Ebben az előadásban – a szervezők megtisztelő felkérésének eleget téve – a megyénkben eddig elvégzett települési könyvtári szakfelügyeleti vizsgálatok legfontosabb tapasztalatainak összegzésére teszünk kísérletet. A rendelkezésre álló húsz percet munkatársammal, Szalai Gábornéval megosztva szeretném felhasználni; úgy gondolom ugyanis, hogy a magam megyei vezető szakfelügyelői “látószöge” mellett érdekes lehet a területi feladatokat szervező, szakfelügyelői munkát nem végző kolléganőm tapasztalata is. Amíg magam a szakfelügyeleti vizsgálatok alkalmával tapasztaltakról, valamint az azokra érkezett közvetlen reagálásokról szólhatok, addig ő arról is számot adhat, milyen hatása volt – volt-e hatása? – a szakfelügyeleti vizsgálatnak egy-egy településen.
Győr-Moson-Sopron megyében 2002-ben 24, az azt követő esztendőkben évente 29-30 könyvtári szakfelügyeleti vizsgálat elvégzésére került sor; így 2006 decemberéig 140 községben történt meg a vizsgálat. Ehhez ez év első félévéből további 16 települési könyvtár helyzetét ismerhettem meg, így e sorok írásakor 156 község könyvtári helyzetéről nyerhettem képet – azaz a megye 173 községének közel 90 százalékáról. A vizsgálatok döntő hányadát négy megyénkbeli szakfelügyelő végezte el; a fennmaradó mintegy másfél tucatnyi szakfelügyelet elvégzéséhez öt Veszprém megyei “vendégmunkás” segített be – kizárólag az első két esztendőben. A megyei vezető szakfelügyelő az első két évben Tuba László volt; magam 2004 óta végzem az e megbízatással járó teendőket.A mennyiségre is tisztességes dokumentumhalmazt látva azonnal felmerülhet a kérdés: lehet-e 156 községi könyvtár vizsgálatának dokumentumaiból összegzést készíteni? A kérdés megválaszolása előtt néhány nehézségre mindenképpen szeretném felhívni a figyelmet:
- Bár a “menet közben” szerzett tapasztalatok hasznosításának szándéka dicsérendő, sajnálatos tényként említem, hogy a könyvtári szakfelügyeleti vizsgálat alapjául szolgáló kérdőív a 2002. évi indulás óta több ízben is változott: újabb kérdésekkel egészült ki, illetve a válaszadási lehetőségek köre bővült, módja módosult-így a 156 kérdőív számszerűsíthető adatainak összegzése nem minden esetben lenne elvégezhető;
- További gondot jelent, hogy az információk egy része a kérdőívhez fűzött, a szakfelügyelő által papírra vetett szöveges megjegyzésekben található – ezek összesítése szinte teljességgel lehetetlen.
- Felgyorsult világunkban nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt sem, hogy a szakfelügyeleti vizsgálat egy könyvtár működése szempontjából csak “pillanatfelvételt” rögzíthet, az időpontot megelőző történések elbeszélésével – könnyen előfordulhat, hogy a vizsgálat után néhány hónappal már lényeges változások történnek a könyvtár helyzetében (amint arról később nem ritkán értesülünk…).Az elemzés nehézségeit még hosszan sorolhatnám; ehelyett azonban néhány olyan lényeges – időközben bekövetkezett – változásra szeretnék utalni, amelyek megítélésem szerint jelentős mértékben befolyásolták a szakfelügyelet helyzetét, feladatait.
