A helyi információtól a könyvtártörténet-írásig*

Kategória: 2004/ 5

Gondolatok a közhasznú információról,
a helyismeretről, a könyvtáros feladatairól a helytörténet-
és a könyvtártörténet-írásban

 

Ezt a kacskaringós címet, illetve alcímet adtam most következő mondanivalómnak, ám ha nem féltem volna attól, hogy megijednek tőle, azt a rövid kérdést teszem fel, és arra próbálok felelni, miként lehet és legyen is tudóssá egy városi, kisvárosi, netán községi könyvtár. A válaszért először is tegyünk egy kis kitérőt:

A Könyvtárosegyesületek és -intézmények Nemzetközi Szövetsége, az IFLA időnként felülvizsgálja azokat a célokat, amelyek a könyvtárak tevékenységét irányítják, és az adott történelmi helyzetnek, valamint a könyvtárakat körülvevő társadalmi viszonyokban bekövetkezett változásoknak megfelelően újból megfogalmazza a könyvtáraknak (esetünkben a közkönyvtáraknak, jelesül a közművelődési könyvtáraknak) a feladatait, a feladatok rendszerét. E könyvtártípusról például az 1986-os IFLA-irányelvek egyebek között a következőket szögezik le, illetve mondják ki:

“Minden közművelődési könyvtár egyben tudományos könyvtár és információs központ is a saját székhelyére vonatkozó témákban.”

Mi következik ebből?

1)   Egy kisvárosi könyvtár is lehet, sőt: kell, hogy legyen tudományos könyvtár, úgyszintén a falusi könyvtár is, ha magas színvonalon gyűjti, rendszerezi, feltárja és szolgáltatja a településére vonatkozó dokumentumokat, illetve információkat, ismereteket.

2)   Minden könyvtáros tudományos szakembernek számíthat ezen a területen, sőt tudósnak tekinthető is, ha ismereteinek összessége, tevékenységének produktumai tudományos színvonalon állnak.

Ezzel szemben Magyarországon mi a valóság, ki számít, számíthat tudósnak a közgyűjtemények, tehát a múzeumok, levéltárak és a könyvtárak vonatkozásában, a szereplők megítélésében?

A múzeumokat, levéltárakat a fenntartók és a lakosság minden további mérlegelés nélkül tudományos intézményeknek ismeri el, a bennük dolgozó szakembereket tudósoknak vagy legalábbis tudományos dolgozóknak, míg a könyvtárak közül olykor még a nagyokat is valamilyen csökött, másodrendű közintézményeknek, a közművelődésieket pedig még mindig olyanoknak, amelyek esetleg összekeverhetők a könyvkereskedésekkel. Máskor valamilyen raktári tevékenységgel azonosítják munkájukat, a könyvtárosokat pedig a foglalkozások sorában szintén a raktárosok, deponálók közé sorolva legfeljebb azért irigylik, amiért ők idejüket olvasással tölthetik, s ráadásul még fizetést is kapnak érte.**

Noha mindhárom közgyűjteménytípusban egyaránt általános az egyetemi végzettség, úgy látszik, a társadalom értékrendjében ez nem egyenlő értékűnek minősül. Nem az azonos iskolai végzettség és a teljesítmény milyensége dönt, hanem a köz vélekedése: tudósnak vagy – szerényebben fogalmazva – tudományos szakembernek az tekinthető, akit a társadalom, a közvélemény annak tart, s bármilyen szomorú is, de tény, hogy ma a közvéleményben a könyvtáros fogalmához nem társul a tudós jelző, munkájához tudományos értékteremtés.

