan intézményre, mely “koordinatív és innovatív központként az ország könyvtárügyét szolgálja.”

Az intézmény feladatául az alábbiakat gondoltuk, csupán címszavakban felsorolva:

  • Hálózati központul szolgál minden olyan könyvtár, de elsősorban a közművelődési könyvtárak, illetve fenntartóik számára, amelyek ezt a szolgálatot igénybe veszik.
  • Szakértői tevékenységet fejt ki, jogszabály-előkészítést végez.
  • Közreműködik a könyvtári statisztika elkészítésében.
  • Alapítványi, pályázati tanácsadó központ.
  • Társszereplője az oktatási rendszernek a könyvtárak munkaerő-ellátásában.
  • Részt vesz a bibliográfiai szabványalkotás munkájában.
  • Könyvtárépítési, gépesítési, berendezési kérdésekben, különös tekintettel a számítástechnikai alkalmazási kérdésekre, szakértői, tanácsadási szerepet vállal.
  • Működteti a magyarországi ETO-irodát.
  • Részt vesz a kutatásban.
  • Létrehozza, majd karbantartja az Általános Tárgyszójegyzéket.
  • Szerkeszti és kiadja az Új Könyvek állománygyarapítási tanácsadót.
  • Működteti a könyvtártudományi szakkönyvtárat, annak minden szolgáltatását.
  • Vezető könyvtári szaklapot szerkeszt és ad ki.
  • Olvasásszociológiai kutatásokat végez.
  • Fejlesztési trendeket, javaslatokat dolgoz ki a politika számára.

1997-ben az Országgyűlés megalkotta a CXL. törvényt a nyilvános könyvtári ellátásról, amelyet lehet dicsérni, lehet szidni, de egy dolgot nem lehet elvitatni tőle: az első olyan könyvtári törvény, mely pénzt is rendelt a feladatokhoz. Nos, ez a törvény, illetve a 6/2000. (III. 24.) NKÖM-rendelet a KMK jogutódjaként létrehozta a Könyvtári Intézetet, mely hivatalosan 2000. április 1-jén megalakult, átvéve a jogelőd számos feladatát, természetesen kiegészítve a kor által diktált új feladatokkal.

Egy intézmény életében rövid idő a két év, mégis azt hiszem, egy (újra)induló intézmény életében az első két év meghatározó. Az ekkor megteremtett bizalom, szakmai együttműködési készség és a jó emberi viszonyok hosszú évekre megalapozhatják a könyvtárak és a Könyvtári Intézet kapcsolatát. Anélkül, hogy ismételni akarnám az előttem elhangzottakat, anélkül, hogy felsorolnám a 3K 2002. áprilisi számában megjelent, a Könyvtári Intézet ötéves stratégiai tervében leírtakat, engedjék meg, hogy jellemző példaként néhány kapcsolódási pontunkról szóljak pár szót. Rövid esetleírások következnek, amelyekkel azt kívánom alátámasztani, hogy a fent említett stratégiai tervnek, mely rendkívül alapos, átfogó és világos a szándékait tekintve, hogyan válthatóak aprópénzre a feladatai egyetlen könyvtár, a mi könyvtárunk szemszögéből.

Évek óta együtt fáradozunk (kínlódunk) Rácz Ágnessel, Hangodi Ágnessel azon, hogy Pest megye valamennyi könyvtára felkerüljön a nyilvános könyvtárak listájára. Értekezletek, hírlevelek sokasága foglalkozott ennek fontosságával, ennek ellenére a megye könyvtárainak szűk egyharmada még ma sem szerepel rajta, sok esetben kisebb, ámde nem pótolt hiányosságok miatt. Ezek még a jobbik esetek, mert van, aki ma is csodálkozva néz ránk, miről van egyáltalán szó.

Hasonlóan üde színfolt közös életünkben a könyvtári statisztika összegyűjtése és feldolgozása. Vidra Szabó Ferenc a megmondhatója, hogy hány és hány gumicsont-téma kerül elő minden évben, leporoljuk, jól megrágjuk, bocsánat: értelmezzük a problémát, és megállapodunk a megoldásban, majd az egészet eltesszük a következő esztendőre, hogy újra elővehessük.

Az Olvasás Éve kapcsán pályázatot hirdettünk 10–14 éves Pest megyei gyerekeknek, hogy legkedvesebb olvasmányukról írjanak könyvajánlást barátaiknak. 51 településről 200 pályamű érkezett. Hála Nagy Attilának, aki mindvégig segítője, támogatója volt az ötlet gazdájának, Nincsevics Klára kolléganőmnek, kezdve a pályázatok elbírálásától, az eredményhirdetés nehéz, ámde nagy szeretettel megoldott feladatán át, egészen a könyvalakban megjelent pályaművekhez írt utószóig. A könyvet a Pont Kiadóval közösen adtuk ki.

A nálunk is sorozatban dúló számítógépes alap- és internetes tanfolyamok között az utóbbi időkben, mintegy oldásként, többször felbukkant a megye gyerekkönyvtárosai számára tartott kommunikációs fejlesztő, illetve biblioterápiai tanfolyam, melynek címéből könnyen kitalálható, hogy Bartos Éva a mozgatórugója, a fő előadója. Jelenleg folyik a sikeres közös tanfolyam akkreditálása, mely remélhetően ugyancsak sikeres lesz.

