Könyvtári kis katekizmus

Kategória: 2007/ 7

(Álombeli beszélgetés)

Az ember sétál, közben gondolatai elkalandoznak. Hosszú utakat tesz meg repülőn, és míg felhőket, hegyeket, óceánt lát az ablakon át, gondolatai tisztulnak. Álomba merül, hangokat hall, kérdésekre válaszol. Minden a születés, a keletkezés szabad lebegését idézi. Kérdések – válaszok. A kérdező lehet akár egy precíz, igazságkereső matematikus, lehet pragmatikus üzletember, vagy fanyar-cinikus életfilozófus, sőt naiv ifjú hölgy (ki, milyen hangsúllyal ejtené ki a kérdéseket). A válaszoló? Az derüljön ki álombeli szövegeiből…

Kérdés (K): Könyvtáros vagy? Régóta? Nem unalmas? Elégedett vagy?
Válasz (V): Így alakult sok (majd’ száz) éve, máig tartó örömömre. Nem unalmas, sőt, egyre izgalmasabb foglalkozásnak tartom. Gondolj bele, emberekkel lehet foglalkozni, ami már önmagában véve mindennél érdekesebb. Elégedett épp nem vagyok, mert mehetne jobban is a szekér -, de ez úgyis kiderül a további faggatás során. Két legfontosabb tényező, amiért mérhetetlenül tetszik: demokratikus intézmény, mindenki azt kapja, kaphatja, amire igénye van, nem dezinformálunk, nem kegyet gyakorolunk. A másik: hallatlanul fejlődésképes, bár, igaz, ma soha nem látott kihívás előtt áll.

K: Intézményed neve könyv-tár, nem ember-tár!
V: Igen, s nekem tetszik a hagyományos kifejezés (valamikor könyvesháznak is mondták). Lényege szerint akár “embertár” is lehetne, hisz legjobb mivoltában, mai céljait tekintve, az emberért van, nem a gyűjteményért (vagy presztízsért), mint valaha. Mindenki dolgozószobája, íróasztala, nappalija, fóruma… Régen a könyvtárőr – mily kifejező szó! -, tényleg cerberusként védte könyveit, a “minél kevesebb használó a legjobb” jelszót követve. Tetszik, mert kifejező, Leibniznek, minden korok egyik legnevesebb könyvtárosának öniróniája, amikor azt mondja: a könyvtáram nekem több hasznot nyújtott, mint én neki. Ez a régmúlt, ma az olvasó a fontos…

K: Nem a könyvtáros?
V: Gonoszkodj nyugodtan… Van olyan válasz is, amely szerint a könyvtáros a legfontosabb, csak nem leibnizi értelemben. Kérdésedre még úgy is válaszolhatok, hogy némely könyvtárosoknál működik a regressziónak nevezett tünet, visszaesés a felsőbbrendűség vélt állapotába. Ekkor “jaj!” a mai olvasónak is.

K: Kezdjük az elején, haladjunk pontról-pontra. Mi a mai könyvtár lényege?
V: De jó lenne egy tömör mondatban válaszolni! A könyvtár – vagy inkább könyvtárak együttes – szolgálata az emberért van, az eleven, szerteágazó igényeket támasztó olvasó-felhasználó-patrónus bármilyen információval kapcsolatos igényének minél teljesebb, pontosabb, gyorsabb, kényelmesebb kielégítéséért. Az utóbbi jelzők nem képzelhetők el a rendelkezésre álló technika kiaknázása nélkül. Tehát olyan foglalkozás a miénk, amely funkcióit tekintve és eszközrendszere által is az információs vagy tudástársadalom mai szintjén áll, annak érdekeit szolgálja.

K: Azt mondod – hangsúlyosan -, hogy információval kapcsolatos igények. Nem tág ez így?
V: Valóban, az információ fogalmáról ma akár több száz meghatározást lehetne idézni. Mégis ez a legjobb összegző fogalom, tudván tudva, hogy egyes “információval” kapcsolatos elvárások szórakozásból, mások tanulmányokból, üzleti megfontolásból, humanitárius szándékból, s ki tudja még, milyen indításból fakadnak. A könyvtári szolgáltatás olyan, ahogy az egyszeri áruházi szlogen hangzott: “minden szinten szinte minden”; pontosabban mindenütt működhet könyvtár, akár saját gyűjtemény nélkül is, mért ne?