Hogy ez nem mindig volt így, évezredek történelme bizonyítja, amelynek tanúsága szerint a könyvtár a legősibb tudományos intézmény. Igazolásként üssük fel például a jó öreg Révai-lexikont, mit ír 1915-ben megjelent vonatkozó kötetében a könyvtárak múltjáról: “… Egyiptomban és Ázsiában már Kr. e. a XIX. sz.-ban van K.-aknak nyoma … mint Memphisben, Susában, Jeruzsálemben a templomok mellett, s K.-maradványok az asszir-babiloniai ékiratos cserepek is stb. Görögországban … Leghíresebbek voltak a II. Eumenes és II. Attalus által alapított Pergamonban s a Ptolemeus Soteré Alexandriában, amaz 200,000, emez 700,000 kötetből (tekercs) [állt] … Kr. u. a IV. sz.-ban 28 nyilvános K. volt Rómában…”

Jegyezzük meg mindjárt, hogy ezek a könyvtárak megőrzőhelyek lévén, bizonyos vonatkozásban múzeumoknak és levéltáraknak is voltak tekinthetők, mint ahogyan napjainkban a könyvtárak megőrző szerepük révén mint könyvmúzeumok, kézirataik alapján pedig mint levéltárak részben ezen intézmények szerepét is játsszák (lásd az olyan nagykönyvtárakat, mint az Országos Széchényi Könyvtár vagy a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára), továbbá, hogy az egyetemi levéltárak vagy a már érintett egyetemi könyvtárban vannak, vagy előbb-utóbb oda kerülnek… (Sőt a helytörténeti dokumentumok megőrzésével, a plakátok, meghívók és más aprónyomtatványok, valamit bizonyos iratok, kéziratok gyűjtésével, feldolgozásával tulajdonképpen szintén átvesznek némely funkciókat a másik gyűjteményektől a könyvtárak. És mindezt úgy teszik, hogy közben nem válnak mássá, tehát múzeummá vagy levéltárrá – ezt nyomatékosan hangsúlyozni kell -, mert az ellenkező esetben, ha tehát a múzeum és a levéltár könyveket gyűjt, s azokat szakszerűen rendszerezi, feltárja és szolgáltatja, a végeredmény szabályszerű könyvtár lesz az adott közgyűjteményen belül.)

A múzeumok a könyvtáraknál sokkal fiatalabbak, csak a reneszánsz idején jelentek meg, akkor sem a mai formájukban. A modern múzeumok gyökerei éppenséggel a könyvtárakból sarjadtak ki. Vegyünk egy példát: az Országos Széchényi Könyvtár alapítója, gróf Széchényi Ferenc könyvtárában a XVIII. század végi főúri könyvtárakhoz hasonlóan a könyveken, térképeken, földgömbökön kívül érem- és ásványgyűjtemény is található volt. (Ez utóbbi bizonyára elsősorban a grófné kedvére, gyönyörködtetésére.)

Amikor Széchényi Ferenc 1802-ben felajánlotta gyűjteményét a nemzetnek, hungarikumokból álló könyvtárat alapított, nem nemzeti múzeumot, noha a könyvekkel együtt átadta a földgömböket, térképeket és az éremgyűjteményt is. A Nemzeti Múzeum valójában hat évvel később, 1808-ban jött létre úgy, hogy törvénnyel, utólag, visszamenőlegesen állami intézménnyé nyilvánították, s a múzeum alapjává tették a Széchényi Ferenc adományozta könyvtárt, majd azonnal – mai szóhasználattal – “integrálták” egy új szervezetbe, amelyben a könyvtár, elvesztvén önállóságát, a múzeum egyik részlege, osztálya lett, és úgy is maradt csaknem másfél évszázadig, 1949 végéig. Nem tudom, hogy ez a “precedens” volt-e a minta, de tény: 1945-1950-ig a meglevő kevés könyvtárunk többsége nélkülözte az önállóságot – még a városi könyvtárak nagyobb hányada is a múzeum vagy a levéltár “kenguruerszényéből” bújt ki. Ennek az eredetnek a gondolati alapja az lehetett, hogy a könyvtárt minden tudományos, szellemi tevékenység, kulturális folyamat és társadalmi gyakorlat információs bázisának, háttérintézményének, kiszolgálójának ítélte meg az általános vélekedés, tehát olyan hinterlandnak, amelynek minden említett területen, tevékenység mögött ott kell lennie, de mindenhol csak szolgáló, vagyis nem önálló, hanem alárendelt szereposztásban, mai divatos kifejezéssel: mintegy infrastrukturális “beosztásban”, szerepkörben.