Gerő Gyula folyton és makacsul nyúz minket Pest megye könyvtári adataiért vagy az általa tudott adatok pontosításáért. Nem állítanék igazat, ha azt mondanám, hogy ez mindig öröm, de tisztelem és becsülöm a kitartását, mert tapasztalatból jól tudja: ami ma elveszett, kicsi a valószínűsége, hogy újra megkereshető lesz.

Könyvtárunk tagja a Pulman magyarországi körnek. Boldogan vettük tudomásul, hogy ezt az önkéntes társulást, mely a magyar könyvtárak egy részét szorosan kapcsolni kívánja az uniós könyvtárakhoz, a nyugat-európai könyvtári áramlatokhoz, a Könyvtári Intézet vállalta, segíti, állandó honlapot, szakmai segítséget ad számára.

Megkezdődött a könyvtáros-életpálya modell megvitatása, több helyszínen folytak beszélgetések a könyvtáros hivatásról, pályánk jövőképéről Szentendrén például három megye könyvtárosai beszélgetését éppen Dippold Péter moderálta.

Bizottságokat is működtet a Könyvtári Intézet. A mi könyvtárunk a teljesítménymérési munkabizottságban vesz részt, ennek munkáját igyekszünk a magunk erejének megfelelően előmozdítani.

A könyvtáros alapfokú és középfokú képzésben nélkülözhetetlen “Az iskolarendszeren kívüli könyvtári képzés füzetei” című sorozat. Megtisztelő volt, hogy Fehér Miklós “A települési könyvtár működése és működtetése” című füzetét lektorálhattam. Örülök a megjelenésének, mert – tanítva a könyvtári asszisztenseket – mindig száz forrást, jogszabályok tömegét kellett számukra megadnom, s nem állítom, hogy időnként nem vesztek el benne.

S végül a 3K, vagyis a Könyv, Könyvtár Könyvtáros című szakmai lap. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete mint lapgazda delegált a szerkesztőség soraiba. Nem tagadom, a hétköznapok rohanása közepette felüdülést jelentenek a szerkesztőbizottsági ülések, ahol bizony terítékre kerül minden, ami szakmánkkal kapcsolatos. A könyvtári szakirodalmi keresések során jön rá az ember igazán, hogy a könyvtárosok mennyire lelkiismeretesek, mennyire törekszenek a történések pontos rögzítésére.
A fentiekből látszik, hány és hány szálon kötődünk az Intézethez, s gondolom, így van ezzel a többi könyvtár is.

A felsorolásban idáig érve s a szöveget újraolvasva, eltöprengtem: igazán nagy dolgok ezek, amikről beszéltem? Nem túl hétköznapi, nem túl egyszerű események ezek? De – azt hiszem – igen. Azonban nem ilyen hétköznapi, egyszerű eseményekből épül fel a mindennapi életünk is?
Kedves Barátaim! Olvasva a régi KMK-sok visszaemlékezéseit, szembetűnően és gyakran ismétlődnek azok a szavak, hogy “szellemi műhely”, “kiváló, szakmájukat hazai és nemzetközi viszonylatban jól ismerő szakemberek”, “nem hatósági magatartás”, “jó és emberi légkör”, “szabad szellemiség”. Gondolom nem véletlen.

Túl a rendszerváltás gyötrelmes első 12 évén és a kellős közepén egy könyvtári paradigmaváltásnak az ember könnyen belátja a fejlesztések, a pénzszerzés, a felgyorsított tempó fontosságát, mert tudja, aki megáll, behozhatatlanul lemarad. Ámde ha körülöttünk kiégnek a munkatársak, ha fáradt, kedvetlen emberekkel próbáljuk a célunkat elérni, elérjük-e valójában? Vajon nem kellene több időt, gondot fordítanunk egymásra? Nem kellene több időt hagynunk a folyamatok kiérlelésére? Vajon elvesztegetett idő a folyamatokban az egymás megvárására, segítésére fordított idő?

Kérdések, amelyekre csakis együtt tudjuk megadni a választ.

Remélem, hogy a közalkalmazotti béremelés nem csupán anyagi megkönnyebbülést, rendszeresebben kifizetett számlákat hoz magával, hanem a munkájuk fontosságában újra hinni tudó, kezdeményező és cselekvő, szakmájukban újra elmélyüIni képes embereket ad újra a szakmánknak.

Kívánom, hogy a Könyvtári Intézetnek legyen szellemi és anyagi ereje a stratégiai terve megvalósításához. Kívánom, hogy a mostani KI-sek úgy emlékezzenek majdan vissza a jelen időkre, mint annak idején a KMK-sok tették. De leginkább azt kívánom, hogy legyen erejük segíteni a könyvtáros társadalmat szellemi és erkölcsi erejének megtartásában, folyamatos megújulásában.

Végül azt kérem, figyeljetek az állványok emelésére.

Címkék