K: Könyv-tár könyv vagy bármilyen állományegység nélkül?
V: Persze. Ha egy kutatóintézet információs szolgálata – könyvtára – képes olyan kapcsolatot kiépíteni a világhálón, amely a kutatók számára a legfontosabb adatbázisokat rendelkezésre bocsátja, akkor nem kell saját polc, raktár stb.

K: Akkor mit csinál a “könyv”-táros?
V: Egyes elemzések adatai szerint ma annyi információ kerül évente a világhálóra, amennyi akár ezerszeresen múlja felül a Kongresszusi Könyvtár – a világ legnagyobb könyvtára – (úgy 30 millió kötetes) állományát. Ebben az irdatlan információs lavinában csak olyan szakember tud eligazodni, rendet vágni, aki erre áldozza életét, hivatásának tekinti a mindenkori olvasói igényeknek való megfelelést. Ma mintha efelé mennénk: a nyomtatott információhordozók mellett egyre meghatározóbb a háló tartalmának felderítése, “befogása”, megőrzése…

K: Akkor ebben az értelemben a könyvtáros a fő mozgató?
V: Ha nem is szívesen használnám a teológiai indíttatású fogalmat, mégis sokat kifejez a mai helyzetből a jelzős szerkezet. A könyvtáros – ha tényleg az -, képes és köteles korszerű és működőképes “elegyet”, szintézist összehozni. Ennek összetevői: a felismert olvasói igények, a rendelkezésre álló eszközök – ebbe a fenntartó meggyőzése is messzemenően beletartozik -, a legcélszerűbb eljárások (ezek sorában az együttműködés sine qua non), a modern technika, bővebben infrastruktúra, a célirányosan felépített szolgáltatások “habarásával”.

K: A végén még szakácskönyvet írhat…
V: Azt hagyjuk meg a médiavilágban mozgóknak. A könyvtáros inkább kövesse, elemezze a körülötte gomolygó, alakuló világ változásait, próbálja kitapintani jövőbe mutató erővonalait.

K: Például?
V: Nem látszik még kristálytisztán, merre mutat az információs és kommunikációs technika közeljövőjének meghatározó trendje. Ma a földön 6,5 milliárd ember él. Lehet, 2050-re már 8 milliárd lesz. Ma egyharmaduk biztos nem ír, nem olvas, további egyharmaduk funkcionális analfabéta. Ez utóbbi gond a fejlettnek számító országokat is sújtja, nálunk vagy Amerikában is egynegyed-egyharmados arányról szólnak a tudósítások. Ezért nem biztos, hogy a mai értelemben vett számítógép, akármilyen hordozható formában – áráról nem is beszélve – valóban mindenkit el fog érni (mai optimista becslés szerint egymilliárd gép működik). Míg a mobiltelefon robbanásszerűen terjed a “harmadik világ”-ban is (száma meghaladja a kétmilliárdot), a kommunikáció, az egymással való közvetlen emberi üzenetváltás nyilván olyan mélyről jövő igény, hogy akár ez az eszköz jöhetne be a következő évtizedben minden mást is integráló megoldásként. Ha ez bekövetkezni látszik – ma így látszik, de jó-e ez a megállapítás? -, akkor a könyvtári információszolgáltatás alapvető érdeke mindent, ami elképzelhető, kapcsolatba hozni a mobil telefóniával.

K: Nem is hangzik rosszul: bármit kérdezhetek, megrendelhetek könyvtáramtól, s ahogy autópálya-matricát, úgy könyvet, cikket, másolatot, digitális információcsomagot stb. kaphatnék mobilüzenet alapján?
V: Alapján is, de egyenest a mobilodra is…

K: Kicsit túl rózsaszín a jövő nekem… Térjünk vissza a földre. Azt mondod, a könyvtár mindenkit kiszolgál, mindenkit vár, mindenki otthona, “íróasztala”, információs kincstára, szolgáltatója. Hogy győzitek a 10 millió embert kiszolgálni?
V: Elvben mindenkit várunk. Gyakorlatban a tízből bő egymillió látogat el hozzánk, persze sokan néhány vagy épp sok könyvtárba. Így számolunk – “statisztikailag” – körülbelül egymillió személyből 1,5 millió olvasót. Ha nem térünk ki az iskolai könyvtárakra, amelyek működése a legképtelenebb változatosságot mutatja, ráadásul komolyan vehető adatok (könyvtárosok száma, pénzügyi ráfordítások éves alakulása…) ebből a körből nem állnak rendelkezésre. De vannak országok, ahol az igénybevétel a lakosság felét, akár kétharmadát is eléri.