Ennek a felfogásnak az ismeretében és a múzeumi-levéltári alávetettség, untermannság történeti gyakorlata, analógiái alapján talán nem meglepő, ha a közkönyvtárak önálló létének, sajátos cél- és feladatrendszerének elismerése hazánkban csupán kb. másfél évtizedig tartott: az 1952. évi minisztertanácsi határozattól a hatvanas évtized második feléig, amikor is az ún. klubkönyvtárakba, tehát “művelődési otthon jellegű” intézményekbe olvasztották a falusi könyvtárak egy részét, majd megkezdődött a városi könyvtárak “integrálása” is a művelődési házakba, és ez a folyamat napjainkban is rendületlenül tart, noha bebizonyosodott, hogy egyetlen integrált szervezetben működő könyvtár munkájának színvonala sem javult az új felállásban, és rendre-sorra az is kiderült-kiderül, hogy a könyvtári feladatok egy részének leépítése, illetve felszámolása nélkül megtakarítások sem érhetők el ezekben a kényszerházasságokban.

E kitérő után immár visszakanyarodva arra az alapkérdésre, hogy miként válhatnak, válhatnak-e egyáltalán tudóssá, a muzeológusokhoz és a levéltárosokhoz hasonlóan elismert szaktekintélyekké a könyvtárosok, két terület birtokba vételét, illetve bizonyos magatartásmód elsajátítását jelölhetem meg a közművelődési könyvtáros és könyvtár tudományos rangemeléséhez:

Az első lehetőség az, hogy a könyvtáros felhasználva minden segédeszközét, tudományos alapossággal felderíti és folyamatos figyelemmel számba veszi az adott helyen, az adott közösség számára társadalmilag legfontosabb információkat tartalmazó dokumentumokat, ezeket a lehető leggyorsabban begyűjti – ha kell, a legfáradságosabb utánajárással is -, majd szakszerűen feltárja és szolgáltatja úgy, hogy az olvasónak-használónak az legyen az érzése: a könyvtáros az ő minden kérdésére valamilyen módon válaszolni tud, származzon ez a válasz magából a meglevő dokumentumból vagy a számítógépes keresés alapján kapott közvetett információkból, esetleg a könyvtárközi kapcsolatok igénybevételéből (lásd a LibInfo – korábban: MIT-HOL – internetes tájékoztatás lehetőségét példának okáért). Ha a könyvtárost a könyvtár látogatója olyan információs révkalauznak ismeri meg, aki a saját könyvtárának állományismeretén kívül a tájékoztatási segédletek fölényes biztonságával más könyvtárak, könyvtári rendszerek említett információs lehetőségei között eligazodva-eligazítva is képes őt a tudott tények kikötőjébe kormányozni, nem fogja tőle megtagadni a tudásnak kijáró tiszteletet és a tudóst megillető főhajtást sem.

Természetesen ehhez az kell, hogy az állománygyarapításban a könyvtár minden érdemi munkatársa részt vegyen, vezető és beosztottak a vadász vizsla tekintetével folyamatosan és szinte a magángyűjtő szenvedélyével, megszállottságával figyeljék a könyvtermést, s a beszerzett dokumentumokat kincsként kézbe véve megismerjék használhatóságukat, egy-egy adott területen releváns tájékoztató értéküket. Az újabb és újabb könyvszállítmányok csomagbontása, a bennük lelt könyvek látása vagy átlapozása fölötti öröm az igazi könyvtáros szakmai életében az esztendők múlásával sem kophat meg!

