“A könyvtár élő, változó szervezet”

Kategória: 2005/ 2

Beszélgetés Teveli Judit PR-tanácsadóval,
a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnökségi tagjával

A Könyvtári Intézet szervezésében 2004. november 29-én tartották a soron következő Minőségmenedzsment Műhelyt, amelynek Kiskunhalas Városi Könyvtára adott helyet. A Műhely fő témája a könyvtári marketing volt. Ennek “ürügyén” beszélgettem Teveli Judittal, aki Marketing a könyvtári stratégiában címmel tartott előadást a rendezvényen.

- Első perctől szakkönyvtárakban dolgoztam. – kezdte Teveli Judit a beszélgetést. – Vállalati szakkönyvtárban könyvtárosként, majd könyvtárvezetőként. Tehát szépen végigjártam a ranglétrát, ahogy azt más szakmákban is szokás. Az idők során egyre nagyobb rálátásom lett egy gazdálkodó szervezet könyvtárára, illetve nagyobb részben információellátására. Később az Ipari Informatikai Központban már módszertanos voltam. Az elmúlt tíz évben szabadúszóként többféle feladatot vállaltam: információmenedzser, lapszerkesztő, PR-tanácsadó voltam. A könyv- és a könyvtáros szakmában a marketing különböző területeivel kezdtem foglalkozni, így a könyvkiadással és a könyvkereskedelemmel kapcsolatos promóciós munkával. Dolgoztam a Magyar Rádió PR osztályán, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált szerveztem több éven át, részt vettem a Frankfurti Könyvvásár szervezésében abban az évben, amikor Magyarország volt a díszvendég. Egy esztendeje viszont szinte kizárólag az MKE érdekében tevékenykedem. Az eddig szerzett szakmai és marketing tudásomat, valamint kapcsolatrendszeremet felhasználva próbálom a könyvtárat és a könyvtárosokat elismertté és ismertté tenni a társadalom különböző rétegeinek, tagjainak körében. Elmondhatom, hogy azt csinálom, amit szeretek, ami tetszik. Az elmúlt évtizedek alatt megismertem és megszerettem a könyvtáros szakmát. Úgy érzem, hogy rengeteg érték van benne, amit nem becsülnek eléggé az emberek. A tapasztalatomat arra használom, hogy ismerjék meg ezt a szakmát igazán … Ez számomra – mondhatjuk – küldetés.

- Hogyan kerültél a Minőségmenedzsment Műhely e rendezvényére?

- Munkabizottság alakult azzal a feladattal, hogy segítse elő azt, hogy a magyar könyvtárügy 2004-2007. évi stratégiájának megvalósítása feleljen meg az európai uniós elvárásoknak. A munkabizottságban a Magyar Könyvtárosok Egyesületének képviseletében dolgoztam az elmúlt időszakban, amikor a magyar könyvtárügy marketing stratégiáját készítettük el. Ennek során ismerkedtem meg közelebbről a Könyvtári Intézet több munkatársával. Ők hívtak meg ide. Mostanra elkészült egy vitaanyag, amelyet a szakmai szervezetek nyilvánossága elé tárunk. Várjuk a reakciókat, javaslatokat, ötleteket, és azok alapján – terveink szerint tavaszra – készül el a végleges változat. A koncepció egyik fő “csapásiránya”, hogy 2007-re minden könyvtár készítse el a saját marketing stratégiáját.

- A Műhely rendezvényén elhangzott előadásod is ennek a tervnek az elkészítéséhez adott szakmai tanácsokat. Kiemelted, hogy a könyvtár állapotának felmérésénél, a SWOT-analízis elkészítésénél legyünk nagyon objektívek. Különösen az intézmény gyengeségeinek az áttekintésekor. Tapasztalatod szerint jellemző a szubjektivitás ezeknél a felméréseknél?

- Igen. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a gyenge pontjaink okát rögtön megmagyarázzuk magunknak. Például ha rossz helyen van a könyvtár, arról nem én tehetek. Ezt eldöntve később le sem írom a gyengeségek közé, mert adott tény, nem tudok rajta segíteni – legalábbis ezt gondolom. Így hamis képet kapunk az intézményünkről, és nem tudjuk kezelni a problémákat.

- A marketing szemlélet újító, újszerű látásmódot kíván. Véleményed szerint mikorra kap teret a szakmában szélesebb körben ez a szemléletmód?

- A könyvtárosok valamennyien ismerik Ranganathan indiai könyvtártudós nevét. Az ő törvényeinek egyike, hogy ” A könyvtár élő, változó szervezet” . Húsz évvel ezelőtt azt gondolhattuk: “Persze hogy változó, mert egyre több könyv lesz a polcokon.”. De nem! A változás nem ebben van. Ma látjuk, milyen okos volt ez az ember, a mai változások is őt igazolják. A változás lényege abban van, hogy az olvasó igényeihez igazodunk. A tudós könyvtár, a gyűjtő könyvtár egyik fő funkciója a megőrzés volt, ma viszont a korszerű könyvtár információszolgáltató intézmény. És nem feltétlenül könyvek százezrei vannak a háttérben.

Állítom, hogy a könyvtárosok egy része már nem úgy gondolkodik, mint régen, csak ezt nem vették észre a könyvtárhasználók. Arra buzdítom a kollégákat, hogy mutassuk meg magunkat, és azt, hogy mit tudunk. Több van a könyvtárban, mint amit feltételeznek rólunk. A felmérések, amelyekről itt is hallhattunk, arra utalnak, hogy még a nem könyvtárhasználók körében is alapvetően pozitív kép él a könyvtárról. Azt kell elérni, hogy tudják, mit nyújt a könyvtár, hogy ténylegesen ismerjenek minket.

Valószínű, hogy személyi változások is bekövetkeznek majd a szakmában, ahogy egyre ismertebb és népszerűbb lesz a könyvtárosok világa. Ez olyan hely lesz óhatatlanul, ahova kívánkoznak majd az emberek. Ekkor már válogatni lehet a munkaerőben, mert itt akarnak dolgozni. Az évek folyamán fokozatosan alakul ki ez.

A Magyar Könyvtárosok Egyesületében kommunikációs tanfolyamok keretében már elkezdtünk foglalkozni a könyvtárosok szemléletének átalakításával. Ezen a képzésen stratégiai marketing gondolkodásra is megtanítjuk őket. Ez garancia arra, hogy a hosszú távú szemlélet kialakuljon: az olvasói igények változásának figyelésével és a “piaci környezet” figyelésével a szakma kidolgozza a változásokra adott válaszokat. Fog ez működni szépen, fokozatosan!

Címkék