K: Na, ezt látva én azonnal azokba az országokba bujdosnék, hogy sikeresnek érezzem magam… Mitől lehet ekkora különbség?
V: Bujdosni nem olyan jó, de elemezni mindenképp érdemes. Ha érdekel, megpróbálkozom a válasszal. Kezdjük messzebbről. A világban minden olvasói arány előfordul. A pár százalékostól a 70-ig szinte minden van a skálán. Banglades nyilván nem összevethető Kanadával, de (sajnos) mi sem Hollandiával vagy Finnországgal. Kettőn áll a vásár – ha kényszerű leegyszerűsítéssel akarok válaszolni (s nem 25 percig egy témáról beszélni). Ha egy társadalom tudatában a tudás meghatározó érték, boldogulás, alapja (nemzedékek óta), ha a gondolkodás a munkahelyi előmenetel feltétele, akkor az olvasás, az információhasználat, s ebből kifolyólag a könyvtár nélkülözhetetlen elem. Ha viszont a munkát végzők fele (mint nálunk) úgy véli, hogy írás-olvasásra nincs szüksége a sikeres munkához, akkor ez ellenkező hatást indukál. Ha egy társadalom jelentős hányada fizikai jellegű munkával egészíti ki elégtelen munkajövedelmét, akkor ez sem. (Egy adat: a nem olvasók kétharmada él falun, ahol tudvalevően a hazai lakosság egyharmada él.) Ha az iskola nem ösztönöz a sokkönyvű tanulásra, a változatos információs források igénybevételére, akkor a tanuló ezt természetesnek tartja, főként, ha otthon sem kapott más indíttatást. Vagyis, ha a társadalom nem nyújt és nem igényel kulturális tőkét, s az otthon sem képes erre, akkor a könyvtárat csupán és főként azok használják, akik erre valamilyen (gyakorta átmeneti) okból – például felsőfokú tanulmányok – rákényszerülnek, vagy a család erre rászoktatja.

K: Jól leszeded a keresztvizet a nyájas (nem)olvasóról… Miért nem önkritikus a mondandód? Miért nem azt mondod, sajnos, a könyvtárak nem elég vonzók, a könyvtárosok lusták vagy mogorvák?
V: Előreszaladsz, miközben úgy tűnhet, provokálni támad kedved. Mondtam az előbb, kettőn áll a vásár. Ludasok vagyunk mi is, nem is kevésben. Miközben vannak hihetetlenül jó könyvtárak és eszményi könyvtárosok is. Lakosságunk egészségügyi állapotával analógiát építve: a budai II. kerület lakóinak életesélyei konkrét mérések szerint a legmagasabb európai nívót idézik, de tudjuk, a lakosság nagy része majdnem afrikai esélytelenséggel küzd. Miért nem a jó példa ragadós szakmánkban is? Nyilván azért, mert ahhoz kőkemény munka, folyamatos és nem formális önképzés, a külföldi tendenciák érzékeny követése és még számos tényező szükséges…

K: Tudnál három “fő bajt” említeni?
V: Fantáziátlanság, rossz felkészültség, pocsék szervezés, emberundor könyvtárosi oldalról, mint egyik tényező. A “nagy” politika érdektelensége a társadalmi innováció “csendesebb”, nem “marketing”-elhető, nem médiavonzású területei iránt – másodszor. Harmadszor: a gazdaság, ezen belül a szolgáltatások, valamint a kultúra töredezett, formátlan, nagy kiterjedésben még nem “poszt”-, inkább premodern állapota, amire már kitértem.