Az idősebbek között talán még akadnak olyanok, akik emlékeznek a Kossuth rádió egykori Kíváncsiak klubjára, erre a sajnos már több évtizede nem létező vasárnap délelőtti műsorra, amely a hallgatók minden okos és kevésbé okos, butácska kérdéseire is megpróbált felelni. Ennek szerkesztőjétől, a fiatalon eltávozott Bélley Pál könyvtárostól, majd újságírótól bizonyára senki nem tagadta meg akkoriban a tudós minősítést. Pedig tudását úgy szerezte, hogy az OSZK-ban az ún. sorösszeállító munkát végezte. A sorösszeállítónak azt kellett tennie, hogy nagyság szerint sorba állítsa a köteles példányként beérkezett könyveket, amelyeket aztán a jó helykihasználás végett méret szerint beállított polcokra egymás után, folyószám (numerus currens) szerinti rendben elhelyeztek. Bélley Pál ebből a gályapadmunkából tudós önképzőt csinált: minden könyvet átlapozva olyan állományismeretre és az információkban való olyan eligazodási jártasságra tett szert, amelyet nemcsak például a bibliográfiák összeállításában és egyéb munkáiban használhatott fel, hanem a közhasznú információszolgáltatás egyik előfutárának tekinthető rádióműsorában is.

A tudósi rang kivívásának másik módja, területe a helyismeret magas fokú művelése a könyvtáros részéről. Ez a munka bármely közművelődési könyvtár és könyvtárosa számára a legfőbb társadalmi presztízsképző lehetőség, és csaknem húsz éve nem értem, miért nem élnek vele a kisebb könyvtárak, miért gondolják azt, hogy elegendő, ha csupán a megyei könyvtár végzi e munkát?!

Magát a tevékenységet nem napjainkban találták ki. Annak a néhány – tíznél kevesebb – városi könyvtárnak, amely a XX. század elején működött Magyarországon, jobbára már volt – a város latin nevével jelölt, például Savariensia [documenta] [ti. Szombathelyi dokumentumok] – helyismereti gyűjteménye, amelyet másként helytörténeti gyűjteménynek is neveztek. Az ország népi demokratikusnak vagy szocialistának nevezett korszakában, az 1949-1952-es időszak nagy könyvtárszervezési évei után közvetlenül, 1954-ben foglalkozott először a helyismereti-helytörténeti gyűjtemények szervezésével az OSZK módszertani osztálya (az OSZK Könyvtártudományi és Módszertani Központ, a Könyvtári Intézet elődje), tájkönyvtári munkának nevezvén a tevékenységet. A hatvanas évektől vált általánossá, szinte a könyvtári illemhez, jó modorhoz tartozóvá a helyismereti vagy másként helytörténeti névvel is illetett könyvtári munkaág. A helytörténeti jelző is megfelelő lett volna sokunknak, hiszen nyilvánvaló, hogy egy információ vagy dokumentum, amely ma a hely jelen ismeretéhez tartozik, például egy menetrendi adat, az árvízmérce mai állása vagy egy piaci ártáblázat, netán a helyi újság friss száma, holnap már helytörténeti ténnyé, adattá, információvá válik. Ám az akkori hatalom, amely “a múltat végképp eltörölni” gondolkodásmódban élt, minden történeti stúdiumban a diadalmas jövőépítés kárára váló múltba fordulást, nosztalgiázást gyanított, inkább a helyismereti definíció javára döntött, illetve a helyismereti-helytörténeti munka fogalompárjának használatát még eltűrte.*** A tankönyvek révén végül is az óvatosabb helyismeret meghatározás vált általánosan elfogadottá, melynek értelmezése a terület legjobb ismerője, Bényei Miklós tanár úr megfogalmazásában a következőképpen hangzik, egyfajta szintéziseként az említett fogalompárnak: tehát a helyismeret “… egy adott helyre vonatkozó információk, illetve az őket hordozó dokumentumok összességét jelöli, továbbá a könyvtári (levéltári, múzeumi) tevékenységnek (gyakorlatnak) azt a részét, amely ezeknek az információknak, dokumentumoknak a felkutatásával, összegyűjtésével, rendszerezésével, feltárásával, közvetítésével és közreadásával foglalkozik.”