Vannak a könyvtári szakfelügyeleti kérdőívnek bizonyos pontjai, amelyek esetében az öt és fél év során felvett adatokat számszerűleg már csak azért sem érdemes összesítenünk, mert a közben lezajlott ellentétes irányú folyamatok miatt az adatok szinte “semlegesítik” egymást. Ilyennek érzem például a könyvtárak-és a fenntartók – viszonyulását a Nyilvános Könyvtárak Jegyzékéhez. Az ennek vezetéséről rendelkező 64/1999. (IV. 28.) Kormányrendelet megjelenése után megindult a küzdelem a “felkerülés” érdekében: 2000 júniusában megyénkből már 35 községi könyvtár szerepelt e jegyzéken, és számuk folyamatosan növekedett a következő esztendőkben is. 2002-től az újjászervezett szakfelügyeleti vizsgálatok során a szakfelügyelők ugyancsak erre biztatták azon településeket, ahol a működési feltételek némi javításával, de mindenekelőtt az “alapdokumentumok” elkészítésével, illetve megújításával ez a cél elérhetőnek mutatkozott. A folyamat eredményeképpen 2004 decemberében megyénkből 137 községi könyvtár és 3 “községi fiókkönyvtár” szerepelt a Nyilvános Könyvtárak Jegyzékén – azaz mindössze 36 községi könyvtár nem! Ez utóbbi adat azt is mutatja, hogy a szakfelügyelők nem “mindenáron” szorgalmazták a felkerülést-jónéhány esetben éppen azt fogalmazták meg, hogy a fenntartó aligha tudja teljesíteni a nyilvános könyvtárral szemben támasztott törvényi előírásokat; ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a 137 községi könyvtár felkerüléséhez jelentős mértékben hozzájárult a szakfelügyelet “hozzáállása” is.
A 2005 nyarától, a többcélú kistérségi társulásokon keresztül lekérhető könyvtári normatív támogatással megnyíló új lehetőségekről és azok hatásáról itt és most aligha kell részletesebben szólnom; csupán arra szeretnék utalni, hogy ezek lényeges változásokat kellett eredményezzenek a szakfelügyelet szemléletében is. 2005 őszén már “óvatosabbak” voltunk a “Jegyzék” ügyében, a következő év elejétől pedig már alternatív megoldási lehetőségként fogalmaztuk meg a nyilvános könyvtár fenntartását – részletezve az ezzel járó feladatokat és kötelezettségeket -, illetve a könyvtári szolgáltató hely szolgáltatás megrendelésével történő működtetését. Aligha hihetjük, hogy az azóta bekövetkezett – Szalai Gáborné által részletesebben ismertetendő – változások a mi szemléletváltásunknak tudhatók be; abban viszont biztosak lehetünk, hogy némi szerepe annak is volt ezekben!
Másik fontos kérdésként szeretném említeni a települési könyvtárak szervezeti formájában bekövetkezett változásokat, illetve egyáltalán: a szakfelügyelet viszonyulását a szervezeti formához. A vizsgálatok újraindulásakor megyénkben a legtöbb községi könyvtár szervezetileg önálló intézményként működött; viszonylag alacsony volt a más intézménnyel összevontan működő községi könyvtárak száma. A korábbi évek szakfelügyeleti vizsgálatainak dokumentumaiban gyakran találunk utalást arra: a kisebb településeken – az erők szétforgácsolása helyett célszerű lenne a községi és az iskolai könyvtár integrációja! Az említett szempontot elfogadva azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül az integráció veszélyeit sem: a működéssel kapcsolatos problémákra, a felnőtt lakosság “odaszoktatásának” nehézségeire vagy az iskola tetőterében elhelyezett integrált könyvtár megközelítésének az idősebbek számára sokszor lehetetlen voltára itt csak utalva, pusztán egyetlen problémát szeretnék kiemelni: a községi iskolák megszűnésének az utóbbi években, sajnos, egyre inkább felgyorsuló folyamatát! Az általános iskola megszűnése – és ennek következményeként az épület esetleges funkcióváltása – nem csupán a könyvtár szervezeti formájának megváltozásához vezethet, de kényszerű költöztetését is jelentheti!