K: Elég komoly diagnózis. Szóval itt is említhető a politika felelőssége?
V: Nem kívánok publicisztikai közhelyekbe, de akár axiómáknak is tekinthető tételekbe bocsátkozni, hogy mennyire hatalomorientált a politika és a benne – és általa, belőle – élők szemlélete, ahelyett, hogy a komoly szakmapolitikai kérdések megoldását keresné. Azt tapasztalni, hogy a mai művelődésirányítás is – megkockáztatom: egyre inkább – élmény- vagy médiaközpontú, ami eladható hírnek, ami vonzza a publicitást, az a fontos. Fontosabb a filmgyártás, mint a közoktatás, fontosabbak a látványos “mega”-kiállítások, mint a milliók sorsára hatni képes könyvtári szolgáltatás.

K: És akkor a könyvtárakról! Mi itt a probléma?
V: A hatékonyság – minden értelemben. Kevés olvasót vonz, mert kevés a friss olvasnivaló: a példaértékű finneknél három lakosra jut egy új gyarapítású kötet évente, nálunk kilenc-tízre. Pedig a kölcsönzések számának folyamatos csökkenésétől megdöbbent angolok precíz elemzésekkel kimutatták: csak ott nem csökkent a korábbi kölcsönzési intenzitás, ahol kellő számú új beszerzés tartja életben az érdeklődést. Kevés az új beszerzésünk – részben – azért is, mert a kiadások szerkezetében a könyvtárakban a kívánatosnál nagyobb arányú a személyi kiadás. Nem vagyunk túlfizetve, nehogy így értsd szavaimat. Sőt. De az igaz, hogy hatékony együttműködéssel, célirányos technikai fejlesztéssel jelentősen csökkenthető lenne a létszám, s így a felszabaduló keret egy része mehetne gyarapításra. Sokan ezt fantazmagóriának tartják, de akkor az angolok miért épp ilyen irányban keresik a könyvtári technológia megújítását?

K: De ezek a kérdések és hipotézisek nyilván érdeklik a könyvtárpolitikát is?
V: Igen is, meg nem is. Szaladnak a “mókuskerékben”, közben megállás nélkül eredményekről szól tudósításuk. Eredményt én akkor könyvelnék el, ha kitűznénk a célt, hogy a következő öt-tíz évben tíz százalékkal növeljük az olvasói arányt, s ezt sikerül is elérnünk. Szingapúr kitűzött ilyen célt, és túlteljesítette. Beszámolóink reális eredményekről szóljanak, ne csip-csup ügyek feltupírozásából próbáljunk profitálni.

K: Kedves “népszerű” szakértőm, hogy is vagy akkor az életérzéseddel? Elégedettséggel?
V: Nem szeretnék puffogni. De nem gondolom, hogy elmúltak a Kölcsey-, Vörösmarty-, Széchenyi-művekben megfogalmazott “felhívások”: “hass, alkoss…”, de előbb főként tájékozódj, gondolkodj, s ne azt nézd, ki miként minősíti tetteidet. Ha lehet, alkoss nagyobbat, de ha nem kedvező a széljárás, tedd, amit lehetőségeid mértékében megvalósíthatsz. Európai szeretnék lenni itthon, ilyen egyszerű vágyaim vannak.

K: Tanítványok?
V: Nem utolsósorban. Ha húszból kettő értelmes fiatal valamire ráérez, például arra, hogy ez a szakma (elvben) hihetetlenül kreatív embereket igényel, és esetleg nekik be is jön… – nos, erre gondolva, ilyen jövőről álmodozva máris vidám vagyok. S ez nem kevés.

Címkék

(1) (1) (1) (12) (2) (2) (3) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (3) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (19) (1) (12) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (1) (5) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (5) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (28) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (16) (4) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (27) (3) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (8) (3) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (12) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (7) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (10) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (2) (10) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (30) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (33) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (3) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (6) (3) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (4) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (6) (15) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (10) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (7) (5) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (13) (1) (1) (2) (4) (3) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (38) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (6) (1) (6) (17) (1) (1) (1) (1) (6) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (4) (1) (3) (1) (1) (2) (9) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (2) (1) (21) (6) (5) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (8) (1) (25) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (18) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (4) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (14) (7) (2) (4) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (5) (1) (1) (1) (1) (2) (22) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (1) (4) (1) (1) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (12) (1) (4) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (17) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (60) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (3) (1) (11) (5) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (4) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (9) (1) (1) (7) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (42) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (9) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (4) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (7) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (2) (8) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (8) (1) (1) (1) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1)