A meghatározásban kiemelt helyismereti információnak ebben az értelmezésben nincsenek kronológiai, tehát időbeli és tematikus korlátai: múlt, jelen, jövő egyformán beletartozik, tartalmilag pedig a történelmi előzmények, természeti viszonyok, a gazdasági élet, a társadalmi szerkezet, a politikai szerkezet, a közigazgatás, a műszaki alkotások területe, az oktatás (népművelés, művelődés), a művészetek, az életmód, a vallás, a helyközi kapcsolatok.

Mindezeket kiegészítik az ún. helyi személyekre vonatkozó információk.

A hatvanas években külön helyismereti részlegek alakultak a megyei könyvtárakban, s ekkor, majd a hetvenes esztendőkben a Magyar Könyvtárosok Egyesületének keretében az OSZK KMK támogatásával, Fogarassy Miklós, majd Vajda Kornél irányításával megszerveződtek a munka elméletét és gyakorlatát kialakító együttesek:

-   konferenciákon tisztázódtak a legfontosabb kérdések;
-   elkészültek a helyismereti munka segédletei;
-   megindultak a képzések, továbbképzések;
-   megjelentek a legfontosabb helyi produktumok: sajtóbibliográfiák, város- és megyetörténeti bibliográfiák, eseménytárak (lásd évfordulók, jubileumok), sajtórepertóriumok stb.

A helyismereti munka felfutásának idején, 1970 táján újabb lehetőség, ösztönzés, friss áramlat, új tekintélynövelő, legitimáló eszköz tűnt fel a könyvtári horizonton, amely mintegy vérátömlesztésként hathatósan erősíthette volna a helyismereti tevékenységet, új irányokba tágítva a munkát, ha nem kapott volna gellert azáltal, hogy magát gyökeresen újnak és az előzményektől független, teljesen autonóm képződménynek tüntette fel. Az történt ugyanis, hogy Nyugatról begyűrűzött a közhasznú információ névvel és más, hasonló nevekkel illetett tevékenységi forma, s a “demokratikus tájékoztatás” jogcímén különleges helyet követelt magának a könyvtári nap alatt. A tevékenység különböző meghatározásai azt a látszatot próbálták kelteni, hogy itt valami soha még nem volt szolgálat-szolgáltatás tűnt fel, amely az addigiak gyökeres meghaladásával valamilyen teljesen új követelményrendszert támasztott a helyismerettel foglalkozókkal és munkájukkal szemben.

A sokféle elnevezésnek, úgymint: közhasznú információ, helyi információ, köznapi, mindennapi, közérdekű, közösségi, általános információ lényege az, hogy a mindennapi helyi élethez kapcsolódó információk begyűjtése, kezelése és szolgáltatása gyorsan, hatékonyan és célzottan megtörténjen a könyvtárban. Amint az IFLA említett közkönyvtári irányelvei megfogalmazták, e könyvtárak feladata:

“… közhasznú, közéleti információk nyújtása a központi és a helyi kormányzati szervek … megbízásából; segítség a lakosságnak az ezekkel a testületekkel kapcsolatos ügyek intézésében, információ a helyi klubokról, társaságokról, a felnőttoktatási lehetőségekről, a sportszervezetekről és a szórakozási kínálatról.”

Ha profánul megérintjük, körültapogatjuk ezt a magasztos definíciót, kiderül, hogy a feladatcsokor gyönyörűen beilleszthető a helyismereti-helytörténeti munkába, annak egy sajátos – igaz: dinamikusabb, kezdeményezőbb és szükségszerűen gyorsabb teljesítést követelő formája, aspektusa. De mondhatnám azt is, hogy a munka egyik fázisa. Lássuk egy példán:

Helyi lakosok a falusi turizmus feltételei, lehetőségei iránt érdeklődnek, tehát a mindennapi életük kialakításához kérnek információt.

A könyvtár beszerzi a szükséges jogi, adózási, egészségügyi előírásokat, kikutatja a pályázati lehetőségeket, és az érdeklődő lakosokat tájékoztatja a köznapi információszolgáltatás keretében.