Az erők egyesítésének jegyében születtek a könyvtár és a teleház, vagy a könyvtár és az eMagyarország-pont egymás közelében történő elhelyezését, esetleg a kettő egyesítését szorgalmazó szakfelügyelői javaslatok is. Megvalósításukra- amint a példákból látni fogjuk – jó és kevésbé elfogadható megoldások egyaránt születtek…
A szakfelügyelet által megfogalmazott javaslatok sorát idő hiányában nem részletezhetem; azok néhány fontosabb csoportjára, illetve az időközben bekövetkezett lényegesebb változásokra szeretnék csupán utalni. Így például arra, hogy a könyvtár működési dokumentumaival kapcsolatos észrevételek az utóbbi mintegy két évben – a nyilvános könyvtárak számának radikális csökkenésével összefüggésben – háttérbe szorultak; előtérbe kerültek viszont – az anyagi lehetőségek bővülésével – a könyvtár megfelelőbb elhelyezésére, berendezésének felújítására, informatikai fejlesztésére vonatkozójavaslatok. A könyvtári szolgáltatás megrendelésével az érintett könyvtárak állománygyarapítása – amelynek milyensége korábban gyakran volt a szakfelügyelői kritika tárgya – egyenletesebbé és magasabb színvonalúvá vált; az újonnan beszerzett állomány feldolgozása is biztosított a szolgáltatást nyújtó nagyobb könyvtárakban; hosszabb távra viszont problémát fog még jelenteni a visszamenőleges adatbevitel megoldása. A szakképzett könyvtáros alkalmazását már csak a nyilvános könyvtárak rohamosan csökkenő számú csoportjában kérheti számon a szakfelügyelet; érdemes megjegyeznem, hogy e téren a korábbi években értünk el kisebb eredményeket: jónéhány megyénkbeli könyvtárban a szakfelügyelet biztatására vágott neki az addig szakképzetlen munkatárs – fenntartója támogatásával! – a megyei könyvtár által évenként indított könyvtárosasszisztens-tanfolyam elvégzésének, hogy annak sikeres befejezése után közülük többen azonnal megkezdjék főiskolai könyvtár szakos tanulmányaikat is… Szinte folyamatosan szerepel viszont a szakfelügyelői javaslatok között a könyvtár nyitva tartási idejének növelése – nyilvános könyvtár és könyvtári szolgáltató hely esetében egyaránt.
Ugyancsak gyakran kellett figyelmeztetnünk a fenntartót az állomány “megtisztításának” szükségességére, valamint az állományellenőrzés – sokszor hosszú évek óta – esedékes voltára. Ez utóbbival kapcsolatos tapasztalataink alapján két apró megjegyzés kívánkozik ide:

- Kissé túlzónak tűnik a törvény szigora: kisebb könyvtárakban – ha más ok nincs rá – ritkábban is elegendőnek tartanánk az állományellenőrzés elvégzését.
- Bár a javaslatot a fenntartó számára fogalmazzuk meg – hiszen az ő kötelessége a törvényi előírások betartása -, a megvalósítás a könyvtári szolgáltatást nyújtó megyei vagy városi könyvtár munkáját gyarapítja; de önálló könyvtár is gyakran kéri ehhez a megyei könyvtár szakmai segítségét – viszont e könyvtárak lehetőségei is végesek…

Számos esetben kényszerülünk a fenntartó figyelmét apróbb – vagy legalábbis anyagi vonzatát tekintve kisebb-hiányosságokra is felhívni. Gyakran kell például figyelmeztetnünk arra: a könyvtárnak otthont adó épület falán jó lenne elhelyezni egy erre utaló külső feliratot (táblát), a nyitva tartási idő feltüntetésével! Ha már eligazító tábla a község utcáin-terein úgysem hívja fel a könyvtár helyére a figyelmet…
A könyvtárosnak címzett javaslatok között gyakran hívtuk fel a figyelmet a településre és környékére vonatkozó dokumentumok összegyűjtésének, megőrzésének és hozzáférhetővé tételének fontosságára – talán nem eredménytelenül; a könyvtárközi kölcsönzés népszerűbbé válásában viszont számszerűleg is mérhető a szakfelügyelet ezirányú munkájának eredménye! Sokszor tartottuk fontosnak a könyvtári szolgáltatások településen belüli népszerűsítésének szorgalmazását, különösen a felnőtt lakosságra kiterjedően, a helyi nyomtatott és elektronikus sajtó lehetőségeit is felhasználva.