A helyi lakosok megkérik a könyvtárost, hogy pályázatukhoz szolgáltasson információkat a település és a környék műemlékeiről, gyógyfürdőiről és a helyi kulturális lehetőségekről.

A könyvtár e kérések teljesítésével napi információkat szolgáltat, de ezenfelül kiváltképpeni helyismereti információkat és helytörténeti információkat is egyaránt nyújt. Továbbá a sikeres pályázatok lezajlása után archiválja a keletkezett dokumentumokat, tehát helytörténeti munkát végez.

Egyszerűbb példa:

A könyvtár beszerzi a helyi busz- vagy vonatjáratok menetrendjét, valamint az új telefonkönyvet; ezekből szolgáltat; a menetrendeket, illetve a telefonkönyvet a változás után elhelyezi a gyűjteményben.

Ami tehát az egyik napon még helyi információs dokumentum volt, a másikon helytörténeti információkat tartalmazó dokumentummá válik.

Nem tudom, hogy sajátosan magyar vagy inkább népi demokratikus “fejlődési” sajátosság volt-e az, hogy amikor a közhasznú információk szolgáltatásának követelménye-divatja behatolt, besurrant hozzánk, mindenütt a helyismereti könyvtári csoporton-részlegen kívül, attól függetlenül valósult meg. Vajon a tempósan dolgozgató helyismerészek-helytörténészek valódi vagy vélt nehézkességének, alkalmatlanságának láttán döntött-e úgy a könyvtár vezetője, hogy külön alkalmazottra-alkalmazottakra, esetleg külön részlegekre bízza a helyi információkkal való foglalkozást, vagy azért, mert merőben újdonságnak feltüntetvén a vállalt feladatot külön embert (embereket), felszerelést, gépeket remélt és kapott is ennek jogcímén – különösen ott, ahol még például vállalkozási információs pont, netán részleg felállításával a tehetőseket is sikerült megpumpolnia.

Akár így történt, akár úgy, le kell szögezni ismételten: a helyi, a közhasznú információ címén végzett munka a helyismereti tevékenység egyik vetülete, formája, ezért abba illesztve kell végezni még akkor is, ha praktikus (pénzügyi) okokból esetleg (ideiglenesen) kihelyezett (különálló) egységként működteti az intézmény.

Áttérve a munka tartalmára, talán érdemes felsorolni, hogy a helyi, közhasznú információs tevékenység területeit körülbelül milyen körben jelöli meg a szakirodalom.

  • Önkormányzati dokumentumok és hírek (határozatokról, testületi tagokról, fogadóóráikról); Programajánlatok, műsorok (a művelődési házé, koncerteké, kiállításoké);
  • Kultúra, szabadidő, sport (a kultúrába beleértve magát a könyvtárat is);
  • Oktatás, továbbképzés (intézmények, pályaválasztás, felnőttképzés, átképzési lehetőségek);
  • Szolgáltatások, céginformációk (vállalkozókról, iparosokról);
  • Utazás, vendéglátás, vásárlás (menetrendek, nyitvatartási idők, kínálatok tartoznak ide);
  • Egészségügy, szociális ellátás (tartalma: orvosok, gyógyszertár, (átszerészek; családsegítő szolgálatok, idősek napközije, munkanélküliek ellátása);
  • Intézmények, szervezetek (pártok, körök, egyesületek, egyházak);
  • Hirdetések, aktualitások.

Arról, hogyan kell e munkát végezni, felesleges szólnom, és hiábavaló is a gyakorlati bemutatás nélkül. Tanulni elsősorban egymástól fognak, ha előtte áttanulmányozták a szakirodalmat, amely meglehetősen gazdag. Az általam erre az alkalomra összeállított s a mezőberényi meghívottaknak hetekkel ezelőtt eljuttatott kis jegyzékből az egyik területet, a közhasznú információt kiemelve hadd hívjam fel a figyelmet (ez itt a reklám helye) az OSZK KMK által 1993-ban kiadott, de még ma is kitűnően használható, a Könyvtárak és információs intézmények szerepe a demokratikus tájékoztatás szolgálatában című kiadványra, amely potom 400 Ft-ért kapható a Könyvtári Intézet Szakkönyvtárában.

Ezenkívül hadd jegyezzem meg, hogy ugyancsak a közhasznú információ témaköréből 255 cikk – magyar nyelvű cikk – adatait tartalmazza a Könyvtári Intézet MANCI nevű adatbázisa az 1985 és 2002 közötti évekből.

Persze a szakirodalmat be kell szerezni. A beszerzésről tudomást szerezni – mint említettem – csak folyamatos tájékozódással lehet. A tájékozódás alapja pedig az OLVASÁS. Csendesen hadd kérdezzem: olvasnak-e a jelenlevők és a jelen nem levő könyvtárosok? Olvasnak-e azok, akik – reményeim szerint – tudós könyvtárosok akarnak lenni és azokká lesznek is?! Ismerik-e azokat a segédleteket, amelyekről a mai programmal kapcsolatban szó esett? És ha megkérdezném, hogy például Gulyás Pálnak a Magyar írók élete és munkái című biobibliográfiájából, amelyet Viczián János rendezett sajtó alá, az eddig megjelent vagy 19 kötetből hány van meg egy városi könyvtárban? És hogy ebből hány helyen írták ki azoknak a személyeknek az adatait, akiknek az életrajz szerint a településhez van valami közük? Ha kigyűjtötték, megfelelő-e az adatok számítógépes feldolgozása, a tárgyszavak megválasztása a jó visszakereshetőség érdekében? Magam a számítógéphez nem értek, de nemcsak ezért figyelmeztetek mindenkit, hogy a számítógépben őrzött adatokat időnként tegyék át papírra, mert így áttekinthetőbbek. Gyakorlati okok is a kimentés mellett szólnak: az írott szöveg általában nem “száll el”, vírus nem támadja meg, továbbá a papír élettartama bizonyítottan több száz év. A kimentés attól is megkíméli a könyvtárost, ami időnként sajnálatosan előfordul a könyvtárakban, hogy tudniillik betörők elviszik a teljes számítógép-állománynak nem a gépeit, hanem “csak” a merevlemezeit a rajtuk lévő valamennyi információval együtt…

Tudós könyvtárossá lenni – kanyarodom vissza ismét a fő témára. Ha egy könyvtáros a helyismeretet szenvedélyből és jól műveli, idővel települése közeli vagy távolabbi múltjának – vagy e múlt egészének – tudósává válik anélkül, hogy tudását a településről írott monográfiával hitelesítette volna. (Persze egyáltalán nem baj, ha ismeretei kiadványban öltenek testet!) A tudós könyvtáros “imázsához” nem kell a szaktörténész erudíciója, a nagy szintézisek alkotására való képesség, amely egyébként is külön adottság. Ám igenis kell a segédletek elkészítésének akarása és megvalósítása, amelyhez más erényre: a lelkiismeretességen kívül pontosságra és állhatatos szorgalomra van szükség. Mindkettő a jó könyvtáros alaperénye. Ezekkel a helyismereti bibliográfiák, eseménytárak, kronológiák, személyi mutatók, Ki kicsodák elkészítése megvalósítható, és az állhatatosan végzett munka, a minden kérdésre válaszolni tudás képességéhez vezeti el a könyvtárost, miközben magas rangra emeli a könyvtárt a szolgált közösség körében, szemében.