A tapasztalt “apróbb” hiányosságokról itt nem szólnék; szeretnék viszont röviden kitérni a pozitív tapasztalatokra. Számos községi könyvtárban találkozhattak a szakfelügyelők munkájukat lelkesen és pontosan, esetenként több évtizede végző könyvtárosokkal, akik mindent megtesznek a településen élők könyvtári ellátásának biztosításáért, a sokszor mostoha körülmények között erejükön felül is. Olyan elkötelezett könyvtárosokkal, akik a nyitva tartási időn túl is kinyitják a könyvtárat, ha valaki emiatt bekopog lakásuk ajtaján; akik a könyvtárközi kölcsönzést – a folyamatot gyorsítandó – személyesen is lebonyolítják olvasóik kérésére; akik nemcsak könyvvel és információval szolgálnak az érdeklődőknek, de igyekeznek segíteni kisebb ügyes-bajos dolgaik intézésében is; akik lelkes és eredményes pályázatírói tevékenységükkel lényegesen hozzájárulnak a könyvtár állományának vagy éppen berendezésének javításához; akik sokszor családtagjaikat is bevonva bővítik a könyvtári szolgáltatások körét és idejét; akik a kölcsönzés és az információszolgáltatás lebonyolításán túl számos egyéb feladatot – rendezvények szervezése, kiállítások rendezése, rendhagyó órák tartása, vetélkedők lebonyolítása, faluújság szerkesztésében való részvétel (vagy éppen könyvismertetések írása a faluújságba) stb. – is elvállalva igyekeznek a tőlük telhető lehető legtöbbet nyújtani! A szakfelügyelők által készített beszámolók alapos áttanulmányozása után ezért néha odakerült a könyvtárosnak címzett javaslataim végére még egy ilyenforma megjegyzés is: “Végezze munkáját az eddigi lelkesedéssel és pontossággal!”
A szakfelügyeleti vizsgálatok hatása – véleményem szerint – három területen mérhető le. Közülük elsőként a kérdőívre érkezett reagálásokra utalnék. A szakfelügyelő által kitöltött kérdőívet a hozzá fűzött szöveges megjegyzésekkel, valamint a vezető szakfelügyelő javaslataival minden esetben megküldjük az érintetteknek: a fenntartót képviselő jegyzőnek vagy polgármesternek, a könyvtárosnak, valamint integrált könyvtár esetén az intézmény vezetőjének – reagálásukat kérve. Az első években viszonylag kevés reagálás érkezett, azok jó része is újabb felszólítás eredményeképpen; az utóbbi időben legalább minden második megérkezik a kért határidőre. A válaszok többsége egy-két mondatos: a dokumentum tartalmával egyetértenek, a benne foglaltak megfelelnek a valóságnak; a javaslatokat köszönik. A valamivel bővebb tartalmúak ígéretet tesznek egy-két változtatásra, esetleg már folyamatban lévő előrelépésről tájékoztatnak. A vitatkozó reagálás ugyanolyan ritka, mint a bővebben elemző.
Lényegesen többet tudhatunk meg a szakfelügyelet hatásáról az utóvizsgálat elvégzésekor. Magam eddig mintegy két tucatnyi esetben tehettem ennek keretében kísérletet a változások regisztrálására; tapasztalataim tömör összegzésére előadásom teljes időkerete is kevés lenne. A szakfelügyeleti vizsgálatkor megfogalmazott vezető szakfelügyelői javaslatok megvalósulását illetően többnyire kedvező tapasztalatokat szerezhettem: számos helyen végezték el az esedékes állományellenőrzést és selejtezést, látványosan fejlődött az informatikai eszközpark, több könyvtárban megindult a visszamenőleges adatbevitel, esetenként a könyvtár elhelyezése is javult, berendezésének megújítása is megkezdődött stb. – nyilvánvalóan nem csupán a szakfelügyeleti vizsgálat hatásának köszönhetően, de talán nem is attól teljesen függetlenül. Örömmel állapíthattam meg, hogy néhány településen a szakfelügyelet időpontjában szünetelő könyvtári szolgáltatás – hosszabb-rövidebb kihagyás után – újraindult. Ugyanakkor tapasztalnom kellett azt is, hogy a problémák egy része újratermelődik: hogy néhány településen a korábban működő könyvtár éppen ottjártamkor nem működött, vagy a két időpont között volt kisebb-nagyobb kimaradás működésében. Az okok helyenként teljesen egyediek, néhány jelenség azonban tipikusnak is mondható. Az utóbbiak közül – a néhány helyen életveszélyessé vált épület mellett – a könyvtáros hiányát szeretném kiemelni, megemlítve egy érdekes – és számomra döbbenetes – adatot: a 2004-2006-ban általam szakfelügyeleti utóvizsgálat keretében felkeresett 19 községi könyvtár közül négyben éppen nem volt könyvtáros; míg a további 15 könyvtár kétharmadában változott a két vizsgálat között eltelt három-négy év alatt a könyvtáros személye – az egyik településen közben kétszer is! Bár ezen adatokból általánosabb, a megye összes községi könyvtárára kiterjeszthető következtetést aligha vonhatunk le, annyit mindenképpen jeleznek: a községi könyvtárosok körében meglehetősen magas a fluktuáció, és ez nagymértékben veszélyezteti a könyvtári szolgáltatások folyamatosságát! Ugyanakkor megerősíteni véljük általuk a bevezetőben tett, a szakfelügyeleti vizsgálat “pillanatfelvétel”-jellegére utaló megállapításunkat is!