A suszternak az ő lyukas cipője – ez az, amit a külvilág nem néz el a mesternek. És a könyvtárnak az ő lyukas cipője, a hiányzó, vagy hiányos története? A szakma sem nézheti el jó intézményeinek nem a megírt történetük hiányát, hanem a könyvtártörténeti segédletek hiányát, amelyek a megírás előfeltételei. Évforduló évfordulót követ, a könyvtárak 50 évvel ezelőtti alapítására emlékezve-emlékeztetve egymás után jelennek meg publikációk, ám ezek nem kis hányada tele van hiányokkal, hézagokkal, helyenként elírásokkal, gyakran kifejezetten csacskaságokkal. Mert hiányoztak a csupán lelkiismeretességgel és szorgalommal is előállítható alapozó munkák, amelyekre támaszkodva a botcsinálta, kijelölt, “muszáj” szerző a könyvtár történetét hitelesen megírhatta volna. Mert hiányoztak-hiányoznak a könyvtárra vonatkozó írások, hírlap- és folyóiratcikkek repertóriumai, nem készültek jól megszervezett és dokumentált szakmai életinterjúk a könyvtárak egykori vezetőivel, munkatársaival, nincsenek a könyvtár eseményeit folyamatosan, illetve retrospektíve megörökítő kronológiák, nem léteznek a levéltárakban rendezetlenül elfekvő könyvtári iratokat feltáró indexek stb., stb.

Az országos kronológia kiadása azért késik, mert a volt járási könyvtárak többségének utódintézményei nem tudják adatszolgáltatásukkal a készülő központi kronológia hiányait pótolni, a befejezést segíteni, hiszen jóformán alig ismerik saját múltjukat. Pedig a könyvtártörténet mint intézménytörténet a helyismereti-helytörténeti feltáró munka része, s mint ilyen, merő önzésből is a legnagyobb figyelmet érdemelné a könyvtáros részéről!

* Az itt leírtak eredetileg előadás formájában hangzottak el a Magyar Könyvtárosok Egyesületének Békés Megyei Szervezete által 2003. november 17-én a Mezőberényi Városi Könyvtárban rendezett évfordulós ünnepségen. A kéziratot szerzője a közlés előtt elküldte Bényei Miklósnak, akinek észrevételeit érdemük okán a szöveg megfelelő helyéhez fűzte.

** “Kormányzati szinten jobb a helyzet, mert a közkönyvtárakban – jelesen a megyei és a nagyobb városi könyvtárakban – lehetnek tudományos munkatársak, főmunkatársak, lehet tudományos pótlékot igényelni és adni, adható kutatónap.” (Bényei Miklós)

*** “A helytörténet és a helyismeret fogalompár használatában talán valóban közrejátszottak bizonyos ideológiai megfontolások (bár eddigi kutatásaim során nemigen akadtam nyomára), de nem ilyen súllyal. A helyismeret kifejezés egyébként reformkori eredetű, tehát valószínűleg régibb vagy legalábbis egyidejű a helytörténettel. A másik megfontolni való: a nyelvi különbség tartalmi eltérésre is utal. A helytörténet kettős értelemben fordul elő: egyrészt jelöli az adott hely múltját, és ennyiben a helyismeret része; másrészt a történettudományi vizsgálódás egyik iránya, megközelítési módja, ennyiben viszont lényegesen eltér a gyűjtő-szolgáltató jellegű könyvtári helyismereti tevékenységtől.” (Bényei Miklós)

Címkék

(1) (1) (1) (12) (2) (2) (3) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (3) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (19) (1) (12) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (1) (5) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (5) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (28) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (16) (4) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (27) (3) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (8) (3) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (12) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (7) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (10) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (2) (10) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (30) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (33) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (3) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (6) (3) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (4) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (6) (15) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (10) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (7) (5) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (13) (1) (1) (2) (4) (3) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (38) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (6) (1) (6) (17) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (4) (1) (3) (1) (1) (2) (9) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (2) (1) (21) (6) (5) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (8) (1) (25) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (18) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (4) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (14) (7) (2) (4) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (5) (1) (1) (1) (1) (2) (22) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (1) (4) (1) (1) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (12) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (17) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (60) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (3) (1) (11) (5) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (4) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (9) (1) (1) (7) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (42) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (9) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (4) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (7) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (2) (8) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (8) (1) (1) (1) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1)