A szakfelügyeleti vizsgálatok hatásának harmadik – minden bizonnyal legjobban mérhető – területe a települési könyvtárakat segítő könyvtárosok napi munkája; erről szóljon a nálam e témában sokkal “illetékesebb” munkatársam, Szalai Gáborné!
Közös előadásunkból – reményeink szerint – a kedves jelenlévők képet kaphattak a Győr-Moson-Sopron megyében az elmúlt években lezajlott könyvtári szakfelügyeleti vizsgálatok legfontosabb tapasztalatairól. Természetesen sok mindenről szólhattunk volna még; azonban végezetül csupán három – általam nagyon fontosnak tartott – kérdést szeretnék megfogalmazni!
- Mit javasoljon a szakfelügyelet azon települések fenntartóinak, amely településeken nem működik könyvtár, illetve könyvtári szolgáltató hely? Akik a könyvtárbuszos szolgáltatás elindulására vártak, attól remélték a település könyvtári ellátásának megoldását? Az esetleg évtizedek óta nem gyarapított könyvállományuk “leporolásával” alapozzák meg a XXI. század elvárásainak megfelelő modern könyvtárukat? És mi legyen azokkal a községekkel, amelyekben “emberemlékezet óta” nem működött könyvtár? Csér, Gyalóka, Vadosfa, és a többi, száz fő alatti lélekszámú, vagy azt éppen csak meghaladó település kövesse a 68 lakosú Cakóháza példáját: kezdje el kialakítani – a könyvtári normatív támogatás felhasználásával, nulláról indulva – könyvtári szolgáltató helyét? A kérdés fontos és mielőbb eldöntendő, hiszen e települések egy része már kapja, mások igényelni szeretnék a könyvtári normatív támogatást, évente milliónál nagyobb összeget-jó lenne ezt a nem kis pénzt a lehető leghasznosabban elkölteni!
- További kérdés: milyen követelményeket támaszthat a szakfelügyelet a Nyilvános Könyvtárak Jegyzékén nem szereplő, könyvtári normatív támogatásban részesülő könyvtári szolgáltató helyekkel szemben? Mivel tudjuk elérni, hogy a pénz valóban a könyvtári szolgáltató hely működési körülményeinek és szolgáltatásai színvonalának emelésére használtassék fel? Hogy ne mondhassa a fenntartó: ő már eleget költött a könyvtárra – jó lesz az a pénz más célokra is!- Végezetül: mi fogja ösztönözni a Nyilvános Könyvtárak Jegyzékén még fent levő községi könyvtárakat, hogy inkább a nyilvános könyvtárral szemben támasztott követelmények teljesítését válasszák, mint a “lekérés” egyszerűbb és lényegesen több pénzt hozó útját? Mivel lehet, mivel lehetne vonzóvá tenni a községi könyvtárak számára a Nyilvános Könyvtárak Jegyzékét?

E kérdések továbbgondolását is kérve, köszönöm megtisztelő figyelmüket.
* Az itt következő két előadás 2007. november 7-én hangzott el Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban megrendezett Országos szakfelügyeleti konzultációs napon.